A pisze puszedli

A mops, e bájos kis ebecske – bár valóban ennivaló jelenség – nem gasztronómiai hanem rendszertani hiányosságot tölt be: vélhetően ő a hiányzó evolúciós láncszem az ázsiai törpekutyák és a rumoshordó között.

Mivel azonban a fenti felvetésre semmilyen kézzelfogható bizonyíték nem áll rendelkezésre, ezért meg kell elégednünk annyival, hogy a mops sok tekintetben az egyik legpatinásabb múlttal büszkélkedő fajta. További érdekessége, hogy bár megjelenése kissé bulldogos, ráadásul Anglia a standard adó ország, a bulldog őshazája egy csepp köze sincs „tömpe orrú bikaharapókhoz”.

Ahogyan már megszokhattuk a mops kialakulása sem vegytisztán levezethető folyamat, hanem több, hol párhuzamos, hol egymást keresztező elképzelések sűrű szövevénye. Ezek között a legáltalánosabban elfogadott hipotézis, hogy a mops egy ősrégi kínai kutyafajta, a Lo-Sze le-származottja. Elődeit – mint értékes és mellesleg igen eredeti ajándékot – kereskedelmi karavánok delegálták Európába a XVI-XVII. században. Ennek megfelelően a mopsok kezdettől fogva nem egyszerűen „csak” kutyák, hanem dédelgetett nemesi kedvencek voltak. Gazdáik többnyire a felső tízezerből kerültek ki, nem egy közülük igen prominens személyiség, kiknek kutyáiról is legendák szólnak. Egyikük Orániai (Hallgatag) Vilmos Pompey nevű kutyája, aki lármázásával meg hiúsított egy gazdája elleni merényletet. Eme tettével a mops a holland orániai udvarház szimbólumává vált. De megemlíthetjük Napóleon első feleségének, Fortune nevű mopszát, aki állítólag nem átallotta megmarni a mélynövésű császárt, mikor az vélhetően pajzán gondolatoktól vezérelve, megpróbált beosonni felesége hálószobájába.

Sőt mi több, egy Németországban működő titkos szabadkőműves társaság tagjai is Mops-rend-nek nevezték magukat.

A mopsok hirtelen felfutó népszerűsége a XIX. századra csökkenni látszott, ám a század végén új erőre kapott, elsősorban Angliában. Nyilván ennek köszönhető, hogy bár a fajtagazda szerepért  Kína, Hollandia és Oroszország is csatába szállt, „anyaországként” végül Angliát fogadta el a Nemzetközi Kynológiai Szövetség (FCI).

Haszontalanul is értékes

Ahogyan azt láthattuk, a mopsok tartása kezdettől fogva az úri rétegek kiváltsága volt. A szegények hozzájuk sem jutottak, ha pedig valamilyen tévedés folytán mopsot tarthattak volna, nyilván nem sok hasznát veszik, hisz az alsőbb rétegekben a igazi mércét a teljesítmény jelentette, nem pedig a származás. Ebből a szemszögből a mopsok értékét nehéz lett volna meghatározni, hiszen valódi társasági kutyák, melyek vidám szórakoztatásra, meghitt együttlétre születtek. Ilyen formán bármi másra alkalmatlanok.

Erről már sajátos testalkatuk is árulkodik. A mopsok zömök kis fickók, méreteik ellenére jó esetben 8-10 kiló is beléjük szorul, ami nem kevés az ő kategóriájukban. Hengeres testalkatuk sem kifejezetten az atletikus mozgás segítője, bár kétségtelen, hogy a mopsok ennek ellenére igen élénken és sokat szeretnek mozogni.

A mops kerekded feje külön tanulmányt érdemelne. Sötét maszkba burkolódzó arca annyira kifejező, hogy modortalanság volna pofának titulálni. Kölyök korban oly megszólalásig hasonlít egy humanoid földönkívülire, hogy a megboldogult Déri János vezette, Nulladik típusú találkozások című magazinműsorban nyugodtan lehetett volna illusztráció. Felnőttként azért már jól kivehető kutya ábrázattal rendelkezik, bár néhány kifinomult dramaturgiai érzékkel elhelyezett grimasszal és némi homlokránc összjátékkal könnyen képes kételyt ébreszteni a felületes szemlélőkben, kutya mivoltát illetően.

