Pásztorkutyák munkában

A bátorság próbája

„Egy igazi pásztorkutya 10 ezer éves genetikai

kincset hordoz, melyet bűn elherdálni!”

Kimondva-kimondatlanul, sajnos általánosan tapasztalható tendencia szinte minden kutyafajta esetében, hogy a tényleges használati érték, mely egykoron az adott fajtát létrehozta, fokozatosan háttérbe szorult, illetve más szempontok mögé került a tenyésztésben.

Ezt bizonyos fajtáknál – különösen, melyek egyedei közül sokat a mai napig az eredeti célnak megfelelően használnak – a szükséges belső tulajdonságok megléte viszonylag jó hatásfokkal mérhető. Gondoljunk csak a különböző vadászkutya fajták alkalmassági vizsgáira, a szánhúzók versenyeire, a pálya agarászatra, a terelőösztön próbára, vagy az őrző-védő munkakutyák tenyész alkalmassági vizsgáira, versenyeire. Abba most ne menjünk bele, hogy melyik megmérettetés milyen mélységig vizsgálja az egyedet, illetve mennyire engedékeny az elbíráláskor. A lényeg, hogy az állomány bizonyos része legalább ilyen tekintetben is fel van mérve.

Igen ám, de mit lehet kezdeni az olyan nyáj és területőrző pásztorkutyafajtákkal, melyek kialakulásuk óta önállóan dolgoztak az ember mellett, szelekciójukat pedig jórészt a természet – a maga szigorú és könyörtelen szabályai szerint – végezte. Az emberek irántuk érzett tiszteletét nemcsak félelmetes hírükkel, született intelligenciájukkal, hanem legendás bátorságukkal vívták ki.

De vajon a bevezetőben vázolt tendenciák mellett, mennyire sikerült ezeknek a fajtáknak átmenteniük értékeiket napjainkra? Sokak szerint teljesen és a mai napig képesek ellátni feladatukat, míg néhány szkeptikus szerint a hanyatlás bizony őket is utolérte, és sok esetben már csak a „legendákból” élnek…

A két tábor vitája természetesen jó ideje parttalanul folyt ez ügyben, mígnem végül akadt egy kis közép-ázsiai juhászkutyás társaság, akik tiszta vizet akartak/akarnak önteni a pohárba. Újságunk weboldalának egyik internetes fórumán hónapok óta nyomon követtem tevékenységüket, hogy kidolgozzanak és megvalósítsanak egy nyilvános adatbázis alapjául szolgáló olyan teszteket, melyekkel többé-kevésbé objektívan le lehet mérni egy igazán jó képességű pásztorkutya néhány fontosabb ösztönös és fiziológiai adottságát.

Igyekezetüket részben szkepticizmus, részben pikírt, sokszor ellenséges megjegyzések hada kísérte, melyek között alig-alig lehetett találni bátorítást, vagy éppen építő jellegű észrevételt, tanácsot. Ennek ellenére megcsináltak, elindítottak valamit, mely meglátásom szerint példaértékű kezdeményezés azok számára, akik tényleg őszintén tenni akarnak e különleges fajták belső tulajdonságainak felmérése, és megőrzése érdekében. E kissé hosszúra nyúlt bevezető után következzék a Bartha Lászlóval és Veszeli Péterrel folytatott beszélgetés, mely igen nagy hatást gyakorolt rám és meggyőzött róla, hogy léteznek még olyan emberek, akik képesek megélni ember és kutya több ezer éve töretlen kapcsolatát az egyik legmélyebb formában: az egymást tisztelő, egymásra társként tekintő kapcsolaton keresztül.

- Kezdésként arra kérlek benneteket, hogy röviden beszéljetek magatokról és arról, hogy miképpen jutottatok el az Adatbázis gondolatához?

Péter: – 1989-ben költöztem Budapestről vidékre, egy Őrségi kistelepülésre. Végre állatok seregével vehettem körül magam – lovak, kutyák, tehenek. Ezzel gyerekkori álmom vált valóra. Kilenc éven keresztül éltem itt, szinte tanyasias környezetben, de egy, az alföldön töltött nyár után ellenállhatatlan vágyat kezdtem érezni a Kiskunság iránt. Tervem 1998-ban vált valóra, amikor is sikerült egy több mint 20 hektáros tanyára költöznöm a Kiskunsági Nemzeti Parkba.

