Lakkfekete pindúr pandúr

A fekete schipperkét látván az ember azt gondolhatja, hogy a kanapé kommandós társasági kutyák, díszpárna-deszantos egységének éjszakai bevetésre tervezett tagjával van dolga. Pedig a kis fénylő „brikett” ugyanattól az őstől származik, mint a munkakutyázásban élen járó belga juhászok elődei, és a megtévesztő látszat ellenére, habitusában merőben eltér a tutujgatni, kényeztetni, kozmetikázni, öltöztetni való, karonülő ölebektől.

„Belga fajta vagyok, kicsi, erős, hűséges, ravasz és bátor” - szól az 1888-ban alapított Királyi Schipperke Klub jelmondata, mely találó tömörséggel sűríti egy mondatba e kicsiny fajta érétkeit. A schipperke – e több mint 100 éves fajta – mindmáig kevéssé ismert és divatos minikutya. Ennek oka talán túlzástól, extremitástól mentes megjelenésében keresendő: nem mikroszkopikus méretű, nem lehet masnit kötni a hajába, nem lehet vele 2-3 havonta  kozmetikába (vagy kutyapszichológushoz) járni, egyszerűen „csak” van. Tegyük hozzá rögtön, úgy jó ahogy van.

Pöttöm praktikum

A schippi úgy őrizte meg – középtermetű juhászkutya – őse, a Leuvénaar kiváló munkakutya tulajdonságait, hogy mindeközben csak méretben ment össze. Ezalatt felépítése és testarányai mit sem változtak, mely valószínűleg annak volt köszönhető, hogy nemesítése során méretének csökkentését nem más fajtákkal történő keresztezések révén (mintegy „mesterséges törpésítéssel”), hanem a kis termetű egyedek szisztematikus szelekciójával és továbbtenyésztésével érték el.

Az utóbbi időben, mióta bevezették a farokvágási tilalmat és a schippik hátukra kunkorodó farokkal szaladgálnak, egyesek élnek a gyanúperrel, hogy valahol, valamikor, a régmúltban esetleg a spicc is „letehette névjegyét” a tenyésztésben, ugyanis a standard által előírt (csánkig érő, lelógó) farkat viselő schipperkét ezidáig csak papíron láttak. Ilyen faroktartású schipperke – állítólag – jelenleg nem ismert. Természetre mindenesetre egészen biztosan semmi közük a spiccekhez.

Hajdanán a schipperke tehetségét leginkább az istálló körüli rágcsálóirtásban kamatoztatta, sőt időnként kotorékvadászatra is használták, de igénytelenségének, alkalmazkodóképességének, intelligenciájának híre idővel a városokba is eljutott. Így válhatott a XVII. században a brüsszeli munkások és vargák egyik legkedveltebb kutyájává, majd a XIX. században Belgium legnépszerűbb négylábújává. A második világháború után azonban tenyésztése jelentősen visszaesett, divatját pedig más kistestű fajták (pl. uszkár) szorították vissza. Mondhatni, hogy ez a tendencia sajnos napjainkra is jellemző, pedig a schipperke rendelkezik mindazokkal a kitűnő adottságokkal, melyek kifejezetten gondtalanná teszik tartását a városi kutyatartó számára.

Kis test, nagy szív

Amit a Jóisten elvett tőle testméretben, messzemenőkig pótolta önbizalomban. A schippi ugyanis megkérdőjelezhetetlenül hiszi, hogy bármilyen nagyobb testű kutyával egyenrangú fél, mit egyenrangú…, egyenesen legtöbbjük felett áll. Mindazonáltal nem jellemző rá az a fajta vakmerően krakéler virtus, mely például egynémely kisebb terrierfajta sajátja. Meglepő, de a megfelelő marketing még a kutyák között is tökéletesen működik. A 3-9 kilós schipperke magabiztos fellépését a legtöbb nála jóval nagyobb kutya ugyanis akceptálja, és fejet hajt a „zsebtüranosz” előtt. Pedig a schippi nem provokálja a balhét, nem méretéből fakadó kompenzációs kényszer hajtja. Sőt általában ő az, aki elsőként próbál rendet rakni a verekedő felek szétválasztásával. Kellően intelligens ahhoz, hogy tisztában legyen fizikai korlátaival, ezért hiányosságait inkább domináns fellépésével igyekszik palástolni, többnyire sikerrel. Hozzá kell tenni persze, hogy mindig van és lesz olyan kutya, aki nem veszi komolyan a büszkén pózoló apróságot és máris kész a baj.  A schipperkének azonban nemcsak az esze, hanem a szíve is a helyén van, és becsületére legyen mondva, hogy ha úgy alakul, nem hátrál meg a verekedésbe torkolló konfliktusok elől, mint sok hasonló méretű „kerregő provokátor”. Sajnos e hősies fellépésnek megvan a maga árnyoldala is: nevezetesen előfordul, hogy a jóval nagyobb kutya olyan fogást talál rajta, ami esetenként az életébe kerül. Szerencsére az ilyen tragédia viszonylag ritka, hiszen a villámgyorsan cikázó schippi azért tud vigyázni magára.