Orra annyira rövid, hogy profilból szemlélve az embernek egyenesen hiányérzete támad. Ezt mintegy ellensúlyozandó kaméleonokat megszégyenítő hosszúságú nyelvel rendelkezik, melyet liheéskor általában elegáns ívben görbít az ég felé. Orra kapcsán meg kell említeni, hogy a fajta bizonyos egyedeinél előforduló  szörcsögő, szuszogó, hortyogó hang nem általánosan jellemzője. Való igaz, hogy a mopsok örömükben igen sajátos hangrepertoárt képesek felvonultatni, de ennek semmi köze a fenti jelenséghez, mely a rövid orrhoz olykor szerencsétlenül párosuló szűk orrnyílások következménye.

Mindezekből leszűrhető, hogy aki a mopszért rajong, azt nem a külcsíny csillogása ejtette rabul…

Viccben nem ismer tréfát

Annak ellenére, hogy a mopsok igen előkelő származással rendelkeznek, és világ életükben magas körökben mozogtak, jellemükben nyoma sincs mimóza kényeskedésnek, vagy fölényes lekezelésnek.

A mopsz tisztában van saját külső adottságaival és kellő öniróniával rendelkezik ahhoz, hogy mindezt kamatoztathassa a mindennapi életben. Ennek szellemében javíthatatlan optimista, aki még késő öreg korában is kapható játékra, mókázásra, bolondozásra.

A kis „turcsi sármőr” rendkívül megnyerő modorú, végtelenül kedves állatka. Mivel mindennapjait évszázadokon keresztül díványon kergetőzve, többedmagával töltötte, jellemében nyoma sincs semmiféle agressziónak, emellett kifejezetten filantróp beállítottságú. Legfőbb igénye, hogy bármilyen formában – akár díszpárnának álcázva – imádott gazdája közelében lehessen, vagy ha mégsem, legalább néhány fajtársával elüthesse az unalom óráit. Etekintetben nincsenek előítéletei. Egy csivavával éppolyan jól kijön, mint egy közép-ázsiai juhásszal.

Ahogyan minden nagy jellemnél megszokhattuk, időnként szeret saját feje után menni és bizony olykor látványosan képes megsértődni, de annyira azért nem veszi komolyan magát, hogy haragtartó legyen.

A mopzs, bár igen élénken reagál az idegenek érkezésére, melynek heves ugatással ad hangot, ez leginkább türelmetlenségében teszi, ugyanis szinte bárkit azonnal bartájául fogad. A gyáva, visszahúzódó, vagy támadó, esetleg sunyi mopsz súlyos jellemhibáról tesz tanúbizonyságot, de ez szerencsére nagyon ritka jelenség.

Néha neveletlen, de nem nevelhetetlen

Bizony nem is oly ritka, hogy a mops tulajdonosok tökéletesen megelégszenek azzal, hogy egy eredeti fazonú, mindig vidám kis vasgyúró tulajdonosai, akinek szárnyaló egyéniségét nem akarják „nagy kutyáknak való” fegyelmezéssel derékba törni. Nos, lehet, hogy furcsán hangzik, de egy fegyelmezett kutya sokkal több szabadságot élvez az életben, mint „parlagon” hagyott társai. Ez a mopsra éppúgy vonatkozik, mint bármilyen más fajtára.

Mennyivel kényelmesebb és egészségesebb, ha a futtatón nyugodtan elengedhetjük engedelmes kutyánkat, mint állandóan a pórázba csavarodott „kutya-laokón csoportokat” bogozgatni.

