„A kölyök berni bája, a felnőtt berni szépsége örök szerelem marad”


Meglepődve tapasztaltam, hogy amennyire kedves és barátságos a berni pásztor, mint kutyafajta, a hazánkban működő két klub annál élesebb szembenállásról tesz tanúbizonyságot. Ez az helyzet oly méreteket öltött, hogy már-már egy berni tenyésztővel folytatott interjú is meghiúsulni látszott.

Ekkor húzott ki a bajból Tacsi István és felesége Tacsiné Mészáros Alice (Jutka) a Mókusvölgyi Kennel tulajdonosai, akik vállalták a beszélgetést.

István csak annyival kommentálta az előzményeket: „Ez a helyzet már régen nem a fajtáról, hanem személyes emberi ellentétekről szól…”


- A berni pásztorra pillantva, könnyű meglátni és megszeretni. Az Önök „szerelme” a fajta iránt hogyan kezdődött?

Jutka: – Hát valóban ilyen romantikusan alakult. A fajtával 90’-ben ismerkedtem meg. Akkoriban óvónőként dolgoztam és a rendszeres séták egyikén néhány elragadó szőrgombócot pillantottam meg a szomszédos kertben hentergőzve. Aznap össze is ült a „családi haditanács” és eldöntöttük, hogy nekünk egy ilyen kutya kell.

Még abban az évben megvásároltuk első berninket, Szöszót (Ördöghegyi Berni Britta). Igaz, hogy csöppnyi színhibával rendelkezett, de mi nem bántuk, mivel családi kedvencnek vettük magunkhoz. Mindemellett Szöszó fantasztikus anatómiával, csodálatos testfelépítéssel rendelkezett. Akkoriban még olyan tenyésztési szabályzás sem volt, mint most, és miután 92’-ben megalapítottuk a Mókusvölgyi Kennelt  – a kutyát csodáló kollégák, ismerősök egyöntetű kérésére – lehoztuk tőle az első almot. Ekkor bebizonyosodott, hogy – apró színhiba ide, vagy oda, csodálatos kölyköket hozott a világra, melyeket rendkívül gondos anyaként nevelt. Még Zöldágh professzor is megjegyezte, hogy ennek a kutyának a genetikai anyagát mindenképpen meg kellene őrizni az állományban.

A második alomból meg is tartottunk egy kis szukát, Mókusvölgyi Brittát. A bíztató kezdet ellenére sajnos vele „befürödtünk”, ugyanis kiderült, hogy diszpláziában szenved. A diagnózist követően természetesen azonnal kivontuk a tenyésztésből, de korrekciós műtéten esett át és számunkra sokkal fontosabb volt, hogy még további csodálatos 11 évet tölthettünk vele. Nem sokkal ezután, 97’-ben vásároltuk Wekerlei Nagymedve Nikit (Inka), akivel belekóstolhattunk a kiállítások világába. Ő általa igen szép eredményeket értünk el (Hungária Junior Champion, Hungária Champion, Hungária Grand Champion, többszörös fajtagyőztesi cím). Juja második almából szintén egy kis szukát, Mókusvölgyi Gina Nikit tartottunk meg magunknak. Kiállításokon ő is szépen szerepelt (Hungária Junior Champion, Hungária Champion, Fiatal Klubgyőztes), de mivel szívből utálja a kiállításokat, ezért az utóbbi időben egyre ritkábban visszük versenyekre. Nekünk sokkal fontosabb, hogy ő jól érezze magát, ezért nem erőltetjük a dolgot. Nagyobb öröm számunkra, hogy Niki gyönyörű, egészséges, szép rajzolatú, erős csontozatú kiskutyákkal örvendeztetett meg bennünket. A változatosság kedvéért 2004-ben tőle is egy kis szukát szemeltünk ki magunknak Mókusvölgyi Lindát, aki már Hungária Junior Champion és Hungária Champion várományos. Mielőtt megkérdezné, igen a lába körül sertepertélő kölyökkutya is szuka (Mókusvölgyi Missy). Ő teljesen elvarázsolt bennünket és egyszerűen nem volt szívünk eladni. Amellett, hogy az általunk leginkább kedvelt robusztus, zömök, erőteljes csontozatú, markáns fejű berni típusát képviseli, fantasztikusan sötét szemekkel rendelkezik. Szó szerint a szemébe szerettünk bele.