A „macskuty”

Bár a schipperke kialakulásában macska egészen biztosan nem vett részt, a schippi bizonyos tekintetben feltűnő hasonlatosságot mutat a cicákkal. Túl azon, hogy cirmosokat megszégyenítően briliáns „egérlikvidátor”, szemrebbenés nélkül képes szédítő magasságokba felmászni. Gazdáit sokszor a gutaütés kerülgeti, miközben ő a legnagyobb lelki nyugalommal egyensúlyoz a ház tetején, vagy az ablakpárkányon. Hajlékonysága és mozgáskoordinációja párját ritkítja, szinte semmi sem álhatja útját, ha éppen egy klassz kis rágcsálóvadászat, esetleg tüzelő szuka van a láthatáron…

Szintén „macsekos” beütés, hogy a lakáson belül szinte dorombolva telepszik gazdája ölébe, és kifinomult érzékkel választja meg pihenőhelyét, ami legtöbbször stratégiailag kulcsfontosságú, egyúttal roppant kényelmes pontokat jelent.

A szabadban viszont gyökeresen megváltozik a helyzet. A lakásban csendesen elmolyoló schippi felfűti a rakétákat és előtör belőle juhászkutya énje. Jön-megy, felfedez, szaglászik, vadászik. Kíváncsisága és mozgás iránti szenvedélye oly nagyfokú, hogy hajlamos messze eltávolodni gazdájától. E nagyfokú önállóság meglepő egy pöttöm juhászkutyától, és bár nem jelenti a gazda elhagyását, de tény, hogy e tekintetben fokozott figyelmet igényel. A jól nevelt schippi hívásra azonnal gazdájához vágtat, de bizony előfordul, hogy ha későn szólnak neki, addig megy, amíg ő gondolja, ez pedig esetenként a horizont legvégét jelenti. Részben ennek a nagyfokú önállóságnak tudható be, hogy gyakran – főleg az erélytelenebb gazdik – szökősnek titulálják. Noha a korábbiakból látható, hogy erre eredendően határozott hajlamot mutat, a „szökések” hátterében többnyire mégis a figyelmetlenség, illetve a foglalkoztatás és nevelés hiánya húzódik meg. Sokakat megtéveszt ugyanis a schipperke törpekutyás megjelenése, és azt gondolják, hogy ilyen kicsi kutyának „nincs szüksége” tanításra.

Mini méret, nagy munkakedv

Ne feledjük, a schipperke őse munkakutya volt, melynek kiváló adottságait ma is hordozza a kis fekete „törpicsek”. Mindez nagyban megkönnyíti a vele való munkát, de akár az együttélést is, hiszen akár a „konyhai” engedelmességet, akár magasabb szintű feladatokat játszi könnyedséggel képes elsajátítani. Aki próbálkozott már kutya tanításával, bizonyára nagyra értékeli a fajta motiválhatóságát, mely minden modern kutyasport tanítás alapja. A schippik legtöbbje igen apportos, de ha minden kötél szakad, a jutalomfalatka mindig beválik. Ha megtaláljuk a kutyánk számára legvonzóbb jutalmazási formát, a schipperke forgószélszerű gyorsasággal tanul. Sokszor gazdáit is zavarba ejti magas fokú intelligenciája és leleményessége, melyhez élénk (de nem ideges), stabil idegrendszer párosul. Ezen adottságok kombinációja valóban kivételes kutyává teszik, és pusztán fizikai mérete miatt nem jelent konkurenciát az élvonalbeli munkakutya-fajták számára. Ezzel együtt bizonyos kutyás sportokban (pl. agility, obidience, dog-dancing) viharos gyorsasággal küzdötte magát az élmezőnybe.

