Ha a hovawart neve szóba kerül, kevesen tudják pontosan, hogy kiről is van szó valójában. Munkakutyás körökben pedig rendszerint csak nagyot néznek neve hallatán, holott külföldön előszeretettel, és egyre többen választják sport-, verseny-, munkakutyázáshoz a fajtát, nem véletlenül.

Beszélgetőpartnerem, Kővári Hajnalka, a Pannon Kutyás-Kutató Mentő Csapat kutyavezetőjeként készséggel megosztja tapasztalatai, melyet Birtokóvó Ciklámen (Cikó) nevű hovawart szukája kapcsán szerzett, hátha itthon is sikerül beszivárogtatni a kutyás köztudatba: a hovawart  kiváló képességekkel rendelkező, sokoldalú munkakutya.

- Hogyan kerültél kapcsolatba a mentőkutyázással, és ennek volt-e szerepe a fajtaválasztásban?

Hajni: – Én mióta az eszemet tudom, szerettem a kutyákkal való foglalkozást. Rendszeres látogatója voltam a kutyaiskolának is, de egy idő után úgy éreztem, hogy mindenképpen valami speciális kutyás területen szeretném kipróbálni magam. Sokat gondolkoztam a lehetőségeken. Az agility mellett felmerült a betegsegítő, terápiás terület is, mivel szeretek segíteni a bajba jutott, nehéz helyzetű embereken, és úgy éreztem tökéletes volna, ha mindezt kutyával tehetem.

Az Interneten böngészve leltem rá a Pannon Kutyás-Kutató Mentő Csapat honlapjára. Rövid egyeztetés után kimentem egy tréningre és nagyon megtetszett az általuk végzett munka, így 2004. januárjában csatlakoztam a csapathoz. Bár rengeteg időt, energiát és pénzt igényel ez a feladat, hiszen abszolút önkéntes alapon, költségtérítés nélkül működik, mégis nagyon boldog vagyok, hogy így döntöttem. A bajba jutott embereknek nyújtott segítség rengeteg felkészülést igénylő, komoly és  felelősségteljes munka, melyhez hallatlan erőt ad a felőlük érkező bizalom és megbecsülés.

Kérdésed második felére válaszolva, Cikót nem a feladathoz választottam. Őt megelőzően német dogot és ónémet juhászt tartottam. Velük csak  hobbi szinten jártunk iskolába, megtanítottam őket az alapvető engedelmességre, de messze nem kaptak olyan terhelést, mint Cikó.

Német juhászom eltávozása nagyon megviselt. Halála után egy évig nem volt kutyám. Csak 2003-ban láttam elérkezettnek az időt új négylábú beszerzésére. Ekkor döntésem előtt több szempontot is figyelembe vettem.

Mivel mindig szerettem kutyázni, lényeges volt, hogy a fajta munkakutya legyen. Én kertben tartottam kutyáimat, ezért fontos volt, hogy hosszú szőrrel rendelkezzen. Korábbi keserű tapasztalataimból okulva lehetőleg ritka, nem mindenféle örökletes betegségtől sújtott, „túltenyésztett” fajtát kerestem. Ekkor akadt a kezembe egy újság, melyben a hovawartról szóló fajtaismertetőt találtam. Bár a hovi a leírás alapján minden paraméterében megfelelt elvárásaimnak, a cikk már-már gyanúsan tökéletes képet festett a fajtáról, ezért  elhatároztam, hogy élőben is megnézem magamnak. Több tenyésztőt felkerestem, kiállításokra jártam, hogy minél többet megtudhassak róla, bár sajnos munkában nem volt lehetőségem látni a fajtát. Addigra már a saját elképzelésem is körvonalazódott: mindenképpen egészséges szülőktől származó, rajzos szukát szerettem volna. A tenyésztőnél, akit kiválasztottam az aktuális alomban egyetlen rajzos szuka született, Cikó. Nem bántam, hogy nincs választási lehetőségem, lelkesedésem leírhatatlan volt. Hat naposan már a kezemben tartottam és hetente minimum 1-2-szer meglátogattam.