Bár korábban is tartottam komondort, a pásztorkutyákkal való mélyebb kapcsolatom ekkor kezdődött. A helyi adottságok kihasználása végett juhtenyésztésbe fogtam. A nyáj védelmére 1999-ben két közép-ázsiai juhászkutya szuka kölyköt vásároltam, amelyeket egy Budapesten felnőtt, igen rossz állapotú hét éves kan befogadása követett. A közép-ázsiaiak ösztönösen vonzódtak a jószághoz, keresték azok társaságát, és sosem jutott eszükbe bántani, kergetni őket. Nem kellett őket tanítani arra, hogy őrizzék a gondjaikra bízott állatokat, ezt természetes késztetésből tették. Eredeti élőhelyükön a ragadozó madarak reális veszélyt jelentettek a bárányokra, borjakra, csikókra. A mi kutyáink ebből a genetikai örökségből kifolyólag például, nem engedtek nagytestű madarat leszállni a területre, de még a felettük gyakorlatozó vadászrepülőket is hajtották, űzték. Ezen kívül az együttélés során, sok-sok megfigyelésen alapuló tapasztalat tett e fajta rabjává.

Ellátogattam néhány kiállításra is, de ott nem tudtunk labdába rúgni a divatos típusú kutyák mellett. Előfordult olyan eset is, amikor az én szikár, csupa izom, egész életét mozgással, munkával töltő kutyámra azt mondta a bíró, hogy véleménye szerint nem elég tömeges, és szerinte ezen a problémán mozgatással lehetne segíteni. Ugyanakkor a ringben eredményesen szereplő kutyák felépítésén, viselkedésén rögtön láttam, hogy a pusztában nem sokáig állnák meg a helyüket. Ezek a tapasztalatok a kiállításokat számomra érdektelenné tették, de kutyáim használhatósága, semmilyen, általam eddig ismert fajtával össze nem hasonlítható jelleme, és nem utolsó sorban, a hozzáférhető pásztorkutyás szakirodalom meggyőztek, hogy jó úton járok.

A tenyésztésben sajnos csak az egyik szukám vált be, de az ő utána született kölykök eladásával nemcsak vevőket találtam (sokszor többszörösen visszajárót is), hanem olyan barátokra leltem, akikkel immár együtt dolgozunk egy igazi, használható, pásztorkutyás tulajdonságokkal rendelkező közép-ázsiai juhászkutya állomány fenntartásáért. Ebben a munkában az igazi lökést az jelentette, amikor megismerkedtem jelenlegi párommal, Schütz Saroltával, aki szintén már évek óta tenyésztette ezt a fajtát. Az internet megismerésével és használatba vételével jó néhány újabb lelkes kutyást ismertünk meg, köztük Bartha Lászlót. Gyorsan elmélyülő barátságunk eredménye – többek között – ez az interneten is közzétett „bátorságpróba” is, amiről most beszélgetünk.

László: – 3 éves koromban kezdtem könyörögni szüleimnek egy kiskutyáért. 4 évesen megkaptam. Azóta (33 éve) kihagyásokkal de van kutyám. Keverékkel kezdtem, aztán „farkaskutyával” folytattam. 20 évesen eredetiben olvastam az anyaországi németjuhászos szakirodalmat.  Nagyon jó iskolának bizonyult, különös tekintettel az anatómia és a végtagszögelések miértjeinek megismeréséhez. Egyetlen fajtánál sem kutatták olyan alaposan a jó ügetés (mint alap jármód) titkát. Az más kérdés, hogy ennek kedvéért mi mindent áldoztak be.

A közép-ázsiai juhászkutyával 1994-ben ismerkedtem meg. Egy németjuhászt ábrázoló, általam újságból kivágott kép hátoldalán pillantottam meg először és teljesen lenyűgözött. Őserő. Csak ez járt a fejemben, ahogy nézegettem a képet. Elkezdtem érdeklődni utána, kiállításokon már az ázsiás ringet figyeltem, anyagokat gyűjtöttem róla és minél jobban elmélyültem a fajtában, annál inkább hatása alá kerültem.

