A mosolygós muskétás

Kezdem azt gondolni, hogy kivételes szerencsében volt részem, hogy életem bizonyos – nem elhanyagolható – szakaszát Gazdagréten töltöttem. E budai lakótelep sok olyan kutyatartónak is otthont adott, akik különleges fajtát választottak maguknak. Cavalierből történetesen egyszerre 4-5 példányt is megcsodálhattam kutyasétáltatás közben. Gazdájukat ugyan személyesen nem ismertem, mégis mindig feltűnt, mikor sokszínű falkájától övezve sétált az utcán. Bármerre ment, haladását boldogan csóváló, zászlós Cavalier farkak szegélyezték, ezáltal elég messziről észre lehetett venni a tarka-barka csapatot.

Ha nagy ritkán kutyástól összetalálkoztunk, akkor sem tört ki – a más kistestű fajtát tartóknál  megszokott – pánik hangulat. A kedélyes cavalierek testületileg körbeszaglászták kutyámat, majd rendületlen farokcsóválás közepette gazdájuk után bandukoltak.

A Cavalier King Charles spániel ősei korántsem a vadászokat kitartóan segítő, kimerítő kajtató munkát végző vadászkutyák közül kerültek ki, pedig a XIII. sz.-i Angliában nemigen dívott a „hobbikutyázás”. Az úgymond munkanélküli, „szalon” kutyák, csak és kizárólag az arisztokrata uralkodó körökben voltak ismertek. Ezidőtájt a Stuartok udvarában komoly hagyományai voltak a fekete-fehér, miniatűr vadászspánielek tartásának. E kicsiny jószágokat rendkívül nagy becsben tartották „kékvérű” gazdáik.

Károly kicsiny kedvencei

Névadójuk, II. Károly szenvedélyes rajongója volt a fajtának és olyan odaadással gondozta, tenyésztette apró spánieljeit, mely rossz nyelvek szerint már-már hivatali teendőinek kárára vált. A nevét viselő King Charles spánielek a XVII. században azonban némi átalakuláson mentek keresztül a keletről érkezett – turcsi orrú – királyi kedvencek (mops, pekingi palotakutya, japán chin) hatására. Ezek a megszokottól eltérő küllemű ölebecskék hamar divatossá tették a pisze orrot, mely lassacskán (nyilván e fajtákkal történt keresztezések révén) a King Charles spánielben is határozott jelleget öltött. Ezzel együtt azonban a XVIII-XIX. századra további átalakulások is bekövetkeztek a fajta küllemében: teste még kisebb, feje gömbölyded, szeme pedig dülledté vált.

Kicsit később azonban nem várt fordulat következett történetében. Egy bizonyos new york-i illetőségű Mr. Roswell Eldridge, aki a korabeli festményeken gyakorta ábrázolt, „eredeti” törpe spánielek rajongója volt, 1926-ban Angliába utazott, hogy kedvenceiből vásároljon magának. Megdöbbenéssel tapasztalta az imádott fajtájában végbement változásokat, mely gyors cselekvésre sarkallta. Jelentős pénzdíjat tűzött ki egy régi típusú King Charles spánielért cserébe.

A „pályázati kiírás” idővel meghozta a kedvet és a tenyésztők derékig merültek a kukába, hogy a tenyésztésből kiselejtezett – hosszabb orrú, régi típusú – Charlie-ból eredetiben rekonstruálják a fajtát. Persze, „ahol dolgoznak, ott repül a forgács”, így a nagy igyekezetükben állítólag lógó fülű papillon is került a gépezetbe… Munkájuk mindenestre sikerrel járt és igen rövid idő alatt (1928-ra) életre hívták az egykori Stuart-kedvencet, melyre immáron nagyobb testméret, hosszabb orr, laposabb koponya és normális (nem dülledő) szemek volt jellemző. A „régi-új” fajta – újjászületésének örömére – új nevet is kapott: Cavalier King Chalres spánielként vonult be a köztudatba. Hamarjában meg is alakult a fajtaklub és a két fajta végleg kettévált. A Cavalierek népszerűsége rohamosan emelkedni kezdett, így lassan kiszorították a King Charles spánieleket. Az Angol Kennel Klub általi elfogadtatása már nem ment ilyen gyorsan, de 1945-ben ez is megtörtént. A fajta a 60’-as években már ismét régi fényében pompázott, miután elegáns társasági folyóiratok címlapján pózolt Margit hercegnő oldalán.

Bár a Cavalier népszerűsége sosem döntögetett rekordokat, azóta előkelő helyen áll a társasági kutyák népes mezőnyében.

Galamblelkű békeaktivista

A Cavalierek kellemes tapintású, simogatásra, cirógatásra ingerlő szőrzete és lágy formái hűen tükrözik a fajta egyéniségét. A mindehhez párosuló bébiboci szemek pedig… Hát, ember legyen a talpán, aki ellent tud állni egy teasüteményeket kolduló Cavalier áhítatos pillantásának.

