A kimért mediterrán macho

Bár a címben némi ellentmondás feszül, hiszen hogyan illethető ennyire ellentétes jelzővel egy kutyafajta, de ez a Cane corso esetében mégis hűen tükrözi a valóságot mivel,  egyrészt mindhárom titulus igaz rá, másrészt kijelenthetjük, hogy a Corso az ellentétek kutyája: nagytestű, ám mozgékony; nyugodt, ám robbanékony; brutális ellenfél, ám  végtelenül gyengéd barát.

A fajtával először sok-sok éve, egy nemzetközi CACIB kiállításon barangolva találkoztam. Akkor még jószerivel ismeretlen volt hazánkban és első pillantásra nem is igazán tudtam hová rakni a gazdája mellett higgadtan poroszkáló állatot. Számomra mindig is imponáltak a nagytestű, őrző-védő kutyák, ezért azonnal megragadott méltóságteljes viselkedése és nehézatléta fizikuma. Alig vártam, hogy végre megtudhassak valamit – a számomra akkor még – rejtélyes fajtáról. Persze ez ma már a múlt, hiszen a kilencvenes évek derekától – szerencsére – hazánkba is „be-Corsózott” és megvetette lábát a klasszikusnak ismert, nagytestű védőkutyák mezőnyében.

A Cane Corso molosszus kutyák csoportjába tartozik, az ezzel járó, ókori római hadjáratok és arénák, majd késő középkori vaddisznóvadászatok vérgőzös múltjával a háta mögött. Ennek ellenére meglehetősen fiatal fajtának mondható, hiszen patinás történelme dacára, az FCI csak 1996-ban vette föl a hivatalosan elismert fajták listájára.

A harcos múlt és a nagyvadak vadászata nemcsak megfelelő fizikumot, hanem stabil idegrendszert és rettenthetetlen bátorságot követel. Eme tulajdonságait oly maradandóan őrzi, hogy Olaszország bizonyos területein a mai napig használják vaddisznóvadászatra, ahol nem a vad összezavarása, csaholása, hanem annak elfogása a feladata. Ebben a küzdelemben a Corso egyetlen esélye – akárcsak a régmúlt csatákban – , ha  szemtől-szemben, hatalmas testi erejét és állkapcsának romboló szorítását használja, ellenkező esetben a makrancos sertés-ős egy-kettőre agyar élre hányja, mely Virág elvtárs szavait idézve: „ …nem éppen egy népünnepély…” Mindezekből következik, hogy a Corso nem kispályás kutyafajta. Az 58-68 centis marmagassághoz párosuló 38-50 kilós testtömege robosztus kiállása, átható tekintete a legtöbb emberre  mély benyomást gyakorol, akik ritkán mennek el úgy mellette, hogy „ez is csak egy kutya…”.

Persze óriási hiba volna az eddigiek alapján ügyeletes „halálosztót”, vagy „sátán kutyáját” látni, vagy láttatni benne, mert páncélinge alatt, mélyen érző szív dobog és ez a Cane Corso igazi lényege.

Megjelenése, jelleme és temperamentuma egészen sajátos egyveleget alkot, mely rendkívül imponáló módon kristályosodik ki. Egy molosszus hátrányaként felróható, elnehezedett, nagy test, lomhaság, a Corso számára ismeretlen fogalmak. Leginkább a nagymacskákhoz hasonlítható, amint plasztikusan kötegelt izomzata, méretéhez képest  meglepő lendülettel és agilitással, ám mégis puha ruganyossággal mozgatja testét.

„A szem a lélek tükre”. Nincs ez másképp Cane Corso esetében sem. Méltóságteljes pillantása szinte az ember veséjéig hatol. Tekintete nem gyilkos indulattól vezérelt, parázsló méregetés, hanem, magabiztos, higgadt önbizalomtól sugárzó, nem hagyva kétséget afelől, hogy ez a kutya tisztában van erejével, tudja mire képes, de nem feltétlenül akarja azt minden áron és mindenkivel szemben bizonygatni, hiszen erre nincs semmi szüksége.

Nem meglepő tehát, hogy a lépten-nyomon való kötekedés, vagy a gyengék terrorizálása idegen tőle. Ennek én is tanúja voltam. Egyszer séta közben, két megtermett, növendék Corsóba botlottunk a futtatón, akkor 4 hónapos kutyámmal. A behemótok, dübörögve közeledtek felénk és én – bár tisztában voltam a normális kutyák várható viselkedésével –  némi szorongással vártam a közvetlen találkozást. Nem kellett csalódnom. Miután barátságosan körbeszaglászták a rettegő csöppséget, önfeledten kergetőztek tovább, de mindvégig ügyeltek rá, hogy véletlenül se lépjenek rá a csetlő-botló kölyökre.

