A germán dogbáró

Egyszer egy korábbi cégnél velem együtt dolgozó kollégám arról akart meggyőzni, hogy a német dogot a németalföldi viperák kiírtására tenyésztették ki. Bár konkrét ismeretek nem álltak rendelkezésemre, ez a verzió annyira váratlanul ért, hogy minden erőmet arra kellett fordítanom, hogy ne nevessek föl hangosan és bántsam meg a kedves munkatársat. A koncentrációtól legyengülten tettem ugyan egy erőtlen kísérletet arra, hogy homályos emlékeimből bizonyos nagyvadak elfogását felemlegessem, de éreztem, hogy aznap elvesztettem az érvek csatáját.

Abból kiindulva, hogy a mérges kígyók fogásában élen járó emlősök a körülbelül macska méretű mongúzok közül kerülnek ki, a viperavadászat – noha kétségtelenül drámai hatást vált ki egy átlag kutyafuttató nyugdíjas törzsközönségében – mégis túl meredek ötletnek tűnt egy 60-80 kilós dogot elnézve. Kételyeimet eloszlatandó, belevetettem hát magam, hogy többet megtudhassak a német dogról és arról, hogy ők, vagy a sűrűn trappoló túrabakancsok keserítették meg szegény villásnyelvű hüllő honfitársaik életét.

Valami bűzlik Dániában

Megszokhattuk már, hogy a régmúlt ábrázolásain látható kutyák rendszerint harci, vagy vadászebek. Nincs ez másképp a dog esetében sem. Doghoz hasonló kutyák ábrázolására már Krisztus előtti I. századból is bukkantak, de hatalmas, dogszerű kutyák már korábbról, a Kr. e. XII. századból is ismertek voltak. Ezek az ebek nagy valószínűséggel a rómaiak által kerültek és terültek szét Európában, ahol a helyi, vagy más odaérkezett kutyákkal keveredve indultak el az önálló fajtává válás rögös útján.

A középkortól kezdve, a germánok főként Nagy-Britannia területéről importáltak maguknak „angol dogokat”, melyeket elsősorban vadászcélokra és méretre szelektáltak.

Itt kell megjegyezni, hogy a közhiedelemmel szöges ellentétben, a „Dán dog” elnevezés teljesen téves. A német dogok végleges formájukat ugyanis ezidőtájt Németországban érte el, ahol a hintókísérés mellett, fejedelmi medve-, farkas- és vaddisznóvadászatokon kamatoztathatták kivételes képességeiket. A XIX. századra már minden magára valamit is adó főúri kastély tartott párat e fejedelmi eb-ből. Az 1863-ban megrendezett első német kutyakiállításon megjelent egyedek közül a sárga és csíkos példányokat „dán” a fekete és foltosakat „ulmi” dogként nevezték ugyan, de ezt követően 80’-tól egységesen bevezették a  „német dog” elnevezést. Az angol nyelvterületen – ki tudja miért, talán az egykori szövetségesek fricskájaként – ennek ellenére a mai napig „grate dane”, azaz „hatalmas dán”-ként nevezik őket, melyet egyébként egy korábbi francia elnevezéséből vettek át. Pedig a német dognak annyi köze van a „dán doghoz” (ami ebben a formában értelmezhetetlen kifejezés), mint a hot-doghoz.

Megelevenedett ebmauzóleum

A dogok megjelenése elementáris, monumentális és felemelő érzés egyszerre. Első pillanatban az ember föl sem tudja fogni, hogy ez egy, egy darabból álló kutya, illetve, hogy kutya-e egyáltalán… Ebben a méret- és súlycsoportban csak a masztiffok és az ír farkaskutya veheti föl vele a versenyt, ám a német dog mozgása, esztétikus felépítése és pompázatos megjelenése mindenki mástól megkülönböztethetővé teszi az említett „Gigászok” sorában. Mivel eredeti funkcióját tekintve nagyvadakat hajtó vadászkutyaként használták, nem volt elég nagynak és keménynek, állhatatosnak és kitartónak is kellett lennie ahhoz, hogy hasznát vegyék.

