Idén október 7-én, a kőbányai Happy Dog kutyaiskola területén került megrendezésre a Molosszustalálkozó. A Columella Molosser Club által meghirdetett összejövetel – mely Benke András agyából pattant ki, és Somogyi Jánosné, a klub titkára terjesztette elő – célja mindössze annyi volt, hogy kötetlen, baráti hangulatú kutyás szombat keretein belül tenyésztők és tulajdonosok ismerkedhessenek, megoszthassák egymással problémáikat, gondolataikat saját fajtájukkal kapcsolatban.

Az eredeti szándék szerint a hangsúly nem a száraz szakmaiságon, hanem a párbeszéden és egy közösen eltöltött kutyás program volt, melynek legalább annyira, ha nem jobban részét képezte a könnyed játékos vetélkedő, mint a bográcsparti. Bár mindez leírva igen vonzónak hangzik, úgy tűnik, azok, akikhez szólni kívántak, még nem érezték elérkezettnek az időt, hogy lépést tegyenek abba az irányba, mely segíthet visszaállítani azt a baráti hangulatot, ami sokak elmondása szerint és még többek sajnálatára elveszett a kutyázásból.

A rendezvényen megjelent 20-25 fő több mint fele az iskolát rendszeresen látogató kutyásból és hozzátartozóikból került ki, míg a molosszusok közül négy masztino (3 kölyök és 1 felnőtt), öt-hat bullmasztiff és két bordeaux-i dog képviseltette magát gazdáikkal, tenyésztőikkel.

A megjelent kis számú érdeklődő ennek ellenére kellemes hangulatú, bográcsolással megkoronázott kutyás összejövetelen vehetett részt, ahol alkalom nyílt annak megvitatására, hogy ki-ki hogyan gondolkozik a kutyázásról.

Érdekes és mindenki számára tanulságos volt, hogy bár a masztiffok mindegyikén látszott, hogy közösségbe járó, normálisan szocializált kutya, sokkal többet is ki lehetne hozni belőlük. Külön kiemelést érdemel azonban egy bordeaux-i szuka, akiről első pillantásban látszott, hogy nemcsak nevelt, hanem iskolázott és maximálisan engedelmes.

Sajátos volt a gazdák őrző-védő feladatokhoz való viszonyulása is, mely vélemények tekintetében igencsak megosztotta a molosszustulajdonosok, -tenyésztők és iskolára járó munkakutyások táborát. Az általános “masztiffos” vélekedés szerint ezeket a fajtákat nem kell őrző-védő munkára tanítani, sőt egyenesen veszélyes a ilyen irányú, szakszerűtlen kiképzésük, mert kifejezetten veszélyes irányba viheti az állat személyiségét. Sajnos a botcsinálta, önjelölt kutyakiképzőkkel valóban Dunát lehetne rekeszteni, aminek ismeretében jogos lehet a felvetett aggodalom.

Szintén érdekes tapasztalat, hogy mennyivel másképp “működik” egy csak kiállításra járó tenyésztő, és egy iskolát látogató kutyás. Míg ez utóbbiak általában jól viselik a kritikát, sőt esetenként kikérik egymás véleményét, addig a kiállításokhoz szokott tenyésztőket sokkal jobban nyomasztja, ha kutyájuk gyengébb teljesítményét (akár egy játékos vetélkedőn) mások is észreveszik, esetleg szóvá is teszik. Ez semmiképp sem őket minősíti, sokkal inkább a kutyázásban (főként küllemkiállításokon) eluralkodott személyeskedő, egymást támadó, furkáló légkörből eredő védekezési kényszert tükrözi. Persze tökéletes kutya nincs, és senki sem a hibáival nyer versenyt, sőt érthető módon inkább az erények kidomborításával érhet el eredményeket. De nem szégyen az, ha a kutyám nem jön vissza azonnal, csak második szóra, nem szégyen, ha nem fogja meg azonnal a kemény kart, vagy egy kicsit megtorpan a segéd láttán.

Mindezeket azért fontos hangsúlyozni, mert összességében elmondható, hogy még a több éve, évtizede kiállításokat látogató tenyésztők is tudtak újat tanulni a kutyáról, a kutya tanításáról a beszélgetések során. Ennek pedig legfontosabb üzenete, hogy nem szabad abbahagyni az ilyen dicséretes kezdeményezéseket, melyeknek célja, hogy visszacsábítsák az embereket a kutyázásba, mert nem csak kiállításokból áll a kutyás élet!

Krausz Győzőné

Lejegyezte: Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2006. november