Több mint 2,5 óra kimerítő autózás után értem Bajára, Dr. Sirkó Éva, Vajáni Kenneljéhez. A tikkasztó kánikulában a három csodaszép szőrben pompázó, fakó puliból és három miniatűr bullterrierből álló négylábú fogadóbizottság is igen kimerülten tett csak eleget házőrző feladatainak. A bully-ik jószerivel csupán mosolyra húzott szájjal lihegtek, csak a pulik ugattak tessék-lássék, jöttömet jelezve. Miután letudták a kötelező üdvözlési ceremóniát, gyorsan visszahúzódtak az árnyékba hűsölni.

Némi hideg üdítő elfogyasztása után Éva az árnyékos teraszra invitált, ahol elkezdhettük a beszélgetést.

- Ön állatorvos, küllembíró és tenyésztő egyben. Ha rangsorolnia kellene, milyen sorrendet állítana föl ezek között a tevékenységek között?

- Elsősorban állatorvos vagyok. Ez a munkám, a hivatásom. A tenyésztés csupán „csak” hobbi, de úgy érzem, hogy ez így van jól. Szeretem látni, hogy hogyan valósul meg az általam tenyésztett fajtában – a standard által adott keretek között – az elképzelésem. Nekem a kutyatenyésztés az alkotás egy formája. A küllembírálat során pedig mindig az vezérel, hogy megítélésemmel segítsem a kiállítók, tenyésztők munkáját.

Mindazonáltal nem könnyű e tevékenységeket összeegyeztetni. Különösen az állatorvos és a tenyésztő énem összehangolása jelent lelki próbatételt. Tenyésztőként ugyanis bizonyos dolgokban meg kell alkudni az előrelépéshez.

- Úgy képzelem, hogy bullterriert nem választ „csak úgy” az ember. Ön hogyan ismerkedett meg a fajtával?

- Korábban már rendelkeztem terrieres múlttal, mivel 83’-ban a diplomaosztómra egy régóta áhított – Puy Aladárné tenyészetéből származó – sima szőrű foxterriert kaptam ajándékba szüleimtől. Aztán 89’-ben egy bécsi kutyakiállítás forgatagában sétálva, életemben először megpillantottam egy boxban pihenő „nagy, fehér, tojásfejű izét”… azaz egy bullterriert. Ahogy mondani szokás, szerelem volt első látásra. Akkoriban bullterriert szerezni nem volt egyszerű. Az osztrákok nem szívesen adtak Magyarországra kutyát. Végül Szerbiából sikerült szerezni egy kölyköt. Az ő rövid élete tragikusan ért véget. Ez a kutya ugyanis süket volt, ami standard bullterriereknél gyakori probléma. Ez mindaddig nem derült ki, míg ki nem mentünk a kertből az utcára. Rögtön az első alkalommal, elütötte egy kamion, amit nem hallott közeledni… A második bullterrieremet fél évesen vásároltam. Vele kezdtem el a standard bullterrier tenyésztését, és bár pár alomból CACIB győztes kölyök is származott, be kellett látnom, hogy az előrelépéshez import kutya kell, de ehhez akkor nem állta rendelkezésre a megfelelő anyagi feltételek.

Időközben tettem egy kisebb „kirándulást” más fajtában is. Történt ugyanis, hogy a kertünkből az egyik szukám mellől ellopták a kölykeit. Ez azt gondolom jól példázza a bullterrierek „veszélyességét”… Szóval a ház és a bullterrierek védelmére vettem egy kuvaszt. Ő valóban kiváló házőrzőnek bizonyult. Bár időnként emlékeztetni kellett a rangsorban betöltött helyére, kitűnően kijött a családdal, illetve a többi kutyánkkal. Sajnos azonban sokkal nagyobb térigénnyel rendelkezett, mint amekkorát mi biztosítani tudtunk számára, ezért felhagytunk a kuvaszozással. Volt egy olyan elképzelésem is, hogy testőrt faragok egyik bullterrieremből. Odáig szépen el is jutottunk, hogy kőkeményen megfogta a kart, de mikor a segéd átengedte neki az eszközt, boldog farok csóválással és szájában a csibészkarral a segéd ölébe ugrott, hogy folytassák ezt a nagyszerű játékot.

Később, 94’-ben egy kiállításon fedeztem fel magamnak a miniatűr bullterriert. Innen jött az ötlet, hogy szert tegyek egy kölyökre, de ez – ahogyan annak idején a standard bullterrier esetében – korántsem volt egyszerű feladat. Körülbelül 2 év ment rá az információgyűjtésre, a keresgélésre és várakozásra, mire a zum Lemptal kennelből hozzájutottam egy kölyökhöz. Bár harapása nem volt kifogástalan, alapvetően jó minőségű kutya volt, így idősebb korában lehoztam tőle egy almot, melynek leszármazottaival most is dolgozom. A miniket megismerve, aztán fokozatosan kiszorították a standard bullterriereket. A jelenlegi állomány –  melynek egy része a tenyésztőtársnőmnél lakik – hat szukából, valamint egy angol import kanból áll.

- Említette, hogy Önnél a minik kiszorították a standard-eket. Ezek szerint lényeges különbség van a két fajta jellemében?