Vélhetően ebben rejlik annak titka, hogy a dog általában miért nyűgözi le kivétel nélkül az őt szemlélőket, hiszen egy kifejlett, egészséges fizikumú, jó felépítésű példány igazi esztétikai élményt nyújt azok számára, akik nagyra becsülik a funkcionális anatómiát. Testalkata nem masztiffosan kigyúrt, de nem is agarasan szálkás. Mindez lenyűgöző méretével, elegáns vonalaival és jellegzetesen hangsúlyos fejével, megkérdőjelezhetetlenül egyedi és más fajtával össze nem hasonlítható módon impozáns jelenséggé teszi.

Persze, ha a tenyésztés irányvonala behódol az aktuális divatirányzatnak, szélsőséges esetekben saját nemes megjelenésük paródiájává degradálódhatnak, ahogy elnehezedett testükkel, ikszlábon vánszorogva, busa, bőrös fejüket lógatva, széles nyálcsíkot maguk után húzva poroszkálnak.

Disztingvált fejedelem

A dogok megjelenésében – méretük mellett – van valami egészen fejedelmi. A megfelelően szocializált dog nyugodt fellépésével, magabiztos nyíltságával, udvarias kíváncsiságával tekintélyt parancsoló, de sosem fenyegető. Egy ilyen dog közelsége engem mindig az emberrel bizalmas viszonyban élő lovak viselkedésére emlékeztet, mely szerintem az ember és állat közti kapcsolat egy másik különleges dimenziója.

Ezzel szemben az alulszocializált, esetleg vadított dog nem egyszerűen Isten csapása, hanem egy befogott vadállattal felérő veszélyforrás. Tudvalévő, hogy általában a kutyák testtömegükhöz képest sokkal erősebbek, mint az emberek. Magyarán egy 70-75 kilós dog ereje messze meghaladja egy ugyanilyen súlyú férfiét. El lehet képzelni, hogy mit tud művelni egy ekkora kutya, ha úgy igazán nekidurálja magát. Nem véletlen, hogy a dogokra fokozottan érvényes a mondás: „ha szóval nem lehet megállítani, akkor pórázzal sem lehet…”

Még mielőtt azonban a dogokat is felvennék a veszélyes kutyák szakmailag „enyhén” kifogásolható listájára, közvetlenül a tíz kilós staffordshire bullterrier és miniatűr bullterrier mögé, mindenkit sietve meg kell nyugtatni: a dogok meglepően könnyen kezelhető, kivételesen alkalmazkodó társak a mindennapokban. A legtöbb dogtulajdonost még életveszélyes fenyegetéssel sem nagyon lehet rákényszeríteni, hogy idézzen fel olyan momentumokat a kutyájával való együttélés során, ahol nyílt konfliktushelyzet alakult ki közte és kutyája között. Az egészséges szellemben, sok szeretettel felnevelt dog fejében ugyanis meg sem fordul, hogy gazdájával szembeszegüljön. Épp ellenkezőleg, e vajszívű óriás végtelenül odaadó és megfelelni vágyó kutya, akinek szeretettel és játékos motivációval gyakorlatilag bármi megtanítható. Manapság sajnos gyakran elfelejtik, hogy még mindig mennyi mindenre alkalmas a fajta. Külföldön például vannak aktívan agility-ző dogok, de ismert olyan egyed is, aki  – a nomen est omen jegyében – dog dancing-ben szerez közönségsikert fellépéseivel.

