Örvendetes jelenség, hogy az állatvédő szervezetek, illetve jóérzésű magánszemélyek hontalan, kiszolgáltatott, megkínzott állatok érdekében végzett áldozatos munkája egyre inkább beszivárog a köztudatba, egyre szélesebb rétegek figyelmét felhívva, a hazánkban uralkodó áldatlan állapotokra. Köztudott, hogy a gazdátlan állatokat befogadó menhelyek sokszor keserves körülmények között, szűkös anyagi háttérrel, megannyi lemondással, idő-, pénz- és energiabefektetéssel végzik tevékenységüket, melynek hátterében az állatok iránt érzett feltétlen szeretet és segíteni akarás munkálkodik.

Ezen intézmények elsődleges célja elméletileg az lenne, hogy nem végleges, hanem átmeneti szállást nyújtsanak otthontalan állatok számára és biztosítsák új gazdához kerülésüket, ugyanakkor látni kell azt a sajnálatos tényt, hogy a hozzájuk kerülő állatok magas száma egyszerűen felemészti minden forrásukat. Önhibájukon kívül, erejükön felül kénytelenek terhet vállalni, mely visszafordíthatatlanul túlzsúfoltsághoz, alultápláltsághoz, betegségekhez, elégtelen tartási körülményekhez, összességében igencsak lehangoló állapotokhoz vezetnek. Mindezzel pedig bezárult a 22-es csapdája, hiszen ha egy átlagos ember egy túlterhelt menhelyre téved és megtapasztalja az ott uralkodó viszonyokat, az esetek többségében hanyat-homlok menekülve távozik, amiért sem őt, sem az adott menhelyet nem lehet hibáztatni, ezzel együtt a helyzet mit sem változik. Az állatvédőknek pedig töménytelen feladataik mellett nyilván arra végképp nem marad elég kapacitásuk, hogy kellő hatékonysággal keressenek – lehetőleg végleges – gazdit befogadott védenceiknek.

Ezt az áldatlan állapotot átgondolva döntött úgy Mészáros Gabriella, hogy megpróbál konstruktívan részt venni az állatvédelemben és segítséget nyújtani a legnagyobb nehézséget jelentő területen, az otthonkeresésben. Célja az volt, hogy egyfajta kapcsot hozzon létre a „kínálati” és „keresleti” oldal között, azaz ahelyett, hogy a talált, vagy a megváltozott körülmények hatására leadni szándékozott  állatokat az amúgy is telített menhelyekre „gyömöszölné be”, lehetőleg rövid időn belül új, szerető gazdához juttassa.

Mindez persze korántsem ilyen egyszerű. Kutyaszeretete, valamint a nehéz sorsú, kóborló ebek iránt érzett együttérzése és segíteni akarása, egészen zsenge korától elkísérte. Számos sikeresen lebonyolított mentőakció után, öt évvel ezelőtt fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy elkezdi komolyabb formában végezni ezt a tevékenységet. Kezdetben a szívéhez oly közel álló, Veszprém, majd kicsit később Fejér megyében végezte karitatív munkáját. Első lépésként hirdetések feladásával a keresleti oldalt térképezte fel, majd miután létrehozott egy kezelhető és felhasználható adatbázist a kínálat felé fordult.

Egyszemélyes,  non-profit vállalkozása igencsak megterhelő feladatokat rótt rá, hiszen kezdetben sem mobiltelefon, sem autó nem állt rendelkezésére. A leadni szándékozott, vagy talált kutyák új gazdához kerülését vezetékes telefonról, olykor fülkékből szervezte és stoppal, busszal, vonattal utazva bonyolította le. A telefon, utazás és az esetleges állatorvosi költségeket teljes egészében önerőből, – az egyetem mellett vállalt vendéglátózásból –  egymaga fedezte. A nehéz körülmények ellenére minden egyes kutya gazdára találása új erővel töltötte fel és szilárdította eltökéltségét. Azért, hogy egyre gyarapodó feladatait továbbra s elláthassa, két éve mobiltelefont, majd tavaly egy autót vásárolt, hogy szolgáltatásának szinvonalát és hatékonyságát növelje. Ezzel egyidejüleg tevékenységi körét 2003-tól fokozatosan kibővítette és Tolna, Baranya kivételével az egész Dunántúlra kiterjesztette.

