„Mi csak valamilyen meghatározott céllal tartunk kutyát!”

Dohóczki Tamás és Kosztel Ildikó a von Karpatia Dobermann és Törpe Pincher Kennel tulajdonosaival Nagykovácsi egyik csendes utcájában meghúzodó otthonukban beszéltünk meg találkozót. Kicsit csodálkoztam, mikor a kapuhoz közeledve nem fogadott jellegzetes dobermann ugatás, jöttömre csak a szomszéd német juhászai fejezték ki hangos nemtetszésüket.

A házba lépve még inkább furcsáltam, hogy bár az előszobában két dobermann is el volt szállásolva, érkezésemet némán konstatálták, csak valami furcsa, fejhangú visítás nem akart szűnni az ebéldő irányából. A tágas nappaliba lépve aztán lelepleződtek a „tettesek”. Két rozsdavörös törpe pincher pipiskedett a számukra elkerített terület barikádjánál. Izgalmukban majd szét pattantak és egyikük olyan szűnni nem akaró pattogásba kezdett, mint egy perpétum-mobilével keresztezett kosárlabda. Mikor minden négylábút alaposan végigdögönyöztem, egy finom kávé mellet elkezdhettük a beszélgetést.


- Azt tudtam, hogy a törpe pincher élénk kutya, de hogy a dobermannjaitok ilyen csendesek, azt nem gondoltam volna.

Tamás: – Tudod az a kutya, amelyik az előszobában a szállítókosarában szundikált, egész délelőtt pörgött az iskolán, mint a golyó. Ha sikerül lemozgatni, örül, hogy békén hagyjuk és aludhat. A másik, akit az ajtó mellett meg is simogattál pedig még növendék. Amúgy is örülünk, ha minél többen simogatják és minél több emberrel érintkezik.

Ildikó: – Azért hozzá kell tenni, hogy a dobermann nagyon ugatós fajta, ezért mi mindig nagy  hangsúlyt fektettünk arra, hogy a kutyák megtanulják, otthon nincs zajongás. Egy dobermann, főleg, ha naphosszat unatkozik, képes egész álló nap ugatni. Mindegy neki, hogy a postás jön, vagy leszáll egy veréb a fára, talál magának ürügyet a zajongásra. Mivel a dobik nem bírják a hideget, nálunk minden kutya a házban lakik, a számukra kialakított alagsorban. Képzeld el mi lenne, ha annyit és akkor ugatnának, amikor akarnak….

- És a pincherek?

Ildikó: Óóó, ők a másik nagy szerelem. Tulajdonképpen mind küllemben, mind jellemben annyira azonosak a dobermannokkal, gyakorlatilag csak méretükben – és mint látod nálunk – színükben különböznek tőlük. Dobermannosok, különösen tenyésztők között egyébként nagyon gyakori, hogy mindkét fajtával foglalkoznak. Körülbelül úgy összetartoznak, mint a skót terrier és a westie.

Mi a dobermannok mellett tenyésztjük őket. Mint látod nálunk az erőteljesebb, svéd vonal a favorit. Nagyon szeretjük őket és velük is jelentős eredményt értünk már el.

- De azért nyilván dobermannal kezdtetek, nem?

Tamás: - Természetesen, bár nekem előtte volt egy kis „kitérőm”. Mikor 90-91’-ben elkészült a ház Nagykovácsiban, esedékessé vált egy kutya beszerzése. A környéken szinte mindenki német juhászt tartott és bár nem volt ellenérzésem a fajtával kapcsolatban, nem akartam én is beállni a sorba. Kezembe akadt egy újságcikk, mely a kuvaszról szólt. A szerző azt állította, hogy a kuvasz teljesen egyenértékű munkát képes bemutatni, mint egy német juhász, de ezt kevesen tudják róla. Nosza vásároltam is egy kuvaszt és mivel én eleve kutyakiképzésre akartam járni, rendszeresen látogattuk az iskolát. Egy idő után azonban feltűnt, hogy mindenki rohamléptekben halad, mi pedig még mindig szinte egy helyben toporgunk. Még a nálunk később kezdett tanulók is leköröztek bennünket. Ráadásul a kutya a családtagokat előszeretettel megharapta, ugyanakkor ha idegen lépett a kertbe, félve menekült a legtávolabbi sarokba. Távol álljon tőlem, hogy bántsam a kuvaszt, mert azzal az egyeddel minden bizonnyal alaposan sikerült „beválasztanom”, de tény, hogy az újságcikk is jócskán félrevezető volt. Ennek ellenére vallom, hogy kerti tartásra, házőrzésre alkalmasabb a jóval igénytelenebb és tömegesebb kuvasz, mint a dobermann, számomra mégis fontosabb volt a kiképzés, ezért kuvaszomat elajándékoztam. Ezután már sokkal óvatosabb voltam. Nagyon sok szakkönyvet, folyóiratot átböngésztem, mire a dobermann mellett törtem lándzsát.

