„Az újjászületés kezdete”

Ifj. Vétek József neve ismerősen cseng magyar agaras berkekben. Immáron 15 éves tenyésztői munkája alatt mondhatni mindent elért, amit csak lehet. Számtalan kiállítási győzelem birtokosa, megszerezte a legmagasabb fokú mestertenyésztő címet, Kalandvadász kennelből kikerülő kutyái Európa minden országába eljutottak, és számos tenyészet alapult a tőle származó agarakra. Négy éve azonban váratlanul kikerült az agaras vérkeringésből. Talán nem mindenki értette ennek okát. Beszélgetésünk idején úgy tűnt, túl van a krízisen és most,  második gyermekének születése kellő erővel töltötte fel az újrakezdéshez, illetve a folytatáshoz.


Biztos sokakat érdekel, ezért elárulnád, hogy mi volt a négy éves „hallgatásod” oka?

Igazán nem egy, hanem több olyan hatás ért egyszerre, melynek okán szüneteltettem a tenyésztést.   A tenyésztői munkám során folyamatosan információt próbáltam gyűjteni, tudásomat minél inkább tapasztalati úton gyarapítani a fajtával kapcsolatban. Ennek hatására szemléletem folyamatosan átalakult, átformálódott, és négy évvel ezelőtt eljutottam egy olyan pontra, ahol egész addigi tevékenységemet át kellett értékelnem. Igen nehéz volt belátni korábbi hibáimat, és nyíltan kimondani a fajta körüli gondokat. Én olyan ember vagyok, aki boldogan segíti a magyar agár jövőjének alakítását, ám mindennek menedzselésére, vezetésére alkalmatlannak érzem magam. Mindeközben úgy éreztem, hogy mindenki tőlem vár megoldást ezekre a problémákra.  Nagyon nyomasztottak az elvárások és felelősség. Ebben a feszült helyzetben óhatatlan, hogy egy-két kudarcba is beleszaladjon az ember, ráadásul ekkor ért egy súlyos tragédia, egy balesetben elvesztettem három kedves kutyámat.

Mindezek a dolgok együttesen nagyon megviseltek és úgy döntöttem, abbahagyom a tenyésztést. Persze a kutyázást nem lehet „csak úgy” abbahagyni, különösen 15 év után. A háttérbe húzódva sikerült rendezni magamban a dolgokat, és úgy érzem, most nyugodtan, átgondoltan folytathatom elképzelésem megvalósítását.

Mi ez az elképzelés, illetve az új szemlélet?

Annak ellenére, hogy a magyar agár komoly múlttal rendelkezik, a fajta jelenleg is a fejlődés állapotában van. A magyar agarasok táborát számtalan elképzelés osztja meg, és  nagyon sok ellentétes vélemény feszül egymásnak, az ideális magyar agár megítélésének tekintetében.

A jelenlegi szemlélet szerint akkor  „jó” a magyar agár, ha darabosabb, „durvább” megjelenésű, mint az angol. Valahol értem ennek célját, hiszen ezáltal próbálják a higítani a fajtába valamikor bekerült angol agár hatást, én azonban azt gondolom, hogy egyszer és minden korra szakítani kellene az angolhoz való állandó hasonlítgatással.

Amikor a magyar agárra gondolunk, akkor egy magyar terepviszonyokhoz alkalmazkodó „terepagarat” kell elképzelnünk. Nagyon sok időbe telt, mire sikerült összeraknom magamban ezt a típust. Rengeteg időt töltöttem annak megfigyelésével, hogy hogyan dolgozik a magyar agár a terepen, illetve hogy egy kiváló képességű kutya milyen testfelépítéssel rendelkezik. Arra jutottam, hogy elsődleges célként az ősi funkciónak, azaz a vadászatnak való megfelelést kellene tekinteni. Amelyik kutya élesben jól teljesít, az nem lehet rossz felépítésű, tehát automatikusan hozza magával a kívánatos testalkat kialakulását.

Szerinted mik azok a kívánatos tulajdonságok, melyekre nagyobb figyelmet kellene fordítani?