Amikor kölyköt akartam venni, gyanús lett, hogy nem szűrik diszpláziára a tenyész-kutyákat. Jó a mozgása, minek szűrjem – mondták a tenyésztők. Ez az én fülemnek teljesen nonszensz volt. Így aztán egy 9 hónapos eladó szukát leszűrettem, és minthogy véletlenül rendben volt (talán máig az egyetlen normál szuka az FDB honlapján) megvettem. Nem volt különösen szép, és különösen jó sem, de egészséges volt. Vele akartam tenyészteni. De nem ment. Nem találtam hozzá igazoltan jó csípőjű kant. Kockáztattam, de belebuktam. Közben 4-5 menő és kevésbé menő kanról tudtam meg közvetlenül, vagy közvetve, hogy diszpláziások. Aztán kezdtek feltünedezni a kiállításokon félős vagy bizonytalanságból agresszív kutyák. Az után pedig túl nehéz, laza felépítésű, tunya, idegen fajták génjeit sejtető egyedek.

A helyzet kritikussá vált számomra. Két lehetőség volt. Vagy rezignáltan végignézni, ahogy újból tönkrecivilizálnak egy ősrégi fajtát, vagy megpróbálni tenni valamit. Ráadásul magyar lévén úgy éreztem, itt Európában mi tartozunk a legnagyobb felelőséggel mindazért, ami Közép-Ázsiából származott ide.

Ekkor merült föl bennem egy internetes adatbázis gondolata, ahol fórumot lehetne biztosítani egy egészség- és teljesítmény centrikus szemléletnek, ahol a küllem nem az egyetlen szempont, hanem csak az egyik szempont. De neki se fogtam, mert tudtam, hogy ilyesmit egyedül csak milliomosként kivitelezhetnék. Berendezkedtem hát a szomorú szemlélődésre, amikor jó egy éve találkoztam Péterékkel. Hamar kiderült hogy ők, és kis munka centrikus körük, maximálisan támogatná és segítené egy ilyen adatbázis létrehozását. Kigondoltuk a tesztek hogyanját és menetét, én elkészítettem az adatbázis internetes felületét, ők kijárták az egyedileg legyártott, kifejezetten ezekhez a nagytestű kutyákhoz erősített, egész alakos védőöltözetet (un. Francia bundát), amit velem együtt ez a kis kör finanszírozott meg.

És elkezdtük a munkát, de már kiterjesztve az összes pásztorkutyára, mivel a teszteken morfondírozva rájöttünk, hogy ezek az elvárások minden ilyen fajtájú kutya számára érvényesek.

Néha megkérdik, tulajdonképpen mi a célunk ezzel az adatbázissal? Nincs cél, csak az út. Minél jobb kutyák. Minél elnyűhetetlenebbek, minél kiegyensúlyozottabbak, minél bátrabbak, minél nagyobb „tűzerővel”. Amelyeket tisztelni lehet. A szépség legföljebb szerethető, mert tisztelni csak a teljesítményt lehet.

- Úgy tapasztaltam a bátorság próba a legtöbb kérdést és vitát kiváltó teszt, és nyílván nem véletlen, hogy a teszt során a kutya egyedül kikötve, vagy saját területén szabadon várja a támadót.

Péter: – Bizony nem. A közép-ázsiai juhászkutya, más pásztorkutyafajtákhoz hasonlóan a jószág és terület védelmére lett kitenyésztve. Ezek a kutyák mindig is a gazda jelenléte nélkül, önállóan dolgoztak. A beállított helyzetek ezt a szituációt szimbolizálják. A gazdák még a saját udvarukban végzett teszten sincsenek jelen, a kutyának önállóan kell megoldania a feladatot. Csak miután megtörtént a próba, akkor jöhetnek ki, hogy megdicsérjék, megnyugtassák az állatot. Az elvárt produkciók és látott viselkedések tükrében nagyon érdekes tapasztalatokra tettünk szert e téren is.

László: – Nem állítjuk, hogy mindent tudunk, és azt sem hogy mindent jól csináltunk, főleg az elején. TELJES VÉDŐRUHÁS tesztet korábban nem végeztünk PÁSZTORKUTYÁKON A SAJÁT TERÜLETÜKÖN, de biztos vagyok benne, mások se nagyon. Ezért ez egy meglehetősen ismeretlen terület. A félreértések és viták nagy részét az generálja, hogy a „hozzáértők” és laikusok az őrző-védő kutyák kiképzőpályán mutatott teljesítményével vetik össze a látottakat. Ezzel összehasonlítva mondanak gyakran lesújtó ítéletet. A laikusokat még csak-csak megértem, hiszen honnan tudják ők, ha még a „profik” sem tudják.

