A vörös-fehér hadititok

A moszkavai őrkutya tulajdonosok többségét leveri a víz, mikor egy többgyermekes családot pillanatanak meg közeledni. Mire lenne ideje felkészülni a találkozásra, addigra a gyermekek kórusban rikoltják: „BEETHOVEN!!!” – és azonnali rohamra indulnak, sokszor nem kevésbé lelkes szüleik kíséretében. Az első meglepetés akkor éri őket, mikor a túlcsorduló szeretetroham hullámai szemmel láthatóan megtörnek a „tévében látott”, hatalmas állaton, aki ha az „ostromgyűrű” túl zorosra záródik körülötte, bizony igen határozottan érezteti a rajongókkal, hogy hatalmas tévedésben vannak. Fizikai erőszakot – különösen gyermekekkel szemben – még ekkor sem alkalmaz, de hatalmas mellkasából fölmorajló mennydörgő morgás elég meggyőző erővel szokott hatni… A második sokk akkor csap le az „autogramkérőkre”, mikor a gazda elmagyarázza, hogy kutyája NEM Szent bernáthegyi, hanem moszkvai őrkutya.

Born in the USSR

A moszkvai őrkutya azon kevés fajták közé tartozik, melynek múltja nem vész a pre-hisztorikus korok homályába. Létrehozását konkrét cél indokolta. Az akkori szovjet vezetés szükségesnek látta egy tökéletes személy- és objektumvédelmet ellátó, szolgálati kutyafajta kitenyésztését. Elvben rendelkeztek megvesztegethetetlen őrkutyákkal, gondoljunk csak a kaukázusi, középázsai és dél-orosz juhászokra, melyek ősidők óta professzionális szinten űztékk ezt a hivatást. Két dolog lehetséges: az egyik, hogy a gonosz kapitalizmussal folytatott küzdelmet minden téren komolyan vették ( vagy inkább vetették) és az űrhajózás, valamint fegyverkezési versengés után, a kutyatenyésztés területén is sorsdöntő csapást akartak mérni az imperialistákra. A másik, hogy a fent említett fajták képviselői nem kifinomult diplomáciai érzékükről és kompromisszumkészségükről  híresek, mely egy szolgálati kutyafajta előnyére válik. Így sűrűn előfordulhatott, hogy a szolgálat hosszú óráit némi égetett szesszel kibírhatóvá tevő bakák kincstári gyakorlóját rendesen „megperzselte a baráti tűz”, ha szolid alkoholmámorukban nem mutattak kellő tiszteletet velük szemben.

Egy olyan országban, ahol az egy főre eső vodkafogyasztás messze kimeríti a toxikológiailag megengedhető mértéket – az utólagos félreértések elkerülése végett – olyan őrkutyára volt szükség, mely „elsőként kérdez és csak aztán lő”.

Az elhatározás komolyságát jelzi, hogy a feladatot a legnagyobb titokban, moszkva mellett, a Vörös Csillag elnevezésű katonai telepen végezték, Grogorij Pantelenovics Medvegyej tábornok felügyelete mellett.

Megszokhattuk, hogy ha valami szovjet gyártmány – teljesen mindegy, hogy működik-e, vagy nem – abból nem spórolták ki az anyagot. Nem volt ez másképp a moszkvai őrkutya esetében sem. Az elvtársak a kaukázusi juhász szilaj vadságát szándékozták ötvözni az emberközpontú bernáthegyi intelligenciájával, majd az egészet egy csipetnyi orosz foltos kopóval szerették volna megfűszerezni. Annak ismeretében, hogy a program ideje alatt állítólag néhányan szibériába is „látogatásukat tehették, szabadidejük fakultatív eltöltése céljából”, sejthető, hogy a kutyákra miféle szelekciós nyomás nehezedett a munka során. Örülhetett az a szuka, melyet méltónak találtak arra, hogy egy felborított, üres fémhordóban világra hozhatta kölykeit a minusz 20-30 fokban. A többieket a kommunizmus áldozatai között jegyzi a történelem…

A hadsereg és pártvezetés szúros tekintete valószínűleg hozzájárult a sikerhez, mert a tudatos tenyésztői munka végeredménye oly kiválóra sikeredett, hogy a közvélemény elől a hatalom meggyengüléséig titkolták létezését. Moszkvai őrkutya sokáig egyszerűen nem kerülhetett civil tulajdonba.