Ahhoz, hogy előre léphessünk, bizony érdemes néha hátra tekintenünk. Az öreg agarasok nem véletlenül keresték az almokban a „szakadt mellű”, „nagytalpú” és „kampós fogú” kölyköket…

Manapság nem tekintik annyira fontosnak az ideális mellkasformát, pedig a hangsúlyos, mély, nem túl szögletes, de nem is túl ívelt mellkas gondoskodik a kutya megfelelő oxigénellátásáról, valamint hűtéséről, mely a kitartó, nagyteljesítményű vágtához elengedhetetlen feltétel.

Szintén elhanyagolják a nyúlmancs fontosságát, pedig a jó talajfogású, szilárd lábak nagyon fontosak a sikeres hajszához.

Hajlamosak elfelejteni a fogak szerepét is, holott a magyar agár csak megfelelő méretű fogakkal lehet képes eredményesen vadászni.

Mindezeken túl nem szabad megfeledkezni a súlypont kérdéséről sem, mely a fordulékonyságot befolyásolja.

Érdemes lenne jobban odafigyelni ezekre a tulajdonságokra, mert ezek teszik képessé a magyar agarat arra, hogy akár 5-6 nyúlhajtást is végigcsináljon a legszélsőségesebb körülmények között, anélkül, hogy megsérülne, vagy hőgutát kapna.

Hallottam olyan véleményt mely szerint egyetlen cél lehet a magyar agár tenyésztésében, az „ősi típusú” magyar agár feltámasztása és megőrzése. Osztod ezt a nézetet?

Ahogyan korábban említettem többféle elképzelés kering a magyar agár megítéléséről és a fajta még nem elég kiforrott etekintetben. Léteznek kiállítási, ún. show kutyák, verseny, valamint vadász magyar agár típusok. Ez utóbbin belül is meg lehet különböztetni a kis- és nagyvadra használatos változatot. A „nagyvadas” felhasználás természetesen teljesen illegális, a vadorzókra jellemző tiltott tevékenység.

Mindazonáltal nagyon nehéz definiálni az „ősi típust”. Az 1800-as években, mikor az eluralkodott anglománia hevében angol agarat kevertek a magyar agárhoz, némiképp átalakult a fajta. Az ezt megelőző időszakban pedig igencsak heterogénnek mutatkozott. Egyik típusa drótszőrű volt és nagyvad vadászatokon használták, könnyebb testalkatú, rövid szőrű változatát pedig róka és nyúl hajtásokon alkalmazták. Mindebből talán érzékelhető, hogy egységes ősi magyar agár abban a formában nem létezett, ahogyan egynéhányan gondolják.

Nézetem szerint, a mai magyar agarak tulajdoképpen magyar, keleti és angol agár keresztezések leszármazottai, és orientációs szempontból valahol a keleti és nyugati agártípusok közé sorolhatók.

Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy jelenleg legtöbbet úgy tehetjük a fajtáért, ha a funkcionálisan tökéletes magyar agár kialakításán fáradozunk.

Úgy érzed, hogy szükség lenne a magyar agár eredeti funkciójának megőrzésére? A versenyzést nem tartod megfelelőnek erre?

Azt kell mondanom, hogy a versenyzés szép, és  pártolom minden olyan esetben, amikor mind a kutya, mind gazdája jól érzi magát benne, azonban nem lehet a magyar agár tenyésztés fő irányvonala. A versenyen nem lehet kiaknázni a magyar agár azon értékeit, melyek oly nagyszerűvé  teszik. A vadászat borzasztóan jó kombinációs készséget, magas szintű intelligenciát, nagyfokú kitartást,  fordulékonyságot, összetett mozgáskultúrát és erős szervezeti szilárdságot követel. Emellett a vadász agár nem futni akar, hanem fogni és ez lényeges különbség. Számtalan példa volt már arra, hogy egyes magyar agarak azért nem voltak alkalmasak pálya- , vagy coursingversenyzésre,  mert az előző futamokban kifigyelték hogy „szalad a (mű)nyúl” és mikor ők kerültek sorra, nemes egyszerűséggel az érkezési pontra helyezkedtek. Eszük ágában sem volt vadul hajkurászni a zsákmányt, mikor tudták, hogy az mikor és hova fog érkezni, hol ejthető el a legkönnyebben. Félő, hogy a versenyek mesterséges  helyzetei kiölik belőlük ezt a fajta intelligenciát.

