Noha a két ünnep közti időszak általában igen kaotikus, Bartha Eszter mégis vállalta, hogy ebben a kavarodásban rendelkezésre áll egy beszélgetés erejéig. Édesanyjával, Virányi Zsuzsával kettesben 8 éve ügyködnek azon, hogy tenyészetükből, a Bentavölgyi Bátor Kennelből minél tökéletesebb kutyák kerüljenek ki.

Beszélgetésünk idején a legifjabb generáció éppen 3 hetes volt, ezért Eszter vállalta a „sajtófőnöki” feladatokat, míg édesanyja a csöppségek felügyeletével volt elfoglalva.

Az interjú végére megint meggyőződhettem arról, hogy a saplaninac-hoz hasonló, kemény karakán fajták legjobban sokszor a különleges érzékkel megáldott nők kezében tudnak kiteljesedni, önmagukkal és gazdájukkal tökéletes harmóniában élni.


- Tapasztalataim szerint a sarplaninac a „keleti rombolók” kevésbé ismert tagjai közé tartozik. Azt azonban sokan tudják, vagy tudni vélik, hogy ezek a kutyák képesek megölni a farkast és a medvét is. Mennyi ebből a valóság és mennyi a legenda?

- Valóban így van. Meglehetősen sok sárhegyi él az országban, de mégis kevesen vannak „szem előtt”. Ennek pontos okát sajnos nem tudom.

A legendákról pedig saját tapasztalat híján csak azt tudom mondani, hogy számos forrás alátámasztotta már, hogy nem minden esetben túlzás ez velük kapcsolatban. Az autentikus környezetben tartott kutyák – pl. a macedón hegyekben pásztorok mellett élő egyedek – bizony szembefordulnak mindenkivel és mindennel, ami a nyájat veszélyezteti, legyen az medve, vagy farkas. A mai napig szokás, hogy a pásztorok a helyi tenyészszemléken kitömött farkassal tesztelik a kutyákat. Számukra az az egyetlen elfogadható viselkedésű kutya, amelyik morogva szembefordul az „ellenséggel”. A félénk, elhúzódó egyedeket sokszor a helyszínen „kiszelektálják” az állományból. Innen szemlélve mindez durva és barbár eljárásnak tűnik, de meg kell érteni, hogy az ottani emberek számára a jószág hatalmas értéket jelent. Nekik kizárólag olyan kutyára van szükségük, mely hatékonyan képes megvédeni a nyájat.

Mindenesetre személy szerint nehezen hiszem, hogy egy medvét meg tudnának ölni (bár egyesek megemlítik), de többedmagukkal biztosan megfutamítják. Farkasok megsemmisítéséről készült videófelvételeket viszont lehet találni bizonyos videómegosztó portálokon. Ennek ellenére fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a fajta nem nagyvadvadász, elsődleges célja nem a ragadozók megölése, hanem azok megfutamítása.

- Érdekes, hogy míg bizonyos nyájőrző pásztorkutyák (pl. kuvasz, komondor, abrozzói juhászkutya, Pireneusi hegyikutya, stb…) szándékosan fehér színűek, hogy gazdájuk éjszaka is jól meg tudja őket különböztetni a fosztogatóktól, addig az ugyanolyan feladatkörben dolgozó sarplaninac-ok között nem látni ilyet. Van ennek valami konkrét oka?

- Hát, megint nem egyszerű kérdés. Már jó ideje tervezzük, hogy ellátogassunk azokra a helyekre, ahol ezeket a kutyákat eredeti környezetükben a mai napig arra tartják, amire születtek. Enélkül viszont én is csak találgatni tudnék. Lehet, hogy az eltérő domborzati viszonyok között pont az általunk sötétnek tartott kutyák érvényesülnek jobban a helyi ragadozókkal szemben, az is elképzelhető, hogy ott a pásztorok nem vesznek/vettek részt annyira aktívan a nyáj védelmében, azt kizárólag kutyáikra bízták.

Mindehhez sietve hozzáteszem, hogy a nyáj mellett dolgozó kutyák között nagyobb számban vannak a világosabb színek, mint pl. „karabas” (krémszín fekete maszkkal, fejjel), vagy a „merdjan” (fehér, csak az orr és ajkak feketék), „sari” (rötes-vöröses árnyalat), vagy a „baljus” (fehér alapon foltos kutyák). Különösen ez utóbbiak örvendenek nagy megbecsülésnek a pásztorok körében annak ellenére, hogy a „baljus” színváltozat az FCI standard szerint nem megengedett.

