Bár csontig lerágott téma, időről-időre szembesülök vele, hogy az emberek mindig ugyanazon hibák valamelyikébe esnek kutyavásárlás során.

A teljesség igénye nélkül nézzünk pár típushibát, amikkel saját magam rendszeresen találkoztam:

 

Hogyan NE vegyünk hát kutyát? Ne vegyünk…

 

… hirtelen felindulásból!

Az egyik leggyakoribb ok. Meglátják, megtetszik, megveszik. Közben bele sem gondolnak, hogy a kutya érző, fizikai, érzelmi és szociális igényekkel rendelkező, 8-15 évig élő társállat. Tudni kell, hogy egy kutya legkevesebb, hogy alapjaiban megrengeti az addigi mindennapokat, hiszen onnantól kezdve, hogy kutyatartásra adjuk a fejünket, mind napi beosztásunkat, mind életvitelünket módosítani kényszerülünk. Jobb esetben legalábbis… Rossz esetben a kutya – amint elmúlik az újdonság varázsa – “nyűg” lesz és mint ilyen hamar a kert végében felállított kutyaház mellé kötve, vagy szűk kennel börtönébe kárhoztatva találja magát szerencsétlen állat.

Tudomásul kell venni, hogy a kutyatartás – mint minden állat tartása – felelősséggel és legfőképp áldozatokkal jár. A menhelyek, segélyszervezetek sem mindenhatók. Badarság és cinizmus “arra játszani”, hogy legfeljebb, ha majd nagyon útban lesz a kutya, majd lepasszoljuk a menhelynek és ők majd ellátják valahogy… Ez nem így működik! Aki tehát hajlamos hirtelen felindulásból dönteni bizonyos dolgokban, a kutyavásárlás kérdésében különösen próbáljon meg türelmet és önmérsékletet tanúsítani!

… a gyerek könyörgésére!

Istenem, hányszor láttam már ilyet és ennek a kutya számára olykor tragikus végkimenetelét. A kutya nem lehet pótlék, játékszer, vagy önálló nevelési eszköz. Gyerekes családapaként tökéletesen tudom, hogy a gyermekek – noha egy adott kéréssel heteken át ostromoltak korábban – rekord sebességgel veszítik el érdeklődésüket az “áhított ajándékkal” szemben, legyen az hét nyelven mesélő plüss alvóka, távirányítós autó, vagy éppen kutya…

A gyermektől nem is várható el, hogy belássa kérésének súlyát, belássa, hogy mivel jár egy kutya tartása, milyen felelősséget, áldozatot, anyagi- és energiaráfordítást kíván a gazdától. Ez a szülő feladata. Annyira naiv pedig egyetlen szülő sem lehet, hogy azt higgye, a kutya majd felelősségre, gondoskodásra, stb…-re tanítja gyermekét. Ez ugyanis nem a kutya, hanem a szülő feladata! A kutya természetesen nagyon hasznos és értékes segítőtárs lehet ebben, vitathatatlanul építi az említett kompetenciákat a gyermekben, de csak akkor, ha a mindezen az úton a szülő  támogatásával és állandó felügyeletével indul el.

Talán 10-12 éves kor felett, az addigi tapasztalataink tükrében már kezdhetjük komolyan venni a gyermek gondozásra való ígéreteit, ami még ekkor sem nélkülözheti a szülő segítségét.

Mindazonáltal mindenkinek azt javaslom vésse észbe: aki a gyerekének akar kutyát venni, az elsősorban azt gondolja végig, hogy ő maga akar-e, tud-e kutyát tartani, mert ez a felelősség (annak minden terhével) előbb, vagy utóbb, de biztosan az ő nyakába szakad majd!

…divatból!

Az első pont végigolvasása után ez az indok talán nem is igényel több magyarázatot. Ráadásul, aki divatfajtákra van kihegyezve, rendesen felkötheti az alsót, hiszen mint mindenben, a kutyákban is változnak a divattrendek, ami minden alkalommal új garnitúra pórázt, strasszköves nyakörvet, kutyaruci kollekciót jelent…

… kocsi csomagtartójából, vagy “állatáruházból”!

Nyilván mindenki ismeri ezt a jelenséget, kisállatbörzéken, kiállítások környékén feltűnő, sok esetben különböző fajtákat kínáló nepperekről. Különösen az első két esetben elgyengülő csoport van tőlük veszélyben, akik hajlandóak a gyerek, vagy barát-, barátnő könyörgésére, nagy hirtelenjében “belecsapni a lecsóba” és megvásárolni egy kutyát.