Az első fél évben az alapos szocializálásra és szoros kapcsolatépítésre fektettem a fő hangsúlyt. Fél éves volt, mikor csatlakoztunk a kutyás mentő csapathoz.

- Miben más a hovi? Mik az erényei, illetve vannak-e gyengéi a munkában?

Hajni: Elsősorban abban volt más, hogy senkinek nem volt vele tapasztalata. Próbáltam több fórumon érdeklődni, hogy kiindulási alapot szerezhessek a hovawart tanításához. Ebben nagy segítségemre volt csapatvezetőnk, Leczki Sarolta, aki – kapcsolatai és tekintélyes szakmai tudásának felhasználásával – nagyban hozzájárult kezdeti lépéseink megtételéhez és jelenlegi fejlődésünkhöz.

Kutyám erényeit hosszasan tudnám sorolni, hiszem vitathatatlanul részrehajló vagyok e tekintetben. Munkája kitartó, egyenletes tempójú és megbízható. A mi munkánkban különösen előnyére válik, hogy vakmerő attrakciókba nem megy bele fejetlenül.

Nagy erőssége továbbá remek szaglása. A mentőkutyák elsősorban légszimattal dolgoznak, de Cikó olyannyira szenvedélyes kereső, hogy „kikapcsolódásként” nyomkövetést gyakorlok vele, pusztán a kutya örömére.

Különleges hovis tulajdonság, hogy ha valamit megtanult, az egyszerűen benne marad. Még a több hetes kihagyás sem okoz fennakadást és bár  vannak ugyan időszakok, mikor nem túl gyorsan, de folyamatosan fejlődik. Eddig még sosem kellett visszalépnünk a tanítás során hosszabb-rövidebb kihagyás miatt.

Ez a képessége még engem is megdöbbentett. Kisebb betegség miatt több hónapot kénytelenek voltunk kihagyni Cikóval. Úgy alakult, hogy ezt követően számára teljesen ismeretlen romon gyakorlatozunk, ahol Cikó a hosszú szünet ellenére, olyan munkát produkált, mely engem és csapattársaimat is meglepett.

Nagyon kedvelem benne továbbá mérhetetlen alkalmazkodóképességét és sokoldalúságát, melynek során minden helyzetben képes megfelelően viselkedni. Cikó egy mentőkutyás bemutató után békésen tűri, hogy lelkes kutyasimogató gyerekek csapata rohanja meg. A kereső munka mellett imád terelni is. Ezt képes lenne kifulladásig végezni, de ennek ellenére otthon minden állattal probléma nélkül együtt tartható. Hazaérve pedig beáll kuvaszaink közé és komolyan kiveszi szerepét a házőrző feladatokból.

Talán csak egyetlen hátrányos tulajdonságát említeném, mely valószínűleg legjobban akadályozza elterjedését munkakutyás körökben. Ez pedig, hogy mentálisan nagyon későn, kb. 2-3 éves korára érik be. Szerintem ezért nem kedvelik kifejezetten a sportkutyások, hiszen egy hasonló korú malinois, vagy német juhász már komoly munkát képes produkálni, mire a hovival el lehet kezdeni a nehezebb feladatok gyakorlását.

- Mit érdemes szem előtt tartani a hovi tartása, tanítása, nevelése során?

Hajni: – Bár nem találom szerencsésnek, hogy általánosságban nyilatkozzam ezügyben, hiszen ahány kutya, annyi egyéniség, az elmúlt évek tapasztalatai alapján mégis találtam olyan jellemzőket, melyek – hovisokkal beszélgetve – másoknál  is visszaköszönnek a fajta kapcsán.

Első és legfontosabb szabály a szoros kutya-gazda kapcsolat felépítése. Ha sikerül kialakítanunk ezt a viszonyt, akkor a hovawart szinte feltétel nélkül képes megbízni gazdájában és ezáltal olyan feladatokat is végre fog hajtani, melyhez alapvetően nem lenne indíttatása.

