„Szépség, vagy teljesítmény!”

Págány Tamás céltudatosan, kizárólag versenyorientált elképzeléssel vágott bele 9 éve a magyar agarazásba. Többéves kőkemény munkával,  saját  tapasztalatai alapján egyéni   edzésprogramot épített fel, melynek eredményességéről számos bajnoki cím, első helyezés, valamint bronzkoszorús mestertréneri cím tanúskodik. Felesége Bali Orsolya szintén tenyésztő, aki a honi agarasok között méltán ismert Kucorgódombi Kennel tulajdonosa,  kiállítási vonalon tudhat magáénak komoly eredményeket. Annak ellenére, hogy mindketten magyar agarat tenyésztenek, sosem gondolkoztak kennelegyesítésen.


- Könnyen megfér egy fedél alatt két különböző tenyésztési irányzat?

- Ebből sosem voltak nézeteltéréseink. Mindkettőnket eltérő célok,  más elképzelések vezérelnek, ugyanakkor valljuk – és lehet, hogy ezzel sokan nem értenek egyet – hogy „szépség” és teljesítmény nem lehet egyszerre tenyésztési szempont. Tudom, hogy ezt nem „illik” így kimondani, de ez az igazság. Természetesen nem lehet cél a fajta kettéválasztása, mint ahogyan az az angol agár esetében történt, de a mai magyar agár standard  még mindig meglehetősen kiforratlan, és olyan követelményeket támaszt, mely inkább a küllemet helyezi előtérbe a funkcionalitással szemben.

Egy szó, mint száz szándékosan nem akartuk kenneljeinket egybeolvasztani, mindenesetre elképzeléseink egy ponton találkoznak, ez pedig a minőségre való maximális törekvés.

- Tőled tudom, hogy annak idején versenyzési szándékkal kezdtél agarazni. Mi ragadott meg annyira ebben a sportban?

- A versenyzés, a versenyszellem mindig is életem része volt. Választott sportágam a sebességhez kötődött, mivel országúti kerékpároztam, és talán ez lehetett az oka, hogy a szintén „futóbolond” agarak felé orientálódtam. Amikor aztán testközelből megtapasztalhattam, hogy mit tudnak ezek a kutyák, teljesen beléjük bolondultam. A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy mit jelent egy igazi agárvágta. Ezt nagyon nehéz szavakban visszaadni. A robbanásszerű rajt, az elképesztő sebesség és  lendület, a mancsuk alatt döbörgő talaj, … egyszerűen életre kel a kutyában az ERŐ.

Volt olyan kétkedő ismerősöm, akit egy 140-200 méteres vágta végkép meggyőzőtt választásom helyességéről és többé nem nézte le az agarakat. Az agarak megítélése ugyanis meglehetősen szélsőséges: vagy szeretik, vagy megvetik, a közömbösség általában ritka velük kapcsolatban. Sajnos magam is számtalanszor céltáblája voltam gúnyos megjegyzéseknek, sőt több esetben konfliktusba keveredtem más kutyásokkal is emiatt. Olyan is előfordult, hogy valaki: „Nézd, jönnek a ropik, menj vacsorázni!” – felkiáltással séta közben ránk uszította kutyáját. Ilyenkor kutyáim megvédték magukat, mely bizony a másik fél számára  nemritkán súlyos következményekkel jártak.

Idővel lassan elmaradoztak a gúnyolódások és mikor megjelentünk a téren, a legrenitensebb bajkeverő kutyák egytől-egyig pórázra kerültek…

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy mi voltunk a „tér rémei”. Sőt, én mindenkit előre kértem, ne engedje hozzánk a kutyáját, mert a versenyszukám testőrségét ellátó Dacos nevű kanom nem nézi jó szemmel a közeledést. Sajnos szükség volt is szolgálataira, mivel a több hónapon át tartó gondos felkészülést  pillanatok alatt tönkre teheti egy kötekedő kutya, sérülést okozó  támadása.

- Ha versenyzésről beszélünk, voltaképpen mit kell ezalatt érteni?

- Az agarazásnak három fajtája létezik: hagyományos pályaverseny, coursing és az agaras vadászat.

A hagyományos versenyen egy futamon 6-8 kutya vesz részt, akik boxból indulnak, az emberi irányítással hajtott műnyúl után. A pálya kettős „U” alakú, többnyire homokos, de létezik kevésbé kedvelt, balesetveszélyesebb fűves pálya is. A kutyák rövid (270, 350 méter), hosszú (780, 860 méter), de legtöbbször normál  távon (480 méter) mérik össze tudásukat.

A coursing valójában a vadászatot imitálja. A párban induló kutyák egy, a földbe helyezett tárcsák között cikk-cakkban zsinórral húzott műnyulat üldöznek. Régebben meghatározott kapuk között kellett átszaladniuk, hogy pontot kapjanak, ma már nincsenek kapuk. Teljesítményüket coursing bírók értékelik, akik elsősorban a kutya tempóját, helyezkedését, kondícióját, helyzetfelismerését és fogását vizsgálják.

