Beszélgetőpartneremnél tett látogatásomat a szokásoktól eltérően, ezúttal nem kísérte hangos csaholás. Kántor Adrienn Nóra, a Kántorvári Mini kennel tulajdonosa épp túl volt egy költözésen, állományának java része pedig átmenetileg édesanyjánál került elszállásolásra. Nóra gyöngyösi otthonában csak egy idős és egy éppen pár hetes kölykeit nevelgető szuka kapott otthont, ez volt hát a szokatlan csend oka.

A bichonok közé elég sokféle apróság tartozik. Mi alapján döntött a havanese mellett, illetve tudna-e olyan markáns különbségeket kiemelni, mely segít a laikusok számára is megkülönböztetni a havanese-t például a bolognese-től?

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy barátnőm Tresó Adrienn régóta bolognese és havanese kutyákat tenyészt a Gyöngyösi-Pelyhes kennelben. Mindkét fajtából kimagasló minőségű kutyákkal rendelkezik Általa, első kézből ismerhettem meg mindkét fajtát, végül pedig a havanese mellett döntöttem, hozzám egyszerűen ez a fajta áll közelebb.

Viselkedés tekintetében – ahogyan szerintem más bichon típusok között  – nincs markáns különbség: mindannyian vidám természetű, kedves, bohókás kutyácskák. Küllemben nem egyszerű feladat megkülönböztetni egymástól a bolognese és havanese fajtát, még kifejezetten típusos egyedek esetében sem. Különösen, ha két fehér kutya áll egymás mellett. Hozzáteszem, hogy míg a bolognese kizárólag fehér színben tenyészthető, úgy a havanese-nél minden szín engedélyezett. Azért emellett természetesen van sok apró, kevésbé látványos eltérés, amiben különböznek egymástól. A havanese teste, illetve orra valamivel hosszabb, szeme pedig nem kerek, hanem mandulavágású. Legmarkánsabb különbség talán a szőrtípusban van köztük. A havanese egyenes szőrzete a hátán kettéválik, és úgy omlik le a kutya testének két oldalán.

Mi alapján határozta el, hogy belefog a havanese tenyésztésébe?

Ez is barátnőmnek, Adriennek köszönhető. Mikor első havanese kutyámat megvettem tőle, még nem tápláltam ez irányú terveket. Aztán ahogy ő általa belekóstoltam a kiállítások világába, teljesen magával ragadott az ár… Úgy éreztem, hogy megtaláltam azt, amire születtem. Adrienntől rengeteg motivációt, támogatást, erőt, szakmai tudást, tapasztalatot és tanácsot kaptam mindehhez, melyért nagyon hálás vagyok neki. Az ő segítségének is köszönhetően elindultam egy olyan úton, melyet immáron 10 éve taposok, és ha visszanézek kétszeres Ezüstkoszorús Mestertenyésztői címemre, boldogan mondhatom, hogy megérte a sok lemondás, a töménytelen idő- és energia befektetés és persze nem kevés pénz, melyet az ember szeretett hobbijáért képes áldozni.

A fajta tipikusan a kiállítások kedvence. Ha jól érzékelem a kiállítások világa Önhöz is közel áll. Elárulja, mi adja az Ön számára a kiállítások varázsát?

Engem valóban rabul ejtett a kiállítások sajátos hangulata. Természetesen az ember nem kifejezetten kiállításra tenyészt, de ilyen típusú fajta esetében a megmérettetés egyetlen formája mégiscsak a kutyakiállítás.

Óriási motivációt jelent, hogy az ember olyan kutyákat tudjon vinni az ilyen eseményekre, melyet nemcsak büszkén ki mer állítani, nemcsak komoly versenyben ér el vele kiváló eredményeket, de munkájával olyat tud alkotni, ami méltón képviseli a fajta értékeit, és ezzel az állományt is előbbre viszi.

A tíz év alatt bejárt út a tapasztalat és siker mellett felelősséget is jelent számomra, hiszen az elért eredmények nemcsak igazolást, de kötelezettséget is jelentenek a tenyésztői munkám színvonalának megtartására, sőt, annak fokozására.

