„Közös érdekünk, hogy közeledjünk egymáshoz és leüljünk beszélgetni”

Remélem, már az eddigi írásokból is kiderült, hogy ezen rovatom célja  – egyesületi és klub „hovatartozástól” függetlenül – prominens tenyésztők megszólaltatása olyan témákban, melyek elsősorban az adott fajtát, de tágabb értelemben a kutyatenyésztés egészét is érintik.

Ebből a megfontolásból kerestem meg Korózs-Papp Juditot is, aki az angol pásztor fajták tenyésztésének és bírálatának területén végzett több évtizedes munkája mellett, férjével – Korózs Andrással –  az ausztrál juhászkutya  hazai meghonosítója.

Érdeklődésem középontjában elsősorban A KUTYA áll és állt. Sosem volt szándékom belefolyni az aktuális eb-politikába, ennek ellenére beszélgetőpartnereim természetesen mindig lehetőséget kaptak, kapnak arra, hogy szabadon véleményt formálhassanak. Gyakorlati tapasztalataim szerint, sokan visszakoztak már ezen lehetőség elől, bizonyos érdekellentétekre hivatkozva. Azt, hogy aggályaik mennyire voltak reálisak, illetve mennyire táplálkoztak egy „sajátos belső önszabályozás” kényszerétől, nem tudhatom és nem is tisztem megállapítani. Mindenesetre az, hogy felkérésünkre Judit,  a MEOE elnökének felesége készséggel vállalta az interjút, számos kétséget, félreértést eloszlathat és azt gondolom, bíztató előrelépést jelent a több éve tartó csatározás békés rendezésének irányába.

Már meg sem lepődtem azon, hogy egy ilyen különleges fajta tenyésztése kapcsán a beszélgetés lebonyolítása sem lesz hétköznapi. A közelgő karácsony miatt besűrűsödött programok sem voltak segítségünkre, de végül úgy alakult, hogy az Agility OB apropóján Andrással együtt Budapestre utazó Judittal félre tudtunk vonulni a Pestlőrinci Sportcsarnok egyik zugába, ahol nyugodtan beszélgethettünk.

- Úgy tudom, hogy  „családilag” több fajta tenyésztésével foglalkoztok. Miképpen került a képbe az aussie?

- Való igaz, házasságunkkal komoly „kennelfúzió” következett be. András sima- és drótszőrű foxit tenyészt már 30 éve, én pedig angol pásztor fajtákkal: sheltie, collie, border collie foglalkozom. Az aussie mindig is nagyon tetszett és mikor Franciaországban jártunk collie-t fedeztetni, egy barátunk ellátogatott velünk néhány tenyészetbe. Silvie Dancoisne-nél, a Des clos des Duchesses Kennelben voltak aussie-ik is. Ott teljesen beleszerettem a fajtába. Innen importáltunk az évek során 3 ausztrál juhászt is, többek közt az ország első példányát.

- Ennyi fajta mellett mi adja a motivációt egy újabb bevállalásához? Nyilván van összehasonlítási alapod. Mi az, amiben az aussie különbözik a többitől?

- Mint a „nagy szerelmeknél” általában, az ember nem tudja pontosan leírni, hogy mi az, ami annyira megragadta. Egy igazán szép aussie maga A KUTYA. Mindenhol ott van, mindig tenni akar valamit, csak úgy pezseg benne az élet. Valószínűleg ez fogott meg – fő fajtám – a halálosan nyugodt collie-ik után, melyeket 87’ óta tenyésztek.

Persze az ember tenyésztőként, más szemmel nézi a különböző fajtákat. Az aussie számomra új kihívásokat, izgalmas lehetőséget jelent, egy továbblépést, ha úgy tetszik.

Bár ebben a fajtában még kezdőnek számítunk, azért kiállításokon sikeresen szerepelünk és a szakma visszajelzései szerint is igen kedvező irányba haladunk. A „szakma” alatt elsősorban a külföldi tenyésztők, bírák megítélését értem, hiszen itthon egyelőre sajnos nincs konkurencia. A poznani világkiállításon 105 aussie indult, a fiatal szuka osztályban 15 kutya között harmadik helyezést értünk el már saját tenyésztésű szukánkkal. A nagy álom természetesen Amerikába eljutni és ott megmérettetni.

- Gondolom sosem egyszerű a fajtahonosítók feladata? Milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy aussie tenyésztőnek?