Civilpálya

Amint az első egyedek kikerültek moszkvai telepről, szinte azonnal megkezdődött a fajta hígulása és heterogenizálása, mely természetesen a pénzsóvár szaporítóknak köszönhető. Azt gondolták, hogy ha másoknak sikerült kaukázusiból, meg bernáthegyiből, az nekik is sikerülhet. Mivel sokáig a legnagyobb titok övezte a fajtát, tehát nem voltak sokan, akik konkrétan ismerték volna, és mint tudjuk „messziről jött ember azt mond, amit akar”, úgyhogy egyre-másra születtek a kau-bernát, moszkvai-kau, moszkvai-bernát keverékek. Ez semmiképpen nem tett jót a fajtának, mert többek közt olyan vonalakat (túlzottan kaukázusis, vagy bernáthegyis külső) erősített, melyeket pont eltüntetni kellett volna a fajta egységes megjelenésének érdekében. Sovány vígasz, de mindez azért történhetett, mert a fajta oly nagyszerűre sikeredett, hogy megérte „koppintani”.

Hazánkba Koós János, a mobilkorszakot megelőzően is élénken vokalizáló, örökifjú előadóművész hozta az első példányokat, melyeket egy sikeres külföldi turné után kapott ajándékba. Túlzás volna persze a táncdaléneklés doen’jében fajtahonosító tenyésztőt tisztelnünk. Ez a munkásság sokkal inkább Füzessy Károly nevéhez köthető, akinél az első alom megszületett 89’-ben.

Első pillantásra a moszkvai őrkutya valóban hasonlít a bernáthegyire. Ami laikus szemmel jobban megkülönböztethetővé teszi, az valamivel hosszúkásabb pofája, kevésbé összenyomott feje és összességében könnyedebb, kevésbé burkolt megjelenése. Természetesen a moszkvai őrkutya nem lehet nyurga, vékony. Látványos, dús bundája alatt feszülő izomzatának köszönhetően igazi nehézatléta fizikumot tudhat magáénak. Súlyos megjelenését meghazudtoló módon azonban  igen mozgékony, aktív kutya, amely nemcsak bizonyított hatékonysággal távolítja el területéről az illetékteleneket, de emellett szemet gyönyörködtetően mutatós “kerti darab” is egyben.

Élet az orosz medvével

Bár önmagában már külseje is igen megnyerő benyomást tesz az emberre, igazi értékét belső tulajdonságait emelik a csúcsra. A moszkvai őrkutya nem egyszerűen egy hatalmas „bundahegy” és legfőképpen nem ridegtartású pásztoreb. Ne feledjük, a fajta eredeti feladata a személy- és objektumvédelem volt, ennek megfelelően idegenekkel szemben nagyon határozott fellépésre képes. Mindezzel együtt távol áll tőle a túlzott akaratosság, vagy a kegyetlen vadság. Tisztában van erejével, ugyanakkor nem provokál összecsapást.

Mivel az eredeti elképzelés szolgálati kutyát célzott, melynek egyik legfőbb erénye a gazdával való kontaktus és együttműködés, a moszkvai őrkutya feledtébb gazdacentrikus alkat. Nagyon finom hangolású „szenzorokkal” rendelkezik, ezért képes teljes mértékben ráhangolódni gazdája legapróbb rezdülésére is. Szeretetét az egész családra kiterjeszti és akár kisgyermekek, akár idős emberek mellett is megbízható testőrséget lát el.

Ennek megfelelően a moszkvai őrkutya számára rendkívül fontos a mindennapi törődés és leginkább a sok-sok szeretet. Magányos telepekre, úgymond „ridegtartásra” nem való. Kifejezetten igényli a vele való foglalkozást, sétát és kiképzést. Tanításra nagyon fogékonyan reagál, gyorsan és lelkesen tanul.

Jellemében nyoma sincs holmi „kölnivedelő barbarizmusnak”, sőt társasági ebeket lepipáló kultúráltsággal tud viselkedni. Ha kiváncsiságból be-be téved a kertből a nappaliba, akkor sem tör-zúz amerre jár, és a kerítést sem rombolja le minden alkalommal, ha arra jár a postás.