A „szakértők” viszont elhallgatják, hogy amit a kiképzőpályán lát a laikus, azaz ami meg van neki mutatva, az legtöbbször egy gondosan és hosszú idő alatt felépített „valami”. Mi viszont azt kutatjuk, mit tud egy pásztorkutya alapból, minden építgetés nélkül. Mert a pásztorok nem építgették a kutyáikat. A munkakutyások és sportkutyások zsigerből elfogultak velünk szemben, mert ők abból (is) élnek, hogy megtanítják a hozzájuk vitt kutyáknak, amit mi alapból elvárunk a mieinktől.

Zsákmányösztönre épített sportkutya teljesítmények nem érdekelnek, bármilyen látványosak legyenek is, és bármilyen összehasonlítás méltatlan a pásztorkutyákra nézve. Erről nem vagyunk hajlandóak vitázni. Életveszélyes helyzetben a zsákmányösztön elpárolog, és mi marad helyette? Tudom, sokáig el lehet hitetni egy kutyával, hogy nincs komoly veszély, de mi történik, ha éppen AKKOR az egyszer nem …

Ami viszont nagyon is érdekel, az az élesben dolgozó szolgálati kutyákkal való összehasonlítás. De még ezt az összehasonlítást sem lehet egy az egyben megejteni. Különösen addig nem, ameddig nem láthatunk kikötött, vagy a saját területén magára hagyott NYERS, de szolgálati kutyának való ebet dolgozni. Mert a fogásba ragadás kapitális hiba egy pásztorkutyánál, de lehet hogy a szolgálati kutyáknál mint fogás biztonság követelmény. És egy jó pásztorkutya azonnal ereszt, ha a támadó passzívvá válik, míg a szolgálati kutyákat nevelik a gond nélküli eresztésre. (Láttam videón kommandós szimulációs helyzetben malit, amelyik úgy fogott vissza a gazdája kézfejére, hogy csak úgy lógott rajta.) A szolgálati kutya lehet vakmerő, és tévedhet, mert mögötte ott az ember, aki korrigálja. Túlharcolhatja magát, mert jól táplált, és aztán pihenhet kedvére.

A pásztorkutya önállóan kell megoldja a veszélyes helyzeteket, de meg kell oldja, mert ha elrabolják mellőle a jószágot, akkor a pásztor végez vele. És csak annyit harcol, amennyit föltétlen muszáj, mert eredeti környezetében mindig alultáplált, és egy óra múlva ahogy elvonultak a tolvajok balra, jöhetnek a farkasok jobbról. És ez nem tízperces játszma. Hajnalban pedig már indulni kell a nyájjal 20-30 kilométeres útra, esetleg éhgyomorral és szomjasan.

És mindenki hajlamos megfeledkezni, hogy a szolgálati kutyák mögött jó ha bő 100 év áll, a pásztorkutyák mögött 10 ezer év. És megnézném azokat a szolgálati kutyákat, amelyeket falkában lehet tartani, -30 fokban a csupasz földön, hébe-hóba maréknyi vacak élelmen. Másrészről egy pásztorkutya soha sem fog beleugrani egy ellenséges tömegbe, mint egy jó tömegoszlató kutya, de nem is ez a dolga. És a működésbe hozott géppiszolyt sem fogja kitépni a terroristák kezéből.

A szolgálati kutyák specializált kutyák. Néhány dologban jobbak és használhatóbbak, mint a pásztorkutyák, de több dologban gyengébbek és sérülékenyebbek is. Ez az ára minden szakosodásnak. Ráadásul arra, amiben jobbak, legtöbb embernek nincs szüksége a mindennapokban.

- Mik voltak a gyakorlati tapasztalatok a teszt során?

Péter: – Mindenekelőtt szükségesnek tartom ismét kihangsúlyozni – ahogyan azt Laci az előzőekben elmondta – a teszt egy egyszeri felmérést jelent, nem pedig egy kiképzési gyakorlatot. Ezt nemcsak amiatt nagyon fontos tisztázni, mert született képességeket vizsgál, hanem amiatt is, mert a bátorság és területőrzési próba igen komoly pszichikai terhelést jelentenek a kutya számára. A pásztorkutyák, de maradhatunk az ázsiaiaknál is, az egész szituációt teljes valóságában élik meg. Nem játéknak, hanem valós támadásnak fogják fel, ezért a kutyákat csak koruknak megfelelően és lehetőség szerint rövid ideig terheltük. A teszt nem lehet több, mint egy villanás az életükben. Ha valaki hasonló módon, de kiképzési szándékkal és rendszeresen csinálja velük ugyanezt, az véleményünk szerint hatalmas hibát követ el. Saját tapasztalatból tudjuk, hogy a született védőösztönnel rendelkező, feladatukat magas szinten ellátó, jó képességű kutyákat nem szabad állandóan próbálgatni, képességüket bizonygatni (általában a kutyájukban nem bízó gazdák teszik), mert – különösen ha falkában dolgoznak – könnyen levetkőzhetik azt a mindnyájukban meglévő gátlást, ami megakadályozza őket abban, hogy nyomós ok nélkül emberre támadjanak. Az ilyen kutyákat  a XIX. sz.-i magyar Alföldön falkájukkal együtt kiirtották.