- Rosszul tudom, hogy a fajtával kapcsolatban voltak szolgálati célú próbálkozások is? Ha igen, lehet tudni milyen eredménnyel?

- Igen, voltak ilyen jellegű kezdeményezések.. A szerbiai Nis-ben lévő katonai bázison hosszú ideje foglalkoznak a sarplaninac katonai és határőr célú felhasználásával. Saját, zárt tenyésztést folytatnak és kutyáikkal a szerb fajtakiállításokon is megjelennek. Kívülre, azaz civil kézbe nem, vagy csak nagyon ritkán kerülnek onnan kutyák.

Mi magunk is rendszeresen járunk ilyen szerb speciális kiállításokra ahol többször alkalmunk volt élőben is látni a nisi kennel néhány képviselőjét, akikre összességében elmondható, hogy általában kisebb termetűek és zömökebbek a kiállításokon mostanában felvezetett egyedeknél.

- Milyen karakterjegyeket emelnél ki, melyek számotokra megkülönböztetik, és különlegessé teszik a sarplaninac-ot más fajták viszonylatában?

- A fajta kiválasztása részben tudatosan, részben az érzelmekre hallgatva történt. A családunkban élő ordas, majd később egy hosszúszőrű német juhászt követően, mindenképp nagytestű, dús bundájú kutyát szerettünk volna. Egy francia kutyás könyv lapozgatása közben találkoztunk először a fajtával. Ekkor döntöttük el, nekünk ilyen kutya kell. A sors érdekes játékának köszönhetően, évekkel később az a külföldi tenyésztő, akinek kutyáit a könyvben láttuk, többször is fedeztetett egy, a kennelünkben született, Franciaországban élő kannal. Az ezekből a fedeztetésekből született kölykök közül néhányan más európai országok (Olaszország, Szlovénia) elismert tenyésztőihez kerültek.

A „sarp” számunkra eszményi választásnak bizonyult. Egyfelől elég önálló ahhoz, hogy ne legyen állandóan láb alatt, másfelől nagyon igényli a gazdával való szoros kapcsolatot, a személyes kontaktust. El sem hinnéd, de azok a kutyák, akik egetrengetően ugatnak a kapu előtt, kérlelhetetlenül útját állva az idegeneknek, mennyire bújós nagy mackók tudnak lenni a családtagokkal. Annak ellenére, hogy kutyáink közelében sosem voltak kisgyermekek, kellően intelligensek és kiegyensúlyozottak ahhoz, hogy kiállításon egy csapat gyerek simogathassa őket, de ennek ellenére nem javasolnám senkinek, hogy engedély nélkül bemerészkedjen a területükre…

Mindemellett rendkívüli az a kölcsönös tiszteleten alapuló bizalom, melyet az ember megkap ettől a fajtától.

- Nagy kérdés, hogy a mai felgyorsult és egyre inkább beszűkülő világban milyen jelene és jövője lehet a sarplaninacnak, és a hozzá hasonló feladatkört betöltő fajtáknak. Helyüket, fennmaradásukat az eredeti környezetükben, vagy a megváltozott világhoz való alkalmazkodásban találják majd meg. Neked mi erről a véleményed.?

- A világ változásaival szembemenni nem lehet. Persze mindenképpen szükség van arra, hogy stabil populáció maradjon meg eredeti környezetében, eredeti feladatát végezve, de akik nem tudják ezt megadni, megteremteni kutyájuk számára, azoknak mindenképpen alkalmazkodni kell az új viszonyokhoz.

Mi például mindenkinek javasoljuk, hogy amint a kiskutya megkapta a szükséges oltásokat, azonnal kezdjenek vele kutyaoviba, kutyaiskolába járni. Nagyon fontos ugyanis, hogy a fiatal „sarp” minél korábban sok pozitív élményt szerezzen, sok inger érje, ezáltal felnőtt korában sokkal magasabb lesz az ingerküszöbe, sokkal kiegyensúlyozottabban tud reagálni környezetére, sokkal könnyebben kezelhetővé válik. Ez különösen nem mindegy egy ilyen önálló, kemény, határozott fellépésű kutya esetében. Attól pedig nem kell tartani, hogy ezáltal bármilyen szinten romlana ház-, vagy területőrző képessége.

