Kutya és gyermek, esetleg kutya, vagy gyermek? – tehették és teszik föl sokan ma is ezt az örök dilemmát a kutyaszerető, de gyermeket is tervező család számára.

Nehéz biztos eligazítást nyújtani ebben a témában, mindenesetre leírom egy-két gondolatomat, illetve személyes tapasztalataimat a témában.

A kutya és gyermek kombinációjában alapvetően három eset létezik:

– a gyermek előbb, a kutya később érkezik a családba

– a kutya előbb, a gyermek később érkezik a családba

-mind a kutya, mind a gyermek közel egyszerre érkezik a családba

A legutolsó eset a legkönnyebb: egyszerűen el kell kerülni! Mivel mind a kutya, mind a gyermek érkezése igen komoly vállalás, áldozat és lemondás, a kettőt kombinálni csak gyakorlott, önsorsrontó mazochistáknak ajánlott.

Magam a középső esetbe tartozom, nálunk több éves kutyás gyakorlat előzte meg a gyermek eljövetelét. Öreg ariedale-em világ életében barátságos volt az apróságokkal, bár nem mondhatnám kifejezett játékkutyának. Sosem volt az a dögönyözhető plüssmaci karakter. Ezt fiam növekedésekor tapasztaltam meg leginkább. Ahogy az apró-cseprő gyermek fejlődött, a kutya egyre kevésbé volt vele toleráns, illetve egyre inkább tiszteletet követelt magának. Még ekkor sem mutatott fenyegető, vagy domináns magatartást, de jelezte, ha valami már túl sok neki. Optimális esetben egyszerűen elvonult. A kert elég nagy volt, úgyhogy kedve szerint kitérhetett, amit a gyerek unt meg előbb.

Ha azonban a találkozás színtere a mindössze pár négyzetméteres dolgozószobám volt, erre nem volt mód. Itt nagyon észnél kellett lennem, hogy mik azok a jelek, melyek arra engednek következtetni, hogy a kutya a gyermeket veszélyezteti, és mik azok, melyek még “megengedhetők”. Ez elég törékeny és kockázatos határvonal, mindenesetre én ott húztam meg a határt, mikor a kutya jelez, de aktívan nem tesz semmit a gyermek megrendszabályozására. Ezt sosem engedtem és engedtem volna. Mindazonáltal úgy vélem, hogy a kutyának – különösen felnőtt kan kutyának – joga van kifejezni nemtetszését bizonyos bánásmód iránt. “Sportszerűtlen dolog elvárni egy kutyától, hogy köteles legyen elviselni bármit, amit a gyerek csinál vele. Ugyanakkor a gazda számára is hasznosak ezek a megfigyelések, hiszen senki sem tudhatja, hogy bizonyos dolgokra hogyan reagál a kutyája, míg ki nem próbálta, vagy nem volt szemtanúja az adott helyzetben. Ilyen például, ha a gyermek véletlenül ráesik a helyén fekvő ebre. Ekkor terrierem részéről egy zsörtölődő morranás adta tudtára, hogy a kutya nem díjazza ezt a közeledést.

Ugyanakkor mindez kiváló lehetőség volt arra, hogy a gyermeket is tanítsam a kutyával való helyes bánásmódra. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni és nem lehet elég korán kezdeni! Emellett véleményem szerint a gyermek és kutya kapcsolatában mindig jelen kell lennie a falkavezérnek, hiszen pusztán jelenléte megakadályozza bárminemű retorzió kialakulását mindkét részről. Ezt kezdetben nem szabad megspórolni, igenis időt kell rá szakítani. A kutya hálás ezért és pontosan leveszi azt is, mikor a gyerek szidást kap, ha igazságtalanul bánt vele. Megfelelő pillanatban és igazságosan adagolt dorgálás kiváló pedagógiai eszköz a kutya számára is, amellett, hogy kezdettől fogva tudatosítja benne is, hogy a gyermeket megrendszabályozni nem az ő feladata. Fiatal beauceronom – miután egyértelművé tettem számára is, hogy a gyermekkel szemben én vagyok az egyetlen, aki felléphet – szinte megkönnyebbülten és hálásan jött a közelembe, ha fiam is beszabadult a dolgozószobába. A kutya (és természetesen a gyermek is) tudta, hogy a jelenlétemben nincs ellenségeskedés, ugyanakkor mindketten azonos elbírálásban részesülnek. (na jó, a kutya kicsit szigorúbban, mert azért a családban számára nincs teljes demokrácia). Mindemellett csendben megjegyzem, hogy nálunk eddig az esetek 99%-ban a gyermekek viselkedése szorult korrekcióra és nem fordítva…

Természetesen a tolerancia egyedenként változik. Öreg – azóta jobblétre szenderült – terrierem közepes toleranciával rendelkezett, ereje teljében lévő beauceronom (aki egyébként meglévő gyermek mellé, kölyökként került a családba) toleranciaszintje jóval alacsonyabb. Annak ellenére, hogy nem agresszív, vagy domináns a gyerekkel szemben, elvehetik tőle a labdáját, vagy csontját is, mégis látom rajta, hogy a közeledést mérsékelt örömmel veszi tudomásul és inkább az elkerülést választja, ha teheti. Ez van, ő ilyen. Ez már kicsinek is látszott rajta, de őt nem is a “család kutyájának” szántam, úgyhogy ehhez joga van. Gyermekeim tudják is, hogy őt tiszteletben kell tartani, békén kell hagyni és nem szabad vele játékként bánni.  E tekintetben az eddig hallott legszélsőségesebb eset az a magyar vizsla (!) kan volt, aki szó szerint gyűlölte a gyerekeket. A gazdája felelős, nagy tudású szakember, a kutyát rendkívül alaposan, sokoldalúan szocializálta, sosem volt negatív tapasztalata gyerekekkel, mégis szívből utálta őket. Na, az ilyen kutyát a legszigorúbb felügyelettel sem szabad gyermekes családban tartani, mert nincs az a kennelajtó, ami egyszer véletlenül nem nyílik ki és kész a tragédia…

Ezzel szemben például felnőttként hozzánk került malinois szukánk szó szerint él-hal a gyermekekért. Azt csinálnak vele, amit akarnak, imádja őket. Ő tipikusan az a kutya, akit inkább félteni kell tőlük, hogy egyszerűen kárt tesznek  benne.

Összegzésképpen pár jótanács a gyermek és kutya együttékéséhez:

– az első perctől kezdve legyünk jelen a két fél találkozásakor és minden apró jelre ügyeljünk, mely arra enged következtetni, hogy a kutya a gyermeket, a gyermek a kutyát veszélyezteti;

– különösen kezdetben, de akár később bármikor (ez persze nagyban kutya függő) gondosan kerüljük el azokat a szituációkat, ahol a kutya és gyerek akaratlanul is konfliktusba kerülhet egymással. Pl. csontját rágó, vagy vacsoráját fogyasztó kutya közelében nincs helye gyermeknek;

– minden helyzetet, szituációt és alkalmat ragadjunk meg arra, hogy a kutyával való helyes bánásmódot tanítsuk a gyermekünknek. Ezáltal olyan hasznos tudásra tesz szert, mely a jelenlétünk nélkül is segít elkerülni számára veszélyes helyzeteket;

– lehetőleg vonjuk be a gyerekeket is a kutya körüli teendők végzésébe (pl. ürülékszedés, sétáltatás, etetés, stb…) mely észrevétlenül teszi természetessé a kutya számára a kis emberek jelenlétét, illetve alakít ki kapcsolatot a négylábúak és a család legkisebb tagjai között.

Balaskó Norbert

2011. november 27.