Sokan félreértelmezik a kutyák látható zavarát is, melyet a kezdeti egy-két-három brutális harapás után mutatnak. Ez megint egy olyan pont, amiben nem értünk egyet a munkakutyásokkal. Ennek oka ugyanis az, hogy ázsiaiak tökéletesen tudatában vannak annak, hogy a bunda védi a benne lévő személyt, akihez nem férhetnek hozzá. Ez frusztráltsághoz, bizonytalansághoz vezet.

Saját kutyámmal – melyet természetesen nem én teszteltem – olyan is előfordult, hogy miután nem sikerült megrendítenie az ellenfelet, megpróbált „bejutni” a bundába, azaz a karnyíláson, illetve ami még veszélyesebb volt, a fejet védő bukósisak szemnyílásán keresztül akarta elérni a segédet. Ez szerintünk az ázsiaiak kimagasló intelligenciáját és problémamegoldó képességét példázza.

László: – A legmellbevágóbb tapasztalat számomra, hogy a lánc végén, vagy a kerítés túloldalán, tenyérnyire a védőruhás segédtől még hátborzongatóan fenekedő, de legalább meggyőzően keménykedő kutyák, menekülnek, vagy csak hátrálnak a hozzájuk belépő segéd elől. A többség sajnos ilyen. Igen tanulságos kiegészítés ehhez, hogy egyszer Péter egy ilyen elhátráló kutyától kijövet, már kintről visszadugta a védett karját a kerítés fölött. A kutya azonnal keményen ráfogott. Számunkra ez a döntő bizonyíték, hogy nem igazán a furcsa védőruhától tartanak, ahogy ezt sokan gondolják, hanem a helyzettől. Saját okulásunkra ezt meg fogjuk ismételni a jövőben, de nem mutathatjuk meg, mert az ilyen kutya produkcióját nyílván nem szeretné a gazdája nyilvánosságra hozni.

A másik elgondolkodtató tapasztalat, hogy a jó pásztorkutyák gazdájuk távollétében határozottabban dolgoznak. Ez csak falkaetológián keresztül értelmezhető. Támadás elhárításakor mindig a falkavezér a kezdeményező, és ő a stratéga is. Ez jól megfigyelhető ott, ahol több kutyát tartanak együtt. Ha jó esetben a gazda a falkavezér, akkor a kutya vonakodik elkezdeni a „táncot”, hiszen az a vezér előjoga.

Természetesen minden kutyában él még több-kevesebb falkaösztön, de úgy vannak vele, mint a futással. Minden kutyafajta egyébként egészséges egyedei tudnak általában valamennyire futni (na jó, majdnem mindegyik), de vannak, amelyek nagyon tudnak. A jó pásztorkutyák olyanok a falkaösztönt tekintve, mint az agarak a futásban. A legjobbak. Éppen a kifinomult, és rendkívül összetett falkaösztön teszi, hogy a legtöbben, akiknek nem áll módjukban falkában tartani és így megfigyelni ezeket a kutyákat, nem értik meg, vagy ami még rosszabb, félreértik őket. Így aztán nem könnyű komolyan venni olyan kiképző gurukat, akik csinos kis kennelekben tartják falkaösztönben legfeljebb a futottak még kategóriát képviselő kutyáikat.

Péter már jó pár éve figyeli egész nagy falkájukat, de szinte hétről-hétre észrevesz valami újat.

Még egy nagyon fontos tapasztalat, amit mindenképpen említenem kell, bár érzem, hogy erősen feszegetni fogjuk e cikk terjedelmi korlátait, hogy a jól működő pásztorkutyák, sőt még a brutális kaukázusi is, amit teszteltünk, és amely már sokkal inkább szolgálati kutya mint pásztorkutya, nem őrjöngő fenevadak. Fölöslegesen nem dúlnak-fúlnak, és akció után szinte azonnal visszaállnak az alapjáratra.

