„Húsz év alatt egyszer sem csalódtam a drótosokban.”

Bérces Jánossal egy esős, nyirkos húsvét előtti napon ismerkedtem meg, maglódi otthonában. János tanult szakmája vadgazda, 30 éve solymászik, emellett publikál is. A solymászat történetét átfogó cikksorozata lebilincselő erővel hatott rám, mikor pedig megtudtam, hogy 20 éve drótos magyar vizslával foglalkozik, kapva-kaptam az alkalmon és felkerestem.

János személyében egy rendkívül barátságos, a témában roppant járatos embert ismertem meg, aki készséggel adta közre három évtized alatt összegyűjtött tapasztalatait.

- Mit mesélnél röviden a solymászatról azoknak, akik nem ismerik közelebbről ezt a nemes vadászati módot?

- A solymászat szorosan összefonódik a magyarság eredetével. A ragadozó madár nem csak totemállatként játszott fontos szerepet őseink életében, hanem tulajdonképpen a legősibb „vadászeszközök” egyike is volt. Természetesen a solymászat sokat változott az idők folyamán. Noha 1968 óta hivatalos vadászmódszer, a 70-80’-as években eluralkodott személet szerint a ragadozó madarak dúvadnak számítottak, velük együtt a solymász pedig tolvaj rabsicnak. Szerencsére mindez gyökeresen megváltozott az idők folyamán. Kiváló partneri kapcsolat alakult ki a vadásztársaságokkal és puskás vadászokkal, akik a solymászokat amolyan hóbortos különcöknek tartják. Sőt mi több, a solymászok olyan vadat is elejthetnek egyéni vadászaton (nyúl, fácán) a vadászati törvény szerint, amit a puskások csak csoportos vadászat alkalmával keríthetnek sort. Van olyan vadásztársaság, amely saját területére szinte csak minket enged adott vadfajokra vadászni.

Mindez azzal van összefüggésben, hogy a solymászat nem „termelő ágazat”, az ezzel foglalkozó emberek nem zsákmány centrikusan mennek ki egy-egy területre, hanem e nemes vadászati mód szépségének élvezetéért. A mi vadászatainkon nagyságrendekkel kevesebb zsákmány esik, de az precízen, olyan formában, mely a vad szempontjából a legetikusabb. Talán részben ennek is köszönhető, hogy a solymászat az utóbbi időben egyre népszerűbbé válik, mivel egyre hangsúlyosabbak az állatvédelmi törekvések, és a humánusabb vadászat iránti igény. A solymászat maximálisan megfelel ezeknek az elvárásoknak, hiszen ennél természetközelibb, sportszerűbb és vadkímélőbb vadászati módszert nehéz lenne elképzelni. Itt az ember szinte csak megfigyelője, csodálója a – természetben megszokott –  zsákmány és  ragadozó ősi küzdelmének. A sólymok, héják, sasok tökéletes ragadozók, akiknek a szemét nem lehet becsapni. Rendszeres tapasztalatunk, hogy az elejtett állatok döntő többségének mind volt valami baja (betegség, korábbi lövésből származó sérülés, stb…), ami miatt életképtelenebb volt, mint társai. Ugyanakkor elhibázott pedzés (ragadozómadár zsákmányejtése) esetén a madarak nem okoznak olyan mérvű sérülést, mely az állat pusztulásához vezetne, ami szintén a solymászat  etikusságát hangsúlyozza.

- Említetted, hogy „hóbortosnak” tartanak benneteket, én viszont úgy tudom, hogy a solymászat nagyon komoly felkészülést és munkát feltételez, ami több egyszerű hóbortnál.

- Hát való igaz, a solymászat rendkívül sokrétű, összetett tevékenység. Nem pusztán csak a vadászösztön kiéléséről szól, hanem a madár idomításáról, a kutya kiképzéséről és kettejük összeszoktatásáról. Mindemellett több elvárásnak kell megfelelni, mint bármilyen más vadászmódszer esetében: általános vadász vizsga (elmélet és gyakorlat), általános solymász vizsga (elmélet és gyakorlat), természetvédelmi vizsga és VAV (vadászati alkalmassági vizsga) solymász vizsga a solymászatra használt kutya számára.

Mindezeken túl, még egy sor további követelménynek is meg kell felelni ahhoz, hogy a solymásznak madara lehessen: megfelelő tartási körülmények, a lakóhely szerint illetékes hatósági engedélyek, stb…

Létezik egy tanuló időszak, amit egy gyakorló solymász mellé beosztva, „solymász inasként” kell letölteni. Ez két év. Az első évben kell lerakni a szükséges vizsgákat, és megszerezni az engedélyeket. A második évben már lehet madarat tartani, és kezdetét veheti a gyakorlati képzés.

A solymász egyesület úgy működik, mint egy bérkilövő vadásztársaság. Területet bérelünk, ahol általában három napos vadászatokat tartunk. Ez további kitűnő alkalom a tanulók számára gyakorlati tudásuk elmélyítésére, melynek szerves részét képezi esténként a kötetlen hangulatú közös főzés, ahol tovább tanulhatnak mások tapasztalataiból, beszámolóiból.