„Ha már lúd legyen kövér”- alapon felkerestem Zeidl Józsefet, a Valdimóra Kennel tulajdonosát és vásároltam től egy kant – a hazai dobbermannos körökben azóta legendássá vált – Valdimóra Questo-t. Ő ideális körülmények között nőtt fel, mindig velem volt és csodálatos kutya vált belőle. Kilenc hónapos korától kezdve jártunk kiállításokra és mindeközben a kiképzéssel is gyönyörűen haladtunk… Talán szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy se előtte, se utána nem volt még egy ilyen dobermann Magyarországon, aki csodálatos külleme mellett nagyszerű eredményeket ért el a munka területén. Tudomásom szerint ő volt az első magyar tenyésztésű, magyar tulajdonban lévő dobermann, aki Németországban CACIB-ot nyert, és ezzel párhozamosan Ausztriában őrző-védő bajnok (Schutzsieger) lett.

Ő sajnos nagyon korán, 4,5 évesen puszult el, de a vele elért sikerek emlékei végig kísértek és időről-időre  erőt adtak a dobermannozás közben felmerülő nehézségek leküzdéséhez.

-Tudom rólatok, hogy amellett, hogy kenneleteket magasan jegyzik, aktívan foglalkoztok munkakutyázással is. Sajnos úgy érzékelem, hogy ez manapság nagyon ritka. Nektek hogyan sikerült megvalósítani, hogy kutyáitok nemcsak szépek, de kiképzésben is megállják a helyüket?

Ildikó: – Valóban számos kiállítási és verseny eredménnyel büszkélkedhetünk, de számunkra sokkal fontosabb, hogy Magyarországon a mi tenyészetünkben van a legtöbb német tenyészalkalmassági vizsgán (ZTP) megfelelt kutya. Ez a megmérettetés nagyon szigorú, ahol nemcsak a kutya küllemét, hanem wesenét, ösztönös készségeit és képzettségét is alaposan megvizsgálják. Ezen kívül természetesen bármelyik vizsgázott kutyánk munkája bármikor megtekinthető, még a NET-ről is letölthető.

Tamás: Mi a küllem mellett mindig is nagy – ha olykor nem nagyobb – hangsúlyt fektettünk a kutyák idegrendszerének stabilitására, valamint a kiképzéshez szükséges adottságok meglétére. Ezalatt azt kell érteni, hogy egy kiváló küllemű kutyától is legalább közepes wesen-t vártunk el, míg egy nagyszerű wesenű kutyát megtartottunk akkor is, ha külleme csak közepes volt.

Persze nem szabad megfeledkezni arról, hogy a tenyésztéshez bizony jókora adag szerencse is kell. Mi annak idején két vonallal indultunk. Vásároltunk két belga szukát, egyiket Roveline, másikat az Eeckhout kennelből. Az előbbire sikerült rávinnünk vonalalapítónak egy legendás kant, Graf Quirius von Neerlandstan-t és az első alom 8 kiskutyája közül 6 Champion kutya lett később. Rouveline szukánk a későbbiekben is bevált (Sydney von Rouveline) és vérvonala minden későbbi kutyánkban megtalálható, míg Eeckhout Kennelből származó szuka nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért ki is vontuk a tenyésztésből.

A szerencse szerepét persze igyekszünk minnél alacsonyabbra szorítani. Ma úgy választunk fedezőkant, hogy megnézzük a kutyát, áttanulmányozzuk a törzskönyvét, meglátogatjuk utódait, illetve szüleit és leellenőrizzük munkakészségét. Néha olyan sok kritériumot állítunk fel, hogy kénytelenek vagyunk belátni, ilyen kutya nem létezik, ezért ahol szükséges engedünk elvárásainkból, de akkor is inkább a küllem rovására.