- Ezt én is láttam videókon és – legalábbis számomra – lenyűgöző volt az az önfegyelem, ahogyan a kutyák viselkedtek. Ha jól tudom, a szkeptikusokat ez sem győzte meg.

László: – Nem az a baj, hogy nem győztük meg őket. Az a baj, hogy egyes általunk egyébként elismert, tapasztalt, több évtizedes sport- vagy munkakutyás múlttal rendelkező emberek nem hajlandóak tudomásul venni, hogy a pásztorkutyafajtákra nem lehet ráhúzni az ő általuk megszokott kiképzési és egyéb viselkedési elvárásokat. Kizárólag saját munkakutya fajtáikon keresztül képesek értelmezni a látottakat. Ha volt is felületes tapasztalatuk pásztorkutyákkal, nem értették meg, hogy ezek a fajták egészen másképp működnek, arról nem is beszélve, hogy pásztorkutyafajták között is jelentős eltérések vannak. Szívesen vennénk konstruktív szakmai vitát, még inkább párhuzamos teszteket sport- és munkakutyákkal, de hiába ajánlottuk föl, eddig senki sem vállalta.

Vegyünk például egy felénk intézett akadémikus hozzászólást: „A pásztorkutyák túlságosan féltik testi épségüket, ahhoz hogy komolyan építeni lehessen rájuk.” Nos az ázsiákat, és kangalokat (ősi török pásztorkutya fajta) még ma is verekedtetik egész KözépÁzsiában, Törökországban, Oroszországban, Ukrajnában, tehát vagy két Európányi területen. És nem kis pit-ekben (pár négyzetméteres gödör aréna), ahol alig lehet kitérni, hanem fél futballpályányi területen. A komolyabb harcok mégis 20-30 percig is eltartanak. Pedig el lehetne futni a testet féltve. Messziről engedik a kutyákat egymásra. Sokkal keményebb dolog megverekedni egy másik hasonlóan erős kutyával, mint lógni a karon és elviselni pár botütést. A legkeményebb rottweiler vagy schnauzer sem állná a sarat, ha odavinnék. Láttunk videón próbálkozásokat. Szánalmas. Tehát nagyon rosszul viselem, ha kétségbe vonják ÁLTALÁBAN az ázsiák keménységét és bátorságát akár burkoltan is. Nem a keménység és a bátorság hibázik, hanem – ahogyan korábban kifejtettem - a téves elvárások. Persze ebben a fajtában is kevés már a jó kutya, ahogy a statisztikánk mutatja.

Sajnos a laikusok elvárásai is az őrző-védő kutyák látványos produkciójához vannak igazítva. Az igazi kihívás az ő szemüket felnyitni valami másra, mert ők „tartják el” a fajtákat.

Péter: – A szkeptikusok a módszereinket kérdőjelezik meg, vagy a bemutatott kutyák bátorságát és keménységét. De jobb módszert nem tudnak ajánlani. Keménységről és bátorságról csak annyit, hogy én közép-ázsiai juhászkutya előtt amerikai pit-bullterriereket tenyésztettem. Amerikában bejegyzett kennelem volt, és a Friderikusz show-ban is bemutathattam őket. Ki gondolhatja komolyan, hogy ezután beérném működésképtelen, a gyakorlatban használhatatlan kutyákkal?

Minap is megkérdőjelezték az adatbázisban szereplő közép-ázsiai juhászkutyák munkájának hatékonyságát mondioring-es sporttársaink. Válaszul felajánlottam egy egyszerű párhuzamos tárgyőrzési tesztet az én, meg az ő akár legjobb kutyájukkal. A felhívásra részükről válasz nem érkezett, pedig mi nagyon szívesen bizonyítottuk volna a gyakorlatban – előttük is – az elméleteink helyességét. Egy minden szempontból célszerűen dolgozó, és mindig csak a kötelező minimumot teljesítő (éppen ezért a környezetére veszélytelen) pásztorkutya – valóban nem látványos – munkáját kritizálni könnyű. Minimális védőfelszereléssel a területére behatolni, és megpróbálni elhozni az általa őrzött tárgyat, és az eredményt, (vagy az eredménytelenséget) a nyilvánosság előtt vállalni nehezebb feladat.

- Most, hogy túl vagytok több tucat kutya tesztelésén, hogy érzitek? Sikerült elérnetek célotokat?

László: – Ha figyelembe vesszük, hogy a tesztek egyik célja az volt, hogy minél többet megtudjunk a közép-ázsiai juhászkutyákról, valamint hogy a mindennapi életben is helytállni képes pásztorkutyákat mutassunk be, akkor azt gondolom igen.