- Hát azt kell mondanom, hogy az „ésszerűség” azt diktálná, hogy az ember ne fogjon bele. Legalábbis itthon. Akkor, amikor egy fedeztetés 1000-1200 Euróba kerül (és ebbe még nincs benne az útiköltség, szállás, stb…), el tudod képzelni, hogy a kölyköket nem lehet olcsón eladni. Mielőtt valaki félreértené, vagy félremagyarázná, természetesen nem megélhetési forrásról beszélek. Értelemszerűen a tenyésztő fajtanemesítő munkája során meghatározott elképzelés szerint, alapos átgondolás után fedeztet. Az ebből született kiskutyák közül a céljai számára fontos kölyköt, vagy kölyköket később tovább viszi a tenyésztésben, de a többieket el kell adni, hisz képtelenség mindegyiket megtartani. Magyarországon erre a fajtára – ilyen pénzért – nincs igény. Első aussie almunkat 3 éve hoztuk le és egy kezemen meg tudom számolni, hogy itthon hányat vettek belőlük. Természetesen szeretném, ha itthon is népszerűsödne, de azt mindenképpen el szeretném kerülni, hogy „divatfajtává” váljon.

A hazai viszonyokat látva, gondolom nem meglepő, ha a nálam született szukákat igyekszem külföldre adni, vagy csak olyan magyar tulajdonosnak, aki maximálisan megbízható.

Külföldön – az ottani viszonyokhoz képest – kutyáink megfizethetőbbek, de a nemzetközi kutyás berkekben általánosan tapasztalható rossz megítélésünk miatt fenntartásokkal viseltetnek a magyar tenyésztők iránt, ezért ott valóban csak a kimagasló minőséget képviselő egyedek iránt érdeklődnek.

Mindezeken túl, azért is nehéz az aussie eladása, mert ez nem mindenkinek ajánlható fajta. Számos esetben előfordult, hogy a kölyöklátogatóba érkező embereket valósággal elijesztette az aussie-ik élénksége, aktivitása. Elmondásuk szerint nekik „túl sok” ez a fajta. Azt gondolom, hogy ez még mindig a jobbik eset, mintha utólag döbbentek volna rá téves döntésükre.

További nehézséget jelent a tenyésztésben a farok kérdése. Az amerikai standard nem beszél a farokról, mivel náluk egyszerűen rövidre kurtítják, illetve – állítólag – farok nélkül is születnek kutyák. Azért mondom, hogy állatólag, mert én saját gyakorlatomban még sosem tapasztaltam ezt, ellenben gyakori a háromnegyedes, feles, egyharmados, vagy törött farkú egyed. Mivel Nyugat-Európában tilos a farok csonkolása, az amerikaik pedig semmiféle támpontot nem adnak erre vonatkozólag, így elég nehéz meghatározni, melyik a követendő irányvonal.

A szín tekintetében sem könnyű a helyzet, hiszen kedvező a látványos fehér szín jelenléte, ez azonban számos színhibát hozhat magával.

A fajta jellegzetes betegségéről, az epilepsziáról szerencsére csak hallomásból értesültem, saját tenyészetünkben sosem fordult elő.

- Remélem nem veszed zokon és őszinén mondom, nem provokációnak szánom a kérdést, de meg kell említenem egy bizonyos témát. Tudva lévő, hogy nemcsak több fajta tenyésztével foglalkoztok, hanem viszonylag nagy állománnyal is rendelkeztek. Emiatt egyesek feltehetik a kérdést, miért van erre szükség?

- Nos való igaz, hogy mi nagy állománnyal rendelkezünk, hiszen 5 fajtánál ez velejárója a tenyésztésnek. Tudni kell, hogy a korábban említett fajtákból a foxik András, a pásztorkutyák pedig az én „hozományom”.

Angol pásztor bíróként azt gondolom ugyanis, hogy csak akkor tudok objektív képet alkotni egy-egy fajtáról, ha behatóan elmélyülök benne. Ehhez kevés kiállításon látni az egyedeket, bele kell folyni a tenyésztésbe, mert csak így ismerheti meg igazán az ember a sajátosságokat. Ennyi fajta esetében ez egyszerűen elképzelhetetlen az állatok létszámának növelése nélkül.

Mi egyébként nagyon szeretünk kiállítani, hiszen ott tudja igazán megmutatni eredményeit a tenyésztő. Ilyenkor az ember mindig valami újjal, jobbal akar előrukkolni, amihez megint csak egy következő kutya szükséges.

Amikor pedig a nagy állomány kapcsán haszonszerzési szándékról beszélnek, egyszerűen nevetnem kell. Vegyük például a foxit. Férjem világgyőztes kutyáinak leszármazottjaira ma Magyarországon igényes vevőt találni nagyon nehéz, pedig áruk hazai viszonylatban is igen olcsó, különösen genetikai értékükhöz képest.

