„Ehhez a fajtához kevés a lelkesedés”

Aktuális vendéglátómmal, Őstör Tamással egy pesterzsébeti benzinkútnál beszéltünk meg találkozót, ahonnan pár perc alatt Tamás otthonába, a Fillio del Gattopaldo tenyészet rezidenciájára érkeztünk. Az ember nem is gondolná, hogy a csendes kertvárosi utcában több fiatal és nyílt osztályos Champion és Interchampion, valamint többszörös klubgyőztes címmel rendelkező, Európa bajnoki ezüst érmes, Mastino Világkiállítás fiatal Champion és harmadik helyezett kutyák otthonául szolgáló kennel húzódik meg szerényen.

Érkezésünkkor Tamás kiengedte félmázsa feletti, 15 hónapos kanját, akinek szeretetrohamaitól bizony alig bírtam talpon maradni. Az udvarba lépve, rögtön a fapadozatos, fűtött házakkal felszerelt kennelekhez vezetett, melyek a rendelkezésre álló tér praktikus kihasználásával sorakoztak egymás mellett.

Vendéglátóm részletesen bemutatott minden kutyát és oly átszellemült szeretettel beszélt mastino-iról, hogy a csípős idő dacára, szinte kimelegedett. Egy pillanatnyi szünetet kihasználva javasoltam, hogy folytassuk odabent, mielőtt menthetetlenül a betonhoz fagyok.

- Jó látni, mikor egy ember – függetlenül attól, hogy tenyésztő – ilyen őszinte szeretettel tud beszélni a saját fajtájáról.

- Az az igazság, hogy szerintem a mastino-ról nem is lehet másképp. Én nem tudom, hogy létezik-e még olyan fajta, ami ennyire képes szeretni gazdáját. Úgy látom, hogy aki valaha tartott mastino-t az kétféleképpen reagál: „Úristen mastino-t soha többé!”, vagy „Úristen csakis mastino-t!”. Általában az átlagemberből is hasonlóan szélsőséges megnyilvánulásokat vált ki ez a fajta. Lehet, hogy furcsán hangzik, de én pont azért sötétítettem be kocsim szélvédőit, mert már zavarba hozott, hogy ha kutyáimmal utaztam valahová, az emberek szüntelenül bámultak. Ugyanez a helyzet, ha sétálni megyünk. Már egy nápolyi masztiffot is megnéznek az emberek, képzelheted mi van, amikor 3-4 kutyát viszek ki egyszerre…

- Ez a fajta szoros kötődés nem válik hátrányodra? Úgy értem, hogy tenyésztőként nem sokkal nehezebb így a dolgod, hiszen minden kutyát nyilván nem tartasz meg?

- Hát ezen már én is nagyon sokat gondolkoztam. Lehet, hogy bizonyos esetekben könnyebb lenne, ha kicsit „távolabbról” tudnám szemlélni kutyáimat, de az már nem én lennék.

A nápolyi masztiffal egyik ismerősöm révén találkoztam. Vidéken dolgoztam nála és rettenetesen féltem kutyájától. Idővel aztán összehaverkodtunk és mikor újból Pestre költöztek, én jártam sétálni vele, sőt később iskolába is. Annyira megszerettem, hogy elhatároztam, nekem is kell egy ilyen kutya.

Első mastino-mat (Europa de La Sila) 97’-ben vásároltam az akkori klubelnök segítségével. Otthon persze akkor még hallani sem akartak róla, de mikor hazaállítottam a bumfordi kis kölyökkel, azonnal ledőltek az ellenállás falai.

Ahogy felcseperedett, elkezdtünk kiállításra járni, ahol biztatóan szerepeltünk. Az első almot 99’-ben hoztam le tőle, melyből két kölyköt (Attimo és Auora) megtartottam magamnak. Ez az „tűzkeresztség” a maga keserűségével és nehézségeivel fordulópontot hozott az életemben. Megtapasztaltam, hogy egyetlen alom is mennyi idő-, energia-, és pénzbefektetést igényel, illetve azt, hogy ezt az egész dolgot csak és kizárólag a fajta szeretetéből fakadóan és a fajtáért érdemes csinálni. Innentől kezdve gyakorlatilag csak azért hoztam, hozok le almot, hogy megtarthassak belőle olyan kölyköt, mely közelebb visz az általam ideálisnak elképzelt nápolyi masztiffhoz. Természetesen mindegyiket nem tarthatom meg, de csak olyanoknak adok el kiskutyát, akik megfelelő módon tiszteli és becsüli a mastino-t.

