„Unatkozik? Vegyen schipperkét!”

Minden alkalommal külön örömöt jelent, ha egy-egy fajta kapcsán egészen a „kályhától” tudunk elindulni, azaz a fajtahonosítóval tudok beszélgetni. Így volt ez a most is, mikor Halász Ildikóval készítettem interjút. Ildikó 33 éve kutyázik, aranykoszorús belga juhász tenyésztő. Bergerac du Hu kennelének kutyái nemcsak küllemkiállításokon szerepelnek sikerrel, de az agility-ben is letették névjegyüket eredményességükkel. Nem túlzás azt állítani, hogy Ildikó neve itthon mára már szorosan összefonódott e fantasztikus kutyás versenysporttal, hiszen magyarországi megjelenésének kezdetétől tevékenyen és aktívan részt vett benne. Az általa elért többszörös országos bajnoki cím, agility Európabajnokságon szerzett egyéni III. és csapat II. helyezés önmagukért beszélnek. Az általa vezetett Bergerac kutyakiképző iskola csapata mind országos, mind nemzetközi szinten igen sikeresen szerepel. Nála tanulta az agiliy fortélyait az eredményes élversenyző – lapunk korábbi szerzője – Eiffert Anna, aki tavaly VB öszetett II. helyen végzett, de szintén az ő keze alatt készült fel Kabai Krisztina, aki az idén megrendezett Világbajnokságon jumping futamban az előkelő III. helyen végzett.

Mindemellett Ildikó e ritka, kicsiny fajta, a schipperke hazai meghonosítója, több Interchampion és agility versenyen is eredményesen szereplő kutya tenyésztője. Talán sikerül választ találni arra, hogy mindezt hogyan sikerült összehozni.

- Hogyan „vetemedik” egy vérbeli munkaversenyző arra, hogy ilyen csöpp jószágot tartson?

- Általában jellemző, hogy a belga juhászosok többsége tart, vagy tenyészt schipperkét is. A klubok is sokszor szoros együttműködésben dolgoznak. Idővel én is eljutottam oda, hogy a belgák mellett szerettem volna egy kistestű, lakásban is tartható kutyát. Természetesen elsődleges szempont volt a sportra való alkalmasság, illetve, hogy ne kelljen sokat gondozni (fésülgetni, nyírni, stb…), mert én szívesebben töltöm az időt kutyáimmal a kiképzőpályán, mint a kozmetikában. Mindemellett nem utolsó szempont volt az sem, hogy kellemesen lehessen vele együtt élni a mindennapok során.

Mivel világszerte igen szűkös az állomány, ezért elég nehéz kiskutyához jutni. Engem szerencsére belgáim révén már ismertek, de még így is 1 évet kellett várnom. Ezt követően sem volt egyszerű a dolog, hiszen a várva-várt kiskutya egyedüliként látta meg a napvilágot, ezért nagyon nehéz szívvel váltak meg tőle. Ilyen viszontagságok árán jutottam 10 éve első schipperkémhez.

- Csak az említett relatív kisebb állomány miatt nehezebb hozzájutni annak, aki ilyen fajtát szeretne tartani?

- Annak, hogy a schipperkéből viszonylag kevés van szerte a világon, és emiatt ritka fajtának számít, több okra vezethető vissza. Az egyik, hogy tenyésztése nem olyan egyszerű, mert a kanok általában túl hevesek és nagyon kapkodnak. Kevés olyan akad köztük, aki rendszeresen sikerrel fedez.

Emellett további nehézséget okoz, hogy a szukák – bár nagyon gondos anyák – többnyire igen alacsony alomszámokat produkálnak, általában 1-2 kölyköt ellenek.

Természetesen nincsen kínálat kereslet nélkül. A schippik általában nem tartoznak a legnépszerűbb fajták közé, mivel „úgy néznek ki mint egy kutya…” Praktikus megjelenésükben nincs semmi kirívó, vagy extra. Ölebnek nem alkalmasak, mivel eredendően munkakutyák, akik pedig kifejezetten munkakutyát keresnek, azok számára túl kicsik.

Általában egyébként jellemzően azokban az országokban terjedtek jobban el (pl. Franciaország, Anglia, USA), ahol bizonyos helyeken „kilóra mérik” az állattartást. Ott nagyon nem nézik jó szemmel a környezetére veszélyes, vagy a szomszédok nyugalmát folyton zavaró kutyákat sem. A tulajdonosra rövid úton súlyos büntetést szabnak ki, és sokszor még a kutyákat is eltávolíttatják. Ilyen körülmények között vitathatatlanul előnyt élveznek a schipperkék, hiszen gond nélkül lehet belőlük többet is tartani, anélkül, hogy megszegnék a szigorú szabályokat.

