A szuszmákoló zsebdömper

Egy vicc szerint az ifjú jedi tanítvány kérleli Yoda mestert: „ Mester, kérlek mesélj a kezdetekről! Erre a Yoda nagyot sóhajtva válaszol: tudod az egész úgy kezdődött, hogy kirúgtak a bábszínházból… Az igazi vicc az, hogy a nyílvánvaló külső hasonlatosság mellett (leszámítva a zöld színt és a fénykardot) a francia bulldoggal, valami hasonló történt hajdanán. Száműzve a bulldog őshazájának számító Angliából, másutt próbált szerencsét, és számítása – mint ahogyan azt még jelenleg is egyre emelkedő népszerűsége bizonyítja – bejött. Ami nem ment a konzervatív Angliában, működött a hóbortos Franciáknál. Ennek köszönheti létét ez a korántsem kolosszus molosszus, aki mérete mellett tekintélyes fülfesztávolságával demonstrálja: nem mind angol, ami bulldog.

A „kakukk-toy-ás”

A francia bulldog voltaképp angol rokonának méretek tekintetében kihívásokkal küzdő egyedeiből alakult ki.  Az angol bulldogok tenyésztése során a szigorú demarkációs vonalat 13,5 kilóban szabták meg az 1800-as évek közepén, és amelyik bulldog nem vitte át a lécet, azt bizony „toy”, azaz játék jelzővel illették, majd 1875-ben persona non grata-ként kizárták a tenyésztésből.

A szakirodalom szerint, már kialakulásuk kezdeti éveiben sok kistestű bulldogot vittek Franciaországba, ahol az előkelő rétegek vadászebeként tartották nyilván. Állítólag kitartó és könyörtelen pusztítói voltak rókának, görénynek és borznak, ám valószínű, hogy mégsem muzsikálhattak olyan jól vadászatokon, ha csak azután váltak népszerűvé, miután a korszak egyik leghíresebb – bizonyos Le Coulteux gróf tulajdonában lévő – bulldogfalkáját gazdájuk a közszórakoztatás szellemében lepasszolta a Párizsi Állatkertnek, ahol mindössze harminc évig raboskodtak szerencsétlenek… Ha másra nem is, arra jó volt ez a három évtized, hogy az emberek megismerjék, és megszeressék a fajtát, a „gyártás” ugyanis nem az állatkert rácsai mögött, hanem a munkás negyedekben történt. A gazdasági válság és munkanélküliség súlya alatt görnyedő Angliából sok munkás érkezett Franciaországba csipkeverés céljából. A fáma szerint a létminimumon tengődő emigráns proletárok még egy fakutyát sem engedhettek meg maguknak, ezért be kellett érniük az „alacsony fogyasztású” toy bulldogokkal, akiket egyesek szerint patriotizmusból, mások szerint pénzkereseti lehetőséget remélve hoztak magukkal a kontinensre. A mókás kis állatok hamar elterjedtek, mint a legszegényebbek számára is megengedhető városi kutyák és mire Angliában gyakorlatilag kipusztultak, Franciaországban javában tombolt a „toy-őrület”. Mivel a napi robotot követően a munkás réteg nem bocsátkozott heves adminisztrálásba a tenyésztést illetően, pontos adatok nem állnak rendelkezésre a fajta pontos kialakulásáról. Nem tudni például azt sem, hogy pontosan mikor kerülhetett – a felálló fülekért felelős – terrier vér a bully-ba. Ez  markáns jellegzetesség egyébként még sokáig nehezítette a francia bulldog elfogadását az őshazában, amellett, hogy számlájára írták az alacsony sorból való származását is, de végül VII. Edwardnak köszönhetően jelentősen megváltozott a közvélekedés, miután az uralkodó nem kevés iróniáról és humorérzékről tanubizonyságot téve – angol királyként – egy francia bulldogot vásárolt magának. Később 1902-ben Angliában is megalakult az első klub és végül 1904-ben hivatalosan is elismerték a fajtát.

A társaság középpontja

Mint ahogyan az kialakulásából látható, a francia bulldog igen korán kedvenccé avanzsálódott, és ezen státusa csak erősödött az idők folyamán. Ez teljességgel érthető, hiszen igen eredeti, bár egyesek szerint korántsem előnyös külsejéhez rendkívül kellemes jellem társul, mely többnyire a fajta mellé állítja az optikai valóság hatására elbizonytalanodókat.

