/részlet/

Hosszú idő telt el tavasz óta, mikor Friedrich Biehler úr kutyakiképző szemináriumának első előadását tartotta. Lapunk egymást követő részekben nyújtott betekintést a témába azok számára, akik nem tudtak részt venni a eseményen.  Biehler úr 2004 december 11-12-én újból hazánkba látogatott, hogy folytathassa tanfolyamát, mely ezúttal az őrző-védő munka elemeinek speciális kiképzőasztalon történő tanításáról szólt.

Biehler úr minden idők legeredményesebb munkakutya kiképzője és versenyzője, aki idén 11. helyezést ért a BSP-on. Eredményei önmagukban is igazolják kiképzési metodikájának helyességét, de mégsem festenek teljesen hiteles képet róla. Biehler úr feneketlen mélységű szakmai tudását ugyanis olyan haladó, kreatív gondolkodással és a kutyák, valamint azok kiképzése iránt érzett odaadó elkötelezettséggel ötvözi, mely teljesen lebilincseli hallgatóságát. Mindehhez tudását oly mérhetetlen szerénységgel és baráti közvetlenséggel  adja át, ami igazán rokonszenvessé teszi az ember számára.

Biehler úr már az előadás elején elmondta, hogy noha korábban volt már róla szó, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az eredmények – a gazda magas szintű felkészülése mellett kiáló képességű kutya nélkül elképzelhetetlenek.

Ő természetesen kizárólag bizonyítottan magas munkakészségű szülők leszármazottaiból választ magának kutyát. Rendkívül fontosnak tartja azt is, hogy az állat egészen fiatalon kerüljön gazdájához, mert az ezáltal megalapozott érzelmi és bizalmi kötelék olyan előnyt jelent a kiképzésben, melyet egy „csodamódszer” sem pótolhat hatékonyan.

Mint az előző alkalommal, ezúttal is kitért a kölyökválasztás szempontjaira, melyek közül kiemelkedő fontossággal bírnak a kutya ösztönös adottságai. Ő a közel 80%-os zsákmányszerző ösztön meglétét tartja kívánatosnak, mivel tapasztalatai szerint sportcélokra csak a kellőképp zsákmányos kutyák alkalmasak igazán, mivel jobban kezelhetők és irányíthatók a kiképzés során. Ezzel szemben a határozott védőösztönt nem tartja szerencsésnek. Véleménye szerint a jó sportkutyának csupán 20%-os védőösztönre van szüksége, efölött ugyanis nem terhelhetők  kellő mértékben és munkájuk meglehetősen instabil lesz. Kitért arra is, hogy a zsenge korban fellépő agresszivitás nemcsak abnormális megnyilvánulás, de sportkiképzésre alkalmatlan, később jó eséllyel igen súlyos problémák forrásává váló kutyát sejtet.

Kiemelte továbbá a már kölyökkorban megmutatkozó fogáskészség szerepét, mely a későbbiekben jelentősen már nem befolyásolható genetikai adottság.

Mindemellett a kiválasztásnál természetesen nagyfokú figyelmet fordít a kiskutya idegrendszerére, melynek stabilitásáról különféle próbákkal szintén meggyőződik. Csak egy stabil idegrendszerű kutya lesz képes elviselni a kiképzéssel járó terhelést, könnyen, gyorsan feldolgozni a különféle környezeti hatásokat és minden helyzetben „tiszta” maradni.

Persze az egészséges fizikum is elengedhetetlen feltétel, melynek kapcsán kiemelte a könyökizület szerepét. Kevesen gondolták, de a váll és a könyök nagyobb terhelést kapnak, mint a hátsók, s míg egy „A3”-as csípővel 6-7 évig dolgozhat egy kutya, addig könyökizületi gondoknál munkaképtelen lesz, ezért a fogváltást követően ellenőrizteti a könyök állapotát, a kutya csípőjével és gerincével együtt. Ez utóbbi esetleges problémáiról egyébként a farok hibás tartása, vagy mozgatása  beszédesen árulkodik.