Odaadó munkája számszerűsítve is igencsak imponáló: 5 év alatt 558 db kutya talált segítségével szerető otthonra. Ebből mindössze 5 % volt azon kutyák  száma, mely új helyre kerülve „nem váltak be”, de mivel visszavételüket és további gazdához történő kiközvetítésüket magától értetődően sikeresen vállalta, gyakorlatilag nulla „hibaszázalékkal” dolgozik.

Gabriella eredményessége a gondos odafigyelésben és körültekintésben rejlik. Minden alkalommal alapos jellemrajz készül a szóban forgó kutyáról. Ez ideális esetben a volt tulajdonos segítségével, talált kutyák esetében pedig az évek alatt felhalmozott tapasztalat alapján történik. Annak érdekében, hogy a gazdaváltás minél kevesebb utazással és traumával járjon a kutya számára, Gabriella hirdetést ad föl az adott megyében, majd ha az eredménytelen, a környező régiókban. A jelentkezőkkel alaposan elbeszélget és kiválasztja  közülük a kutya számára minden szempontból legmegfelelőbbet. Ha mindez megtörtént, Lemondó nyilatkozatot irat alá, melyben a volt tulajdonos igazolja szándékát, valamint a kutya egészségügyi állapotát. Ezután a kutyát nyakörvvel, bilétával, az esetleg szükséges gyógyszeres kezelést követően, oltási könyvvel ellátva szállítja új otthonába. A leendő gazdával Örökbeadási szerződést köt, mely magában foglalja mind az örökbefogadó, mind saját kötelezettségvállalását. A későbbiek folyamán pedig időnként meglátogatja őket, hogy ellenőrizze minden rendben van-e. Gabriella az említett szerződésben garanciát ad arra, hogy ha a kutya mindezek ellenére, valamiért mégsem tud beilleszkedni új otthonába, vállalja további gazda keresését számára.

Az elmúlt 4 évben az örökbeadások lebonyolítása teljes mértékben saját pénzből történt, ám idén sikerült elérnie, hogy vállakozása önfenntartóvá fejlődjön. Szükség volt erre, hiszen a sokasodó feladatokból eredően megnövekedett anyagi terhek saját,  végső soron pedig a kutyák kárára vált volna. Természetesen nem kell horribilis összegekre gondolni. A szervezés és lebonyolítás költségeit: telefon, hirdetés, benzin, postaköltség (pl. oltási könyv utólagos elküldése, szerződésmásolat a régi gazdának, fax, stb…) a megbízó, azaz a régi tulajdonos téríti, mely legrosszabb esetben is alig éri el a 8-10 ezer forintot. A gazdátlanul utcán kóborló, lelketlenül kidobott kutyák körüli teendők finanszírozása természetesen változatlanul Gabriella saját forrásaiból történik. A jóérzésű gazdák azonban szerencsére nem sajnálják kifizetni ezt az összeget annak tudatában, hogy kényszerűségből leadott kutyájuk nem az utcára, vagy egy nyomorúságos menhelyre, esetleg sintértelepre, hanem szerető otthonba kerül majd.

Mészáros Gabriella hosszú utat járt be az elmúlt öt évben, azonban nem áll meg itt. Feltett szándéka, hogy fenntartsa a folyamatos fejlődést. Saját honlapot hozott létre és adatbázisának bővítésével, a kiközvetítések gyorsaságának növelésével, munkáját még hatékonyabban szeretné végezni, melyhez ezúton is sok sikert kívánunk.

