Sajnálatos tapasztalatom, hogy a gazdák többsége – tisztelet az üdítő kivételnek – nincsen tisztában a kutya alapvető nevelési és fizikai szükségleteivel, melyek a mindennapi, gondtalan együttéléshez elengedhetetlenek.

Nem kell hatalmas dolgokra gondolni, mindössze néhány összefüggésre, azonban mindez sokaknak mégis föladja a leckét…

Az alábbiakban megpróbáltam röviden összeszedni azt a három parancsot, melyek saját gyakorlatomban, különböző kutyákkal és kutyatípusokkal is egyaránt kiválóan segítettek a mindennapi együttélés során. E mögött nincs profizmus, vagy szabadalmaztatott módszertan, csupán pár alapvetés, melynek elsajátítása véleményem szerint sok “átlag” kutyásnak (mint amilyen magam is vagyok) segítségére lehet.

“Szentháromság”

Saját kutyás szótáramban ez három olyan alapvető  parancsot jelent, melyek következetes és megfelelő módok történő alkalmazásával gyakorlatilag problémamentes életet élhetünk kutyánkkal.

Természetesen a parancsok önmagukban nem elegendőek, hiszen akkor érnek valamit, ha működnek is. E nélkül csak üres szavak, melyek semmilyen hatást nem gyakorolnak a kutyára. Sajnos legtöbbször ezt lehet tapasztalni a mindennapokban… De lássuk is, mi az a három fontos parancs:

“Gyere ide”

Gyakorlott kutyások tudják, hogy ez az egyszerűnek tűnő hívás önmagában olykor mekkora feladatot állít a gazdák számára, pedig sokuk már ebbe bele is bukik, örök pórázos sétákra kárhoztatva kutyáját. Hiszem, hogy ha a kutya ezt az egy dolgot közel 100%-osan tudja, akkor már majdnem mindent tud, amit egy kedvencként, társként tartott kutyának kell. A stabil behívással számtalan veszélyes helyzetből ki tudjuk venni kutyánkat, vagy egyszerűen meg tudjuk előzni, hogy egyáltalán belekeveredjen. Mindemellett az a kutya, mely behívható, összehasonlíthatatlanul nagyobb szabadságot élvez, hiszen bármikor elengedhető a pórázról, mivel bármikor vissza is jön, ha hívják.

A behívhatóságot már zsenge kölyökkorban meg kell alapozni. Ekkor még relatív könnyű a dolgunk, mert a kutyakölykök ösztönüknél fogva arra törekszenek, hogy ne szakadjanak el gazdájuktól. Ezt kihasználva könnyedén meg tudjuk alapozni számára, hogy mit jelent a “gyere ide”, vagy “hozzám” jelentése. Ekkor még természetesen finom eszközökkel és csak pozitív élményen  alapuló módszereket (jutalomfalat, játék, simogatás) szabad alkalmazni. Ha a kiskutya a hívásunkra lelkesen hozzánk rohan, akkor az első lépésen túl vagyunk a siker felé vezető úton.

A következő, nehezített lépésként a behívást több figyelemelvonó ingert tartalmazó környezetben is el kell kezdeni gyakorolni. Az első hidegzuhany ezekben az esetekben szokta érni a gazdákat, hiszen az előszobában, vagy kertben engedelmeskedő 3-5 hónapos kölyök a kutyafuttatón hirtelen süketté válik és megszállott fejjel a többiekkel kezd őrült kergetőzésbe. Alapvető hiba ilyenkor kétségbeesetten ismételgetni a parancsot, ne adj Isten a kölyök után rohanni. Bármennyire nehéz, ilyenkor meg kell fordulni és elindulni az ellenkező irányba. Ennek jelentése: “Jól van öcsém, hívtalak, nem jöttél, itt hagylak!” Ez az esetek többségében működik, azonban kulcsfontosságú, hogy az egész eljárást akkor alkalmazzuk, mikor a kutya érzékeli mindezt, mert hiába játszuk a jelenetet, ha a “közönség” éppen nekünk háttal kakát majszol, vagy egy másik kölyköt agyabugyál.