- Sokan nevelhetetlennek titulálják ezeket a fajtákat. Te milyen módszert és eszközöket javasolsz a tanításukhoz?

- Gyakori vélemény, hogy ezeket a fajtákat nem kell, vagy nem lehet tanítani. Nos az én tapasztalataim ezzel merőben ellentétesek. Volt olyan kutyám, akivel – minden gond nélkül, hagyományos iskolában és modern eszközökkel – 2 évesen sikeres kísérőkutya vizsgát tettünk. Persze nem mondom, hogy minden sarplaninac kiképzése könnyű, és sikeressége is nyilván egyedenként változik, de ezzel együtt korántsem lehetetlen feladat.

Ennél a fajtánál különösen fontos, hogy kicsi korban kialakított, szoros érzelmi kapcsolat kösse gazdájához. A játékos, jutalmazásos módszerre fogékonyak, nekem például mostani növendék kutyámnál nagyon bevált a klikker.

Mivel alapvetően igen önálló, büszke és fejlett igazságérzettel rendelkező fajta, nevelése során a durvaság, a terrorizálás mindenképpen kerülendő, mert ez nemcsak nem vezet eredményre, de aláássa a kutya gazdája iránt érzett bizalmát. Így előfordulhat, hogy elérkezik egy pillanat, mikor egy ilyen kutya elégtételt vesz a méltatlan bánásmód miatt, mely sem gazdájának, sem a fajta megítélésének nem válik hasznára…

Mindent egybevetve ezért szoktuk tapasztalt kutyásnak ajánlani a fajtát, bár volt már olyan elsőkutyás gazdink, ahol tökéletesen egymásra találtak.

- Korábban volt már szó róla, hogy itthon a sarplaninac kevéssé „szem előtt lévő” fajta. Ez megnehezíti a tenyésztő munkáját?

- Igen is, meg nem is. Azért Magyarország kis ország, így viszonylag könnyen nyomon követhető a kutyák származása és vérvonalai azok számára, akik komolyan foglalkoznak a fajtával. Mindemellett mi szinte kizárólag csak külföldön fedeztetünk, mert ott találjuk meg a kutyáinkhoz küllemben és vérvonalban egyaránt passzoló egyedeket.

Eddig sikerült megtalálnunk a számításunkat. Saját tenyésztésű kutyáink közül eddig ketten a tullni, illetve a budapesti Európakiállításon szereztek Res. Európagyőztes címet. Kutyáink között több champion, interchampion, illetve egy multichampion (hat ország felnőtt championja) is megtalálható.

A sarplaninac Magyarországon a Nagytestű kutyafajták Szakosztályához tartozó fajta. A klub évente meghirdetett pályázatán többször sikerült a megtisztelő „Év kutyája”, illetve „Év fiatal kutyája” címet – és a címmel járó csodaszép kupát – elnyerni.

- Ilyen gyönyörű eredmények után milyen célok irányába haladtok tovább?

- Tenyésztőként egyéni célokat mindig talál az ember. Ha nem, akkor ott valami gond van. Szerintem sosem jelenthető ki, hogy „igen, elértem, amit akarok, ülhetek a babérjaimon”. Egyéni céljainknál azonban sokkal fontosabbnak tartom, hogy csatlakoztunk egy olyan kezdeményezéshez, mely a fajta érdekeit szolgálja.

A jövő évi dublini Európa-kiállítás kapcsán ugyanis meg sem említik a fajtát, amit tenyésztőként igen sérelmesnek tartunk.

Hiába szereztük meg mi is a Cruft’s kvalifikációt az erre felhatalmazott kiállításokon, az Angol Kennel Klub a sarplaninac fajtát a kaukázusi- illetve az anatóliai juhásszal ellentétben a mai napig nem ismeri el.

Felvettük a kapcsolatot és aktív közreműködésünkről biztosítottuk azt a belga párt, akik egyeztetést kezdeményeztek az angol kennel klubbal a fajta elfogadtatásáról. Ennek első lépéseként cikket írtam a sarplaninacról, melynek angol nyelvű fordítását fel fogják használni mindehhez.

Bízom benne, hogy sikerrel járunk és a szigetországban is elérjük, hogy szeretett fajtánk az őt megillető helyre kerülhessen.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2009. február