Azzal együtt, hogy a német doggal való együttélés szinte felhőtlen, vannak embertípusok, akiknek semmiképp sem ajánlható. Azok, akik nem becsülik, hogy kutyájuk nem alázatból, hanem szeretetből ajándékozza meg gazdáját hűségével, és együttműködésével, vagy akik mindenáron bizonyítani akarják önnön hatalmukat a kutya felett, semmiképpen sem javasolt a tartása, mert a dolog könnyen visszaüthet. Ha ugyanis egy dogot addig aláznak, hogy visszavágni kényszerüljön, akkor ott kő kövön nem marad…

Nagymacska a nappaliban

Manapság egyik legfőbb profilja a kísérő és családi kutya szerep, melyhez szintén csodálatos adottságokkal rendelkezik. Roppant fejlett empatikus készsége révén pontosan leveszi gazdája hangulatváltozásait, és a szerint alkalmazkodik a helyzethez. Egy dog sosem viselkedik idióta bohócként, vagy idegi alapon rángó szájszegletű értékesítési menedzserként. A legnagyobb harmóniában, mindenféle tolakodás nélkül illeszkedik a család mindennapjaiba. A lakásban puha macskaléptekkel közlekedik és szinte ellenállhatatlan bájjal szuszog gazdája fülébe, vagy hajtja busa fejét annak ölébe. Olyan gyöngéden teszi mindezt, hogy az embernek nincs szíve megdorgálni emiatt, még ha egy-egy ilyen akcióval fél-egy deci nyáltócsát is ereget a gazdi frissen mosott mackónadrágjára

Annak ellenére, hogy karakterük végtelen nyugalmat sugároz, és mindennél többre tartják az otthon diszkrét melegét, kifogyhatatlan türelemmel fogadják a család legkisebb tagjainak zsivajjal kísért nyüstölését. A dog-gyermek párosítás nem csak szirupos filmek és reklámok hatásvadász sztereotípiája. Ez a fajta valóban különleges képességgel van megáldva a gyermekekkel való viszony terén. Sosem él vissza testi erejével, sőt még azok a példányok is, melyek nem nevelkedtek gyermekekkel együtt, ösztönösen tudják, hogy az emberpalánták közelében nincs helye meggondolatlan szertelenkedésnek. Képesek mozdulatlanul tűrni, hogy hátukon legóállatkert épüljön, vagy lábaik közt vidám számháború dúljék. Ráadásul a gyermekeknek sem utolsó élmény, hogy egy póniló méretű kutya szolgál játszóterükként. Természetesen, mint mindig, ezúttal is fel kell hívni a figyelmet, hogy a kutyák és gyermekek harmonikus és biztonságos együttélésének mindenkori szabálya az állandó szülői felügyelet.

A dog szintén megkapó módon toleráns a családdal együtt élő többi kutyával, vagy bármilyen más élőlénnyel szemben. Általában ő a társaság legnagyobb tagja, de erejét és méretét sosem zsarnokoskodásra, hanem falkája védelmére használja. Még idegen kutyákkal szemben is messzemenően toleráns, pedig megtehetné, hogy minden nála gyengébbet – gyakorlatilag majdnem minden más kutyát – földbe döngöl, de mégsem teszi. Azért hiba azt gondolni, hogy amolyan „málészájú Tóbiás”. Sok kell ahhoz, hogy kihozzák béketűréséből, de ha sikerül felingerelni, akkor bizony tud kegyetlen lenni. No nem bosszúvágyból, hanem fizikai adottságai miatt.

Ennek egyik szélsőséges példája volt a 75’-80’-as években Rákosszentmihályon a sintérek mellett „hivatásos szolgálatot” ellátó dogok hírhedt története. Ezeket a kutyákat kifejezetten kóbor ebek befogására használták. Munkájukat módfelett hatékonyan végezték, és nem nagyon volt olyan eset sem, hogy bármely „befogott” kutya élve került volna ki álkapcsaik közül…

Talán mondani sem kell, hogy a dog erőt sugárzó megjelenése, mind otthon, mind a séták alatt abszolút biztonságot jelent tulajdonosa számára. A belső szerveket megremegtető, öblös hangja – mely méltó királyi tulajdonosához – végképp kellő nyomatékot ad tekintélyének.