De nagyon sok a lehangoló elem: -A sok félreértés, amelyek jelentős része már az adatbázis bevezető szövegeinek FIGYELMES elolvasásával elkerülhető lenne. -Az, hogy milyen kevés kutya mutatott legalább értékelhető teljesítményt a vizsgáltakból (19 ázsiából 5, közel 40 komondorból 1). -A csípő és könyök állapotának, a kitartásnak és jó mozgásnak súlytalansága még a bátorságpróbán megfelelt kutyák tulajdonosainak többségénél is. -Általában a tenyésztők és tulajdonosok közönye vagy éppen elutasítása. Hiszen eddig a kutyákat néhány kivételtől eltekintve saját szervezésünkben tesztelhettük, pedig az adatbázis léte jól látható helyen jelezve van mindenkinek, akit egy kicsit komolyabban érdekel valamelyik pásztorkutyafajta. Ehhez képest szinte nincs érdeklődés.

Háromféle elutasító viszonyulást tudok elképzelni az adatbázishoz. 1) Félnek a megmérettetéstől. 2) Nem érdekli őket. 3) Nem tartják jónak. Az első kettőt nem szükséges kommentálni. A harmadikra csak azt tudom mondani: Készítsenek egy jobb, szakszerűbb tesztsorozatot és adatbázist. (Sok időt megspórolnak nekünk.) Mindenki csak nyer vele, akit egy pásztorkutyának nem csak a külső burka érdekel. Mert akármilyen is EZ az adatbázis, egy dolgot mindenképpen bizonyított: tesztekre mindenképpen szükség van, mert ami a belső értékeket illeti, nagy a baj.

Péter: – Az oldalon szereplő kutyák közül a közép-ázsiai juhászkutyák: Nathan (Bajai Sirok Őre Baur), Borgia (Stróbházi Hajsa), Timúr (Cserényőző Nomád Timúr), Roza (Balu Kán Elba) és Dzsalja (Dzselal Ad-Din Dzsalja) gyarkolatilag baráti körünkből kerültek ki. Van még egy kaukázusink, Igor (Tárnokhíre Mackó Baltazár). A komondorosokat Nagy András szervezte gőzerővel, melynek eredménye egy imponáló kiállítási eredményekkel is rendelkező szuka, Barka (Mátyás Király Udvari Barka).

Tenyésztők közül egyedül Fekete György, a Györgyudvari Kuvasz Kennel tulajdonosa keresett meg bennünket, azzal, hogy ő szívesen kipróbálná kutyáit. Nagy örömünkre két szemrevaló kan kutyája: Györgyudvari Ádáz és apja Györgyudvari Vagány is nagyon szépen szerepeltek.

- Mi az, amit ti tanultatok a közép-ázsiai juhászon keresztül a  pásztorkutyákról?

Péter: – Azt, hogy milyen csodálatos fajta a közép-ázsiai juhászkutya, illetve minden fajta, mely őrzi a régi pásztorkutya viselkedés alapjait, nem a teszt alatt, hanem a mindennapi életben tanultuk, tapasztaljuk meg. A teszt csak tovább árnyalta mindezt.

Komolyan mondom, hogy csodálatos tanulmány kutyáink viselkedésének megfigyelése. Magával ragadó, hogy milyen szintű és harmonikus közösségi életet képesek élni; hogy bármennyire is kemények az idegenekkel, a család teljes biztonságban van mellettük; hogy semmit nem csinálnak feleslegesen, nem okoznak kárt semmiben; hogy ösztönösen jó kapcsolatot ápolnak a gondjaikra bízott jószágokkal, hogy mennyire egészségesek, vitálisak, természetesek. Rengeteget tanultam tőlük és nagyon sok olyan dolgot tudtam meg általuk, amit azelőtt teljesen másként gondoltam.

Például, hogy a szuka kölyköt azért könnyebb már kölyökként is magunkhoz hívni, mert benne nagyobb az alárendeltségre való hajlam, míg a kanok már cseppnyi korukban sem akarnak behódolni, ezért aztán nem is szívesen mennek oda, ahol ezt meg kellene tenniük. Vagy azt, hogy a kölykök egészen fiatal korában (6-8 hetesen) tapasztalt óvatossága – amit már a munkakutyások félénkségnek titulálnának – voltaképpen túlélésüket biztosítja. Egy közép-ázsiai juhászkutya sosem lehetett olyan vakmerő, mint ami például egy jó roti, vagy német juhászkutya kölyök, hiszen rövid úton elpusztult volna. Ehhez kapcsolódó megfigyelésem, hogy pont a kicsinek óvatos, magukra minden tekintetben vigyázó kölykök lesznek azok, akik felnőve átveszik a hatalmat a domináns kutyától.