Bár hatalmas szeretetigénnyel rendelkezik, tanítása során a pozitív megerősítés mellett időnként határozottan kell vele szemben fellépni. Erre leginkább önállóságra hajlamos lénye miatt van szükség. Bár nem kell vele lépten-nyomon keménykedni, hiszen alapvetően szeret gazdája kedvében járni,  időnként bizony „helyre kell tenni” és következetesen kell tőle megkövetelni bizonyos fegyelmi gyakorlatok végrehajtását. Enélkül még egy szuka is hajlamos gazdája fejére nőni és „szelektálni” a parancsok között.

Mondanom sem kell, hogy a feltétel nélküli engedelmességre mekkora szükség van munkánk során, hiszen a kutya élete múlhat azon, hogy parancsra bárhol-bármikor megálljon a romon, vagy utasításra haladéktalanul visszajöjjön. De nincs ez másképp a mindennapi életben sem, ha mondjuk játszótárs, vagy egy macska tűnik föl egy forgalmas úttest túloldalán…

Tanítása során nagyon fontos, hogy az egyes faladatokat kevés ismétléssel, és kellő változatossággal gyakoroltassuk vele. Nagyon hamar átlátja a lényeget,  3-4-szer gyönyörűen megcsinálja ugyanazt a feladatot, de ezután már elunja magát, elveszti érdeklődését. „Robotkutyaként” nem hajlandó dolgozni, többek között ezért sem népszerű a klasszikus sportkutyázásban.

Ehhez kapcsolódó saját megfigyelésem, hogy szerencsés, ha időt hagyunk számára az újonnan tanultak leülepedésére. Mint ahogyan azt korábban is elmondtam, ez nem válik a tanulás rovására, sőt…

Csak megerősíteni tudom más gyakorló gazdák tapasztalatait, hogy a hovik nagyon szeretik a hasukat, ezért pozitív megerősítésként főleg inkább jutalomfalattal, mint pl. apportos játékkal motiválhatók. Van, aki erre azt mondja, hogy „ a kutyám értem dolgozzon, ne a hasáért!” Én erre azt szoktam válaszolni, hogy az ember számára – bármennyire is kedveli főnökét – a fizetés az igazi motiváció!

Tanítása során lényeges elem, hogy az egyes feladatok végrehajtását követően a kutyát úgymond „oldani” kell. Ez általában könnyed játékot jelent a kutya kedvenc labdájával, rongyával, stb… Mivel Cikót nem igazán érdekli az apportos kikapcsolódás, ezért vele dog-dancing alapelemekkel vezetjük le a fegyelmező munka okozta megerőltetést.

Más a helyzet a nyomkövetéssel, melyet  – ahogyan korábban említettem – kifejezetten Cikó szórakoztatására vettem a „tananyagba”. Ezt a munkát olyan elszánt lelkesedéssel végzi, hogy egyszerűen nem hajlandó kikapcsolni. Egészen az autóig nem veszi fel az orrát a nyomról és csak hazainduláskor fogja föl némi csalódottsággal, hogy vége az aznapi gyakorlásnak.

Sima sétáláskor is mindig viszek magammal kellő mennyiségű jutalomfalatot, melyért apró feladatok megoldásával szívesen megdolgozik. Így folyamatosan kielégítem „munkaéhségét”.

Remélem, hogy az elmondottakból világosan látszik, hogy a hovawartnak folyamatos agytornára van szüksége és pszichikailag is le kell fárasztani ahhoz, hogy jól érezze magát bőrében. Sajnos sokan megveszik mert szép, mutatós kutya, aztán kiteszik a kertbe és nem foglalkoznak vele. Az ilyen életmód  abszolút nem megfelelő a hovi számára.

Számomra hatalmas szerelem a hovawart és remélem tavasszal – eddigi BH (kísérőkutya) vizsgája és terelőösztön-próbája mellé – sikerül a mentőkutya vizsgát is letennünk majd. Szerintem Cikón nem fog múlni a dolog. Bízom benne, hogy idővel egyre több hovit látok majd a kutyaiskolákban.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2006. október