Persze más, nagytestű, nagyerejű kutyához hasonlóan, falkában alapvetően dominanciára törekvő fajta és mint ilyen tiszteletet vár el fajtársaitól. Ha ezt megkapja, problémamentesen viselkedik a többiekkel, kérdéses esetekben azonban nem tér ki a „válaszadás alól”.

Vérbeli őrző-védőként kifejezetten egygazdás fajta, de családjáért és különösen annak gyermekeiért szinte bolondulásig rajong. Számára a gyermek szent és sérthetetlen. Falkájával szembeni lojalitása határtalan. Még azt is boldogan viseli, ha például a vele egy háztartásban élő, siheder szetter, pofalebenyébe csimpaszkodva cibálja. Félmázsás testének minden porcikájával igyekszik szerettei közelébe férkőzni. Gladiátori külsejét meghazudtolva, már-már zavarbaejtően ragaszkodó, melyRagaszkodása olymértékű, hogy képes bűnbánó pofával a fotelben ülő gazda ölébe is felkéreckedni, mint valami tenyérnyi társasági kutya.

Személy és vagyonvédelmi kérdésekben azonban nem érdemes vitába szállni egy Corsóval, mert  ebben abszolút nem ismer kompromisszumot. Gazdáját, annak családtagjait és területét kérlelhetetlenül őrzi és védelmezi, saját falkája minden pillanatban élvezheti vigyázó tekintetét.

Idegenekkel szemben tanúsított elutasító viselkedése saját területén kívül azonban határozottan mérséklődik, sőt kifejezetten nyílt bizalommal és barátságosan közelít az emberekhez. Ez azonban ne tévesszen meg senkit. A Cane Corso igen fejlett, veleszületett védőösztönnel rendelkezik és határozott érzékkel ismeri fel a valóságos vészhelyzetet, tesz különbséget barátságos, vagy netalántán rossszban sántikáló személy között. Ekkor ember legyen a talpán, aki lehengerlő erejű támadásának útjába áll.

Intelligenciája irányíthatósága, kiképzésre való fogékonysága révén könnyen és gyorsan sajátít el különböző feladatokat, ezért rendkívül sokoldalú, megbízható társ, rettenthetetlen testőr és gyengéd családi kutya válhat belőle. Mindezek tehát a Cane Corsót a munkakutyák elitjébe predesztinálják.

Mielőtt azonban bárki – akit rabul ejtett ez a latin szívtipró – hanyat homlok rohanna egy tenyésztőhöz, nem árt, ha tartásával kapcsolatban néhány dolgot alaposan átgondol.

Bár a Cane Corso nem tartozik a gyakori fajták közé és mint ilyen genetikailag sem olyan mértékben terhelt, nagytestű kutyafajta révén fokozottan fenyegeti a dyszplázia veszélye. Ezt megelőzendő célszerű alaposan körüljárni a tenyészeteket és azokból az almokból választani, melyek szülei (az sem árt, ha nagyszülei) igazoltan mentesek ezalól a súlyos csipőizületi probléma alól.

Szintén fizikumából adódóan különösen nagy gondot kell fordítani a kölyök és növendék állatok igényes, minden tekintetben kielégítő táplálására, mert az ekkor elkövetett hibák maradandóan végig kísérik kutyánk további életét.

Mivel nagyon szorosan kötődik gazdájához és szüksége van a mindennapos törődésre, szeretetre, a Cane Corso „ridegtartásra” alkalmatlan, ezért elhagyott tanyák, gyártelepek őrzésére nem való. Ez a helyzet lelkileg megnyomorítja.

Az egészséges Corso jellem kifejlődéséhez, elengedhetetlenül szükséges a korán elkezdett szocializáció és körültekintő, következetes nevelés. Egy Cane Corso komoly erkölcsi felelősséggel ruházza föl gazdáját, hiszen egy antiszociális, kötekedő, kezelhetetlen, indokolatlanul agresszív, vagy felelőtlenül vadított kutya nemcsak hamis képet alakít ki erről a nagyszerű fajtáról, de  tartása is komoly veszélyt hordozhat magában. Ezért lehetőleg az válassza magának társul, aki mind fizikailag, mind mentálisan képes egy nagytestű, örző-védő kutya kézbentartására.

Nevelése során az egyik legfontosabb feladat, hogy egyértelművé tegyük a kutya számára az erőviszonyokat. Ha ezzel tisztában van, valamint megkapja azt a sok-sok szeretet, amit igényel, gazdája és annak családja mellett tűzön-vizen át kitart.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2004. május