„Nem mindenkihez illik az a fajta, ami tetszik neki”

Régi vágyam teljesült, mikor létrejött a beszélgetés Somogyi Jánossal, a patinás Somogyvári Vitéz Bullmasztiff Kennel tulajdonosával és családjával.

János Európa szerte elismert, háromszoros aranykoszorús mestertenyészete bizony nem semmi dicsőségtáblával büszkélkedik. Közel 90-szer kapott tenyészcsoport győztes címet, 95’-től 10 éven keresztül nyerte a Columella Molosser Club Év Tenyésztője és Tenyészete címet, 1 Világ és 11 Európa Győztes kutyát nevelt, hogy a számtalan kisebb-nagyobb sikereket ne is említsük. Mégsem ez teszi igazán különlegessé, hanem az a 20 évnyi munka, melynek eredményeképpen jelenleg a 8. (!) – saját tenyésztésű –  bullmasztiff generációnál tartanak.

Híréhez méltóan, a kennelek példás rendben és tisztaságban sorakoznak a rendezett pestlőrinci ház hátsó udvarán. János és családja meleg barátsággal tessékelt a tágas teraszra, ahol kényelmesen elhelyezkedve kezdhettük a beszélgetést. A családfő egyébként nemcsak szívében hordja a fajta iránti szeretetet, vállán egy mesteri bullmasztiff portré is kitörölhetetlenül hirdeti elkötelezettségét.


- Ilyen múlttal és eredményekkel az ember háta mögött van hová tovább lépni?

János: – Persze, mindig van mit csinálni. Én úgy gondolom, hogy ennyi év után elértünk, felépítettünk valamit. Sikerült rögzíteni azokat a dolgokat az állományunkban, melyet nagyon fontosnak tartottunk, de mint tudjuk, tökéletes kutya nincs, bárhol is tartson az ember, van mit tanulni, van hová fejlődni, van mit javítani.

Ez egy olyan „játék”, amit nem lehet abbahagyni, különösen ennyi év után. Gondolj csak bele, hogy húsz éven keresztül ez volt az életünk. Minden hétvégén a kiállításokat jártuk, hétköznapjainkat pedig kutyáink ellátása töltötte ki. Ez már életforma, nem hobbi. Aki szívvel-lélekkel csinálja, az szerintem nem tudja abbahagyni.

Hozzá kell tennem, hogy az eredményeket feleségem és családom áldozatos támogatása nélkül nem érhettem, érhettük volna el. Ez a biztos háttér is kellett eredményeinkhez.

- Ennyi év távlatából vissza tudsz emlékezni a kezdetekre?

János: – Mindenekelőtt el szeretném mondani, hogy az egész bullmasztiffozásban hatalmas szerepe volt rottweiler tenyésztő barátomnak, Krausz Győzőnek. Köszönettel tartozom neki, hiszen az első bullmasztiffom vásárlásától kezdve, a tenyésztés indulásán keresztül mindvégig mellettem volt és tanácsaival folyamatosan segített.

Kezdetben rottweilert tartottam. Rendszeresen jártam vele iskolára, illetve később néhány kiállításon is megfordultunk. Mindemellett mindig is kedveltem a boxert, illetve a masztiffot. Egyszer egy német szakkönyvben aztán megpillantottam a bullmasztiffot és tudtam, hogy sorsom megpecsételődött. Elhatároztam, hogy nekem ilyen kutya kell. Akkoriban nem volt egyszerű külföldről kutyát szerezni, különösen olyan különlegesnek számító fajtából, mint a bullmasztiff. Győző barátom egész Európát bejárta velem „kutyakereső” körutamon. Végül 1,5 év utánajárást követően 86’-ban egy német ismerősön keresztül sikerült szert tenni egy kölyökre (Mephisto vom Antoniushof), aki érkezésekor a 3. példány és az 1. kan volt Magyaroroszágon.

Tizenegy hónapos volt, mikor második kiállításán, egy nemzetközi CACIB-on, fajtacsoport győzelmet ért el, később pedig bejártuk vele egész Európát.

Rajta keresztül ismertem meg a fajtát, mely maximálisan igazolta választásom helyességét. A tenyésztés gondolatát az vetette fel, hogy a bullmasztiffból itthon nagyon kevés egyed volt, ráadásul azok sem nyerték el tetszésemet. Mivel idejében szerettük volna biztosítani a bullmasztiff utánpótlást magunk számára, úgy gondoltuk legjobb, ha erről saját magunk gondoskodunk. Németországból hoztunk hozzá egy dán tenyésztésű szukát 88’-ban, akit azonban sajnos 9 hónapos korában elloptak. Ezután szintén Németországból vásároltunk egy 1 éves szukát (Ja-Pe-Ro’s Karne Jouen). Az első alom 5 kiskutyáját megtartottuk. Nem sokkal ezután parvo fertőzésben 2 elpusztult, a maradék 3-ból pedig egy szukát ítéltünk igazán alkalmasnak. Mikor a megfelelő korba lépett, ismét szembe kerültük azzal a problémával, amivel kezdetben: itthon nem találtunk neki olyan párt, aki megfelelt volna elképzelésünknek, ezért Belgiumból hoztunk hozzá egy kant. Tulajdonképpen innen indult a Somogyvári Vitéz Bullmasztiff Kennel története.