Sajnos az a szomorú tapasztalatom, hogy Magyarországon még mindig óriási a szemlletbeli elmaradás ezen a téren. A 90’-es évek kezdetétől – mikor divatba jött – a hazai dobermann állomány jelentősen felhígult. Szakmailag elfogadható tenyészszemlék gyakorlatilag nem voltak, az igazoló papírok nem egyszer vásároltak voltak. Magyarul hosszú-hosszú éveken keresztül teljesen kontrollálatlan „tenyésztés” folyt. Ráadásul akkoriban a dobermannok sokkal kolerikusabbak voltak és a vásárlók – akiket nem érdekelt a wesen, csak a küllem – hamar rádöbbentek, hogy nem bírnak ezekkel a kutyákkal.

Azt látom, hogy manapság a dobermann állomány egyszerűen „felpuhult” és a kutyák döntő többségének ösztönkészletéből hiányoznak olyan alapvető készségek, melyek nélkül egy őrző-védő fajta egyszerűen nem létezhet. Ez nemcsak nálunk, hanem világviszonylatban is igaz. Más kérdés, hogy nálunk az ellenőrizetlen szaporítás még rátett egy lapáttal.

Rengeteg olyan kutyát láttam, melyek például értetlenül állnak, ha labdát, vagy rongyot lobogtat előttük az ember. Nyilván ebbe belejátszik az is, hogy a gazdájuk sem foglalkozott velük eleget, de egy jó készségű kutyából azért elő lehet hozni az ösztönöket. Feltéve, ha alapból benne vannak…

- A ti példátok is bizonyítja, hogy igenis lehet előkelő eredményeket elérni dobermannal a munkakutyázásban is. Mi lehet, az oka, hogy alig találkozni versenyeken?

Tamás: -

- Ha a küllem és munka vonalak kettéválásáról beszélnek, szinte mindig a német juhász kerül terítékre. Jól értem, hogy a dobermannál is hasonló a helyzet?

Ildikó: – Gyakorlatilag igen. A kiállítási kutyák magasabbak, nehezebbek, burkoltabbak, a munkakutyák pedig kisebbek, vékonyabbak és pörgősebbek… Gondolom a két típus  fizikai terhelhetőségét és munkakészségét nem kell részleteznem….

Tamás: – Legnagyobb bánatomra több tenyésztő is azt vallja, hogy nincs szükség kiképzésre, mert attól a kutya kevésbé fogja mutatni magát a ringben. Számomra elfogadhatatlan, hogy egy munkakutya fajtát minden belső érték nélkül, pusztán csak kiállítási tárgyként kezeljenek. Bár tény, hogy ami a küllemet illeti, a hazai vérvonalak világszinvonalat képviselnek, de a wesen hiányosságait akkor is mielőbb orvosolni kell. Sajnos itthon komoly érdekek fűződnek hozzá, hogy ez a törekvés ne sikerüljön. Mikor először felvetettem ennek szükségességét, hamar megtapasztaltam, hogy mindenhol falakba ütközöm.

Hogy mást ne mondjak, néhányan nem kevés pénzre tettek szert a Championátushoz szükséges munkavizsgák árusításával…

- Ilyen előzmények után hogyan képzelhető el a megoldás? És egyáltalán lehet maradéktalanul ötvözni a küllem és munka vonalat?

Tamás: – A nehézségek ellenére feltett szándékom, hogy a tenyészszemlék színvonalát klubon belül lépcsőzetesen felhozzuk a német ZTP szintjére. Ostobaság volna azonnal magasra tenni a mércét és az állomány 90%-át kiszórni. Ehelyett a fokozatosságra törekszünk és igyekszünk a szélsőségeket kizárni a tenyésztésből. Azért, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő visszaélések, az összes tenyészszemlén megjelenek és személyesen ellenőrzöm a vizsgákat.

Sajnos fájó pont, hogy a mértékadó 7-8 német tenyészbíró szemlélete sem egységes és nem mindegyik mutat megfelelő szigort az engedélyek kiadása során.

Ildikó: – A gyakorlati végrehajtás sem olyan egyszerű, hiszen mindkét oldalnak (küllem, munka) közelítenie kell a másikhoz és mindkettőnek kell kompromisszumokat kötnie. A küllem vonalakat fel kell hozni wesenben, a munka vonalakat pedig küllemben. Az ideális állapot, mikor egy fajta egyedei nemcsak küllemben, de munkakészségben is közel egységesek, egyelőre utópisztikus elképzelés. Ezt csak nagyon hosszú idő alatt, a nemzetközi vezetés és a fajtagazda ország befolyásolásával lehet elérni.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2006. január