Mindkét versenytípushoz való részvételhez ún. liszenszet, azaz versenyengedélyt kell szerezniük. Ezt legkorábban 14 hónapos koruk után tehetik meg, melynél legfontosabb követelmény, hogy a kutya teljes erőbedobással,a nyúlra koncentrálva fusson. A liszensz megkapása után a kutya 18 hónapos korától kezdve 8. életévének betöltéséig (még abban addig az évig) versenyezhet.

A nyúlvadászathoz, melyet az FVM rendelete engedélyez, szintén képességvizsgát kell tenniük.

- Tudvalévő, hogy hazánk nagy múltra visszatekintő agaras kultúrával büszkélkedhet. Igaz ez a versenyzésre is?

- A versenyagarazásnak komoly hagyományai vannak ugyan, ám jelene letűnőben van Magyarországon. A versenyzés hőskora a 70′-es évekre tehető. Ebben az időszakban nagy népszerűségnek örvendett, sok kutya és még több néző volt jelen. Azóta megszűntek a futamok  Budapesten, a Pokolszigeten és Gyálon is. Csak Isaszegen és Rábapatonán maradt agárpálya. Ez utóbbi létesítmény egyébként némi bizakodásra ad okot, mivel valóban európai színvonalú, kiváló minőségű pálya, mely jövőre a VB-nek ad majd otthont.

- Gondolom a versenyzéshez külön felkészülés szükséges, nem elég csak beszuszakolni a kutyát az indítóboxba és hajrá…?

- Mint minden versenysportág, az agárversenyzés is alapos felkészülést igényel. Sokan talán nem is gondolnák, hogy a versenyzés mennyi és milyen komoly edzésmunkát igényel a kutyától és gazdájától egyaránt.

Mindez pedig szinte a születés után kezdődik. Már kölyökkorukban el kell dönteni, hogy milyen céllal szeretnénk felnevelni agarunkat. A versenyzésre szánt kutyákból – az általános szocializációt követően – célzottan kell előhozni, és fejleszteni a szükséges képességeket. Ezek közül első és legfontosabb az űző-hajtó ösztön. Ennek érdekében már egészen fiatalon egy zsákmány-tárgyat (lehetőleg nyúlbőr, de lehet rongy is) mozgatok a kölykök között. Értelemszerűen csak azokkal a kölykökkel foglalkozom alaposan, melyek érdeklődést mutatnak a mozgó tárgy iránt. Kicsit később horgászbot végére erősített zsákmány segítségével mozgatom a csapatot. Mikor már akkorák, hogy kifejezetten zavarják egymást az üldözésben, egyenként foglalkozom velük, de úgy, hogy a többiek is láthassák a játékot, így mindig ébren marad lelkesedésük. Természetesen vannak alapszabályok, melyeket be kell tartani a „bőrözésnél”. A legfontosabb talán a fokozatosság elve. A fiatal kutya fusson, szaladgáljon minél többet a szabadban, lehetőleg más kutyák társaságában. Ez nemcsak a szocializáció szempontjából hasznos, hanem segít az inak, izmok fejlődésében, nyúlásában.

A zsákmányt mindig földközelben kell tartani, hiszen a nyúl is a talajközelben fut. Sosem szabad hirtelen leterhelni a kutyát, mert vagy idő előtt elege lesz, és megunja a játékot. A bőrözés végén mindig hagyni kell fogni a kutyát, hogy kisülhessen a felfokozott vadászösztön, így legközelebb is szívesen hajkurászik majd.

A bőrözést elég hetente  egy alkalommal végezni és sosem szabad a kutyánál hagyni a bőrt, így állandóan „éhesen” tartható hajtóösztöne.

Ha sikerült kellő szintre fokoznunk és megszilárdítanunk az űzési hajlamot, elkezdhetjük specifikálni a gyakorlatokat. Ez leendő pályaversenyző kutyánál a balra forduló futást (pályaversenyen mindig bal kanyart futnak a kutyák), coursing kutyánál mindkét irányú fordulásokat, irányváltásokat, jobb, illetve bal lábra történő vágták gyakorlását jelenti.

Mikor már kellően „nyúlbiztos” és eléri a megfelelő kort (körülbelül 1 év), akkor már meg lehet próbálni géppel  egy-egy egyenes üldözést húzni számára.

Idővel hozzá kell szoktatni a kötelező „versenyszerelés,” a szájkosár és takaró viseléséhez, illetve az indítóboxhoz.

Az érett versenykutyák természetesen minden egyes versenyre külön felkészülést igényelnek. Télen az agarak pihennek, ami azt jelenti, hogy kiadós kirándulásokkal mozgatom, és alapkondícióban tartom őket. A versenyszezon (általában április) kezdete előtt 2-3 héttel már elkezdem komolyan mozgatni kutyáimat.

A konkrét felkészülés három fázisból áll:

Első az alapozás, melynek célja,  rendszeres futtatásokkal egy nagy tömegű alapizomzat kialakítása.

