“Egy kutyámat sem szeretném menhelyen viszontlátni!”

Rudas Gabriellával,  a Von Dorlatos malinois kennel tulajdonosával igazán kellemes helyen, a kutyakiképzőiskolán találkoztam. Gabi szabadkozással kezdte mondandóját, de én tudtam, hogy jó helyen járok, hisz ahhoz régóta ismerem, hogy szavaiból, viselkedéséből mindig is áradt a fajta iránt érzett elkötelezettség és szeretet. Beszélgetésünknek szomorkás apropója volt, hogy Nagy Zolival együtt működtetett Érdi Kutyakiképző iskola, mely sok malisnak adott lehetőséget a szakszerű segítséggel támogatott gyakorlásra, a közelben elkezdődött, nagyszabású útépítés miatt költözni kényszerül, holott munkájuk gyümölcse épp most kezdett beérni, melynek ékes bizonyítékául szolgált, az iskolát immáron rendszeresen látogató, közel 20-30, tanulni és ebét tanítani vágyó kutyás.


-Mennyire törvényszerű, hogy a malinois-val foglalkozók, általában nagy hangsúlyt fektetnek a fajta munkakészségére?

- Szerencsére azt mondhatom, hogy a malinois tenyésztők közel 70%-a a munkavonalak felé orientálódik. A malinois számomra is mindenekelőtt munkakutya, és mint ilyen, mindig is a munkakészséget tartottam szemelőtt a tenyésztés során. Annak ellenére azonban, hogy rendszeresen dolgozunk a kutyáinkkal az iskolán, ezidáig a versenyzéssel nem próbálkoztam. Ennek részben oka, hogy kezdeti lépéseimnél nem kaptam olyan szakmai támogatást, melynek segítségével elindulhattam volna, másrészt hiányzott belőlem az a plusz bizonyítani vágyás, versenyszellem, vagy ha úgy tetszik exibichionizmus, mely szerintem szükséges a versenyen való részvételhez.

Fiatalon németjuhászom volt, de a fajta kapcsán akkor tapasztalható problémák kissé elbizonytalanítottak, ugyanakkor továbbra is juhászkutyát szerettem volna tartani, mert nevelhetőségük és munkakészségük nagyon megragadott. Ennek köszönhetően 93’-ban egy tervueren kant (Tigrisszem Armadilló Szinbád) vásároltam, aki lenyűgözött intelligenciájával, érzékenységével, gyorsaságával, de a számomra vágyott őrző-védő munkában egyszerűen nem tudtunk előrelépni. Sok utána olvasás után rájöttem, hogy elvárásaimnak leginkább a malinois felelne meg, ezért 95’-ben vásároltam egy szukát (Tigriszszem Hexe), akiben végre megtaláltam mindazt az érzékenységet, amit tervuerenemben is, ugyanakkor ő már rendelkezett azzal a „keménységgel”, ami az eredményes őrző-védő munkához elengedhetetlen. Ennek ellenére az iskolában csalódnom kellett. Nem a kutyával volt gond és nem is panaszkodni akarok, de kissé úgy éreztem, hogy magamra maradtam.

- Ezt hogy érted? Egyfajta „kakukktojásként” kezeltek?

- Hát, hogy is fogalmazzak anélkül, hogy bárkit megbántanék. Akkoriban a kutyaiskolák többsége még igen erős gyökerekkel kötődött a klasszikus német iskolához. A poroszos kiképzés, mely általában működött a német munkakutyafajták esetében, a malinois-hoz túlzottan erőteljesnek bizonyult. Mivel a faját profi munkakutyaként ismerték, elvárták, hogy gyorsan, látványos eredményeket mutasson fel. Mikor a korábban bevált sablonok nem bizonyultak hatásosnak, lemondtak róla, mondván nem jó a kutya. Ez nemcsak saját tapasztalatom, hanem nagyon sok helyről hallottam vissza. Egy időben általánosan elterjedtté vált a nézet, miszerint Magyarországon egyszerűen nincsenek jó malinois-ák, ideggyengék, érzékenyek, stb…, holott a legtöbb kutyát külföldről hozták be, illetve külföldi fedezésből születtek. Nem a fajtával, az egyedekkel volt baj, hanem a hozzájuk való viszonyulással. Egyszerűen arról volt szó, hogy az itthon megszokott kutyakiképzési eszközök, és felfogás nem alkalmazható a malinois esetében. Sok neves kiképző beletörte már a bicskáját, mindössze azért, mert megszokásból nem akartak változtatni hozzáállásukon, és türelmetlenségükben túlterhelték kutyájukat.

- Az, hogy a malinois kiváló képességű munkakutya, nem vitatható. Mik azok a jellegzetes különbségek, melyeket szem előtt kell tartani kiképzésük során?

- Mindenekelőtt azt, hogy a malinois nagyon érzékeny lelkű kutya. A durvaságot, túlzott keménységet nagyon nehezen viseli. Mindemellett igen későn érő típus. E két jellemző tulajdonságának figyelmen kívül hagyásával, a túlzott elvárások pillanatok alatt megtörik, kedvetlenné, idegessé teszik.

A fent említettek miatt nagyon fontosnak tartom a korai és igen alapos szocializációt. Mindenkinek azt szoktam javasolni, hogy az első oltás után azonnal vigye közösségbe, kutyák és emberek társaságába a kiskutyát, mivel a fertőzések kockázata eltörpül annak veszélye mellett, hogy később egész életében félős kutyával kelljen bajlódniuk.