Biehler úr külön felhívta a figyelmet egy újfajta és egyre gyakrabban előforduló rendellenességre, mely már 8 hetes korban felfedezhető és valójában egy lyukat jelent a szívizomban. A probléma műtéttel teljesen korrigálható, ám elhanyagolása komoly veszélyeket rejt magában.

Ugyancsak ismételten kitért a lépésről-lépésre történő alapnevelés fontosságára, melynek egyik legfontosabb célja a kutya ösztönpotenciáljának fokozatos emelése. Ennek során az ösztönös játék- és apportkészséget kihasználva, progresszívan addig kell növelni az ösztönszintet, mígnem elérjük, hogy a kutya kiképzés alatt szinte „folyamatosan pörög”. Ekkor az engedelmességnek nincs még olyan fontos szerepe. Sokkal inkább arra kell hangsúlyt fektetni, hogy hatékonyan előhívjuk és emeljük, ne pedig letörjük kutyánk természetes és számunkra is fontos késztetéseit. A sok apportos játékból szerzett élmények, valamint egyszerűbb feladatok sikerei növelik a kutya érdeklődését és ezáltal időben hozzászokik a munkához. Az így megalapozott eb a későbbiekben a kiképzés későbbi szakaszaiban is – mikor esetleg csökken az érdeklődése – könnyen felpörgethető majd a megfelelő ingerületi szintre.

Az alapozás után Biehler úr áttért az előadás igazi témájára, az őrző-védő kiképzés asztalon történő tanítására. Mint elmondta, tapasztalatai szerint a segédek munkájuk során sokkal gyakrabban és szívesebben dolgoznak már „kész” kutyákkal. Kevesen vannak, akik az alapoktól, egészen a magas szintű feladatokig végigkísérik a kiképzés egész folyamatát. Ezen kívül bármilyen jó viszonyban is van a segéd a kutyával, kapcsolatuk meg sem közelítheti azt köteléket, mely az állatot gazdjához fűzi. Ráadásul az őrző-védő ágazat nagyon sok és pontos munkát igényel, melyben nemcsak a gazdára, hanem a segédre is döntö fontosságú szerep hárul. Minél több tényező játszik azonban közre a tanítás során, annál nagyobb a hibázás lehetősége. Ennek kiküszöbölésére kiváló eszközt jelent a kiképzőasztal, mely lehetővé teszi, hogy mindenki segéd nélkül, egymaga dolgozzon kutyájával. Szerencsésebbnek tartja ugyanis, ha a kutya saját gazdájától tanulja meg ezt a gyakorlatot. A kettejük közti szoros bizalom konfliktusmentessé teszi a feladatot a kutya számára, ráadásul az esetlegesen becsúszó, kisebb kiképzéstechnikai hibák következményei kevésbé súlyosak.

Az asztal gyakorlatilag egy – általában állítható magasságú – csúszásgátló gumival borított, stabil emelvény, melynek középvonalában egy szilárd cső ível át. Erre a „gerendára” rögzítik a kutya hámját. Ebben a formában a kutya mozgása a feladat elvégzéséhez kellőképp kötetlen és gazda kezei felszabadulnak, ezért egyikben a rongyot, zsákot, vagy a csibészkart tarthatja, míg a másikkal pozitív, illetve negatív megerősítést adhat, illetve korrigálja a kutya mozgását.

Az asztalon tulajdonképpen a gazda egyedül képes lépésről-lépésre felépíteni és összerakni, vagy szükség esetén korrigálni a szabályos és pontos őrző-védő feladatsor végrehajtásának elemeit. A munka közben nincs zavaró tényező, csak ő és kutyája. Biehler úr gyakorlati tapasztalatai azt bizonyították, hogy az asztalon jól tanított kutya, a földön minden körülmények között, szinte hibátlanul dolgozik.  Biehler úr tételesen végighaladt a kívánatos őrző-védő munka technikai kivitelezésének minden kritériumán és részben vidófelvételekkel, részben jelentkezők kutyáival, a gyakorlatban is alátámasztotta az elmélet helyességét. Még az eleinte kétkedők is csodálkoztak, mikor egy-egy kutya munkája – Biehler úr közreműködésével, mintegy varázsütésre – pár nekifutást követően, látványosan feljavult az asztalon.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2005. január