- Az olvasók nem fogják tudni, de én most elárulom, hogy a fenti címeket csak nagy nehezen vették számba. Úgy érzem, hogy nem tartják ezeket olyan fontosnak.

István: – Miért annak kellene? Mi „csak” kedvtelésből tenyésztünk. Szeretjük kutyáinkat, szeretünk velük foglalkozni, a kiállítások látogatása amolyan közös jó hangulatú kutyás program, nem élethalál kérdése. A klub tenyésztési szabályzatát – mely tulajdonképpen az anyaország szabályzata – hasznosnak tartjuk és igyekszünk minden tekintetben betartani.

Feleségemmel már egy évvel előre betervezzük a következő almot és évente csak szigorúan egyszer elletünk. Nagy gondot fordítunk az elhelyezésre, a takarmányozásra és az alapos mozgatásra. Kizárólag prémium kategóriás táppal etetünk, melyhez húst, zöldséget és vitaminkiegészítést is adagolunk. Természetesen ugyanilyen fontosnak tartjuk az egészséget is. Tenyésztésre szánt kutyáink csípőjét már fél éves korban előszűréssel megvizsgáltatjuk, amit 14-15 hónapos korban végleges szűréssel ellenőrzünk. Jutkának még a féreghajtásra is komoly „programja” van. Ennek köszönhetően egyetlen almunk egyetlen kiskutyájánál sem fordult elő soha bélféreg.

Ellésnél az első három hétben felváltva a szukával és a kölykökkel együtt alszunk. Minden alom minden kiskutyáját saját „gyermekünkként” szeretünk, nevelünk. Éppen ezért nagyon megnézzük, hogy kinek és hova adunk el kiskutyát. Mi az egész családot „leteszteljük” és csak akkor vihetik el a kölyköt, ha teljesen biztosak vagyunk benne, hogy az minden tekintetben jó helyre kerül. Két-három hónap múlva aztán családlátogatást teszünk, hogy végképp meggyőződjünk döntésünk helyességéről.

Mindezeket a dolgokat nem azért mondtam el, hogy kérkedjek, hanem azért, mert bárki – magára valamit is adó tenyésztő számára – bevállalható feladatok lennének. Ennek kapcsán köszönettel tartozunk Belényiné Balla Mariannenak (Ördöghegyi Berni Kennel), Gyarmati Mártának (Wekerlei Nagymedve Kennel), Kissné Sztankó Katalinnak (Venyim Gyöngye Kennel), Reményi Ferencnének (Maglód-Falvi Kennel) és magyar vizsla tenyésztő sporttársunkat Füzesi Tamásnak, akik szakmai segítségükkel és tanácsaikkal nagyban segítették tenyésztői munkánkat.

- Szép, hogy akadnak a tenyésztők között, akik segítséget nyújtanak a másiknak. Sok szót nem szeretnék a két klub viszályára fecsérelni, sokkal inkább az érdekelne, hogy van-e ötletük a megoldásra?

István: – Sajnos az unalmas közhelyet, miszerint mindenkinek inkább a fajtára kellene koncentrálnia, mint saját egyéni céljai megvalósítására, nem lehet megkerülni. Érzésem szerint a meddő vita régóta ekörül zajlik. Egyébként a két klub külön-külön aktív életet bonyolít, színes programokkal, vidám kutyás összejövetelekkel. Ezért is furcsa, miért nem értenek szót egymással.

Mindezt magára a tenyésztésre vetítve  – és más fajtákra vonatkozóan is – a hazai kutyatenyésztési állapotokat csakis a tenyésztés szigorú szabályozása és annak kemény betartatása hozhat. Véleményem szerint ez több problémára is végleges megoldást jelenthetne egyszerre.

Leegyszerűsítve: a kutyatenyésztést szigorú anyagi és tárgyi feltételekhez, valamint alapvető szakmai ismeretekhez kellene kötni. Csúnya szó, de így jó eséllyel „kihullana a férgese” és inkább azok az elkötelezett tenyésztők maradnának talpon, akik nemes  – és költséges – hobbit látnak a tenyésztésben, hajlandóak és tudnak is pénzt áldozni rá anélkül, hogy azt néznék, mennyi jön abból vissza. Ezáltal csökkenne, vagy megszűnne a szaporítók által generált „olcsó kutya előállítás”, mely megszelektálná a keresleti oldalt is. Ha nincsen olcsó kutya dömping, csak relatív drága, de valóban értékes egyedek születnének, a minőség nem romlana, és nem válna az egyes fajtákból értéktelen tömegcikk.