- Feltétlenül, ráadásul nem is kevés. A minik sokkal kezelhetőbbek, sokkal könnyebb velük az élet. Nálam a „normál” bullterrierek szinte állandó felügyeletet igényeltek, mert az összes többi, velük együtt élő kisebb állatra veszélyt jelentettek. Sokszor előfordult, hogy a fékeveszett, vad hancúrozásból verekedés lett, mert két kutya szempillantás alatt összeugrott.  De olyan is megesett, hogy játék közben egyszerűen elsodorták egyik – akkor még csak pár éves – gyermekemet. Mindezek a dolgok „terrier virtusukból” fakadtak. Velük időnként keményen kellett bánni, hogy betartsák a szabályokat. A minik ezzel szemben sokkal engedelmesebbek, simulékonyabbak és gyorsabb felfogásúak.

- Találkoztam az udvaron azonban három csodálatos pulival is. Nekik mi a történetük és hogyan egészítik ki egymást a miniatűr bully-kal?

- Okulva a korábbi tapasztalatokból, az első pulim jelzőkutyának érkezett a bully-ik mellé. Mészáros Mihály barátom javaslatára aztán fedeztettük, melyből 2000. novemberében mindössze 1 fakó kan született. Úgy megtetszett a dolog, hogy kitartottam ennél a fajtánál is. Saját tenyésztésű pulijaim eddig 4 Európagyőztes, 1 Világgyőztes és 4 Interchampion címet értek el számos kisebb-nagyobb siker mellett. Feltett szándékom, hogy bullterrierjeimmel is sikerüljön elérnem mindazt, amit a pulikkal, vagyis ha beáll 10 puli a körbe, akkor a hozzáértők biztosan ki tudják választani az én tenyészetemből származó kutyákat.

Egyébként tapasztalataim szerint a két különböző fajta együttélése kifejezetten  építő jellegű, különösen a bully-ra nézve. Mivel nálunk jelenleg a pulik a rangidősek, engedelmességükkel, szelídségükkel, gazdacentrikusságukkal pozitív viselkedésmintát adnak a fiatal bullterrierek számára, így rengeteget segítenek a tanulásban, az alkalmazkodóképesség fokozásában és a szocializációban.

- Úgy tudom, hogy a miniatűr bullterrier nem tartozik a legkönnyebben tenyészthető fajták közé. Milyen nehézségekkel kell szembesülnie egy minibully tenyésztőnek?

- Elsőként tudni kell, hogy a miniatűr bullterrierben kontinensenként eltérő típusokat lehet megkülönböztetni.

Német nyelvterületen kifejezetten a kisebb méretű, nem teljesen egyenes végtagokkal rendelkező, nem kellően telt fejű, hosszabb törzsű kutyák jellemzőek. Az ausztrál és amerikai típust reprezentatív, jó mozgású és kiváló formájú kutyák képviselik. A nagy távolság és a földrajzi sajátosságok miatt azonban nagyon nehéz ezekre a helyekre beférkőzni, információt, esetleg kutyát szerezni. Például Amerika vezető kenneljeit végiglátogatni – az ország méretei miatt – legalább 2 hónapba telne.

A fajtaadó anyaország, Anglia kutyái természetesen mindig magas színvonalat képviselnek. Náluk a gyakorlatban  alkalmazzák a vérfrissítő keresztezéseket standard bullterrierek arra alkalmas példányaival az engedélyezett formában.

Itthon a bullterrierek tenyésztését a Hungária Bullterrier Klub fogja hatékonyan össze. Mivel a fajta bizonyos örökletes betegségekkel terhelt, ezért a szűrővizsgálatokra nagy hangsúlyt kell fektetni. Éppen ezért a Klub elsődlegesen az egészséget állítja középpontba a tenyésztői munka irányítása során.  Az egészségügyi problémák közül legfontosabbak a vesediszplázia, veseműködési zavarok, szívproblémák, valamint az elsődleges lencse ficam (PLL). Ez utóbbi nagyon alattomos rendellenesség, mivel sok esetben a tünetek csak idősebb korban jelennek meg az állaton, mikorra esetleg már több alomnyi tőle származó kölyök hordozhatja a  betegségre hajlamosító génjeit.

A fajta hazai tenyésztőit mindenképpen elismerés illeti, mert az egészségügyi szűréseket becsülettel elvégzik, kiváló külföldi kutyákat importálnak, valamint remekül együttműködnek egymással. Ennek köszönhetően a hazai miniatűr állomány feljövőben van, és lassan megállja a helyét a nemzetközi mezőnyben.

A fajta tenyésztése egyébként valóban nem nevezhető könnyűnek. A miniatűr bullterrier kölykök születéskor majdnem ugyanakkorák, mint a 2-2,5-szer nagyobb standardek kölykei. Ebből következően szinte mindegyikük császármetszéssel jön a világra.

A fajtára jellemző markánsan fej teljes kifejlődése 1,5-2 évig tart. Ezidő alatt az áll-és az állkapocscsont aszinkronban, felváltva növekszik. Az állkapocs fejlődése tovább tart, ezért gyakoriak a harapási és egyéb fogazatot érintő problémák.

- Az évekkel ezelőtti harcikutya-ellenes hangulat a miniatűröket is érintette?

- Nemcsak hogy érintette, de hatása a mai napig érezhető. Az emberek agyában ahhoz a szóhoz, hogy „pitbull” mindmáig a bullterrier és a staffordshire terrier képe társul. Engem például nagy ívben kerülnek ki az ismeretlen emberek, pedig kutyáim szinte könyörögnek azért, hogy akár vadidegenek simogassák őket, annyira önzetlenül rajonganak az emberekért.

A miniatűr bullterrierek első számú családi kedvencek és hobbikutyák, valamint mozgékony, aktív sportkutyák, akiket teljesen ártatlanul bélyegeztek meg hamis vádak alapján.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2007. július