Említette, hogy a havanese elsőrendű kiállítási kutya. Jellemzően erre a célra keresik a fajtát?

Sajnos az utóbbi években gyökeres változás tapasztalható e téren. Egyre többen „csak szeretgetésre” keresnek kiskutyát, nem baj, ha törzskönyv nélküli, csak lehetőleg legyen olcsó. Mindezen túl, érdekes módon sok ilyen érdeklődő kifejezetten csokoládébarna színű kutyát keres, mely köztudottan – és „véletlenül” – különlegesnek számít ebben a fajtában…

Persze az esetek többségében az érdeklődő olyan „szaporító”, aki a kikuncsorgott kiskutyát mindenféle más bichonnal keresztezve „tenyésztésbe” veszi, hogy aztán különféle néven (bolognese, havanese, máltai selyemkutya, stb…) papírok nélkül, a kocsi csomagtartójából, hátsó udvarból, vagy kutyanepperek számára árusítsa a kölyköket.

Előző válasz tükrében úgy érzem, hogy nem lehet egyszerű a becsületesen és a minőségre törekvő bichontenyésztők helyzete. Hogyan lehet mindezt kiküszöbölni?

A bichonok exkluzív társasági kedvencek voltak világ életükben. Éppen ezért Magyarországon hamar rákaptak a fajtára a szélhámos szaporítok és kutyakereskedők, akiknek kedvenc portékája a „bichon”.

Az elején beszéltünk róla, hogy laikusok számára a havanese-t könnyű összetéveszteni különösen a bolognese-vel. Ennek eredményeképpen itthon tömérdek össze-vissza kevert bichon található, melyek tulajdonképpen ellenőrizhetetlen ősöktől származó keverékek, ugyanakkor tiszta bolognese-, havanese-, vagy máltaiként árusítják őket pár tízezer forintért. Ezzel nemcsak becsapják a vevőt – akit ez talán kevéssé érdekel, hiszen töredékét fizette egy igazi, fajtatiszta egyed áránál – de sokkal nagyobb gond, hogy ezáltal számos, több évtizede becsülettel tenyésztő ember munkáját vágják tönkre, nem beszélve a fajta minőségéről és ázsiójáról.

Például ki tudja megmondani, hogy egy papírok nélküli, hamisított kiskutya milyen egészségügyi és idegrendszeri defekteket hordoz magában? Ki vállal ezért felelősséget?

Mikor a „szerencsés” vevők az ilyen olcsó kiskutya vételárának többszörösét otthagyják az állatorvosnál (amiért egyébként minőségi, fajtatiszta törzskönyvezett bichont vehettek volna), vagy nem bírnak a kutya ideggyengeségével, akkor pedig szárnyra kap a legenda, hogy mennyire beteges és ideges ez, vagy az a fajta. Mindeközben az adott kutyának a bolognese-hez, havanese-hez, máltaihoz, vagy egyáltalán a bichonokhoz… – ki tudja milyen néven adták el – a világon semmi köze.

Hogyan lehet ezt kiküszöbölni? Nekünk tenyésztőknek sajnos sehogy. Hiába ragaszkodom ahhoz, hogy minden kiskutyámat törzskönyvvel és komoly felelősségvállalást magában foglaló szerződéssel adjak el, az említett jelenség ellen nem sokat lehet tenni, míg az emberek csak a vételárat tekintik szempontnak a kutyavásárlás során…

Talán abban lehet reménykedni – amire az utóbbi időben már voltak bíztató jelek – hogy kialakul a fajta iránt érdeklődőknek egy olyan igényes rétege, akiket elsősorban a minőség érdekel és hajlandó az e mögött álló áldozatos munka árát megfizetni. Mindenkinek azt tudom tanácsolni, hogy kizárólag több hivatalos tenyészet meglátogatása után és alapos tájékozódást követően vásároljon magának kutyát.  Cserébe valóban azt kap, amit szeretne: egészséges, vidám, garantáltan fajtatiszta bichon-t, aki hosszú éveken át boldogságot visz mindennapjaiba.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2009. július