Sokak számára a mai napi eldöntendő kérdést jelent, vannak akik számára pedig ennyivel egyszerűen megválaszolható: “a kutya helye a kertben van!”

Vegyük először is a kutya természetes igényét. Ennek értelmében a kutya falkaállat és mint ilyen minél több időt szeret(ne) gazdája, családja, falkája körében, közvetlen közelében tölteni. Ez számára a természetes. Legjobb helye tehát közvetlenül a gazda mellett van, legyen szó apró ölebről, vagy méretes molosszusról.

Ugyanakkor, aki élt már lakásban huzamos ideig kutyával, tudja, hogy alaphelyzetben szinte lehetetlen olyan tisztaságot tartani, mint azelőtt. A kutyának nincs cipője és kabátja (legalábbis nem mindegyiknek), lábukon, szőrükön  behozzák a sarat, koszt, vizet. Legtöbbjüknek, a központi fűtéses lakás klímájának köszönhetően szinte állandóan hullik a szőre. A kutyát mindez természetesen nem zavarja és vannak tulajdonosok, akiket szintén nem. Gusztus dolga… Ez a “terhelés” kisebb méretű kutya esetében nyilván kisebb mértékű, míg egy nagy termetű ebnél már akár zavaró is lehet.

Itt érkezünk el a kutya mérete vs. lakás/kert témaköréhez, holott ez meglátásom szerint más aspektusból közelítendő meg, mint ahogyan sokan teszik. Szerintem a kutya mérete nem egyértelműen kizáró ok a lakásban való tartására. Ez sokkal inkább a vérmérsékletével függ össze. Rendben, egy alapvetően nyugis német dogot valóban nem szerencsés egy 28 nm-es panelba felvinni, egészen egyszerűen azért, mert fizikailag akkora, hogy lépten-nyomon akadályozhatja gazdáját és családját a mindennapokban. (ki akar naponta 3-4 szer átesni egy útban heverésző 80 kilós kutyán…?) De belátható, hogy ez valóban szélsőséges példa. Megfelelő méretű lakásban egyébként egy dog is boldogan eléldegél, semmivel több gond nincs vele, mint mondjuk egy vizslával.

Van egy nagyon lényeges alapvetés, mely nagyban befolyásolja a kutyával való együttélés harmóniáját, függetlenül attól, hogy azt lakásban, vagy kertben képzeljük. Ez pedig az energialevezető mozgatás, amelyre minden (!) kutyának szüksége van. A különbség csupán az egyéni igényekben van. Egy kertben tartott kutyának ugyanúgy szüksége van rendszeres sétáltatásra, mint a lakásban tartott társának. Sokan azonban azt képzelik, hogy “hát ott van neki a kert, ott kirohangálja magát…” Nem, ez nem így működik! A kutya nem bolond, hogy céltalanul rohangáljon le-föl. Tudomásul veszi, hogy a kert az övé, hogy azt szisztematikusan körbe tudja járni, meg tudja jelölni, adott esetben megvédeni, de a  nap nagy részében egy stratégiailag fontos ponton pihen és figyelget.

Ennek működését tökéletesen látom saját kutyáim viselkedésén. Mindkettő alapvetően “munkás”, magas energiájú juhászkutya fajtához tartozik. Annak ellenére, hogy 900 nm-es, füves kert áll rendelkezésükre a szabad mozgáshoz, szinte egész nap a teraszon “héderelnek”, mikor otthon vagyunk, akkor pedig sóvárognak befelé,  a számukra fenntartott, kertkapcsolatos szobácskába, hogy minél közelebb lehessenek hozzánk. Ilyenkor a két szilaj juhászkutya élveteg hedonista módjára hever el kényelmes fekhelyén és jókat horpaszt. Mikor aztán eljön a szokásos séta ideje, vagy látják, hogy “kutyás” ruhát veszek fel, robban a bomba. Mindkettő üzemi hőmérsékletre és sebességre kapcsol, majd szétpattannak az addig bennük gyülemlett energiától… Nagyon sok helytelenül tartott, azaz nem mozgatott kutyában felgyülemlett és le nem vezetett energiatöbbletből fakadó frusztráció vezet viselkedési problémákhoz, mint pl. ásás, vég nélküli ugatás, rongálás, rágcsálás, stb…

Abba a hiszemben tehát, hogy a kertben való tartással a “kutya téma le van tudva”, csak a gazda ringatja magát. Tény, hogy sok tekintetben a kerti tartás kényelmesebb, de ez elsősorban a gazdának jelent kényelmet. Míg lakásban nem lehet megkerülni a napi 2-3 rendszeres sétát, addig a kertes házban élő gazdi megengedheti magának azt a luxust, hogy egy-egy alkalmat kihagyhat, ha úgy adódik, feltéve, hogy időről-időre rendszeresen lehetőséget biztosít kutyája számára a felgyülemlett energiák levezetésére egy-egy kiadós sétával.