Harmadik és egyben legnehezebb lépés a behívás megtagadásának kezelése, melyre tulajdonképpen minden kutya kísérletet tesz életében, legkorábban 6-9 hónapos korától. Ez ugyanis a kamaszkor, a függetlenedés, a korlátok feszegetésének – és egyben tesztelésének – időszaka is. Ekkorra – természetesen azt feltételezve, hogy az alapozás megfelelő volt – a kutya tökéletesen tudja, hogy mit jelent a “gyere ide”, azaz a gazda mit vár tőle. Ha ennek nem tesz eleget, az egyértelműen a falkavezér, azaz személyes tekintélyünk próbatétele és megkérdőjelezése. Ha tehát a kutya figyelmen kívül hagyja a hívó szót, arra reagálni kell. A legnagyobb hiba ilyenkor ráhagyni a kutyára ezt a kihágást. Ezzel beverjük saját falkavezéri rangunk és egyben a kutya feletti irányítás koporsójába az első szeget.

Ekkor nincs más hátra, mint előre, azaz a kutya után kell eredni és elkapni. Ha nem megy elsőre, akkor másodikra, harmadikra. Legjobb, ha akkor cserkésszük be, mikor nem számít rá, vagy ép mással van elfoglalva. Ha sikerül elkapni, határozott dorgálásban kell részesíteni, melyből éreznie kell a dolog súlyát. Ezután pedig ismét el kell engedni. Alapvető hiba ugyanis, hogy ha a behívást megtagadó és elkapott kutyát a büntetés után nem engedjük újra szabadon. Ezzel azt érjük el, hogy legközelebb még körültekintőbb lesz irányunkban. Ha viszont azonnal elengedjük, lehetővé kell tenni számára a javítást, azaz kis idővel ezután magunkhoz kell hívni és ha bejön, nagyon-nagyon megdicsérni. Pár ilyen gyakorlat markánsan tudatosítja benne a jó és rossz viselkedés fogalmát.

“Nem!”

Ez az egyszerű szó nagyon sokoldalúan használható, akár egy rossz cselekedet megelőzésének utolsó figyelmeztetéseként, akár hibás feladatvégrehajtás időbeni korrigálására.

A lényeg, hogy a “nem”-el egy éppen folytatott – számunkra valamilyen okból nemkívánatos – viselkedést szüntessünk meg. Bár a kutyák elsősorban a hangsúlyból és hanghordázásból, nem pedig a jelentésből (hiszen azt mi adjuk egy-egy szóhoz) értenek, meglepő, de a határozott hangon kiadott “nem!” már egészen fiatal korú kutyákat is kizökkent az adott cselekvésből. Ha mégsem, lehet egy kisebb kiegészítő ingert is alkalmazni a nyomatékosítás végett. Pl. három ujjal a nyaktőre bökés, vagy a pofa enyhe meglegyintése, stb… A lényeg, hogy ne fájjon, ne büntessen a “nem”, hanem megállítson, kizökkentsen.

Ha a kutya abbahagyja, amit csinált, akkor azonnal meg is kell dicsérni, tudatva ezáltal, hogy pont ezt akartuk tőle.

“Miccsináász’ te…”

Hát igen… Előbb utóbb minden kutya átlépi azt a bűvös vonalat, melyet büntetés kell, hogy kövessen. A büntetés spektruma igen széles, ahogyan a módszerek is rendkívül sokoldalúak. A lényeg, hogy mikor büntetünk, mindig a megfelelő pillanatban (tiltás ellenére, vagy eleve tiltott cselekvés bekövetkezésekor) és a kutya korához, karakteréhez megfelelő módon tegyük, gyorsan és határozottan. Ugyanilyen fontos, hogy ezt követően tudjunk továbblépni az eseten. A helyes falkavezéri magatartás következetes, határozott, de  nem haragtartó, vagy bosszúálló. A korrekt falkavezér korrigál és továbblép.

De visszatérve a bűvös szóra, a “micsináász’ te rossz kutya” (és ennek számtalan változata) kifejezetten a büntetés közben használatos. Természetesen ez a büntetés verbális része, aminek büntetésként is kell hangoznia. Korholni, szidalmazni kell vele a kutyát. Egyes egyedeknek már ez is elég és nincs szükség további fizikai ráhatásra. Ha minden leszidásnál használjuk, akkor idővel akár már nem is kell fizikailag hozzányúlni a kutyához, hiszen már ettől – és főleg ennek hangsúlyától – eleve büntetve érzi magát az állat. Ez kifejezetten jól ön, ha tőlünk távolabb követ el valami galádságot az eb.

Balaskó Norbert

2011. december 3.