Legjobbat a legjobbért

A dog teljes joggal nevezhető extrém fajtának, és mint ilyen, bizonyos dolgokban vannak extra elvárásai a gazdával szemben.

Egyik ilyen kritikus pont az etetés, melyben nincs helye kompromisszumnak. A dognak minimum 1-1,5 éves növendék koráig kimagasló minőségű táplálékot kell biztosítani. Külön ügyelni kell arra, hogy e gyors növekedési időszakban a legkörültekintőbb módon kell takarmányozni, melynek aranyszabálya, hogy mindenből kapja a legjobbat, de sosem a legtöbbet. Az optimális kondíció az, ha a dog fiatal korában – minőségi táplálás mellett – inkább kicsit vékonyabb, könnyebb. Így megelőzhetjük a későbbiekben már jóvátehetetlen váz és izületi károsodásokat, melyet a „hajtatott” nevelés eredményez.

A hiedelemmel ellentétben a kifejlett dog felnőtt korában sem eszik meg egy fél marhagulyát vacsorára. Adagja a közép-nagy méretű munkakutyafajtákéval megegyező, mert bár teste nagyobb, anyagcseréje valamivel lassabb, mint a némileg kisebb, de pörgősebb fajtársaié. Arra azonban még felnőtt korában is szigorúan oda kell figyelni, hogy étkezés után legalább 1-2 óra nyugalma legyen, mert méreténél fogva, a dog fokozottan ki van téve a gyomorcsavarodás veszélyének.

Fiatalkori mozgatására hasonlóképpen spártai szigor vonatkozik. Aranyszabály, hogy a növendék dog akkor és annyit mozogjon, amennyit ő akar. Felnőtt korában, e tekintetben nincsenek különleges igényei. A napi 1-2 sétával, esetleg havi 1-2 nagyobb kirándulással boldogan elvan. Ezeknek is inkább a gazdával való közös tevékenység öröme, mintsem a hallatlan mozgásigény a mozgatója.

Ennek kapcsán fontos megemlíteni, hogy bármennyire furcsa, a dog számára biztosítani kell a lakásba való bejárás lehetőségét. Ennek egyik oka, hogy a fajta mindene a gazdával való szoros együttlét és akkor a legboldogabb, ha minél többet lehet mellette.  A másik egy praktikus indok, nevezetesen a dogok vékony szőrzete, mely igen kevés védelmet nyújt a hideggel szemben. Akinek nincs módja, vagy nem akarja ezt biztosítani számára, jobb, ha más fajtát választ magának. Ebből következik, hogy nem mindegy az sem, hogy mekkora hellyel rendelkezünk. Bár a gyakorlat bizonyítja, hogy a dog akár egy 40 négyzetméteres panelban is elvan, ha a szükség úgy hozza, méretéből fakadóan mégis tágas helyre van szüksége. Nem is azért, mert szertelenül rohangálna, ugrálna, vagy amatőr lakberendező hajlamokkal bírna, de nála egy helyben megfordulás is átalakíthatja egy kisebb szoba elrendezését.

Ha dogtartásra adjuk a fejünket, nem baj, ha rendelkezünk Dr. House tévedhetetlen vakdiagnoszta képességeivel, a dogok ugyanis kivételesen magas fájdalomtűrő képességgel és ingerküszöbbel rendelkeznek, ami nagyban megnehezíti bizonyos betegségek tüneteinek időben történő felismerését. Ennek kapcsán meg kell említeni azt a fájdalmas tényt, hogy a dogok többsége – más nagytestű fajtához hasonlóan, még a leggondosabb tartási körülmények mellett is – általában 8-10 évig él. Mindez azonban csekély ár azért a páratlan ajándékért, melyet a német dog barátsága, bizalma és szeretete adhat az ember számára.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2010. június