László: – Ezt napokon át lehetne sorolni, és még mi sem tudjuk mindet, mert még mindig tanuljuk őket. Számomra a legizgalmasabb a pásztorkutyákban, hogy a falkaélet virtuózai. Ebben a legjobban hasonlítanak minden fajta közül a farkas ősre. Ezért hihetetlenül üdítő közéjük menekülni a féktelen individualizmus és az atomizált családok (Csányi Vilmos definíciója) világából. A közép-ázsiai juhászkutyák és a kangalok ezenfelül lenyűgöznek, mint harcban edzett „nehéz fiuk”. Én ezt vállalom, amíg Picasso, Dali, Hemingway volt olyan barbár, és alantas, hogy szeresse a bikaviadal misztériumjátékát. A harcnak is meg van a maga misztériuma, ahogy már Herakleitosz megfogalmazta, de őt nem olvassák az állatvédők.

A jó pásztorkutyák méltóságteljes szövetségesei az embernek, nem szolgái. Nem lehet őket hétvégi szórakozásból utasítgatni. Ha pedig megpróbálják uralni őket, akkor tárgyiasul az ember-kutya kapcsolat és csak a minimum, vagy a legrosszabb jön ki belőle , például a gazdával való szembefordulás, esetleg az ellene irányuló támadás.

A megelőlegezett tiszteletre épülő igazi társas viszonyban tudnak csak kibontakozni, és megmutatni mire születtek. A legjobbak aztán képesek komoly teljesítményt felmutatni, és ezzel kivívni a tiszteletet. Persze az embernek ezt ki kell érdemelnie, de a kutyák szerencsére kevesebbel is beérik, ha nem is bármivel. A kölcsönös tisztelet dimenziójában megszűnik a dominancia harc és feszültség. Valami olyasminek adja át a helyét, mint ami a farkas falkában az alfa hím és az alfa szuka között működik. Ezek a jól sikerült pásztorkutyák csak egy szűk rétegnél vannak a legjobb helyen, és én szeretem azt, ami csak keveseknek való. Olyanok, mint a szamuráj kard. Látszólag egyszerűek, de belsejüket tekintve hihetetlenül összetettek, rengeteg ősi tudást sűrítenek, szakavatott kézben pedig elképesztően hatékonyak.

Ég óvja őket a népszerűségtől! Mert akkor a tízezer év alatt fölhalmozott genetikai kincs feláldozódik a show business műanyag oltárán.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2007. május

A teszt-sorozat több különböző feladatot és vizsgálatot tartalmaz(hat). Ezek közül a leglényegesebbnek a bátorság próbát tartjuk, ezért ez a minimum, amivel föl lehet kerülni az internetes adatbázisba. Tapasztalatok szerint többnyire csak ezt kérik a tulajdonosok is.

Területőrzési próba: a segéd megpróbál barátságosan bemenni a kutya területére és onnét elhozni a gazda egy ruhadarabját.

Bátorság próba: a kutyát idegen területen, 5 méteres láncon, vagy saját területén támadja meg fenyegetően a segéd.

Kitartáspróba: 5 kilométer folyamatos ügetés 25 fok alatti hőmérsékleten.

Közömbösségi próba: a kutyát pórázon el kell vezetni számára idegen területen, 2 majd 1 semlegesen viselkedő idegen ember mellett 1 méterre.

Diszplázia szűrés: A csípő és könyök röntgenezése.

Tervezett teszt: A kutyák reakcióinak vizsgálata felnőtt és fiatal háziállatokkal (elsősorban birka, szarvasmarha) való találkozáskor.

A vizsgálatokat, illetve a teszt lefolyását videóval és fotókkal dokumentáljuk. Az eredményeket pedig teljesen diszkréten kezeljük, csak akkor kerülnek föl adatok, illetve videó anyag a kutyáról és munkájáról, ha tulajdonosa ehhez beleegyezését adja.

További részletek az adatbázis internetes felületén a www.dog-web.info dog-web@freemail.hu e-mail címen, valamint a 06-70/6030-663 telefonszámon. PÁSZORKUTYÁK menüje alatt, illetve a