Egyébiránt, a Cavalier más tekintetben is üdítő jelenség. Azon kevés fajták közé tartozik, melynek szikrányit sem változott eredeti feladatköre. Ha jobban belegondolunk, valóban igen kevés fajta van, mely ezt elmondhatja magáról, azokat pedig mikroszkóppal kell keresni, akik a mai napig alkalmasak eredeti feladatuk – bármi is legyen az – maradéktalan ellátására.

Szerencsére a több hasonló funkciót betöltő fajtát magával sodró divathullám „mainstream”-je is elkerülte a Cavaliereket, ezért sikerült megőrizni egyik legnagyobb – és a „modern elvárásoknak” leginkább megfelelő – értékét: mindenkivel barátságos, kiegyensúlyozott és vidám jellemét. Nem vált belőle idegtől reszkető, a légyzümmögéstől is fejhangon visítozó hisztérika, akit kábítólövedékkel kell „leszedálni”, ha megszólal a kaputelefon…

Botorság lekezelően, sőt elnézően viszonyulni a társasági fajták, köznyelven „ölebek” stabil idegrendszerével szemben támasztott elvárásokkal kapcsolatban, hiszen hol kaphat nagyobb hangsúlyt a kiegyensúlyozott, nyitott viselkedés, mint a szinte állandóan ember és testközelben tartózkodó ebecskék esetében. Sokan hajlamosak félvállról kezelni ezt a problémát csak azért, mert egy-egy kistestű kutya „támadása” nyomán nem vonul ki a bulvármédia helikopterekkel és nem kell végtagokat sem visszavarrni, noha az ambulancián ugyanannyit kell várakozni az ilyenkor kötelező tetanuszra… Számtalanszor a gazdák szinte maguk adják a lovat pukkancs ebecskéjük alá azzal, hogy minden agresszív reakcióját eleve jogosnak tartják, pusztán azért, mert az ő „tutyulimutyulijuk” a kisebb. Miközben az antiszociális kutyácska abbeli felháborodásában őrjöng, hogy nem tépheti azonnal cafatokra a másik – általában méretekkel nagyobb – kutyát, csitítgatva-simogatva próbálják nyugtatni a törpe-gladiátort, ezzel csak megerősítve benne téves képzeteit.

Nos, a Cavalierek esetében nem fordulhat elő ilyen probléma, ugyanis tenyésztése során kezdettől fogva szigorú elvárás volt a teljes agressziómentesség az emberrel szemben. A félelemből, idegességből, esetleg rosszindulatból, vagy bármi más okból való támadási szándék legkisebb jele is súlyos hibának számított és számít ma is e fajtánál. Annak ellenére, hogy a Cavalier kedélyes, barátságos fajta, nagy ritkán előfordulhat, hogy azért egymást közt össze-összeszólalkoznak néha, de ez sosem eredményez vérre menő háborúskodást. A Cavalier fedett pályás konfliktuskerülő bajnok, aki direkt szinte sosem provokál más – pláne jóval nagyobb – kutyákat, ezért igazán tapló és hitvány lelkű az a kutya, aki mindezek ellenére képes „beletörölni a bakancsot”. Ilyen esetben a kis spániel sürgős visszavonulót fúj és evakuálja magát a helyszínről.

Mindezekből következik, hogy abszolút békésen megfér bármilyen kutyával, vagy kutyatársasággal, sőt minimális szoktatás után tulajdonképpen mindenféle két-és négylábú, szőrös, tollas, csupasz élőlénnyel. Érdekes, hogy – mintegy arisztokratikus összetartozás jeleként – különösen kedveli saját fajtársai társaságát.

Emberekkel szemben természetesen minden helyzetben barátságos. Sosem feltételezi, hogy kétlábú barátja ártó szándékkal közelíthet hozzá, vagy szeretteihez, ezért önfeláldozó gladiátormutatványokat természetesen nem lehet elvárni tőle.

Igénytelen kézipoggyász

A Cavalierek a maguk 5-8 kilójával egészséges méretű, „takarékos”, kísérő-társasági kutyák. Nem túl kicsik ahhoz, hogy egykönnyen rájuk lépjünk, ugyanakkor nem túl nagyok, hogy bárhová elkísérjenek, hogy szükség esetén ölben vigyük, vagy többedmagukkal tartsuk őket – akár városi – otthonunkban.

Sok hasonló kutyussal ellentétben, selymes, zászló szőrzete az 1-2 hetente történő átfésülést leszámítva, semmilyen egyéb gondozást, vagy boszorkányos kutyakozmetikai ápolást nem igényel.

