A csecsebecse ebecske

Yoda mester óta tudjuk, hogy lehet valaki pici és rendelkezhet valószínűtlenül nagy fülekkel, még mindig jól tolhatja egy lézerkard csatában, vagy eredményesen dobálhatja futurisztikus parlamenti páholyokkal a gonoszt…

Ha nem is ennyire heroikus küzdelmekben, de a csivava is letette névjegyét Hollywoodban, akárcsak a mélynövésű jedi kolléga. Míg egy rövid epizódszerepben feltűnt a felejthető „Dr. Szöszi” retikülének árnyékában, addig maradandót alkotott a „Vejedre ütök”-ben a fajtól, kortól és mérettől függetlenül mindent és mindenkit meghágó szexmasinaként.

Ennek ellenére a csivi amerikai szereplése mégsem a mozikkal kezdődött, sőt sokkal korábbról indult. Azt is mondhatnánk, hogy Mexikó után voltaképpen Amerika a fajta második hazája.

Szellemkutya

Amilyen érdekes és jópofa maga a fajta, kialakulásáról is hasonlót állapíthatunk meg, ha a különböző elméleteket sorra vesszük.

Egyik ezek közül közvetlen kapcsolatban van a csivava nevével, mely „apró kutya az égből”-t jelent. E mögött az a maja hiedelem áll, miszerint a csivi Oxaca, a napisten ajándéka az emberek számára azzal a céllal, hogy megvédelmezze őket.

A másik, toltékoktól – egy fejlett közép amerikai indián néptől – származó hiedelem szerint a csivava olyan különleges kutyácska, aki bátran kíséri át az emberek lelkét kilenc háborgó folyón a túlvilágra. Mindeközben, a fején található kutacson (dallamosabb nevén fontanella) keresztül tartja a kapcsolatot az istenekkel. Ők „tecsicsinek” nevezték ezeket az ebecskéket. A toltékok után következő aztékok szintén virágzó kultúrát és hatalmas birodalmat hoztak létre. Természetesen ők is ismerték és becsülték a csivavát. A spanyol hódító Cortes érkezésekor nagy számban tartották ezeket a parányi ebecskéket.

A következő elképzelés szerint pont fordítva, azaz a spanyol hódítók által behozott kutyák elvadult leszármazottaiból alakult ki a fajta. Hasonlóan a csivik betelepüléses térhódításáról szól az az elmélet, mely szerint i.e. 700 táján Egyiptomból, Máltán keresztül jutott Mexikóba. De egy neves mexikói tenyésztő, saját kutatásaira alapozva állítja, hogy a csivava az egykori „tecsicsi” és az Ázsiából betelepült kicsiny kutyák kereszteződéséből alakult ki.

Mexikóból Amerikába turisták révén kerültek a fajta első egyedei, melyet a XIX. századtól fokozatosan meghódított. Tulajdonképpen Amerikában készítették el a fajta első hivatalos standard leírását a 20’-as években és az USA komoly szerepet játszott végleges kialakításában is. Európába némiképp késve, Anglia révén jutott a fajta. Ott csak 1952-ben alapították meg a fajta klubját 8 egyeddel, de az elkövetkező 17 évben a regisztrált egyedek száma 4000 fölé kúszott. Bizonyos tekintetben Magyarország sem volt csivava ügyben elmaradott, hiszen hozzánk a 60’-as években jutott el a fajta.

Kötelező karon ülés

A „csivava jelenség” valahogy mindig, mindenkor összefonódott a kényeztetés fogalmával. Mi másra is asszociálhatna az ember, ahogy a réveteg tekintettel gazdája karjában szendergő csivire tekint. Pedig ennek a kényeztetésnek volt és van egy praktikus oldala is. Ha komolyan bele akarjuk magunkat érezni egy csivava dimenziójába, akkor ereszkedjünk négykézláb, majd feküdjünk hasra. Ez az a szint, ahonnan a világ legkisebb kutyafajtája lévén, a mini ebecske a világot szemléli. Túl azon a traumán, hogy egy lakáson végigsimító tavaszi fuvallat is orkán erejű forgószélnek tűnik számára, vagy hogy a nappaliban heverésző kövér kandúr fél gőzzel képes kimiskárolni, a csivava minden napja felér egy kirándulással a Jurassic Park vágatlan, rendezői változatában…

Azonban nemcsak a kicsiny kutyácskának teszünk szívességet azzal, hogy kiemeljük a valóság bokamagasságú mocsarából. Ha nem akarunk idő előtt térd- és csípőprotézist rendelni a közeli ortopédia szaküzletben a sok hajolgatástól, legjobb, ha kézközelbe készítjük csivavánkat, azaz kézben hordozzuk magunkkal.

Ha egy Paris Hilton-féle agyhalott anorexiás amőba elbírja csekély súlyát, mi sem kényeskedhetünk. Különben is, egy csivi „vasággyal együtt” sem nyom sokkal többet max. 3 kilónál. A tesiből felmentett divatmajmok számára sikerült 1,5 kilós, sőt az alatti egyedeket is megalkotni, bár ez már hiú paródiája volt csupán a kutya létnek.