Kiképzés terén már más a helyzet. A malinois-t sokan extra kutyának tartják, de tudomásul kell venni, hogy csak a megfelelő gazda, kiképző mellett válik azzá. Tanítása mindenekelőtt magas empátiakészséget és sok türelmet igényel. Felesleges fiatalon belehajszolni képességeit meghaladó feladatokba azt hangoztatván: „ezt egy malinois-nak tudni kell!”

Maximálisan egyetértek Peter Engel (Löwenfels Malinois Kennel) szavaival, aki 2002-ben, a német Munkakutya c. újságban eképpen fogalmaz a malival kapcsolatban: „ A malinos olyan, mint egy üres lap. Sok fajta esetében ezen a lapon néhány dolog már szerepel, a malinois lapját nekünk kell kitöltenünk, de óvakodjunk attól, hogy idő előtt teleírjuk…” Úgy vélem, ezzel nagyszerűen megfogalmazza a lényeget. A malit fokozatosan terhelve, aprólékosan, türelmesen kell felépíteni.

Sokan kifogásolják a mali-ik „érzékenységét” is, pedig a francia, belga rendvédelmi szervek és speciális kommandós egységek szolgálati  malinois-ái kiválóan bizonyítják, hogy akár igen kemény kutyát is lehet belőle faragni belőlük, ehhez azonban hozzáértés és a fajta iránti alázat szükségeltetik.

Sajnos tapasztalataim szerint mindezeket a dolgokat számos esetben egyszerűen nem veszik figyelembe. Tavaly például két kutyát mentettünk ki az Illatos útról, ahová kutyaszeretetből és emberségből elégtelenre vizsgázott gazdájuk (aki egyébként más fajtát tenyészt, és tett egy próbát a malinois-val is) juttatta őket „csalódásában”. De idén is hoztunk már el menhelyre leadott malit.

- Ilyen körülmények között igen nyomasztó lehet a malinois tenyésztésével foglalkozni.

- A jelenlegi helyzetben szerintem az. Első almom 98’-ban született. Egy kiállításon ismertem meg – az akkor még Pataki Natália tulajdonában lévő – Raby van Joefarm-t, azaz Gézát, aki wesenben, magabiztosságban nagy hatást gyakorolt rám, emellett agilityben versenyzett, de jó őrző-védő képességeket is mutatott. Ezt követően Pap Réka tulajdonába került, aki agility-is berkekben tette ismertté. A Hexe-vel való frigyükből nagyszerű kölykök születtek, akik között akadt későbbi Derbygyőztes, de sportban jeleskedő kutya is, sőt még unokájuk is szépen szerepelt kiállításon és munka terén egyaránt.

Manapság nagyon sokan szeretnének malinois-t. Tőlünk származó – Leczki Sarolta keze alatt, nemzetközi szinten is igen eredményesen szereplő – Cuba, a Von Dorlatos kennel hírnevét öregbíti, s bár a „C” betűs alomra nagyon büszke vagyok, közel 3 éve nem hoztam le almot kutyáimtól, mert – a korábban vázolt felfogás mellett – túl sok „félrenevelt”, elrontott malival találkoztam, és egy kutyámat sem szeretném menhelyen viszontlátni. Addig szeretnék várni, míg történik egyfajta elmozdulás a fajtához való viszonyulásban, elsősorban a munkakutyások részéről, mert úgy vélem, hogy a felmerült gondok elsősorban ennek köszönhetőek. Azokkal a malisokkal semmi probléma, akik kellő körültekintéssel foglalkoznak a fajtával. Általában szerencsésebbnek tartom, ha valakinek nincsen tapasztalata más munkakutya fajtával, ahhoz azonban idő kell, hogy a berögzült szokások megváltozzanak.

- Ezért a szemléletváltásért lehet-e és tudtok-e tenni saját erőtökből?

- Természetesen ezen vagyunk. Leginkább abban a lelkes és fiatal generációban bízom, akiket iskolánkban is minden eszközzel próbálunk segíteni. Bennük szerencsére még nem kell több évtizedes tapasztalatokból megkövesedett korlátokat leküzdeni. Ezen kívül szorítok a többi malinois tenyésztő ezirányú sikereiért is, hiszen eredményeik végső soron a fajta sikerévé válnak. Természetesen nincs ellenemre az sem, ha valaki küllemében igyekszik javítani a fajtán, de csak akkor, ha a munkakészségre is kellő hangsúlyt fektet. Egy olyan eredendően, és „zsigereiben” munkakutya esetében, mint a malinois, a legfőbb értékmérő tulajdonságok mindenekelőtt a munkakészség és munkaeredmények irányadók.

Rendkívül nagy hatást gyakorolt rám a 2003-ban, Belgiumban megrendezett Belga Juhász Világbajnokság, melyet nézőként volt alkalmam megcsodálni. Minden munkakutyásnak csak ajánlani tudom, hogy látogasson el saját fajtáját érintő, minél több világversenyre. Az ott látott teljesítményeket elnézve, rengeteg inspirációt és erőt sikerült merítenem.

Leczki Saci révén volt szerencsém megismerkedni Serge Lafrance-szal, aki egy olyan malinois kan tulajdonosa, kinek ősei közt tradicionális belga munkavonalak lelhetők fel. Ettől a kantól származik új reménységünk Zsuzsi, akitől mind tenyésztés, mind sport terén nagyon sokat várunk.

Mostanra érzem magam elég érettnek, tapasztaltnak ahhoz, hogy vele, és megfelelő szakmai segítséggel – végre én is fellépjek a versenypályára.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2005. augusztus