Nyilván az sem véletlen, hogy sok ilyen kereskedő neves kiállítások környékén próbál túladni a kutyákon, hiszen a minőségi kutyák tömkelege esetleg már fel is keltette az igényt bizonyos fajta iránt a látogatóban, amit kint lám-lám szinte fillérekért meg is tud vásárolni…

Olyan ez, mint megnézni a boltban pl. a Panasonic egyik felső kategóriás házimozi szettjét, majd elmenni a legközelebbi kínai piacra és óccó’ér megvenni a Punnaszonick elnevezésű “világmárka” kétes eredetű, de kétségtelen “minőségű” darabját…

Állatáruházban eddig szerencsére csak kétszer láttam kiskutyát “vásárolható termékként”, de a szememben egyenértékű a csomagtartóban való árulással…

… vételár alapján!

Tenyésztő beszélgetőpartnereim szinte egységesen nyilatkoztak arról, hogy “kedvenc rém” érdeklődő telefon mindig ezzel a mondattal kezdődik (és sokszor végződik): “Mennyibe kerül a kutya…?”

Beszéljünk őszintén! Nyilván a vételár is lehet egy szempont a kutyavásárlás során, azonban pusztán erre kihegyezni az egészet, nagy hiba!

Egy fajtatiszta, megfelelő tenyészetből származó törzskönyvezett kutya átlagos ára fajtától függetlenül körülbelül 80 000 – 160 000,- Ft között mozoghat. Ezért az árért alaphelyzetben elvárható a gyakorlatban ismert szülőktől származó, chipezett, féreghajtott, elválasztott, 1-2 oltással rendelkező, fizikailag és genetikailag egészséges, megfelelően szocializált kölyökkutyát kapjon a vásárló, sokszor tenyésztői szerződéssel, garanciával, sőt “induló csomaggal” és egy életen át tartó segítő-tanácsadó szolgáltatással együtt.

Mindazonáltal tudomásul kell venni, hogy a kutya vételára töredéke annak az összegnek, amit élete során, a takarmányozás, oltások, orvosi kezelések során a gazda rá fog költeni kedvencére. Ezen a területen maximálisan érvényes az a mondás, miszerint “Aki olcsón vesz, az kétszer vesz…”

Az már csak hab a tortán, mikor egy ilyen “ügyes vásárló” megvesz egy akármilyen fajtájúnak mondott, talán éppen közvetlen testvérpártól származó, degenerált, beteges kiskutyát töredék áron, majd miután egy kiemelkedő minőségű kennelból származó kutya árának többszörösét költötte el az állatorvosnál, lépten-nyomon hangoztatja, hogy lám ez a fajta (!) mennyire beteges és  “túltenyésztett”…

Mindez nemcsak inkorrekt az adott fajtát lelkiismeretesen, sokszor évtizedek óta magas szinten nemesítő tenyésztőkkel szemben, de nettó hazugság is!

… előre kiszabott határidőre!

Elfogadom, hogy a kutya érkezésének is megvan a legoptimálisabb időszaka, azt azonban tudni kell, hogy egy-egy számunkra megfelelő kölyök beszerzése nem úgy néz ki, hogy ma kitalálom, holnap eldöntöm, holnapután pedig bemegyek a boltba és leveszem a polcról…

A jó kutyát nagyon gyakran ki kell várni. Még a tenyésztőknél is, sőt, náluk kell igazán. Nagyon sok tenyésztő ugyanis nem hoz le, csak 1-2 almot évente. Persze mondhatjuk azt, hogy ezt nem várjuk ki, vagy éppen önhibánkon kívül kimaradunk az adott körből, de az ésszerűség határain belül mindenképp érdemes rugalmasnak lenni e tekintetben kutyavásárlás során.

… önterápiás céllal!

Ritkán, de találkoztam olyannal már, aki világ életében rettegett a kutyáktól és pusztán ennek leküzdésére adta a fejét kutyatartásra. Nem vagyok pszichológus és nem tudom, hogy ilyen esetekben mi a helyes terápia, de személyes véleményem és a néhány látott eset arra enged következtetni, hogy szerencsésebb ilyen emberek számára, ha először valamilyen közvetett formában próbálnak közelebb kerülni a kutyákhoz és leküzdeni ezt a félelmüket.

Segíthet például, ha felhívnak egy menhelyet, vagy kifejezetten terápiás kutyákkal foglalkozó egyesületet és tőlük kérnek segítséget. Így egy hozzáértő közvetítő segítségével, lépésről-lépésre haladhat a félelme feldolgozásában, míg a kutyatartás adott esetben igen mély víznek bizonyulhat…

Ráadásul többször tapasztaltam, hogy bár az ilyen gazda a saját kutyájától valóban nem félt (szerencsés esetben), a többi idegen kutyától változatlanul rettegett, ami kifejezetten stresszessé tette számára a sétákat, és az ebből fakadó feszültsége kutyájára is átragadt.

Balaskó Norbert
2014. január 15.