- Beszéljünk kicsit a kutya szerepéről a solymászatban. Mire való a kutya, illetve milyen feladatai vannak?

- Egy-két kivételtől eltekintve, a kutya nélkülözhetetlen segítőtárs a solymászat során. Alapvetően két solymászati technikát különböztetünk meg. A nyílt területek felett magasan köröző sólymok (anwart solymászat) alatt nagy területet vágtában lekereső kutya szükséges. Tipikusan ilyen fajta a pointer. A fedett (bokros, nádas, ligetes) területek felett alacsonyabban repülő héják és karvalyok mellé pedig főként a kontinentális vizslák illenek. Egy jól összeszokott kutya-madár páros gyakorlatilag önállóan, egymást figyelve, egymást támogatva dolgozik. A kutya legfőbb feladata a zsákmányállat megkeresése és annak stabil vadmegállással történő jelzése. Bizonyos helyzetekben, illetve rutinos kutya esetében elvárható a vad ugrasztása, azaz parancsra történő felverése is. Emellett a kutya alulról követi a ragadozó madarat, és megmutatja gazdájának a sikeres pedzés helyét. Ennek különösen a modern rádiós jeladókat megelőző időkben volt nagy szerepe, de most is igen hasznos segítséget jelent. Viszonylag ritkán fordul elő, de a vad elszabadulása esetén az utánkeresésben is nagy hasznát vesszük egy jó kutyának.

- Leírnád, hogy miképpen néz ki maga solymászat a gyakorlatban?

- Első lépés a zsákmányolható vad (nyúl, fácán) megkeresése a kutya segítségével. Mikor stabil vadmegállással jelzi a zsákmány lapulási helyét, leszerszámozzuk az addig sapkában karon ülő madarat, majd szabadon eresztjük. A madár nem gép, szüksége van némi időre a tollászkodáshoz, komfortérzetéhez, illetve a rá jellemző optimális repülési magasság eléréséhez. Ez természetesen időbe telik, mely alatt a kutyának stabilan állnia kell a vadat, ha az megpróbálna kereket oldani, akkor óvatosan utána kell húzni.  Mikor a solymász úgy ítéli, hogy madara készen áll – ezidő alatt már kutyájához is ért – általában maga készteti ugrásra, vagyis tapossa ki a zsákmányt. Természetesen rutinos kutya esetén, vagy olyan terepen, ahol nincs lehetőség megközelíteni a vadat, a kutya parancsra kell, hogy kizavarja búvóhelyéről. Nagyon fontos azonban, hogy a kutya ekkor is szem előtt, kontroll alatt legyen.

Ezután már a madáré a főszerep. Sikeres pedzés esetén a kutya jelzi a vadász számára, hogy hol találja a zsákmányon álló madarat, akit ezután a solymász vesz le a vadról. Ez sem akárhogyan történik. A kutyát a madár mellé fektetik, majd mindkettejük jutalomfalatot kap. Ez nemcsak a jól végzett munka utáni dicséret, hanem mindkét állatban megerősíti az egymás iránti bizalmat, mely későbbiekben a sikeres vadászat iránti vágyat is fokozza. Nagyon lényeges, hogy a kutyának akceptálnia kell a madarat és zsákmányát. Sosem kísérelheti meg elvenni tőle, a vadat behoznia is csak rendkívül ritkán és külön utasításra szabad.

- Mindezekből valóban látszik, hogy a solymászkutyák roppant fontos és hasznos munkát végeznek. Milyen elvárásoknak kell megfelelniük, hogy teljesíthessék feladatukat?

- Valóban több, olykor ellentétes tulajdonság együttes megléte szükséges ahhoz, hogy a kutya igazán jó solymászkutya legyen. Egyik legfontosabb kritérium a megfelelő vérmérséklet. Ez azt jelenti, hogy a kutya egyfelől legyen nyugodt, kiegyensúlyozott jellemű, mely nem zavarja a madarat, és könnyebben bizalmat ébreszt benne. Másfelől munkában legyen gyors, lendületes, temperamentumos, ami azonban sosem csaphat át hevességbe, mely a madár iránti viszony megromlásához vezet.

A ragadozó madárral szemben természetesen közömbösnek kell lennie. Nem feltétlenül baj, ha érdeklődik iránta, de sosem ronthat neki Ez általában már kölyökkorban jól szelektálható tulajdonság, de persze némi idomítás is szükséges rögzítéséhez. Ehhez célszerű a növendék vizslát képzett öreg madárhoz szoktatni, mely higgadt, ám hatékony „pofafogással” tudja figyelmeztetni a kölyköt, ha érdeklődése túl közvetlenre sikeredik.