Azért nevelésével szemben ne legyenek illúzióink. Egy moszkvai sem illemtankönyvvel születik, ezért a szabályokhoz és azok betartásához fiatal korától következetesen szoktatni kell, mert az elragadó plüssmaci viharos gyorsasággal fejlődik póniló méretű kamasszá és az elbliccelt nevelésből adódó hiányosságokat nagyon nehezen lehet később bepótolni. Ha azonban a moszkvai őrkutyát kölyökkorától következetesen, a rangsor tiszteletbentartására, mégis szeretettel neveljük, felnőtt korában elég lesz felemelni a hangunkat, a kutya érteni fog belőle.

Egy ilyen kaliberű kutya problémamentes tartásának másik alappillére, ha fiatal korától kezdve sokféle állathoz, emberhez és helyzethez szocializáljuk. Nem kell tartani attól, hogy ennek a kutya „védőkészsége” látná kárát. A moszkvai őrkutya kifinomult empátiakészségének köszönhetően – mely valószínűleg emberközpontú szemléletéből fakad – halálos biztonsággal képes különbséget tenni közömbös és a családja számára fenyegető helyzetek között. Ilyenkor szertefoszlik „jóviális óvóbácsi” mivolta és helyére a megvesztegethetetlen testőr lép. Határozott fellépése önamgában elég szokott lenni, de ha fizikai összetűzésre kerül sor, a moszkvai ott is állja a sarat, szemben ellenfeleivel, akik számára a 65-85 kilónyi felbőszölt gőzhenger nem kecsegetet rózsás kilátásokkal.

Egyéb iránt nagyon kiegyensúlyozott, szilárd jellemű, nem ugatós, vagy acsarkodó fajta. Nem könnyű kihozni a sodrából, ugyanakkor a „tej sem alszik meg a szájában”.

A kicsorbíthatatlan egészség szobra

Egészség tekintetében a moszkvai őrkutya szerencsére stabil lábakon áll. Ez részben a szigorú szelekciónak, részben pedig a fajta fiatal mivoltának köszönhető. Rá jellemző specifikus betegsége nincs. Végleges fizikai és mentális érettségét elég későn, körülbelül 3 éves korára éri el. Egészen odáig nagyon komolyan kell venni takarmányozását és mozgatásának mérséklését. Növendék korban fokozottan kell ügyelni rá, hogy minium prémium kategóriájú táppal etessük, szükség esetén (ha kutyánk anyagcseréje, fejlődése megkívánja) plusz Ca és P pótlásról is gondoskodjunk. A csontok, fogak és izületek védelmében nagyon jótékony hatású, ha zöldkagyló kivonatot is keverünk takarmányába.

A kifejlett moszkvai őrkutya termetét meghazudtoló módon nem eszik sokat. Testéhez képest viszonylag kis méretű gyomorral rendelkezik, ezért még felnőtt korban is célszerű naponta kétszer etetni, hogy  hozzájuthasson a megfelelő mennyiségű táplálékhoz. A két részre porciózással emellett megelőzhető – a nagytestű kutyákat különösen fenyegető – végzetes gyomorcsavarodás veszélye is.

Úgy fest, hogy a moszkvai őrkutya egy darabig még nem lesz az állatorvosok „kenyérkereső fajtája”, mivel a kötelező oltásokon kívül általában nem nagyon kerül kapcsolatba a doktorokkal. Talán amiatt tartja több állatorvos is ezt a fajtát, hogy legalább haza ne kelljen munkát vinnie… Egyesek rebesgetik, hogy hazájában egészen a közelmúltig nem volt divat oltatni, mivel a fertőzéseknek alaphelyzetből ellenállt.

Nagyobb testű fajtákra jellemző apróbb „szériahibákat”, mint lógó szemhéj, vagy nyáladzás sem ismeri. Gondolom nem meglepő, hogy az időjárási viszontagságokkal is könnyedén dacol.

Megfelelő tartási és takarmányozási körülmények mellett – a közhiedelemmel ellentétben – 10-13 évig is elélhet.

Mindent egybevetve a moszkvai őrkutya eszményi házőrző, lekenyerezhetetlen testőr és ha kell pihe-puha gyermekbútor a kicsik számára. Mérete, habitusa miatt tartása igazságos, határozott és felelősségteljes gazda mellett, kizárólag kertes házban képzelhető el, ahol időnkénti bejárással, lehetősége van rajta tartani szemét féltve őrzött szerettein.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2005. december