„A jó kutya nemcsak szép, hanem funkcionálisan is alkalmas arra a feladatra, amire kitenyésztették”

Kocsis Miklósról sok minden elmondható, csak az nem, hogy lopná a napot. Cégeket vezet, gazdaságot igazgat, kutyát tenyészt, klubban elnököl és mindemellett gondos családapa is.

Az általa írt és hamarosan újabb kiadásban megjelenő „Bulldog Enciklopédia” című könyv, a maga nemében egyedülálló kinológiai munka, mely szakmailag rendkívül precízen, ugyanakkor olvasmányosan mutatja be a sokszor alig ismert, esetleg méltatlanul félreismert fajták különleges csoportját, a molosszus leszármazottakat. Miklós nem mellékesen ismert amerikai staffordshire tenyésztő, ezúttal azonban másik nagy szerelméről, a boerboel-ról fagattam.


- A könyvedben szereplő kutyákban, illetve az általad tenyésztett amerikai staffordshire terrierekben sok közös vonást lehet felfedezni, nyilván nem véletlenül. Mindig is ezek a fajták érdekeltek?

- Engem mindig is a nagytestű, robusztus fajták vonzottak. Több mint egy évtizedes aktív küzdősporttal a hátam mögött, törvényszerűen azokban a molosszus leszármazottakban találtam meg mindazt, amit kutyákban kerestem, melyek múltjuk, kialakulásuk során kemény küzdelmekben edződtek. Félreértés ne essék! Elítélem a kutyaviadalokat és egyéb hasonló dolgokat, de az én szememben mélységes tiszteletet ébreszt az e fajtákat általánosságban jellemző akarat, küzdőszellem, keménység, mely emellett mérhetetlen ragaszkodással, kedvességgel, sőt gyengédséggel párosul. Rajtuk kívül kevés olyan fajta van, mely élete során kizárólag derék helytállásával és az adott feladat tökéletes elvégzésével tudta bizonyítani rátermettségét.

- A boerboel részben nevedhez köthető hazai meghonosítása értelmezhető úgy, hogy mindazokat a pozitív tulajdonságokat, melyeket az imént felsoroltál, bennük találtad meg legmarkánsabban?

- Ez részben így van. Ezzel együtt nekem több kedvenc fajtám is van: a könnyebb, agilisabb masztiff típusok közül az amerikai bulldogot és a kanári szigeteki kutyát, míg a nehezebbek közül a tosa-t és a fila brasiliero-t kedvelem még nagyon. Leginkább ezekben a fajtákban látom még mindig azokat az eredeti képességeket, melyekért kitenyésztették őket és melyeket még nem tompított, puhított fel a divat.

Természetesen ugyanezt tartom a boerboel-ről és a stafiról is. Én annak idején, 20 évesen rottweilerrel kezdtem kutyázni. Mind küllemben, mind munkakészségben kiváló egyedet sikerült kifognom, sőt később a tőle származó és megtartott kutyáról is ugyanezt tudom elmondani. Körülbelül a 90’-es évek tájékán indult a „pitbull őrület”, ami alatt a pitbull és egyéb hasonló típusú fajták indokolatlan üldözését értem. Annak idején a rottweilerről is csak rosszat lehetett hallani, én ezt akkor sem hittem el, hiszen gyakorlatból tapasztaltam az állandóan szajkózott hamis vádak alaptalanságát. Engem akkor már érdekeltek a teljesen tévesen „harci kutyának” nevezett fajták, és megintcsak nem voltam hajlandó elhinni a róluk terjesztett rémhíreket. Hosszas keresgélés, nézelődés után végül hazavittem egy amerikai staffordshire terriert. Ez volt a szerelem kezdete. Nem akarom bántani a rotit, sőt… a fajta mai napig a szívem csücske. Ezzel együtt azt tapasztaltam, hogy a stafikat sokkal kevesebb erőfeszítéssel és gyakorlatilag bármire meg lehetett tanítani, a családba és a mindennapi életbe pedig zökkenőmentesebben illeszkedtek. Emellett olyan derűt és bájt csempésznek az ember mindennapjaiba, ami a mai napig elbűvöl. A fajtaváltás dilemmáját végül is nem én, hanem  kutyáim oldották meg, mikor a roti és a terrier komolyan összeverekedett, amiből látszott, hogy többet nem lesznek együtt tarthatók. Ekkor döntöttem végül az amerikai staffordshire terrier mellett. A rottweiler a szüleimhez költözött és élt 13 boldog évet.

- És a boerboel hogyan  került a képbe és a könyvedben miért nem szerepelt?

- Ja igen, kicsit elkalandoztam. A boel-el való megismerkedésem pont a könyvhöz kapcsolható, bár sajnos ő már pont nem fért bele annak idején. Akkoriban egy dél-afrikai rottweiler tenyésztővel leveleztem és valahogy boerboel-ekhez lyukadtunk ki. Nekem felkeltette az érdeklődésemet a fajta, különösen miután a tenyésztőhölgy röviden és találóan úgy jellemezte, hogy mindazt, amit a rotikban szeret, a boel-től kétszeres adagban kapja. Sikerült megismerkednem a fajta újkori megmentőjével, a Dél-Afrikai Boerboel Tenyésztők Szövetségének (SABT) tiszteletbeli és örökös elnökével, Lucas von der Merwe-vel. Hosszasan leveleztünk Lucas úrral, melynek eredményeképp baráti viszonyt sikerült kialakítanom, és ez igen nagy megtiszteltetést jelent számomra. Időközben egy itthoni barátomban felmerült az ötlet, hogy szeretne valami különleges őrző-védő kutyát, ami minden tekintetben megfelel az elvárásainak. Én a boerboel-t javasoltam neki. Lucas úr közbenjárásának köszönhetően Atti Badenhorst neves tenyészetéből 2002. szeptemberében megérkezett Bantu, az ország első boerboel-jeként.