Az ún. „orrjóság” is kiemelkedően fontos tulajdonság. Tudni kell, hogy a solymászat művészetének az a célja, hogy az idomított solymászmadár olyan méretű zsákmányra is rámenjen, amire a természetben nem kerülne sor annak veszélyessége miatt. Ez részben a kiképzésnek, részben a madár és gazdája közötti bizalmi viszonynak köszönhető, hiszen a ragadozó tudja, hogy számíthat a solymász segítségére, ha úgy adódik. Emellett a vadászati szabályok ránk is vonatkoznak, azaz adott területen, meghatározott vadfaj elejtésére kapott engedély birtokában, nem dobjuk rá bármire a madarat, ami mozog… Éppen ezért nagy probléma, ha például mialatt a madár a levegőben van, a kutya vadat téveszt, azaz nem veszi észre a lapuló állatot és a solymász váratlanul tapossa ki azt. Ilyenkor már nincs az a hatalom, ami megálltja a madarat… Viszont a megfelelő idomítással zsákmány centrikussá válik a madár, ami azt jelenti, hogy mégsem támadja meg a spontán felvert olyan prédaállatot, melyre nem volt beidomítva.

Korábban volt már róla szó, de az eddig elmondottakból is kitűnik, hogy a stabil vadmegállás is alapvetően fontos elvárás, mivel a ragadozómadár „beélesítéséhez” több idő szükséges. A kutyának ezidő alatt is állnia kell a vadat.

Arról is tettem említést, hogy solymászat közben nem apportíroztatjuk a kutyát. Ez nem azt jelenti, hogy nem képes rá, hanem a kiképzés alatt beleneveljük, hogy a ragadozómadár jelenlétében nincs elhozás. Ez az értékes és sérülékeny madár védelmét szolgálja. A kutyák rendelkeznek tehát a képességgel és tudással, de solymászat alatt elhozást csak nagyon-nagyon ritka és indokolt esetekben végeztetünk velük.

Lényeges különbség az is, hogy míg puskás vadászatokon a kutya a hajtásnak, azaz a jelenlévő vadászok legtöbbjének, mindegyikének dolgozik, addig a solymászkutya csak gazdájának és gazdája madarának végzi feladatát. Ez az összeszokottság meg is látszik. Általánosságban ugyanis jellemző, hogy a solymász és kutyája közti harmónia mindig nagyon jó.

- Tudtommal solymász körökben nem véletlenül népszerű a drótszőrű magyar vizsla. Milyen előnyös tulajdonságokkal rendelkezik ez a fajta, amiért például te mellette döntöttél?

- Én úgy gondolom, hogy hazai domborzati, éghajlati viszonyokhoz, vadászati szokásokhoz és a jellemző vadfajokhoz értelemszerűen a magyar vizsla illik a legjobban. Röviden azt vallom: magyar ember, magyar tájra magyar viszlát tartson!

Megjelenés szempontjából nekem mindig is a drótszőrű tetszett jobban, de ami ennél is fontosabb, hogy munkában több jó drótszőrű magyar vizslát láttam, mint rövidszőrűt, vagy egyéb más fajtát. Gyakorlati tapasztalataim is igazolták döntésem helyességét. Húsz év alatt egyszer sem csalódtam a drótosokban. Azóta is vallom, hogy solymászathoz a drótszőrű magyar vizsla jelleme a legmegfelelőbb. Én alacsonyan pedző héjákkal vadászom, mely különösen kedveznek számára, de a magasan pedző sólyom alatt is tökéletesen dolgozik.

Persze napestig tudnám sorolni az érdemeit, melyek közül megpróbálom kiemelni azokat, melyeket én más fajtáknál nem tapasztaltam ennyire markánsan.

A drótszőrű magyar vizsla egyik leghasznosabb tulajdonsága, hogy nagyon szoros kontaktust tart a gazdával, vagyis egyik szemét mindig rajta tartja. Ez azért lényeges, mert a solymászatban a vadász a madárra figyel, annak röptében, munkájában gyönyörködik. Többek közt ez adja ennek a módszernek a zamatát, igazi szépségét, aminek élvezetét meghiusíthatja egy akaratos, magát önállósító, megbízhatatlan kutya, amire állandóan ügyelni kell.

Hallatlan értékkel bír számomra a drótos kimagasló intelligenciája, melynek révén – játékos módszerekkel és némi fegyelemmel – fantasztikus könnyedséggel tanítható. Mivel én puskával is vadászom, különösen nagy hasznát veszem azon tulajdonságának, hogy magától képes különbséget tenni az egyes szituációk között és ennek megfelelően dolgozni.

A drótszőrű magyar vizsla kimagasló orrjóságának köszönhetően tökéletesen tud szelektálni a szagok között és apró jelzéseivel a vadász tudtára adni, hogy mit talált. Előfordult már olyan, hogy egy pointer – egyébként csodálatosan látványos – vadmegállással jelezte a vad helyét, holott az már csendben elosont onnan, a kutya csak rejtekhelyén maradt szagokat érezte. Ezzel szemben egy drótoson látni, hogy mit talált és ha szükséges utánahúz a vadnak, addig, amíg álláshoz nem jut.

Szintén drótszőrűekkel tapasztaltam – de általában más vizslafélékre is jellemző – hogy a sebzett zsákmányt több más felbukkanó vad között is képes követni és nem hagyja magát eltéríteni. Ez a tulajdonsága vadászetikai szempontból is különösen értékes.

Mindemellett pedig a drótszőrű magyar vizsla csodálatos családtag és problémamentes kedvenc is egyben.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2008. május