Aki mindent visz

Futó pillantást vetve a labradorra, csupán „csak” egy kutyát látunk. Nem túl kicsi, nem túl nagy, logó fülű, hosszú farkú… Ám ha alaposabban szemügyre vesszük túlzásoktól mentes, puritán szépségét, értelemtől ragyogó tekintetét, megérthetjük, hogy sokak számára miért a labrador retriever A KUTYA.

Népszerűségéhez a számos reklám- és filmszereplés mellett minden bizonnyal az is jelentősen hozzájárul, hogy a labrador kölykök a kiskutyák bűbáj vetélkedőjén garantáltan dobogós helyen szerepelnek a legtöbb ember szívében.

Bár a labradorokat, mint profi vadászkutyákat ismerik, kevesebben tudják, hogy képességeiket kezdetben nem vadászemberek mellett, hanem újfoundlandi halászhajókon kamatoztatták. Ősei menetrendszerinti járatot teljesítettek a szárazföld és az halászok hajói között, mialatt háló- és hajóköteleket vittek a parton álló emberekhez, illetve a halászok bármilyen vízbe esett ingóságát visszaszolgáltatták jogos tualjdonosának. Egy-egy ilyen kutyával a fedélzeten nem volt célszerű hajórörést szenvedni, mivel az összes útjára indított palackpostát visszavitte volna gazdái számára…

A halászokat természetesen elkísérte Nagy  Britanniába történő szállításaik során, ahol felfigyeltek a rendkívüli képességekkel megáldott, szívos „vizi” kutyára. A haleladások mellett a kutyák importálása kiegészítő jövedelemforrásá lépett elő, melynek a helyi adók és a megszigorodott karanténtörvények hatására később leáldozott. Eddigre azonban szerencsére a labrador első példányai megvetették lábukat a szigetországban, többek között Lord Malmesbury tulajdonában, kinek nevéhez a 1885 tájékán megjelenő, modern labrador őse fűzödik.

A nemesítő munkából később Lord Knutsford és Lady Howe vette ki a részét, melynek nyomán a labradort 1903-ban az Angol Kennel Club önálló fajtaként ismerte el. Érdekes, hogy a legkevésbé „divatos”, fekete szín a labrador eredeti alapszíne. Az általában keresett sárga kutyák 1899 körül jelentek meg C. Radclyff tevékenysége nyomán, míg az igen ritka, csokoládé színű labradorok megszületése csak 1970-re tehető.

Vizikutyából mintavadász

A halászhajókról leügetett „mindenes vizi-lótifuti” hamar megtalálta helyét a szárazfölfön a vadászok mellett, akik gyorsan felismerték és saját céljaik érdekében kihasználták kiemelkedő  adottságait. Egyik legkiválóbb és a vadászat számára is kimagasló jelentőségű tulajdonsága a rendkívül fejlett apportkészség, melyre gyakorlatilag szinte tanítani sem kell. Ezzel nagyszerűen kiegészítette az angol vizslák, azaz pointerek munkáját, melyek megkeresték és állták (jelezték) a vadat. A lövés utáni munka, azaz a zsákmány elejtését követően a vad visszahozatala a retrieverek feladata volt.

Szinte zavarbaejtő, de a labradorok képesek arra, hogy akár 5-6 darab elejtett fácán egymástól teljesen eltérő leesési helyét is pontosan megjegyezzék, sőt gazdájuk parancsára a leesés sorrendjében hozzák vissza őket. A kutya utasításra, még akkor is a legtávolabbi madárért indul, ha jól tudja, hogy útközben is találna  néhányat. Irányíthatósága oly mértékű, hogy gyakorlatilag nincs szükség arra, hogy minden lövést figyelemmel kövessen, elég, ha gazdája nagyjából megjegyzi azok irányát arrafelé küldi kutyáját. Ha van ott elejtett, vagy sebzett vad, a labrador szinte garantáltan megtalálja. Az igazán rutinos kutyák szemre már azt is látják, hogy melyik lövés ért célt és melyik az, ami után nem érdemes túlzottan strapálniuk magukat.

Maximális irányíthatóságuk és ösztönös intelligenciájuk mellett a labradorok kiemelkedő kapcsolattartó képességgel rendelkeznek. Állandóan gazdájuk parancsát lesik, készen arra, hogy azonnal végrehajtsák azt. Ez nem afféle jól hangzó frázis, hanem a retrieverek munkájával összefüggő elvárás. Ők ugyanis a vadász parancsára dolgoznak, az ő irányításával végzik munkájukat. Némi önállóság persze megengedett, de messze nem annyi, mint például a gazdájától távol, a vadat önállóan kereső vizslák esetében.

Ennek megfelelően nem csoda, hogy a labradorokat igen határozott megfelelni akarás. Példás szolgálatkészséget bármelyik cserkészcsapat megirigyelhetné. Őszinten boldog, ha bármiben eleget tehet gazdája utasításának, vagy örömet tud okozni neki.