Kérdésedre válaszolva, eleinte az is bennem volt, hogy a megtartott kutyákkal sikerül enyhíteni azt a fájdalmat, melyet egy-egy idősebb kutya eltávozása kelt. Az évek során bebizonyosodott, hogy ez nem így van. Lehet körülöttem bármennyi kutya, mindegyiket egyformán szeretem és elvesztésük egyformán fáj. Nem véletlen az sem, hogy az udvarban nincsen egy növendék, vagy eladásra szánt felnőtt sem. Nincs az a pénz, amiért bármelyiktől is megválnék, pedig valljuk meg, minőségük és eredményeik tükrében, értékük igen magas.

- Említetted az „ideálisnak elképzelt nápolyi masztiffot”. Feltételezem, hogy mindehhez kell egy objektív mérce.

- Természetesen. Bármennyire is nem szeretem, ha a figyelem rám öszpontosul, igen is meg kell jelenni rangos kiállítások erős mezőnyében  ahhoz, hogy az ember képet kapjon az ideális típusról, illetve ahhoz képest reálisan el tudja helyezni saját kutyáit. Ezáltal láthatja a célt, melyet el kell érnie. Persze azért sem mellékes a jelenlét, hogy megismerjék az embert és ezáltal adott esetben könnyebben talál kapcsolatokat, melyek segíthetik a továbblépésben.

Én többnyire ezért járok olaszországi kiállításokra, mert ott igazán népes mastino mezőny szokott felvonulni. Ezek az alkalmak egyébként igazi feltöltődést jelentenek számomra. Az egész légkört áthatja a mastino iránt érzett őszinte szeretet és valahogy az emberek is teljesen másképp viszonyulnak egymáshoz. Életem első Trofeo Mario Querci kiállításán egy több évtizede nápolyi masztiffot tenyésztő szaktekintély odajött hozzám, végignézte kutyáimat, majd szívélyes mosollyal gratulált. Bár sajnos nem beszélek olaszul, de közös „nyelvünkön” a mastnio-n megértettük egymást.

Az ilyen és ehhez hasonló élményeket igazi sikerként élek meg, melyek erőt adnak a szürke mindennapok robotjához.

Szerencsére úgy látom, hogy a hazai állomány is egyre jobb és mindenki a minőségre helyezi a fő hangsúlyt. Ennek oka lehet az is, hogy mára már kiszóródtak azok, akik csak pénzt láttak a mastino-ban. Mivel ez a fajta nem státuszszimbólum (és remélem nem is válik azzá), nem lehet belőle könnyen pénzt csinálni, ráadásul tenyésztése nem  a legegyszerűbb feladat.

Korábban probléma volt az is, hogy a hazai bírók sem igazán ismerték kellőképpen a fajtát, de a Hungária Molosszus Klub vezetősége ösztönzi és segíti őket abban, hogy tudásukat gyarapíthassák.

- Említetted, hogy a mastino tenyésztése nem egyszerű feladat. A tartása is hasonlóképpen macerás?

- Aki lelkiismeretes tenyésztő, az tudja, hogy a nápolyi masztiff tenyésztése rengeteg időráfordítással és anyagi áldozattal jár. Azt kell mondanom, hogy szinte „csapatmunkában” érdemes belefogni, melyhez támogató család és bizony szakmailag felkészült állatorvosi háttér is szükséges.