Mindig vidám, optimista lénye és rendkívüli alkalmazkodóképessége, sosem tolakodó, tökéletes családi kedvenccé avanzsálja, akinek lakásban való tartása nemcsak ajánlott, hanem egyenesen kötelező. Ennek gyakorlatilag semmiféle veszélye sincs, mivel a „kis lovag” roppant kultúráltan viselkedik, szinte észrevétlen a négy fal között, hiszen a lakás teljesen természetes közeg számára. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy nyugodtan rázárhatjuk az ajtót 8-10-12 órára. A Cavalier mindennél jobban igényli gazdája közelségét, s bár pár órát teljes csendben elszunyókál kosarában egyedül is, anélkül, hogy indokolatlanul fellármázná a szomszédokat, vagy bármit tönkretenne. Mégsem szabad visszaélni legendás alkalmazkodóképességével, mert a gazdától való hosszas távolmaradás – lelkileg sokkal jobban megviseli bármilyen „kis- és nagydolog” elvégzésének szükségénél. Fentiek tükrében kizárólag kerti kutyának természetesen alkalmatlan.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a Cavalier elkényeztetett puding. A normálisan – tehát igazi kutyaként és nem „mamakedvenceként” – tartott kicsiny spániel belevaló, élénk, állandóan vidám kis fickó, akiről a szabadban lefeslik a lakásban tanúsított visszafogottsága. A kertben, vagy kutyafuttatón önfeledten viháncol, de még ekkor sem veszíti el önkontrollját, és nem válik holdkóros kergekutyává. Bolondul a hosszú erdei-mezei sétákért, melyet rendkívül kényelmessé tesz, hogy nem távolodik el gazdájától, és szinte alig-alig rendelkezik értékelhető vadászösztönnel. Valószínűleg Mr. Eldridge példájából okulva, ismét komoly pénzdíjat kellene felkínálni 1-2 olyan példány felkutatásáért, mely komoly szándékkal akár csak egy pockot is üldözőbe vett valaha élete során.

Optimális optimista

A Cavalier King Charles spániel simulékony természete és kifinomult intelligenciája révén a hétköznapok során nélkülözhetetlen alapengedelmességi feladatokat gyakorlatilag észrevétlenül sajátítja el. Mivel rajongva csüng gazdáján – jobban mondva annak egész családján – szinte nem is kell tanítani olyan dolgokra, mely más fajták egyedeinél külön nevelést igényelnek. Persze egyetlen Cavalier sem születik eleve meglévő tudással, ezért természetesen fiatal korától kezdve következetesen pallérozni kell elméjét, mint bármilyen más kutyának, csak a haladás sebessége és az eredmény lesz esetenként sokkal látványosabb. Érzékeny lelkű kutyaként a Cavalier nevelése, kiképzése kizárólag szelíd hozzáállással, pozitív megerősítéses módszerekkel képzelhető el. Túl határozottan, esetleg durván bánni vele legalább akkora modortalanság, mint fakanállal enni a kaviárt…

Noha akadnak egyes lelkes fajtafanatikusok, akik a megfelelő egyedekkel a mai napig vadásznak, napjaink Cavalierje már messze maga mögött hagyta ezt a tevékenységet (soha nem is volt igazán sajátja). Ennek ellenére egyetlen Cavaliertartónak sem kell lemondania az aktív kutyázásról, sőt! A kutya-gazda kapcsolatot, az engedelmességet és irányíthatóságot egyaránt próbára tevő agility kitűnő elfoglaltság számára, mindenképp elismerést érdemel tehetsége és lelkesedése e sport iránt.

Kevésbé mozgalmas, ám annál nemesebb, és felelősségteljesebb terület terápiás kutyaként való foglalkoztatása. Ez a „munka” tökéletesen testhezálló számára. Nyugodt, együttérző lénye, mosolygós pofája, elbűvölő bája és selymes bundájának puha érintése oly lelki támaszt jelent a rászorulók számára, melyet sokan nem is képesek felfogni teljes mélységében.

Mivel esdeklő tekintetével szinte tökéletesen képes életre hívni egy zárdai apáca arckifejezését, ezért általában jelentős takarmány kiegészítést gyűjtöget össze a különféle zsúrkocsik, kerti és ebédlőasztalok környékéről, ahol mindig akad a családból egy-egy gyenge láncszem, aki „megkönyörül szenvedésén”. Nem szabad bedőlni neki, mert ezzel egyrészt könnyen kialakul nála az ételben ínyenc módjára való turkálás, válogatás rossz szokása, másrészt korpulens testalkatának köszönhetően, igen gyorsan gömbölyödésnek indul.

Mindent egybevetve, a Cavalier King Charles spániel tökéletes választás derűsen optimista, pozitív világszemléletű családoknak, akik „csak” egy megnyerő külsejű, problémamentesen tartható, könnyen gondozható és kezelhető, közepesnél kisebb méretű kutyácskára vágynak. Számukra a Cavalier az „álomkutya”, aki békésen szunyókál a kötögetés közben elszenderedő nagymama ölében, ugyanakkor vidáman fogócskázik a kisebb lurkókkal a kertben, de lelkesen kerülgeti az akadályokat a nagyobbakkal a kutyaiskola pályáján és mindig ugyanazzal a rajongással üdvözli a munkából fáradtan hazatérő szülőket.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2008. július