Haragmentes  mindenes

Magától értetődik, hogy a labrador retriever kimagasló képességei – bár az egyik legkiválóbb vadászkutyává teszik – túlmutatnak a vadászat keretein és számos más területen is kamatoztathatóak. Egyedüli szempont, hogy lehetőség szerint valamilyen keresési feladattal függjenek össze. Ennek megfelelően a labradorok nagyszerűen teljesítenek lavinamentő, robbanószer, kábítószer, romkeresési munkaterületen, sőt újabban a szarvasgomba-keresésben is.

Együttműködő és kommunikációs képességének a vakvezetésnél, illetve a terápiás feladatoknál veszik igen nagy hasznát, ahol döntő többségben szintén retrieverek teljesítenek szolgálatot.

Talán egyetlen terület létezik, melyben nem jeleskednek, ez pedig az őrző-védő munka. Nem mintha gyávák, puhányok lennének. A vadászat, illetve a korábban felsorolt feladatok igen stabil terhelhető idegrendszert, kifejezett bátorságot igényelnek, a labradorok jellemétől mégis teljességgel idegen az ember elleni harc, mégha csak imitált formában is. Ez a fajta az ember szolgálatára született és nem fér bele világképébe az emberrel szembeni bizalmatlanság, esetleg agresszivitás.

Igaz  ugyan, hogy az annak idején halászok mellett dolgozó labradorok őrizték a rájuk bízott értékeket, míg a legénység szesszel töltekezett a parti kocsmákban és egy igazán jó vérű, ragaszkodó kutya különösebb tanítás nélkül is vigyázza gazdája értékeit, de mindezt inkább kötelességtudatból és lojalitásból, mintsem az idegenekkel szembeni bizalmatlanságból teszi. Ennek megnyilvánulása is csak legfeljebb  határozott ugatásban, illetve az ismeretlenek megállításában merül ki, egy normális labrador sosem vetekedne odáig, hogy embert harapjon meg.

Hozzá tartozik az is, hogy a fajta külön kiemelt értékmérő tulajdonsága az ún. „puha száj”. Ez természetesen nem anatómiai, hanem öröklött viselkedésbeli sajátossága, ami azt jelenti, hogy a kutya ösztönösen a legkisebb sérülést sem okozva,  finom tartja és hozza vissza a vadat, vagy ami szája ügyébe kerül. Ennek az örökölt viselkedésnek nem része a csibészkaron piócaként történő függeszkedés.

Békés, konfliktuskerülő magatartása fajtársaival szemben is érvényesül. Még idegen kutyák társaságában is jól megfér másokkal, többnyire úgyis gazdáját lesi, vagy vele próbál játékot kezdeményezni, így a krakélerebb kutyák sem igazán találnak fogást rajta, mert kérdéses szituációban szinte sosem veszi fel a kesztyűt.

Kiképzők álma

Tenni akarása, megfelelni vágyása miatt a labrador önmagában véve is nagyszerű alanya bármilyen kiképzésnek. Ráadásul mindehhez igen fejlett apportkészség és játékos hajlam párosul, melyek így együtt igencsak megkönnyítik a vele való munkát.

Egyedül a gorombaságot, durvaságot nem nem viseli. Ilyen hozzáállással nagyon könnyű megtörni, elbizonytalanítani. Tény, hogy a jó vérű, a munkában rámenős, kemény egyedek olykor határozottabb bánásmódot igényelnek, de még velük szemben sincs szükség felesleges keménykedésre. A labrador gazdája kedvére és nem gazdája ellen akar dolgozni, ezért könnyen alakítható esetleges nem kívánatos viselkedése.

Éppen ezért még kevésbé tapasztalt tuladjonosok sem igazán tudnak kárt tenni benne és őket is meglepi, hogy játékos módszerekkel kutyájuk milyen gyorsan sajátít el különböző feladatokat.

Azt azonban sosem szabad szem elől téveszteni, hogy a labradorok eredetileg vadászkutyák, tehát szellemi foglalkozás mellett fizikai képességeiket is nap, mint nap próbára kell tenni. Abban az esetben, ha a családban senki sem vadászik, akkor is érdemes olyan iskolába ellátogatni vele, ahol valóban testhezálló feladatokban és szituációkban élheti ki képességeit. Szerencsére azonban, mivel apportra különösen fogékony fajta, változatos labdajátékokkal  viszonylag könnyedén leköthetjük energiáit. Ez lehet a standard „eldobom hozd vissza!”, de variálhatjuk a „párat eldugok, te pedig keresd meg!” változattal is.

Mivel eredeti és későbbi feladatai is vízközeliek voltak, a labradorok második otthonukként tekintenek a nedves közegre és amikor csak alkalmuk adódik, megmártóznak a legkisebb tócsában is. Egyesek szívükhöz kapnak, a télen jeges vízbe vetődő labrador láttán, de aggodalmora semmi ok. Megfelelő minőségű, kétrétegű szőrzet megléte esetén (mely kertben tartott kutyáknál magától értetődik) a labrador egész nap képes úszkálni a hidegben, mert vízhatlanságot biztosító bundája egyszerűen nem engedi testfelületéig a nedvességet.