Én magam éjszaka dolgozom azért, hogy napközben kutyáim mellet lehessek. Távollétemben családom oroszlánrészt vállal a feladatok elvégzésében, az ő áldozatos segítségük nélkül nem sokra mennék. Tenyésztőként természetesen a kiállításokra is fel kell készíteni a kutyákat, melyben saját felvezetőm, Csutak Eliott hatalmas segítségemre van. A minőségi takarmányozás, a kiállítási nevezések és külföldi utazások, az elletés körüli teendők és állandó állatorvosi kontroll nem kevés anyagi áldozattal jár. Persze nem sajnáltatni akarom magam, hiszen mindezt én választottam magamnak, pusztán érzékeltetni szeretném a mastino tenyésztés nehézségeit.

Ez a fajta, meglehetősen extrém anatómiai és fizikai sajátosságokkal bír. Éppen ezért én minden érdeklődő számára részletes tanácsadással szolgálok, melyet hosszú évek tapasztalatai alakítottak. Senki előtt nem titkolom, hogy mit-hogyan csinálok, de mindig azt mondom, hogy én 50 %-ot teszek hozzá, a maradék 50 % a tulajdnos, illetve az általa megteremtett tartási körülményekből áll össze.

Sajnos azt tapasztalom, hogy a mastino „problémái” valójában a helytelen tartási körülményekből adódnak. Az emberek hajlamosak elengedni fülük mellett a jószándékú javaslatokat és csak akkor jönnek lélekszakadva, mikor már „ég a ház”, pedig a gondok java része megfelelő odafigyeléssel megelőzhető lett volna.

Mastnio-t eleve csak az válasszon magának, aki nyugodt, türelmes kutyát akar. Ugráltatni, erőltetve futtatni nem szabad, és erre alkalmatlan is. A kölyökre 1,5 éves koráig úgy kell vigyázni, mint a hímes tojásra. Semmi lépcsőzés, vagy bicikli melletti edzés, csak prémium minőségű takarmány, megfelelő ásványianyag és egyéb kiegészítéssel, valamint sok pihenés. Fiatalon elképesztő gyorsan fejlődik, ezért bármilyen – ebben az időszakban elkövetett – hiba komoly következményekkel járhat. Erőltetett neveléssel, mozgatással gyakorivá válnak a szalagszakadások és porcleválások.

Csak példaképp mondom, hogy egyszer velem is megesett, hogy az egyik kiállítás előtt pár nappal elkezdtem emelni egyik növendék kutyám tápadagját, mert úgy láttam, hogy nincs megfelelő kondícióban. Mivel a mastino anyagcseréje fiatal korban különösen gyors, a kiállítás napjára valóban meg is látszott az eredmény a kutyán, leszámítva, hogy a gyors hízás miatt enyhén sántítani kezdett. Szerencsére visszafogott etetéssel és kezeléssel sikerült elejét venni nagyobb problémának, de akkor megfogadtam, hogy soha többé nem csinálok ilyet. A kutyáim egészsége bármilyen címnél, vagy díjnál fontosabb.

A szemproblémák sajnos nagyon jellemzőek a fajtára. Ezek közül legveszélyesebb az entrópia,  mely a szemhéj befelé fordulását jelenti. Ekkor a szempillák erősen irritálják a szemgolyót és a kutya nemcsak állandóan könnyezik, de komoly fajdalmai is vannak. Ebben a fázisban mihamarabb műteni kell, mert súlyos esetben a rövid kemény szempillák egyszerűen kiszúrják a szemét és az állat megvakul.

Tudni kell azt is, hogy nehezen altatható, nehezen fedez, elletni pedig legbiztonságosabban császárral érdemes, mert így kisebb a kölyökhalandóság.

Mindezekkel persze senkit sem akarok elrettenteni a mastino-tól, de azt szeretném, ha minél többen reálisan tisztában lennének a fajta hátrányaival. Ehhez a fajtához kevés a lelkesedés, de azt mondom, hogy még a lelkiismeretesség is. Komoly szakmai felkészültség szükségeltetik ahhoz, hogy jó gazdái lehessünk. Mindemellett pedig nagyon-nagyon kell szeretni a mastino-t, mert ez a hatalmas kutya egészen rendkívüli módon kötődik gazdájához és gyöngédségével, ragaszkodásával kamatostul meghálálja a gondoskodást, mely minden nehézségért kárpótol.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2006. ferbuár