Csak annak szemléltetésére, hogy milyen egyenesek és tisztességesek a dél-afrikai tenyésztők, el kell mondjam: Badenhorst úr – Lucas kérésére – amint lehetett elküldte  az akkor  2 hónapos Bantut, akinek születésére egyébként majd egy évet kellett várnunk. Majd miután telefonon (!) meggyőződött róla, hogy elégedettek vagyunk a kutyával, csak akkor kellett kifizetnünk, utólag… Az ilyen régi vágású, többgenerációs telepeseknél ennyit jelent az adott szó és a becsület. Bantu természetesen igazoltan kiemelkedő minőséget képvisel a fajtán belül

Ezután Varga Róbert barátommal közösen „kitanultuk” a fajtát, majd szintén Dél-Afrikából egy szukát is importáltunk, ő Burda, akit beszélgetés előtt kivittünk sétálni.

- Ilyen kalandos előzmények után adott a kérdés: megtaláltad-e maradéktalanul mindazt, amit a boerboel-től vártál?

- Röviden a korábban említett rotitenyésztő hölgy – némileg átalakított – gondolatával tudok válaszolni: amit a stafikban megtaláltam, azt kapom a boel-től is, csak sokkal intenzívebb formában és nagyobb porcióban. Számomra ez a két fajta jelenti a csúcsot a kutyák között.

- Mindig kicsit tartok attól, hogy egy kiváló fajtának csináljunk „reklámot”. Nem áll fenn annak veszélye, hogy a különlegességeket szerető emberek divatot teremtenek neki, ami hanyatlásához vezet?

- Kétségtelen, hogy a boerboel megjelenésével, mozgásával, karakterével lenyűgözi az embereket. Azt azonban mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy a boel egy „organikus” fajta, melyre roppant komoly szelekciós nyomás nehezedett, ezáltal őrizhette meg kiváló tulajdonságait. Ugyanakkor be kell látni, hogy ezek a tulajdonságok nem mindig és mindenhová illeszthetők problémamentesen. Én mindenkinek elmondom, hogy városi tartáshoz túl nagyok és kemények ezek a kutyák. Egyszerűen lényüktől idegen és feszültségek forrását jelenti számukra a tömeg és a szűk élettér. Megfelelő szocializációval természetesen kiküszöbölhetők a későbbi problémák, de ez a fajta mindenképpen tapasztalt és felelősségteljes kutyavezetőt igényel. Autós hasonlattal élve: attól, hogy sokan szeretnének Porsche-t, vagy Ferrari-t vezetni, ez még nem jelenti azt, hogy ettől alkalmasak is rá…

A boerboel a mai napig használati fajta, ennek megfelelően tenyésztését igen szigorú szabályok jellemzik, erről korábban már írtam is e lap hasábjain. Én személy szerint külön örülök annak, hogy az FCI által nem elismert, mert úgy látom, hogy ez számos fajta esetében divattá váláshoz, és ezáltal hanyatláshoz vezetett.

A boel ritkasága és magas ára miatt remélhetőleg sosem lesz „tömegfajta”. Szaporítói, hamisítói persze mindenhol (sajnos Magyarországon is) akadnak. Ennek elkerülésére azt tudom javasolni, hogy mindenképpen az SABT által igazoltan regisztrált és minősített szülőpároktól származó almokból szabad csak választani, ha valaki tisztavérű, garantáltan fajtatiszta boerboel-t szeretne.

- Tudtommal a Bull-típusú Terrierek Magyarországi Klubjának elnöke is vagy. Nyilván kicsit más „sportág”, de tudsz hasznosítani valamit a boerboel tenyésztésének metodikájából?

- Mivel klubunk döntően teljesen más típusú fajták (amerikai staffordshire terrier, boston terrier, angol staffordshire bullterrier, angol bullterrier, miniatür bullterrier) tenyésztésének összefogására és irányítására jött létre, ezért nehéz lenne a kettőt összehasonlítani. Ezzel együtt az SABT szabályozását én inkább megerősítésként, értékelem, hiszen látom, milyen szigorú követelmények szükségesek ahhoz, hogy kiemelkekedő képességű fajtát megóvjunk a minőségromlástól. Szilárd meggyőződésem, hogy a kutyatenyésztésben, a tenyészszemléken – az állattenyésztés egyéb területeihez hasonlóan – sokkalta részletesebben és mélyebben kellene foglalkozni az egyed tenyészértékével. Mi hasonló felfogásban hoztuk létre tenyészalkalmassági vizsgánkat, mely igen sokrétű és nagy hangsúlyt fektet az egyed karakterére is.

Sajnos azt látom, hogy ma Magyarországon a kutyatenyésztés a kiállításokat szolgálja, nem pedig fordítva. Nem vitatom, hogy kiállításokra is szükség van, de ennek a kutyázás, a kutyatenyésztés csak kicsiny szeletkéjét kellene képviselnie.

Én azt vallom, hogy a jó kutya nemcsak szép, de funkcionálisan is alkalmas arra a feladatra, amire kitenyésztették.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2008. máricus