Végezetül álljon itt egy rövid történet, melynek tanulságai nemcsak Gabriella eltökéltségét, hanem a többszörös félreértésekből származó előítélet káros következményeit tükrözik:

A közelmúltban Biatorbágy és Vidéke Állatvédő Egyesület kezdeményezésére, felszámolásra került egy a település határában fekvő gyepmesteri telep. Az állatok elszállítása 7 állatvédő szervezet, valamint Mészáros Gabriella közreműködésével történt. A telepről több tucat kutyát menekítettek ki, ám egyről, egy rottweiler kanról mindenki lemondott. A kutyát két hónapja vitette be gazdája, miután megharapta őt. Akkor egy közel 1,5 négyzetméteres ketrecbe került, ahonnét emberek és állatok iránt tanúsított, rendkívül agresszív viselkedése miatt nem tudták, vagy merték kivenni. Addigra már mindenki lemondott róla, mondván: „Nincs mit tenni, kezelhetetlenül agresszív az állat”. Úgy tűnt sorsa ezzel megpecsételődött. Gabriella azonban ekkor sem adta fel.  Azután is rendszeresen kijárt a telepre, miután a kutya egyedül maradt ott. Észrevette, hogy az egyedüllét – bár nyilván egy kutyának sem jelent örömet – ebben az esetében pozitívan hatott. A 40-50 állandóan csaholó kutya zűrzavaros társasága nélkül ,a roti lehiggadt. Mivel a végleges határidő vészesen közelgett, elszánta magát és döntött. Elhatározta, hogy mindenáron kihozza onnan a kutyát. Minden bátorságát összeszedve, kellő mennyiségű jutalomfalattal felszerelkezve a szűk börtönhöz lépett és nagy nehézségek árán kinyitotta az ajtót. A rottweiler érdeklődéssel és nyugodtan reagált. Gabrliella volt az első ember, aki hónapok óta ilyen közel merészkedett hozzá. Viselkedésében nyoma sem volt agresszivitásnak. A mozdulatokból, hangokból ösztönösen érezte, hogy minden az ő érdekében zajlik. Persze megőrizte rotis tartását. A jutalomfalatokat, a könnyed simogatásokat elfogadta, de igazi büszke rottweilerként tartotta a távolságot. Gabriella repesett az örömtől. Tudta, hogyha ki tudta venni ketrecéből a kutyát, nyert ügye van. És valóban. Másnap a kutya ismerősként üdvözölte az átköltöztetés után ideiglenes lakhelyéül szolgáló tágas kifutóban. Boldogan vette, hogy póráz kerül rá és kicsit sétálhat, aminek végeztével diszkréten Gabriella ölében nyugtatta busa fejét.

ASTOR, mert ezt a nevet kapta a rottweiler, azóta Gabriella közreműködésével elkerült a telepről és jelenleg egy kutyakiképzőnél lakik, aki vállalta a kutya átmeneti elhelyezését és foglalkozik is vele. Hamar kiderült, hogy Astor korábban kaphatott bizonyos szintű kiképzést, mert az alapgyakorlatokat (behívás, ül, áll, fekszik, lábnál követés) játszi könnyedséggel teljesíti. Egyébként a maga rotis módján, de teljesen normális kutyaként viselkedik. Gabriella pedig természetesen gőzerővel azon munkálkodik, hogy megtalálja leendő, felelősségteljes és végleges gazdáját.

Astor esete jól példázza, hogy egy kutya viselkedésének hátterében milyen hatások működnek, illetve ezek ismerete nélkül milyen félreértések adódhatnak. Nem tudni például, hogy hogyan és miért harapta meg gazdáját (ha egyáltalán valóban megtette…). Kezdeti vérmes agresszivitása is abszolút érthető volt, hiszen érhet-e megrázóbb élmény egy kutyát annál, hogy erőszakkal kiszakítják megszokott környezetéből, ahonnét pillanatok alatt számára borzalmas és eddig nem tapasztalt állapotok közé kerül. Ráadásul olyan szűk helyre zárják, ahol ki sem térhet az őt érő hatásoktól, hiszen jóformán megfordulni is alig tud. Ebben az esetben pedig csak egyetlen eszköze marad védekezésre: a támadás…

Azonban a gondviselésnek és Gabriellának hála, kiderült, hogy ez a „vérmes rottweiler” valójában hihetetlenül stabil idegrendszerű kutya, amely a maga módján reagál a környezetére, és még egy ilyen szélsőséges helyzetből is képes volt visszazökkenni a megszokott kerékvágásba.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2005. február