Útban a csúcsra, vagy a hanyatlás felé?

Bármilyen meglepő, a mezőn lendületes, energikus labrador retriever otthon nyugodt, kiegyensúlyozott, könnyen kezelhető kutyaként viselkedik. A tartási körülményekkel szemben igen igénytelen, egyetlen elvárása a gazdával való szoros kapcsolat ápolása, így akár  lakásban is gond nélkül tartható, feltéve, hogy kellő időt szánnak mozgatására és a vele való foglalkozásra. A család gyermekeivel legendásan kedves és türelmes. Mindig vidám, megbízható társ az apróságok legvadabb játékaiban is.

Mindezen tulajdonságok együttese eredményezte a labradorok hihetetlen felszökött népszerűségét a 60-70’-es (hazánkban a 80’-as) években, mely korántsem vált a fajta előnyére.

A kedvencként választott labradorok többsége a dekoratív, sárga színű egyedekből került ki, ezzel párhuzamosan pedig felerősödtek pusztán csak színre, illetve küllemi adottságokra koncentráló tenyésztési irányzatok, melyek egyszerűen figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a fajta elsősroban munkakutya. Ezen a ponton meg kell említeni a divatot követő show kiállítások elvárásainak káros hatását, melyek legalább annyira aláásták az eredeti feladatokra való alkalmasságot, mint a korábban említett tenyésztői szemlélet. Hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Nehéz megmondani. Tény azonban, hogy napjainkban a küllem kiállításokon preferált erőteljes, nehéz testalkatú, vastag csontozatú, hatalmas fejű labradorok fizikuma kevésbé teszi lehetővé eredeti funkciójuk, a vadászat támasztotta követelményeknek való megfelelést.

A kizárólag küllemre történő szelektálás hatására a fajta bizonyos egyedei sajnos azon belső adottságoknak is jócskán híján vannak, melyek oly értékessé teszik a labradort. Sokukból teljesen hiányzik az apportkészség (!), és többnyire csak az várható el tőlük, hogy nyugodtságukkal ne zavarják környezetüket, tehát legfeljebb a társasági kedvenc szerepét képesek betölteni. A legnagyobb kárt azonban nem a show orientált küllemtenyésztők okozták a fajtának, mert bár számos esetben nem szenteltek megfelelő figyelmet a fajta eredendő készségeinek megőrzésére, azért legalább az idegrendszer stabilitását meg kellett őrizniük, ha másért nem, hát azért hogy kutyáik bírják a kiállítások megpróbáltatásait, vagy kellemes családi kutyaként funkcionáljanak. A mennyiségre termelő pénzéhes szaporítóknak köszönhetően azonban időről-időre fel-felbukkantak félénk, ijedős, vagy féktelen természetű, esetleg agresszív, kiszámíthatatlan viselkedésű retrieverek, melyek már családi kedvencnek sem ajánlhatók.

Még csak nem is titok, hogy a fajta meglehetősen régóta munka és küllem vonalakra szakadt. Ennek megfelelően a fajtaadó országban, Angliában körülbelül a 30-as évek óta a józanul kezelik a kialakult helyzetet és eszerint irányítják a tenyésztést. Valószínűleg rájöttek, hogy úgysem tudják befolyásolni az aktuális divatot, de mégis meg akarják őrizni a labradorok értékeit. Ennek megfelelően a családi kedvencnek alkalmas küllem, azaz show kutyákkal szemben alacsonyabb követelményeket támasztanak, mint a munka vonalakkal szemben, melyek maradéktalanul  őrzik a fajta kiemelkedő munkaképességét.

Létezik egy ún. duál tenyésztési irányzat is, melynek célkitűzése, hogy a kívánatos kiállítási küllemet megfelelő munkakészséggel ötvözzék. Ezek a kutyák általában kitűnő eredménnyel szerepelnek a küllemkiállításokon és mindemellett munkaversenyen sem kell szégyenkezniük. Teljesítményben persze messze elmaradnak a karcsúbb, könnyebb, szívósabb munka vonalú kutyák mögött, melyek viszont küllemkiállításokon nem rúgnak labdába.

Egészség tekintetében köztudott, hogy a labradorok csípőizületi diszpláziával és örökletes retina rendellenességgel terhelt fajta, ezért aki labrador mellett dönt, mindenképpen alaposan tájékozódjon a vásárlás előtt az adott tenyészetről.

Ahogyan korábban volt róla szó, egyéb iránt a labrador alacsony igényű kutya. Nagyon szeret enni és bizony kellő mozgatás nélkül gyorsan kigömbölyödik.

Összességében elmondható, hogy a labrador kiváló társ olyan gyermekes családokban, ahol a családfő vadászattal tölti szabadidejét. Ha esetleg senki nem vadászik az sem baj, a lényeg, hogy olyan sportos, aktív életmódot űzzenek, melybe a labrador aktívan bekapcsolható és a család hasznos tagjává válhat.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2006. december