További előnnyel is jár, ha folyton rajta tartjuk a kezünk. Egyrészt ezzel megelőzhetjük, hogy mi magunk rálépjünk, másrészt megakadályozhatjuk, hogy mások rálépjenek, harmadrészt elejét vehetjük, hogy egy nagyobb kutya (vagyis gyakorlatilag bármilyen más fajta) rálépjen. Az élet 3 kiló környékén szüntelen rettegés lehet az eltaposástól…

Szobacickány életre-halálra

Bár a csivi mérete az emberi beavatkozásnak és tudatos tenyésztésnek köszönhető, ez nem ölte ki belőle azt a természetes reakciót, hogy nem akar minden áron birokra kelni a nála jóval nagyobb négylábúakkal, ha nincsen különösebb oka erre. Normális viselkedés ez az állatvilágban, ahol a 20 dekás sarki lemming sem akarja móresre tanítani a fél tonnás kodiak medvét.

Ennek ellenére sajnos akadnak egyedek a csivavák között, akik saját természetes szelekciójukat meggyorsítandó, belekötnek egy másik kutyába, még akkor is, ha az nem egy náluk kisebb csivava. Az eredmény jó eséllyel prognosztizálható és nem a csivi javára… Szerencsére azonban legtöbbjük normális értékítélettel rendelkezik, és villámsebesen kapitulál, ha úgy érzi, komoly veszély fenyegeti. Persze az eredmény így sem mindig jobb, hiszen ettől a felbőszült, de figyelemre sem méltó méretű pukkancsból izgalmasan menekülő zsákmánnyá válik az ellenfél szemében.

Az ilyen és ehhez hasonló tragédiák megelőzésében is jót tesz, ha kutyánkkal inkább kézben fogva közlekedünk. Persze ezzel adunk egyet az alulszocializáltságnak, de ismerve az átlag kutyafuttatók törzsközönségét, jobban járunk ezzel az elővigyázatossággal. Na persze igazságtalanság volna megfosztani a csivavát a kötetlen mozgás örömétől, melyet ugyanúgy igényel, mint bármely nagyobb társa, de ezt lehetőség szerint ellenőrzött keretek között, ismerős és hasonló méretű kutyák társaságában biztosítsuk számára.

Annak ellenére, hogy élénk, pattogó mozgása fáradhatatlannak tűnik, a csivava – igazi társasági kutyaként – hosszú órákat képes heverészni ernyedten a kanapén, vagy gazdája ölében. Ez utóbbi cél érdekében beveti minden báját, hogy hunyorogva, hatalmas füleit le-föl csapva megkapja azt a szeretet- és simogatásadagot, amit elvár. Valójában persze nem erőszakos és gazdájának sem esik nehezére dédelgetni inci-finci ebecskéjét, ahogy nyolcasokat hányva, apró karmaival ciripelve próbálja magára irányítani a figyelmet.

Bár némiképp ellentmondásosnak tűnhet, de a külvilág valós veszélyeit figyelembe véve, a csivava a szó valódi értelmében lehet akár szobakutya is. Feltéve persze, hogy gazdája elviszi magával, ahová tudja és nincs örökös szobafogságra kárhoztatva. Mindazonáltal a klasszikus „lakásban tartós, naponta utcára levivős” felállás a csivi esetében egy gondosan kiválasztott alomtálcával és megfelelő társasággal – ami lehetőleg 1-2 másik csivava – gond nélkül helyettesíthető „bentlakással” is, ha emellett foglalkozunk is eleget a kutyával. Gondoljunk csak bele: mennyivel jobb egy veszélyekkel teli séta a zsúfolt parkban, minthogy otthon, nyugodt környezetben tudjunk foglalkozni ebecskénkkel anélkül, hogy tartanunk kellene egy idegen és neveletlen kutya felbukkanásától. További előnnyel is jár a részleges szobafogság. A csivavák kis méretűkből adódó rövid béltraktusuk miatt hadilábon állnak a szobatisztasággal, legalábbis az ő esetükben helyesebb „relatív” szobatisztaságról beszélni. Ezért sosem árt, ha biztonsági tartaléknak van számára egy szolid legális latrina a lakásban.

Mindazonáltal az eddigiek korántsem azt jelentik, hogy a csivavát örökös elzártságra kellene kárhoztatni, csupán azt, hogy az ő esetében ez a lehetőség – bizonyos feltételek mellett – járható alternatíva. Ennek ellenére természetesen semmi akadálya annak, hogy rendszeresen sétáljunk csivinkkel, és ehhez még idióta ruhácskákba sem kell feltétlenül öltöztetnünk. Feltéve persze, hogy elég mozgási lehetőséget biztosítunk számára ahhoz, hogy testmelegét megőrizhesse, ugyanis szigetelő aljszőrzettel – legyen szó rövid, vagy hosszúszőrű változatról – bizony nem rendelkezik.

