Valóságos „terrier óázishoz” érkeztem Érd kertvárosában, mikor Szabó Anikó, Jumping Wallaby kennelének otthont adó háza elé parkoltam.

Rögtön két westi és Yuma, az ír terrier kísérte Anikót a kapuhoz. Bent kerry blue és persze a kennel hírnevét öregbítő airedale-ek fogadtak. Egy terrieresnek ideális környezet, de ha ez még nem lett volna elég, beszélgetésünk – stílszerűen – a szőrápoló helységben zajlott, ahol Yuma esett át éppen szépészeti beavatkozáson a másnapi fotózáshoz.

- Meggyőződésem, hogy elsőre lehet véletlenül terriert választani, másodikra semmiképp. Ha valakit megfognak ezek a kedves ördögök, nem tud szabadulni a varázsuktól. Te mikor és hogyan „fertőződtél” a terrierekkel meg?

- Terrierekkel való megismerkedésem tulajdonképpen a véletlen műve volt. Egy akkori kollégám komolyan dobbermannozott. Az ő hatására én is mélyebben szerettem volna kutyákkal foglalkozni. Elsősorban három fajta érdekelt: boxer, briard és a kuvasz. Mivel panellakásban laktam, a kuvasz és briard rövid úton kiesett a rostán, később valahogy a boxer sem akart kialakulni. Aztán egy ügyintézés során folytatott beszélgetés során véletlenül kiderült kutyák iránti vonzalmam. Erre az ügyfél váratlanul megkérdezte: „Nem akar egy airedale terriert?” Már hogy ne akartam volna… Azonnal fellapoztam a szakkönyveket és büszkén mutogattam a képeken feszítő elegáns terriert családomnak, nem kis vitákat kiváltva otthon. Eljött a nagy nap, az úr saját maga hozta el a kutyát. Kinyitotta az ajtót és kiszállt a kocsiból egy elhanyagolt, végtelenül lehangolt, szomorú kutya. Ha ez még nem lett volna elég, csupa-csupa olyan rossz szokásokkal rendelkezett, melyek roppantul megnehezítették a vele való együttélést. Nem akarok semmit belemagyarázni, de mindig úgy éreztem, mintha csínytevésein keresztül azt üzenné: „Csak azért csinálom, mert tudom, hogy te is el fogsz hagyni…”

Sajnos az állandósuló problémák miatt a helyzet egyre inkább kiélezetté vált otthon, végül fájó szívvel beismertem: a kutyának gazdát kell keresni, mert nem bírjuk tovább. Akár hiszed, akár nem, az elhatározásomat követő napon a kutya teljesen elhagyta rossz szokásait és olyan álomkutyává vált, mely egy életre megalapozta a terrierek, illetve az airedale-ek iránt érzett szeretetemet. A mai napig úgy gondolok rá vissza, mint eddigi legcsodálatosabb kutyámra. Az ő hatására kezdtem el komolyan foglalkozni az airedale-zéssel, melynek köszönhetően legszebb emlékeim hozzájuk fűződnek. Azóta nem bírok szabadulni a terrierek bűvköréből. Övék a legváltozatosabb, legszínesebb fajtacsoport, szeretem mással össze nem téveszthető egyéniségüket, ellenállhatatlan humorukat és az állandó „sakkjátszmát” velük, hogy mikor melyikünk akarata érvényesül.

- Mindezek után, hogyan jött a képbe az ír terrier?

- Körülbelül 12-13 éve sikerült kertes házba költözni. Gondolhatod, hogy ez mit jelentett egy világ életében panelban élő kutyarajongónak… Úgy éreztem, egy csapásra valóra válthatom mindazokat a vágyakat, melyek tömbházban elképzelhetetlenek voltak. Mire észbe kaptam, 3-4 fajta terrier több képviselője is rohangált az udvaron… Hozzáteszem, mindenkit lebeszélek erről. Általában 2-3 kutyával tud az ember normálisan foglalkozni, e fölött már nagyon komoly áldozatokat és kompromisszumokat követel a gazdától. Nálam ráadásul minden öreg, beteg kutyának volt és van helye.

Mikor véget ért ez a korszak, bennem is letisztultak azok az igények, melyeket egy társkutyával szemben megfogalmaztam. Ekkor kezdtem az ír terrier iránt érdeklődni. Vonzott benne sallangoktól mentes megjelenése, száraz „parasztkutyás” mivolta. Manapság, mikor mindenki az extrémitásra törekszik, igazi felüdülést jelentett az ír terrier romlatlanságával. Ez a fajta legutoljára a 20’-as években volt népszerű, azóta sincs divatja. Ezáltal sikerült megőrizni olyannak, amilyennek született: mind küllemben, mind jellemben letisztult és – jó értelemben véve – egyszerű.