Ami lényeges különbség, hogy a kutya lakásban könnyebben és közvetlenebbül tudja “büntetni” az őt elhanyagolható gazdát, hiszen legtöbbjük rá van szabadítva a lakásra, majdnem mindenhová közvetlen bejárással, így ezáltal rá van bízva az is, hogy felgyülemlett feszültséget a gazda cipőjén, a konyha szemetesén, vagy a nappali függönyén vezesse le…

Mindazonáltal továbbra is azt gondolom, hogy sok, megfelelő módon tartott és mozgatott, “agyonsajnált lakáskutya” minőségibb életet él, mint kertbe kicsapott társai…

Ami még lényegesnek tartok elmondani, hogy nagyon meghálálja magát az a gyakorlat, ha a kutya nincs az egész lakásra rászabadítva, hanem ki van jelölve a számára egy megfelelő hely – akár szobakennel – ami csak az övé, ahol a fekhelye van, ahol enni kap, ahol nyugalomban lehet, de mégsem érzi magát kirekesztve.

Természetesen a döntésnél mindenképpen figyelembe kell venni az adott fajta sajátosságait is. Egy évszázadokon át rideg tartásban edződött pásztorkutya könnyebben és szívesebben viseli a szabadabb kerti tartást, míg egy ölebként tartott társasági eb számára a kert felér egy túlélő szafarival… Ezzel együtt a kutyák csodásan képesek alkalmazkodni, így nem kell meglepődni a kanapén heverésző kuvasz, vagy a kertben tartott shi-tzu látványán.

Szintén vízválasztó lehet a szőrzet hossza és minősége. Én saját gyakorlatomban tapasztaltam, hogy a leginkább lakáskompatibilis szőrzet a trimmelhető, vagy nyírható, nem hulló szőrzet. Ezzel sajnos csak néhány fajta (schnauzerek, terrierek, uszkárok) rendelkeznek. Az összes többi bizony feladja a leckét a tulajdonosnak, illetve a kutyának is. Ilyen szempontból legkönnyebb helyzetben a rövid szőrű kutyák (pl. dobermann, boxer, stb…) vannak, hiszen evidensnek tűnik a lakásban való tartásuk. Azt azért nem árt tudni, hogy ez a szőrzet is hullik, ráadásul a sok “apró, rövid tű” szinte eltávolíthatatlanul fúródik bele kárpitba, szőnyegbe, ruhába… Ahogyan az is tévhit, hogy rövid szőrű kutyát nem lehet kertben tartani. Természetesen lehet, csak gondoskodni kell arról, hogy mindenképp legyen egy száraz, meleg, lehetőleg fűtött vacok, ahol időről-időre átmelegedhet, ha nagyon hideg van kint.

Az univerzálisnak mondható, két rétegű (rövid puha aljszőrzet, hosszabb sprődebb fedőszőrzet) szőrrel rendelkező kutyák (pl. német juhász, labrador, stb…) kerti tartása szinte problémamentes. Bundájukat az időjárásnak megfelelően cserélik. Ugyanez a szőrzet viszont valóságos csapást jelenthet egy egyenletes fűtésű lakásban, ahol gyakorlatilag egész évben megállás nélkül omlik róluk a szőr… Ez általában még a legmegszállottabb tisztaságmániás kutyagazdákon is kifog. Annyi vigaszuk lehet, hogy a félhosszú (5-8 cm) szőrszálakat elég hatékonyan össze lehet gyűjteni egy erős sörtéjű kefével, vagy mindenféle “mágikus hengerrel”.

Hasonló a helyzet az igazán hosszú szőrű ebekkel (pl. collie, bobtail, stb…), melyek egy kiadós esőben történt elázás után bizony még jelentős ideig “szaglanak” száradás közben.

Ilyen tekintetben a társasági kutyák hosszabb szőrű típusai (pl. yorki, cavalier spániel, shih-tzu, stb…) már-már “hajszerű” bundával rendelkeznek, mely az együttélés során annyit jelent, mint együtt lakni egy mini Tina Turner-el… Értelemszerűen viszont ez a bunda nem igazán alkalmas arra, hogy a kinti viszonyokkal szemben minden körülmények között védje viselőjét. Nem véletlen tehát, hogy pont ezeknél a fajtáknál elterjedt a “csecse kutyarucik” viselése.

Az általánosságban elmondható, hogy a lakásban tartott kutya szőrzete nagyságrendekkel több odafigyelést és gondozást igényel a szőrtípusának megfelelő eszközökkel, mint a kertben tartott társa, ami persze nem azt jelenti, hogy a kerti kutyák szőrzetápolását el lehetne hanyagolni, csupán magának tesz szívességet az ember, ha erre külön időt fordít, mert így kevesebbet kell majd takarítania a kutya után.

Vannak persze speciális esetek, mikor a papírforma lakásban való tartásra predesztinálná a kutyát, ám egyéb körülmények miatt ez nem mindig szerencsés választás. Ilyen például, ha egy rövid szőrű, alapvetően nem túlfűtött vérmérsékletű, alacsony magas mozgásigényű bullmasztiffot, bordeaux-i dogot, vagy nápolyi masztiffot egy nyáron 30-35 fokra felmelegedő lakásban akarnak tartani. Ez valóban komoly próbatétel és nem is ajánlott olyan fajták esetében, melyek sajátosságaiknál fogva nehezebben viselik a magas hőmérsékletet.

Mindent egybevetve a kutya kertben, vagy lakásban való tarthatóságát az adott fajta és egyed sajátosságai,  a szükségleteinek kielégítési módja, illetve a gazda áldozatvállalása együttesen határozza meg. Lakásban is lehet “álomélete” egy nem igazán oda való kutyának és kertben is tönkre lehet tenni egy ebet.

Balaskó Norbert
2014. január 15.