De itt vannak sheltie-jeim. Ebből a fajtából tizenkét és fél év alatt összesen 3 alom született nálam, ezzel szemben 8 komoly kutyát importáltam, nem kevés pénzért. Nem egy közülük sajnos nem váltotta be reményeimet és családi kutyusként elajándékoztam. Nehéz fajta. Voltak olyan évek, hogy border collie-ból sem születtek kölykeink, mert nem volt igény a minőségi kiskutyára.

Mindazonáltal azt gondoljuk, hogy ha csinálunk valamit, azt végezzük tisztességesen. Kisebb vagyonokat öltünk és ölünk bele munkánkba, mely garancia a magas színvonal eléréséhez és megtartásához. Kutyáink nagyrésze világszerte ismert és keresett fedezőkan. A nálunk születendő almok létrejöttét pedig gondos tervezés előzi meg, melynél – a tenyésztési szempontok mellett – fontos kritérium, hogy minden kiskutyának legyen szerető gazdája.

Az összes tenyésztésben aktívan részt vevő egyed csípő-, könyökizületi diszpláziára, progresszív retina entrópiumra és CEA-ra (Collie Eye Anomaly = speciális collie szemrendellenesség) szűrt, és még ennél is nagyobb hangsúlyt kap idegrendszerük megítélése. Ugyanis elsődlegesen azzal a szándékkal adunk el kutyát, hogy ideális családtag váljék belőle. Ez pedig – bármilyen szép is az adott egyed – elképzelhetetlen stabil idegrendszer nélkül.

Emellett mi nem szabadulunk meg „feleslegessé vált” kutyáinktól, nálunk még 10-15 éves egyedeket is lehet találni. A tenyészszukákat 8 éves korukban ivartalaníttatjuk és aztán továbbra is nálunk élik életüket.

Ennyi kutyát persze nem lehetne önerőből ellátni, ráadásul a kiállítások és bírálatok miatt sokat is utazunk, ezért kutyáink folyamatos felügyeletéhez és a róluk való napi szintű gondoskodás biztosításához külső segítséget veszünk igénybe.

A vádaskodásról az jut eszembe, hogy van egy amerikai ismerősünk, aki szintén 4-5 fajta tenyésztésével foglalkozik igen magas szinvonalon, jóval több kutyával. Nemcsak hogy az egyik nagy tápgyártó cég éves szinten több tonna takarmánnyal és több ezer dollárral (forintban milliókról beszélhetünk) támogatja, de senkinek meg sem fordul a fejében, hogy ezért elítélje, világszerte elismert tenyésztő.

- Nem akarok nagy szavakat használni, de az, hogy elfogadtad, elfogadtátok felkérésünket a riportra, gesztus értékű a mai kutyás társadalomban. Remélhetjük, hogy ez egy komoly lépés a kiállításokat, bírókat, klubokat és úgy általában az egész kutyás társadalmat egymással szembeállító ellentétek feloldása felé?

- Szeretném hinni, hogy igen. Tudom soványka vígasz, de a világon mindenütt ez a tendencia tapasztalható. Régen valóban baráti versengés jellemezte a kiállításokat. Ez már jóideje megszűnt és egészen más hangulatban járnak kiállításokra az emberek. Nem tudom mi lehet az oka, de tény, hogy ebbe az irányba mozdult el a világ. Olaszországban például két kiállító és azok szurkolótábora összeverekedett a bullterrier fajtagyőztes címen. Ez számomra elképesztő.

Minden bírálati rendszerben – nemcsak kutyakiállításról beszélek – a bírálat helyességével egy szűk csoport ért egyet: a bírák, akik meghozták döntésüket és azok, akiket ez a döntés győzelemhez segített. Mivel a bírák is emberek, véleményük nyilván valamilyen szinten szubjektív meglátást tükröz. Akinek nem tetszik az adott bíró látásmódja, ne nevezze hozzá kutyáját. Sajnos sok esetben tapasztalom, hogy az emberek többsége nem hajlandó szembesülni kutyája hibáival és elintézi a dolgot egy: „Hülye a bíró!” kijelentéssel.

András elnökségi megválasztásával sajnos jobban beleláthattam a dolgokba, mint szerettem volna, és el vagyok keseredve amiatt, hogy nálunk mindenki harcol mindenkivel. Ráadásul az ellentétek szításakor sok esetben azok a legnagyobb hangadók, akik még semmit nem tettek le az asztalra.

András elnöki programjának szerves részét képezte a béketermetés és értelmes párbeszéd elindításának szándéka annak érdekében, hogy energiáinkat a közös célért mozgósítsuk és ne egymással harcolva, értelmetlenül emésszük fel. Biztosan mindenkinek vannak egyéni sérelmei, de ezt félre kell tudni tenni, hogy minden téren előremozdíthassuk a jelenlegi helyzetet.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2007. február