Célom megvalósításában sokat köszönhetek a nemzetközi szinten elismert terrier bíró és tenyésztő állatorvosnak, Bojan Matakovic-nak. Az ő egyik csúcsfedezéséből sikerült hozzájutnom 2002-ben egy elsőválasztású szukához.

Ő nemcsak maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, de mindenben messze felülmúlta korábbi elképzeléseimet és a vele szemben támasztott elvárásokat.

Ma már azt mondom, hogy tapasztalataim és megítélésem szerint az ír terrier képviseli a legjobban azt, amit egy kutyától elvárhat az ember a mai világban. Még mindig rendelkezik a szükséges munkakészséggel, ugyanakkor kiegyensúlyozott, normális természete van,  – terrier mércével mérve – könnyen nevelhető és végtelenül érzelmes.

- Ezek szerint az írek relatív rövid idő alatt felzárkóztak az airedale terrierek mellé.

- A tenyésztésben legtöbb eredményem az airedale-hez kötődik. Mindazonáltal az írekkel elért Európagyőztes, valamint egy Dortmundban elnyert Bundessieger cím is büszkeségre adhat okot. Ugyanakkor az utóbbi időben  – és ez tényleg nem álszerénység – nem érzem, hogy ezekre a dolgokra olyan elképesztően büszkének kellene lennem. A kritériumok szerint elért Ezüstkoszorús mestertenyésztői címemet sem váltottam ki, ahogy kutyáim Championátus címét sem már 4 éve, pedig Interchampion is van köztük. Őszintén megvallva, számomra a küllemkiállítások egyre kevesebbet jelentenek. Az ember azt hinné, hogy ha imént kiemelt két címek valamelyikét elnyeri, földöntúli boldogság árad szét benne és hosszú ideig a föld felett lebeg az örömtől. Nos, ez nem így történt. Persze örültem az eredményeknek, de „lebegés” körülbelül 3 perc alatt elmúlt, és szerintem ez így van jól. A mára szinten minden fajtában eluralkodott küllemorientált tenyésztés során tulajdonképpen olyan ideának akarnak megfelelni, mely nem mérhető teljesítményre alapoz, mindennek elbírálása pedig ráadásul  szubjektív megítélés alapján történik.

Számomra az igazi lényeg maga a kutyás életforma, és minden, ami ehhez tartozik. Én imádok kutyáimmal foglalkozni, együtt lenni velük, kölyköket nevelni,  megismerkedni, összebarátkozni hasonló gondolkodású emberekkel. Emellett én a legnagyobb tisztelettel adózom bármilyen kutyás sport és az a mögött meghúzódó teljesítmény iránt. Tudom, micsoda munka van egy-egy szabályos gyakorlat végrehajtása, vagy teljes feladat felépítése hátterében. Éppen ezért számomra sokkal fontosabb az a valós teljesítmény, mely a küllem mögött van. Mindenféle szépségdíjjak elnyerése helyett sokkal nagyobb örömet jelent, hogy egyik kutyámat kifejezetten agility versenyzésre vitték, ahol nagyon szépen bizonyít, de nem kevesebb büszkeség, hogy került tőlem hivatásos vadászhoz olyan kutya, mely nagyon eredményesen dolgozik a mindennapokban.

- Bár az ír terrier nagyon sok pozitív tulajdonsággal rendelkezik, mégsem tartozik a népszerűbb, vagy ismert fajták közé. Milyen további nehézségekkel kell szembenéznie egy ír terrier tenyésztőjének?

- Az ír terrier tenyésztése során egyik legnehezebb kérdés a megfelelő méret és felépítés eltalálása. A kutyának erős csontozattal kell rendelkezni, mégsem lehet nehéz, vagy vaskos. Ugyankkor nem lehet túl könnyű sem, hiszen nem szálkás szőrű agarat tenyésztünk.

Nem szívesen mondom, de e tekintetben a bírók sem könnyítik meg a helyzetet, mert ír terrierből való felkészültségük bizony itt-ott hiányosságokat mutat. Sajnos egyre inkább azt látom, tapasztalom, hogy mintha mindenki a foxit keresné a fajtában, pedig a két fajta minden tekintetben (testalkat, fej, fültűzés, stb…) eltér egymástól.  Persze megértem, hogy nagyon keveset látni belőle, így nehéz fajtaspecifikus szakbírálatot alkotni.