Ahogyan az elején is mondtam, a tenyésztés elindulásakor, nagyon sokat köszönhettem Győzőnek. Az ő hatására saját „rotis” metodikája szerint fogtunk bele és vele megegyezően, szigorú elvárásokat támasztottunk (különösen idegrendszer, wesen és egészség tekintetében) a kutyáink felé. Hála neki, kifizetődött ez a szemlélet.

- Nyilván mostanra hajszálpontos saját elképzelésed van arról, hogy milyen az ideális bullmasztiff.

János: – Az én elképzelésem makacsul ragaszkodik az „eredeti” bullmasztiffhoz és nem követi a manapság divatos trendet. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy még a fajtagazda ország, Anglia is elment a gigantikus, 70-75 kilós, túlméretes kutyák irányába, legalábbis kanok tekintetében. Ezekből hiányzik a fajtára jellemző és kívánatos agilitás, mozgékonyság. A szukák ugyanakkor meglepően kicsik. Nagyon károsnak tartom azt is, hogy idegrendszerileg egyre inkább a „bárgyú”, szép szóval „kultúrált” viselkedést preferálják. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a bullmasztiffnak okvetlenül törnie-zúznia kell, de én tartom magam az eredeti standard leíráshoz, miszerint ez a fajta elsősorban testőrnek lett kitenyésztve. Legyen robusztus, de mozgékony, rendelkezzen markáns fejjel, stabil idegrendszerrel, valamint egészséges fizikummal, idegenekkel pedig viselkedjen tartózkodóan és bizalmatlanul. Tudomásul kell venni, hogy a bullmasztiff nagy kaliberű, felelősségteljes gazdát igénylő őrző-védőfajta, erre találták ki. Aki ezt nem képes tudomásul venni és egy mindenki által simogatható, hatalmas játékmackót szeretne, más fajtát válasszon magának.

Külön ki kell hangsúlyozni, hogy a jó bullmasztiff ösztönös védőkészséggel rendelkezik. Ha ezt az adottságot nem megfelelő irányban fejlesztik, vagy szakszerűtlenül hozzák a felszínre, az komoly veszélyt hordoz magában. Nem bántásból mondom, de a hazai – zömében sportkutyás szemléletű, tapasztalatú – kiképzők keveset értenek a molosszer típusú kutyák kiképzéséhez. Mivel kifejezetten későn érő fajta, mentális fejlődése tovább tart. Elég, ha a fizikailag nagy, de lélekben még „gyermek” növendék néhányszor túlzott terhelést kap, melynek hatására „átesik” és egy életen át problémát okoz majd tartása.

Pedig a bullmasztiff megbízható viselkedésű, kiváló képességű munkakutya, amit pl. Amerikában a rendőrségnél, vagy katasztrófakutyásoknal dolgozó bullmasztiffok is ékesen bizonyítanak. Természetesen munkája annyival lassabb, mint pl. egy rottweileré, amennyivel nagyobb fizikummal rendelkezik és a túlzott „pattogtatást” sem kedveli. Lehet, hogy sokan ezért nem foglalkoznak velük.

- Sajnos hónapról-hónapra szembesülök a különféle klubok és csoportok szembenállásával, melyről – fajtától függetlenül – elmondható, hogy sokszor régen nem a kutyáról szól. Te hogyan vélekedsz erről az állapotról?

János: – Én is igen szomorúan tapasztalom ezeket a feszültségeket. Ami pedig még nagyobb baj, ötletem sincs, hogy miképpen lehetne megoldani ezt a helyzetet, és be kell valljam, reménytelennek is látom, hogy mindez rövid időn belül megváltozzon. Itthon kevesekben van meg a tisztelet a tapasztalat és a hosszú évek munkájának köszönhető eredmények iránt.

Lehet, hogy húsz év után az ember már kicsit elfárad és ezért pesszimista. Minket állandó védekezésre, magyarázkodásra késztettek, ami idővel már nagyon kimerítő. Ráadásul olyan csalódások is értek, mikor hozzánk forduló, tőlünk segítséget kérő egyének támadtak később minket. Ezt a fajta ellenségeskedést végképp nem értjük. Ahogy korábban említettem, mi elsősorban magunknak tenyésztünk. Húsz év alatt körülbelül 200-240 kölyök született nálunk, tehát nem fedjük le „kölyökdompinggel” a piacot, nincs is igazán annyi tenyésztő, amennyi ne férne el békében egymás mellett.

Ezért mindenkinek, aki hozzánk fordul, igyekszünk segíteni. Különösen örülünk, ha szépreményű, lelkes fiatalok keresnek fel bennünket. Őket talán még nem mérgezték meg előítéletek és viszálykodások. Jó volna, ha rajtuk keresztül valahogy sikerülne visszaállítani a kutyázásnak azt a légkörét, melyért húsz éven keresztül minden hétvégénket boldogan feláldoztuk.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2006 szeptember