Az agilitás, intelligencia, engedelmesség, mint nyájterelő juhászkutya örökség tehát letagadhatatlan, mindez viszont bizonyos kötelezettséget ró tulajdonosára. Ennek megfelelően rendszeres szellemi kihívások elé kell állítani a schippit, hogy egészséges, jó közérzetű és problémamentes kutyaként élhessen. Noha a szánhúzáson kívül szinte minden munkára megfelel, legtesthezállóbb feladat számára talán mégis az agility, melyben kiaknázhatja, megcsillogtathatja mindazon erényeit, melyek kis kutyaként is naggyá teszik

Juhászkutyaként ösztönösen kötődik a falkához, családhoz és a vele együtt élő, más fajú állatokhoz. Nem ritkán előfordul, hogy boldogan vegyül a vele egy fedél alatt lakó – nagyobb testű kutyák – kavalkádjába, pusztán csak a szociális interakció öröméért. Már-már mulatságos, hogy a többiek szinte várják érkezését, hiszen többnyire ő a csapat motorja, a hancúrozások szíve-lelke. Persze olykor előfordul, hogy minden rossz szándék nélkül rálépnek, de egy vagány kis schippinek ez meg sem kottyan, legfeljebb akkor húzza kicsit a lábát, ha a többiek már nem látják…

Négylábú riasztópisztoly

Sokak számára igen meglepő, hogy e pöttöm kutyus mennyire komolyan veszi a gazda-, ház- és tárgyőrzés feladatait. Roppant figyelmes, és ha úgy ítéli meg, hogy okvetlenül szükség van segítségére, gondolkodás nélkül akcióba lendül. Fellépése – akárcsak a kutyák közt – legtöbbször annyira hatásos, hogy sokszor őt komolyabban veszik, mint a mellé „beosztott” nagytestű négylábút. Megtörtént eset, hogy egy csapat belga juhászt sétáltató tulajdonos schipperkéjét fenyegette csak lelövéssel az arra járó vadász, miután az látványosan „szóvá tette” a sűrűből hirtelen felbukkanó idegen iránt érzett ellenszenvét.

Merőben más azonban a helyzet, ha számára kedves ember érkezik. Ilyenkor a hódítás minden trükkjét beveti, hogy célba érjen, és egy kis simogatást kolduljon magának. Repertoárja annyira széles, hogy csábításának eszközeit még felsorolni is nehéz lenne, de az biztos, hogy rókaszerű ábrázatával, beszédes fül és szemjátékával, melyhez olykor akrobatikus pacsiadás és hangeffektek is társulnak, szinte mindenkit képes levenni a lábáról.

Talán szokatlan – bár az eddigiek tükrében egyáltalán nem meglepő – hogy a schipperke rusztikus munkakutyaként rendkívül alkalmazkodó és igénytelen. Remekül érzi magát akár a kertben is, hiszen kétrétegű, sűrű szőrzete tökéletes védelmet nyújt számára. A házba beengedésre csak a gazda közelsége miatt van igénye, egyébként télen-nyáron vígan elbohóckodik a szabadban.

Sok kistestű fajtához hasonlóan, a schipperke igen hosszú életű és nagyon egészséges fajta. Nem ritka köztük a 16-18 éves egyed, sőt az aktív fedezőkanok sokszor még 10-14 évesen is tökéletes egészségnek örvendenek és gond nélkül eleget tesznek kötelességüknek.

Összességében valóban érthetetlen, hogy e fekete ebecske miért nem kap érdemeinek megfelelő figyelmet és érdeklődést, hiszen tökéletes társa a városi és vidéki embernek egyaránt. Tartása gyakorlatilag problémamentes, fogyasztása pedig rendkívül takarékos. Tökéletes partnere mindazoknak, akik kis méretű, mégis igazi kutyára vágynak, akivel öröm foglalkozni és együtt élni, hiszen vidám lényével egy csapásra jó hangulatot képes teremteni maga körül.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2007. november