A csöppnyi bulldog első és egyik legmarkánsabb szexepillje a tekintélyes távolságon átívelő fülei közé ékelődött bulldog ábrázata, vagy inkább arca. Valószínűleg az emberi arcberendezéshez való hasonlatosság miatt, a nyomott orrú fajták általában, a francia bulldog pedig különösen kifejező mimikával rendelkezik. A hol bölcsen elgondolkozó, hol búbánatos legtöbbször azonban vidáman nevető arckifejezése, aktuális érzelmi állapotának megfelelően barázdákba rendeződő ráncok jelentőségteljes fülmozgatás és mesterien hatásvadász módon adagolt szusszantásoknak köszönhetők. Ha akad olyan kőszívű ember, akit ezzel sem képes levenni lábáról, elég, ha megmutatja gazellaszerűnek egyáltalán nem nevezhető mozgását. Dúsan izmolt testének hála, kecsessége egy farönkével vetekszik, bár nem mondhatni, hogy ez bármilyen testmozgásban is akadályozná, sőt élénk és kifejezetten szeret mozogni. Persze a fizika és saját teste korlátait nem tudja túlszárnyalni, ezért aktív, sportos életmódot folytató emberek számára nem lesz ideális partner, noha lelkesedése, bulldogos elszántsága és önérzete időnként pótolja alkatbeli hiányosságait. A közelmúltban hallottam egy olyan francia bulldogról, aki egy agárral volt baráti viszonyban. A „Stan és Pan duó” rendszeresen együtt jelent meg edzéseken és a kis bulldog ugyanolyan lelkesedéssel vetette bele magát a vágtákba, mint nyakigláb cimborája. Kettejük összecsapásának eredménye természetesen boritékolható volt, a francia ennek ellenére minden alkalommal teljesítette a távot és némi időhátránnyal ugyan, de hallatlanul boldogan ért célba.

Mindemellett kényelemszerető mivolta hamar megmutatkozik, egy kanapé, vagy párna közelében. Ilyenkor rekord sebességgel megtalálja a számára legmegfelelőbb pihenő alkalmatosságot, ahol aztán hosszasan lustálkodva elmélkedik az élet dolgain…

Világnézete leginkább a derék boxerekéhez hasonlatos: játssz és szeress! (Lehetőleg minél többet) Ebben a francia bulldog szinte felülmúlhatatlan. Szeretteihez sziklaszilárdan ragaszkodó, végtelenül családcentrikus kis jószág, aki optimistán tekint az őt körülvevő világba és mindig kapható némi bolondozásra, mókára. A gyermekeket kifejezetten kedveli és abban a szerencsés helyzetben van, hogy masszív felépítése miatt a gyűrődést jól viseli, hisz még a legvásottabb lurkók is előbb tesznek kárt egy bowling golyóban, mint benne.

Éberségét semmi sem kerülheti el (kivéve persze, ha nem pont a díványon húzza a lóbőrt) és  a rá jellemző lelkesedéssel jelzi az idegent, mely inkább barátkozásra való invitálás, mint komoly házőrzési szándék. Ezt célzó igyekezetét jobb kifejezés híján ugatásnak szokás titulálni, bár az ekkor keltett hanghatásról előbb asszociálnék egy vödörbe tuszkolt rozsomák kaffogására, mégis vitathatatlanul jópofa zörejeket eredményez, mely megérdemelne egy önálló nyelvi meghatározást.

Eme akusztikus sajátosságok oka nyilvánvalóan a rövid arcorri elrendezésben keresendő, ám ennek kapcsán figyelemreméltó, hogy a francia bulldogra nem jellemző a túlzott nyáladzás, mely általában a nyomott orr kellemetlen és kényszerű velejárója.

Az aprócska bulldog alapvetően barátságos természete nemcsak az emberekre terjed ki. A környezetében fellelhető összes élőlénnyel szemben jóindulatúan viselkedik, ezért nem ritka, hogy többedmagával tartják, vagy a már meglévő eb mellé társnak, második kutyának veszik.

Gyökereit tekintve nem kifejezetten kertbe való eb, s bár jó néven veszi, ha lehetősége van naponta egy kis hancúrozásra a szabadban, alaphelyzetből mégis vérbeli lakáskutya.