A mops nevelése ráadásul nem is ördöngőség, hiszen játékos hajlamából és intelligenciájából adódóan könnyedén tanul. Ha a játék esetleg kevésbé motiválná, akkor is nyugodtan apellálhatunk szinte állandóan korgó gyomrára…

Az olykor-olykor rátörő makacsságon leghatékonyabban higgadt következetességgel lehetünk úrrá.

Ezzel a  kevés többlet erőfeszítéssel a helyi kutyasétáltató igazi kuriózumává is válhatunk

Nem véletlen, hogy a nagy sikerű Man in Black (Sötét zsaruk) című film első és második epizódjában is szerepelt mops (egészen véletlenül földönkívülit játszott…)

Hosszúlejáratú konyhamalac

Valószínűleg a társadalmi elit köreiben eltöltött sok-sok év miatt lehet, hogy a mopsok igen fejlett gasztronómai érzékkel rendelkeznek és felettébb nagyra becsülik a kulináris élvezeteket. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy imádják a hasukat és jóformán minden eléjük kerülő táplálékot, vagy annak látszó dolgot megesznek. Egyes mopsok – sok emberrel ellentétben – még a különféle főzelékeket, zöldségeket és gyümölcsöket is nagy megelégedéssel fogyasztják.

Számtalan vicces és szórakoztató hóbortjai közül van azonban egy, ami nem válik büszkeségére. Rejtéjes módon, a mops viszonylag nehezen lesz szobatiszta. Míg más fajták egyedi akár már 5-7 hónapos korukban is maguk mögött tudják ezt a problémát, addig a mopsok – mintha gyermekkorukat akarnák meghosszabbítani – változatlanul a lakásban intézik „ügyes-bajos” dolgaikat. Következetesség a megoldás kulcsa: egyszerűen kitartóbbnak kell lenni, mint kutyusunk záróizmai… A helyzet tehát nem reménytelen, csak kicsit tovább tart a megoldása.

Kistermetű kutyáknál megszokott módon a mopsok örvendetesen hosszú életűek. Akár a 15-16 éves kort is megérhetik, mely már valóban matuzsálemi a kutyák között. Annak érdekében azonban, hogy minél tövább élvezhessük egy csodálatos kis kutya társaságát mindenképpen egészséges életmód és a kutyának szükséges mennyiségű és minőségű táplálás szükséges. Sajnos ugyanis a mopsok életük alkonyán hajlamosak az elkényelmesedésre, és ha ez kiadós étkeztetéssel párosul, akkor amúgy is „teltkarcsú” formájuk visszafordíthatatlanul gömbölydedre hízik, mely  jelentősen megrövidítheti életét.

Egyéb iránt a mops alapvetően egészséges fajta. Talán csak sajátos elhelyezkedésű és méretű szeme sérülékenyebb az átlagnál. Rövid orra miatt kifejezetten óvni kell a hosszan tartó melegtől és kánikulától, mert az sajnos valóban végzetes lehet számára.

Más társasági fajtákhoz hasonlóan, mérete miatt bárhová magunkkal vihetjük, melyet különösen nagyra értékel, hiszen mindenhová szívesen kíséri gazdáját. A mops tehát ideális választás városi lakásba, ahol éber jelzőként funkcionál. Kifejezetten alkalmas idős, magányos emberek mellé is, kiknek társasági és szeretetigényét elégíti ki, de fiatalok, vagy gyermekes családokban megtalálja helyét, mint mindig tettre kész mókamester. Túlzottan kicsi (6-8 év alatti) gyermekek mellé azonban nem való, mert ők még nem képesek pontosan felmérni saját erejüket és  kárt tehetnek a kutyában, különösen egy 8-10 hetes kölyökben.

Annak ellenére, hogy a mops igán lakásban érzi magát elemében, kertben is szívesen elvan, főként ha sok izgalmas dolog történik a környéken, melyről feltétlenül tudnia kell. Ez azonban csak úgy képzelhető el, ha éjszaka bent alhat, a hideget és magányt ugyanis tiszta szívből utálja.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2006. november