A kérdés első részére visszatérve, azt gondolom, hogy igenis szükség van a magyar agár készségeinek megőrzésére, hiszen több évszázad nemesítési, tenyésztői munkáját semmisítenénk meg, ha figyelmen kívül hagynánk mindezt. Nem szabad a magyar agarat is feláldozni a nyugatról begyűrűző – és szerintem igen ártalmas – „fajtauniformizálás” ostoba kényszerének.

Szavaidból érezhető az agaras vadászat pártolása. Mit tudnál modnani azoknak, akik ellenzik ezt a fajta vadászati módszert?

Mielőtt bárki attól tartana, hogy az agarasok el akarnak lepni a mezőket és szántóket, hogy ott az összes létező vadra ráuszítsák kutyáikat el kell mondjam, hogy a jelenleg érvényes FVM rendelet szerint, magyar agarakkal csak nyúlvadászat folytatható, az is csak meghatározott feltételek, szigorú keretek közepette.

Az agaras vadászatot ellenzőket két nagy csoportra lehet bontani. Akik állatvédelmi szempontokra hivatkova utasítják el az agaras vadászatot, illetve a vadászat bármilyen formáját, tudomásul kellene venniük, hogya modern vadgazdálkodás elképzelhetetlen vadászat nélkül. Nem akarok szőrösszívűnek tűnni, és el kell, hogy mondjam – a vadászat szükséges velejárója – az ölés nekem sem szolgál örömömre, de  eme téma kizárólag érzelmi szempontból való megközelítése alapvetően téves felfogást eredményez. Erdőink, mezőink növényevőit nem fenyegeti ragadozó állat. Ennek hiányát az embernek, azaz a vadásznak kell betöltenie. Enélkül a nyulak, őzek és szarvasok túlzottan szaporodnának és egyszerűen felélnék a környező erdőket és mezőket. Nem beszélve a rókákról, melyek bizony komoly gazdasági, sőt egészségügyi károkat tudnak okozni, ha számuk túlzottan megemelkedik. Vadászat tehát mindig is volt, van és lesz. Én azonban azt gondolom, hogy miért is ne lehetne a vadászat bizonyos ágát – meghatározott formában – agarakkal végezni. Ez jót tenne a vadállománynak, hiszen a gyengébb zsákmányállatokat természetes módon szelektálná ki, és a fajta javát is szolgálná.

Ha esetleg valakit az ölés eme formája borzaszt, el kell mondjam el, az agarakkal folytatott vadászat egyike a leghumánusabbnak és legsportszerűbbnek. Az agár nem kényelmesen, 500-800 méter távolságból ejti el gyanútlan áldozatát, hanem becsületes küzdelemben, alaposan megdolgozik érte. A magyar agár nem koncol, nem szaggatja, sebzi a vadat. A megfogott zsákmányt egy szemvillanás alatt, mondhatni kíméletesen öli meg. Láttam én már elhibázott lövés miatt jó ideje kínlódó vadakat. Ha az agaras vadászat ellenzői is látták volna őket, biztosan másképp vélekednének…

Az ellenzők másik nagy tábora a vadászoké, vadőröké. Masszív ellenérzéseik pedig az agaras rabsicoknak köszönhetőek. Sajnos vannak térségek, ahol az agarakkal folytatott vadrablás teljesen természetes, generációról-generációra öröklődő hagyomány. A vadászokba berögződött, hogy aki agrakkal jelenik meg a mezőn, csakis orvvadász lehet. Furcsa paradoxon, hogy bár a magyar agár sokat „köszönhet” a vadorzóknak, hiszen annak idején ők mentették meg a kihalástól, illetve ők azok, akik szinte változatlan formában arra használják a fajtát, amire született, tevékenységük szülte ellenérzések mégis ellehetetlenítik a sportszerű és legálisan folytatott agarászat lehetőségét.

Ezt a helyzetet csak a rabsicok elleni kemény fellépéssel, valamint az agaras és vadásztársadalom egymáshoz való közeledésével oldható meg.

Bízom benne, hogy előbb-utóbb sikerül egységbe kovácsolni a magyar agarasokat, és feléleszteni a “kultúragarászat” hagyományát, mely történelmünk során kiemelt szerepet játszott a magyar kinológiában, és mindenekelőtt a magyar agár jelenét és jövőjét szolgálja.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2005. szeptember