A legtöbb francia bulldog egyéniségéből fakadóan nagyszerűen megállja a helyét a „stand up comedy” műfajában és komplett estét betöltő show műsorral képes szórakoztatni szeretteit. Eredendően nem a kutyaiskolák sztárjai, mivel többre becsülik a született tehetségből fakadó bolondozást, mint a feladatok parancsra történő precíz végrehajtását. Ezzel együtt léteznek engedelmes szintig jutó, vagy agility-ző francia bulldogok is, de nyugodtan állíthatjuk, ők azok a kivételek, akik erősítik azt a bizonyos szabályt…

Bulldogság félegészség

Szokás a bulldogokat (elsősorban az angol bulldogot, de a franciát is) úgymond „állatorvosi lóként”, mintegy anatómiai torzszülöttként emlegetni, hogy lám mire képes az ember, ha saját kénye kedve szerint beleavatkozik a természetbe. Tény, hogy a francia bulldog (fajtaként és nem bulldogként) – ha nem is éri el – de megközelíti a szélsőségeket: zömök test, rövid lábak, nyomott orr, stb…, pedig tenyésztése során az irányadó mértéket, valahol a Boston terrier és Angol bulldog közötti arany középút jelenti, érthető módon őt is sújtják a bulldogok örökösen visszatérő mumusai.

„Fejétől bűzlik a hal” – tartja a mondás és ez a francia bulldog esetében sok igazságot rejt magában. Az őt sújtó egészségügyi problémák többsége ugyanis kedves buci fejecskéjének folyományaként lép fel.

A rövidorrú fajták „sláger betegsége” a hőgutára való hajlam. Ezt illik nagyon komolyan venni egy francia bulldog tulajdonosnak és minden óvintézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy elkerülje. Nyári melegben csak a kora hajnali és késő esti hűvösebb órák jöhetnek szóba séta, vagy utazás céljából. Gondoskodni kell róla, hogy a kutya számára mindig legyen egy árnyékos zúg, ahová behúzódhat, valamint bőségesen legyen előtte friss ivóvíz, és ha nem rendelkezünk klímás kocsival, el kell felejtenünk a kánikulai autózást, mert kis barátunk életével fizethet felelőtlenségünkért.

A francia bulldog szinte állandóan hallható szuszogása fajtajellegzetesség, de a gyűrt archoz olykor túl szűk orrnyíllások párosulnak, melyek nehézlégzéshez, hortyogáshoz, szörcsögéshez vezetnek. Noha ennek köszönhetően egynémely francia bulldog lendkerekes autóhoz hasonló, berregő hang kiadására képes, az ezáltal keltett állandó derültség azonban nem feltétlenül teszi könnyebbé számára a lélegzetvételt.

Ugyancsak jelentős méretű kobakja, valamint rövid, keskeny törzse miatt a fajta jellemzően nehezen ellő, a szukák közel 90 %-a császármetszéssel hozza világra utódait, ezzel együtt sokkal kevésbe aggódnak a bikinivonalukon maradó hegg miatt, mint gazdáik.

A fajtára jellemző különleges hátvonal, mely a far felé emelkedő, elnyújtott „S” alakot formáz, az ún. roach-back is problémák forrása lehet, ugyanis a hajlott gerincvonalon időnként előforduló csigolya torlódásos rendellenesség, a spondylosis komoly fájdalmakat, súlyos esetben akár bénulást is eredményezhet.

Öröm az ürömben, hogy az előforduló egészségügyi gondokon kívül, francia bulldog körökben idegrendszeri problémák nem jellemzőek, mely kisméretű kedvencként tartott fajtánál legalább annyira fontos, mint nagyobb rokonainál.

További vígasz, hogy amennyiben a kicsiny bulldog egészséges szülők gyermekekén látja meg a napvilágot nem kell fülkupírozási, vagy farokkurtítási tortúrákon túlesnie, ugyanis körülbelül 4 hetes korától mindenféle mesterséges beavatkozás nélkül is „vételi pozícióba emelkedik”, farka pedig gyárilag rövidre szabott.

Mindent egybevetve a francia bulldog szerepe alig változott kialakulása óta, hiszen csakúgy, mint egykoron ma is a kis lakásokban élő városi ember életében tölti be azt az űrt, melyet a rá jellemző bohém formában és vidám szusszantásokkal fűszerezve csak ő képes.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2005. október