Az itthoni állomány növekedésének legfőbb gátja  – azon kívül, hogy alig ismert, nem divatos fajta – hogy eddig viszonylag kevés szuka született, ők pedig mind külföldre kerültek. Nélkülük pedig elég nehéz növelni az egyedszámot…

- A kis létszámú populáció nem indított meg káros folyamatokat a fajtában?

- Szerencsére nem, még nincsenek beltenyésztésből fakadó problémák, a fajta idegrendszerileg, munkakészségben és egészségben stabil lábakon áll. Különböző típusokat így is meg lehet különbözteni, de ennek nem sok köze van a kis egyedszámhoz.

Az amerikai és angol vonalakra nagyobb, szőrösebb, látványosabb kutyák jellemzőek, melyek sok esetben a feketétől eltérő színekben is fellelhetők. Ez utóbbi jelenség nagy valószínűséggel a bekevert spicc vérnek köszönhető. Az eredeti schipperkét francia és belga vonalak képviselik. Azért köztük is lehet eltérő megjelenésű egyedekkel találkozni. Az ”schipperkés” típusra alapvetően kicsi méret, zömök testalkat, vékony lábak jellemzőek, míg találni köztük általam „gronandel-esnek” nevezett típust is, melyeket könnyedebb, sportosabb alkatuk miatt ugyan küllemkiállításokon nem preferálnak, de én inkább ezeket szeretem. Korábban már mondtam, számomra elsődleges szempont a sportra való alkalmasság.

- Ha már itt tartunk, ejtene néhány szót arról, hogy munkakutyásként mik a tapasztalatai a schipperkéről, mik a fajta előnyei az agility-ben, illetve lehet-e más területen is használni őket ezen kívül?

- Bármilyen meglepő, a schipperke kis mérete ellenére „munkakutya aggyal” rendelkezik. Ne feledjük el, hogy alapvetően egy juhászkutyáról beszélünk, akinek ösztönkészlete igen fejlett, motiválhatósága kiváló, kapcsolattartása a gazdával igen szoros, megfelelő nevelés esetén szófogadó és pontosan irányítható. Mindezek a tulajdonságok nagyszerű agilityversenyzővé teszik, ráadásul a pályán „ezerrel dönget”… Ez számomra külön előny abban a mezőnyben, ahol olyan 18-20 éves fiatalokkal kell versenyeznem, akik a gyermekeim lehetnének.

Méretei miatt természetesen IPO versenyzésre nem alkalmas, hiszen például a versenyeken használt, standard apportfa saját testsúlyának majdnem ¼-e. Ezen kívül nem kedveli a monoton, unalmas gyakorlatokat sem. Én 33 éve kutyázom, 7 kutyát vizsgáztattam, de mióta megismerkedtem az agility-vel, teljesen leszoktam róla. Az IPO munkasport számomra addig volt érdekes, amíg egy-egy feladatot meg nem tanítottam a kutyának. Az ezt követő csiszolgatást, „mechanikus” gyakorlást már nem igazán kedveltem, és egy kissé untam is. Ezzel szemben az agility-ben minden egyes edzés, minden verseny eltér egymástól, mindegyik más-más kihívást tartogat. A kutyának és gazdának folyton improvizálnia kell, mert kettejük együttes erőfeszítéséből születik az eredmény. A schippik például nagyon élvezik azt, hogy folyamatosan gondolkodniuk kell, és a sikerhez ők is hozzáteszik a magukét.

Érdekes, de ennek ellenére az agility-is táboron belül is tartják magukat bizonyos sztereotípiák, melyek akadályozzák elterjedését. Általánosan elterjedt nézet, hogy ahogyan a maxi kategória favoritja a border collie, úgy a minié az uszkár és a shealtie. Sokan e fajták sikerességét látva, választanak maguknak kutyát és elfelejtik, hogy az eredményességhez mindez még kevés.

A schipperkék hasonlóképpen jól szerepelnek a mostanában divatba lendülő dog-dancing és obidience sportban. Franciaországban például különböző szakágakban versenyeznek velük.

Mindezeken túl, érthetetlen számomra, hogy miért nem fedezték még föl maguknak a mentőkutyások, hiszen ehhez a nehéz és összetett munkához is rendelkezik minden szükséges adottsággal: méretüknél fogva mindenhová beférnek, roppant ügyesek, kitűnő egyensúlyérzékkel rendelkeznek, bátrak, kiváló keresők és nagyon barátságosak az emberekkel. Ez utóbbi tulajdonságuknak köszönhetően terápiás kutyaként is kitűnően megfelelnek, de nagyszerű választást jelentenek a kutyakiképzés iránt fogékony, városi gyermekek számára is.

Remélem, mihamarabb változik majd ez a helyzet és egyre többen találják meg a scipperkét  maguk számára azok, akik kellően agilisek ahhoz, hogy e vidám és tettre kész kiskutyával osszák életüket és szabadidejüket.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2007. november