Annak ellenére, hogy a csivi általában pedánsan gazdája közelében tartózkodik, a séták alkalmával – kiváltképp, ha idegen területen járunk – finom kis hámmal ellátott pórázon vezessük. Így veszély esetén egy kíméletes, de látványos mozdulattal tudjuk kiemelni a legkínosabb szituációból is. Az agresszív rántás persze mindenképp kerülendő, hisz ez többet árt, mint használ e törékeny teremtménynek.

Csapatban csapodár

Mint általában a legtöbb társasági eb, a csivava is kedveli és igényli hasonszőrűek társaságát. Méretéből és „fogyasztásából” adódóan akár két-három példányt is gond nélkül együtt lehet tartani belőle. A fenntartási költséget nem nyomja meg látványosan ez a társaság, viszont összehasonlíthatatlanul jobban érzik magukat a magány óráiban. Gyakorlott csivavások azonban óva intenek az oly vonzónak tűnő „falkásítástól”, mert ekkor felszínre kerülhet a csivik sötétebb énje. Többször előfordult ugyanis, hogy nagyobb csapatban tartva kipécéznek maguknak egy példányt, akire szenya módon rászállnak, és valósággal szétszekálják. Ez nyilván előfordulhat más fajták esetében is, de gyakoribb, hogy valaki egy tucat csivavát tartson otthonában, mint mondjuk alaszkai malamutot…

Ezt a szélsőséges esetben időnként megmutatkozó „csapatszellemet” leszámítva, a csivava rendkívül kellemes természetű ebecske, aki puszta megjelenésével, jövésével-menésével képes jókedvre deríteni környezetét. Nem tolakodóan nyomulós, de lehetőség szerint igyekszik a társaság középpontjába pozícionálni magát. Gazdája rezdüléseit rendkívül szenzitíven képes lereagálni, ennek ellenére sosem idegesítően zsizsegő hőscincér. Kezelhetőség tekintetében is példás jószág. Kár, hogy gazdái jellemzően hajlamosak elfelejteni, hogy valójában ő is igazi kutya, ezáltal észrevétlenül játsszák át a vezetést a kutyus praclijába.

Annak ellenére, hogy a fajta egyedei alapvetően igen hosszú (15-17 év) életűek, nehéz volna azt állítani, hogy a csivava kifejezetten egészséges fajta. Gyakori náluk a fog- és harapáshiba, ahogyan a császármetszés sem ritka, mivel a kölykök arányaikban nagyobbak, mint más fajta esetében. A térdkalácsficamot sportszerűtlen dolog a jellemző betegségei közé sorolni, hiszen majd minden hasonló méretű fajtánál erőforduló jelenség, amiben a csivi nem kiemelkedően érintett.

Mindazonáltal több ún. defektus vélhetően arra vezethető vissza, hogy „pult alatt” különféle fajtákat kevertek bele. Ennek elsődleges oka elsősorban a fajtára jellemző alacsony alomszám növelése, illetve a nehéz, vagy császárral végződő ellések visszaszorítása. Bár eme elgondolások önmagukban akár pozitívak is lehetnének, ám ez esetben pusztán üzleti érdekeket szolgáltak. Nem titok, a csivava méreténél és mindmáig előkelő népszerűségénél fogva, a kutyakufárok egyik kedvelt portékája. Megérte törpe pincherrel, papillonnal, esetleg pekingi palotakutyával hamisítani, mely kettős célt szolgált. Egyrészt „gazdaságosabbá” tette az előállítást, hiszen az említett fajtákkal próbálták házilag kiküszöbölni a csivik gyengébb szaporasági mutatóit, másrészt az így létrejött csivavának látszó keverék kutyácskákat jó pénzért, „fajtatiszta” csivavaként lehetett értékesíteni. Persze ezzel a trükkel csak a valóban sügér dilettánsokat lehetett átejteni, mert a szakavatott szemek felismerték az atipusos fejet, megrövidült orrból származó harapáshibákat és a megváltozott testalkatot. Ennek ellenére egy-egy ilyen párosítás visszavonhatatlan hatást gyakorolt a fajtára, aláásva és leértékelve a több évtizede lelkiismeretesen dolgozó tenyésztők áldozatos munkáját. Az említettek okán, ha igazi csivavát szeretnénk, természetesen forduljunk inkább ez utóbbiak valamelyikéhez.

Mindent egybevetve, a csivava az egzotikus társasági ebecskék népes táborában még mindig méltán őrzi előkelő helyét. Roppant kellemes társ azok számára, akik kutyát szeretnének, de egy kisebb macska méretében. A csivava paradicsom egy olyan kertes otthon, ahol többedmagával élhet, és kötetlen bejárással rendelkezik a házba, de ha úgy tartja kedve, csatangolhat egyet a kertben, amit – méretéből adódóan – még több generáción keresztül sem fog tudni kimutatható mennyiségű ürülékkel elszennyezni.

A gyermekek sem jelentenek kizáró tényezőt, feltéve, hogy koruk és vérmérsékletük lehetővé teszi, hogy ne vágódjanak lépten-nyomon a pindur ebecskére. Idősebb embereknek ideális társa, ám a csivavatartás egyik axiómája, hogy időnként olyan magányos macsók oldalán is látunk csivit tipegni, mint a jó öreg Mickey Rourke.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2010. március