Higyje el, mindezt meg lehetne valósítani, ha igazán akarnák, de sajnos úgy tűnik itthon nem ez a cél.

- Minőségi romlást említett. Ez miben tapasztalható a berni pásztor esetében?

Jutka: Ez a probléma megint csak nem a egyedül a berni pásztort sújtja. Ezek közül az egészség általános romlását, a diszplázia és a daganatos megbetegedések terjedését, az allergiás betegeket, valamint a testfelépítés romlását lehetne kiemelni, melyek növekvő gyakorisága természetesen egybeesik a berni 5-6 éve megemelkedett népszerűségével. Súlyos gondot jelent manapság a berniknél a relatív rövid életkor is. Nem ritka, hogy egy berni pásztor 5-6 éves korában kimúlik.

A minőségi romlást csak tovább erősíti a fokozott környezeti terhelés, melyek a kutyákra éppoly negatív hatást gyakorolnak, mint az emberekre. Gondolok itt az elégtelen,  silány színvonalú táplálásra és az egyéb ártalmakra (pl. légszennyezés, tartósítószerek, stb…).

Mindezeken túl úgy vélem, hogy a fajták minőségéért a tenyésztők mellett, a bírók felelősséggel tartoznak.

- Kiállításokon a kutyák bírálata nyilván önmagában véve is nehéz és igencsak szubjektív dolog. Szerencsés ezt összemosni a tenyésztéssel?

István: – Úgy vélem, hogy itt az ideje, hogy a bírók is ismerjék fel felelősségüket az egyes fajták tenyésztésének menetében. Ők gyakorta arra hivatkoznak, hogy ne keverjük össze a kiállítást a tenyésztéssel. De miért? A kiállításoknak arra kellene szolgálniuk – amellett, hogy jó hangulatú kutyás rendezvényt jelentenek és különböző fajtákat népszerűsítenek –  hogy a tenyésztők lemérhessék munkájuk eredményét, lássák jó úton haladnak-e. Ebben nyilvánvaló a bírok felelőssége, hiszen egy-egy döntésükkel hosszú évekre, akár évtizedekre meghatározhatják a tenyésztés irányát.

Mindennek ismeretében mit gondoljon az ember, ha egy kutya az egyik kiállatáson „jó”-t kap, máshol, másik bírónál pedig ugyanazt a kutyát „kitűnő”-re minősítik… Szerintem mindenképpen szükség volna rendszeres bírói továbbképzések szervezésére annak érdekében, hogy az adott fajtát a standard engedélyezte tól-ig határokon belül viszonylag egységes szemlélet szerint ítéljenek meg. Továbbá feltétlenül szükség volna több fajtaspecifikus szakbíróra is. Mindezt központilag irányítva lehetne és kellene is megszervezni.

Amíg nyílt titok a „szubjektív” bírálás, illetve számtalanszor előre borítékolható, hogy – konkurenciától függetlenül – melyik bírónál melyik kutya fog nyerni, addig a tenyésztésben sem lesz számottevő előrelépés.

- Az említett körülmények nem frusztrálja Önöket a tenyésztésben?

Jutka: – Nem, inkább nevetünk az egészen. Számunkra a tenyésztés, a kiállítások csupán hobbi, ha úgy tetszik a nemes kedvtelésként űzött kutyázás kiteljesedése. Mi saját örömünkre tenyésztünk és járunk kiállításokra, nem ebből élünk, viszont minden pénzünket ebbe öljük bele. Hogy mást ne mondjak a kutyák számára kialakított kertrész minden felszerelésével együtt, mely elsősorban kutyáink kényelmét, örömét szolgálja, egy nem túl öreg használt autó árával vetekszik. Ezt csak annak érzékeltetésére mondom, hogy ez egy rendkívül költséges hobbi, amit jó volna tudatosítani minél több emberben, akik megélhetési szándékból fognak „kutyatenyésztésbe”.

Számunkra mindig is kizárólag bernijeink voltak a legfontosabbak és elképzelni sem tudjuk, hogy ezt a tevékenységet lehet-e, vagy szabad-e másképpen csinálni.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2006. augusztus