A második fázisban néhány felkészítő edzést végzünk a pályán. A harmadik, a „direkt pályára edzés” fázisa, mikor a kutyák súlyát a versenyhez optimalizálom, úgymond leszikárítom őket.

Az edzésmunka eredményeségéhez természetesen, nemcsak alaposan átgondolt edzésterv, hanem tudatosan megtervezett étrend is szükséges. A versenykutyák a tömegesítés, izomépítés időszakában sok húst, vagy minőségi, fehérjedús tápot kapnak, míg a szálkásítás időszakában csökkentem a fehérjebevitelt és inkább a zsír arányát növelem.

Sokéves tapasztalataim alapján nagyon fontosnak tartok kiemelni – a korábban említett fokozatosság elve mellett – hogy mindig az edzésprogramot  kell a kutyához igazítani, nem pedig fordítva, tehát minden kutyát a neki legmegfelelőbb módon, egyéni adottságainak megfelelően kell felkészíteni. Futószalagszerűen végzett, sablonos edzésmódszer – ahogy a kutyázás más területein  – , itt sem vezet eredményre.

- A pályaversenyzés nem támaszt merőben más követelményeket a magyar agárral szemben, mint amiknek korábban kellett megfelelnie? Nem válna a jobban a fajta hasznára a vadászat, mint a versenyzés?

- Dehogynem. A magyar agár, hazai éghajlatnak és terepviszonyoknak leginkább megfelelő vadászagár. Kitartásának, felépítésének, szervezeti szilárdságának köszönhetően kiváló hosszútávfutó éppen ezért a pályán valamivel lassabb, mint a „Sprintkirály” angol agarak. Minél inkább rövid távra dolgoznak a magyar agárral, minél inkább a gyors pályaagár kialakításának vágya kerül előtérbe, annál inkább veszít, ősi típusából és – az azonos szelekciós nyomás hatására – az angol agárhoz hasonlatossá válik.

Éppen ezért, én személy szerint abszolút pártolnám az FVM rendelete által engedélyezett agaras nyúlvadászatot, és amennyiben mód, lehetőség volna a tiszta, de legfőképp biztonságos kivitelezésére – ami egyébként  „elvileg” törvényileg garantált – végleg otthagynán a versenypályát.

Az agaras vadászatot pártolókat gyakorta valamiféle újkori, „európaiatlan” barbarizmussal vádolják meg, pedig erről szó sincs. Ez az „ősi-új” vadászati módszer gyakorlatilag egyenértékű a puskás vadászattal, és ugyanolyan szigorú feltételekhez kötött (szerződés, területbérlés, vadhús kifizetés, stb…), ráadásul az agár megdolgozik azért amit fog és sokkal természetesebb módon szelektálja ki a gyengébb egyedeket az állományból, nem beszélve arról, hogy igen hatékony segítséget jelent a kártékony dúvad (róka) irtásban is. Ez a tevékenység pedig nemcsak hozzájárul a korszerű vadgazdálkodáshoz, de lehetőséget biztosít egyik legősibb magyar fajtánk eredeti tulajdonságainak megőrzésére.

Sajnos azonban a fajta használati értékével az erdő fosztogatói, a vadorzók is tisztában vannak, és előszeretettel hsználnak magyar agarakat (vagy keverékeiket) a vadak megtizedelésére. A kutyák csendesek és igen hatékonyak, ha pedig kilövik őket, hát fene bánja, „fogyóeszköz”, van másik 10 az udvarban…

A vadászok pedig ki is lövik őket. Korábban erre törvény adta lehetőségük volt, 2004. július 1-je óta azonban se kóborkutyát, se vadat hajtó agarat nem szabad kilőniük, elvileg… Csakhogy „nem lehet minden pofon mellé rendőrt állítani”. A vadászokban oly mélyen gyökeredzik a vadorzók és kutyáik iránt érzett ellenszenv, hogy ha agarat látnak, azonnal rabsicnak könyvelik el az embert és – tisztelet a kivételnek – a bevezetett új szabályozás ellenére, gyakorta kilövik a kutyát (főleg, ha tanú sincsen rá). Hiába a törvény ereje, a büntethetőség lehetősége, ha megtörténik a tragédia, a szeretett kutyámat nem hozza vissza semmilyen bírói ítélet.

A fentiek okán az agarazás iránti szenvedélyemet csak a versenypályán tudom maradéktalanul  kiélni, ahol a sikeresség többek közt a kutyák gyorsaságon múlik. Mivel korábban felvetett agályomat változatlanul fenntartom, miszerint a magyar agár gyorsítására való törekvések a fajta kárára válnának, ezért a közelmúltban arra az elhatározásra jutottam, hogy megpróbálom inkább a coursing, és ha lehetőség van rá, a megfelelő keretek között rendezett vadászatok felé fordulni, mert sokkal jobban szeretem és becsülöm a fajtát annál, hogy ősi értékeit feláldozzam.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2005. szeptember