Komoly gondot jelent a hyperkeratózis nevű örökletes betegség, mely nem életveszélyes, de az életminőséget jelentősen befolyásoló probléma. Az érintett kutya állandó kezelést igényel és komoly munkára természetesen nem használható.

A hyperkeratózis a talppárnák és orr szarujának túlburjánzásával járó, receszíven öröklődő, és igen későn jelentkező (6-7 hónapos kor) rendellenesség, ráadásul nincs rá szűrővizsgálat. Magyarán egy teljesen egészséges kutya is hordozhatja magában a betegséget örökítő géneket, de ez sokszor már csak akkor derül ki – valamelyik kölyke által – mikor több alomnyi utód származik tőle. Ennek kapcsán nagy gondnak tartom az általános titkolódzást a tenyésztők részéről. Szerintem nem az a szégyen, ha ilyen kutya születik egy-egy kennelben, hanem az, hogy a tenyésztő nem vállalja a felelősséget, és ami még rosszabb, nem is tesz ellene semmit.

Természetesen alapvető nehézség, hogy igen kevés van belőle. Az már kuriózumnak számít, ha egy-egy nemzetközi kiállításon 10-11 kutya gyűlik csak össze. Ezzel összefüggésben az ír terriert szinte alig ismerik, ezért nincs rá kereslet, a minőségi kutyákra még kevesebb. Márpedig egyetlen tenyésztő sem halad a munkájával, ha kutyái iránt nincsen igény. Mindegyiket azért mégsem tarthatja meg…

Bizony az is előfordul, hogy a csekély érdeklődő között is kevés a jó gazdajelölt. Hozzátartozik, hogy én első alkalommal inkább lebeszélek mindnekit tartásáról és inkább próbálom „elijeszteni” őket a fajtától. Akit sikerül, az nem gondolhatta túl komolyan az egészet, és megkímélte magát és a kutyát is a csalódástól. Aki ezek után sem tántorítható el, azt kezdem komolyan venni. De még így is több szűrő szükségeltetik. Olyan helyre például, ahol kizárólag kertben tartanák, nem adok kutyát. Az ír terriernek nagyon kevés szükséges ahhoz, hogy jól érezze magát. Ilyen az, ha állandóan gazdája közelében tartózkodhat. Ha valaki ezt a keveset sem akarja megadni neki, a ne tartson ír terriert. Olyan is megtörtént, hogy valaki vadászni vitte volna, de hamar kiderült, hogy számára a kutya csak munkaeszköz. Ezután természetesen szóba sem kerülhetett, hogy kutyát kap tőlem. Nálam például most sincs és addig nem is lesz újabb alom, míg a megfelelő felfogású és számú gazdijelölt össze nem gyűlik.

- A szavaidből elég karakán magatartás körvonalazódik. Elárulod, hogy mit jelent számodra a kutyatenyésztés?

- A kutyatenyésztés számomra nem több mint egy kedves hobbi. Egy öncélú tevékenység, mely önmaga öröméért való. Lehet ideológiákat gyártani köré, de jelenlegi formájában nem lesz vele a világ több. Megdöbbent, hogy egyesek milyen preztizs-, sőt egzisztenciális kérdést csinálnak az egészből.

Én magamnak, saját örömömre tenyésztek. Viszont azt is el kell mondanom, hogy ezt csak egyféleképpen tudom elképzelni. Számomra a hiteles és lelkiismeretes tenyésztői magatartás nem a kiskutyák létrehozását és eladását, hanem egy életen át tartó felelősséget jelenti saját, valamint a tőlem származó kutyák és nem utolsó sorban  a fajta iránt. Az én szememben az tenyésztő, aki minden tőle származó kölyök sorsát nyomonköveti és ha a helyzet megkívánja vissza is veszi a kutyát.

Nálam sosem fordulhatott elő olyan, hogy nem segítettem nehéz helyzetbe került kutyáimon, akár úgy, hogy otthont biztosítottam számára, akár úgy, hogy segédkeztem új gazdához juttatásukban. Emellett idegen és keverék kutyák mentésében is segédkeztem. Volt olyan időszak, mikor több mint húsz kutyáról kellett gondoskodnom…

Hasonló okokból régóta pártolom az ivartalanítást is. A tőlem származó kutyák jelentős része ivartalanított, legyen szó akár az alom legjobb, legszebb kiskutyájáról. Így is marad elég szép és jó kutya ahhoz, hogy a fajta fennmaradjon.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2008. szeptember