Emlékezz a múltra, élj a mának és bízz a jövőben!

Ezúttal Bíró Zsoltnál és feleségénél, a vom Haus Christa kennelnél tettem látogatást, hogy a német juhászkutyáról, annak tenyésztéséről beszélgessünk.

Ahogy Zsolt a házba vezetett, a kertben rendezett kennelek sora tűnt fel, mindegyikben érdeklődő, fülüket hegyező német juhászkutyákkal. Némelyikük izgatottan, mások kíváncsian fogadták érkezésemet. Ha tudtam volna előre, hogy Zsolttal olyan kellemesen, ámde kora estébe nyúlóan elbeszélgetjük majd az időt, biztos az interjú előtt meglapogattam volna néhányukat.

- Gyakori tapasztalatom, hogy nagyon sok tenyésztő, akivel eddig beszélgettem, német juhászkutyával kezdte a kutyázást. Feltételezem, hogy nálad sem volt másképp.

- Igen, az én első kutyám is német juhászkutya volt. Emlékszem még gyerekkoromban, az egyik pesterzsébeti majálison láttam egy kutyabemutatót. A főszereplők természetesen német juhászkutyák voltak. Elvarázsolt az a tény, hogy emberek miként tudják teljesen irányításuk alatt tartani kutyáikat. Hosszas unszolásra aztán szüleim beadták a derekukat és megkaptam életem első kutyáját. Az, hogy kitartottam a fajtánál, elsősorban neki köszönhető. Mivel kiváló képességű állat volt és én pedig rendkívül lelkes gazdi, sokat jártunk kutyaiskolába, melynek eredményeképpen IPO III. szintű vizsgát is tettünk és még számos versenyen szerepeltünk kisebb-nagyobb sikerrel. Ahogy telt az idő és látták eltökéltségem, valamint eredményeimet, egyre többen – köztük tenyésztők is – megkértek, hogy készítsem fel kutyáikat munkvizsgára, tenyészszemlére. Az egyik ilyen felkérésért, Szabó Imre barátomtól a Schondorfi Kennel tulajdonosától cserébe egy kölyökkutyát kaptam, aki – bár nem volt tudatos választás mégis – kiemelkedő minőségű kutyává cseperedett. Sok kiállítási győztes cím mellett, a Főtenyészszemlén Kiválasztott Kitűnő minősítést kapott, mely a legmagasabb elérhető eredmény ennél a fajtánál. Az ő hatására indultam el a tenyésztői – kiállítói – pályán, közel 20 évvel ezelőtt. Úgy is fogalmazhatnék, hogy tulajdonképpen Imre tehet mindenről…

Persze ahogyan egyre jobban belefolytam a kutyázásba, úgy vállaltam egyre több közösségi munkát. Elkezdtem bírálni, illetve egy időben tenyésztési főfelügyelőként is tevékenykedtem. Mostanra – ahogy mondani szoktam – sikerült visszaküzdenem magam egyszerű klubtaggá.

Mikor az ember egy közösség érdekében plusz feladatokat vállal, többlet terheket aggat magára, óhatatlan, hogy kevesebb időt és energiát tud saját munkájára fordítani. Természetesen, a cél érdekében az ember meghozza ezt az áldozatot, de ha egy idő után úgy érzi, hogy egy soha meg nem térülő, végeláthatatlan vállalkozásba fektet, közben pedig saját tevékenységének eredményessége ezzel párhuzamosan csökken, akkor törvényszerűen elérkezik az a pont, amikor az ember számot vet önmagával és megpróbálja átértékelni saját helyzetét. Tapasztalataim szerint bár a német juhászkutya kiképzésével, tenyésztésével foglalkozó hazai szervezetek céljai közösek, annak megvalósításban mégsem értenek egyet, melynek eredménye személyes ellentéteken alapuló, vég nélküli viszálykodás. Ez különösen hazai viszonylatban és ekkora állomány mellett nem szolgálja a fajta minőségének javítását és egységesítését.

Megmondom őszintén, én belefáradtam ebbe a szüntelen szélmalomharcba és elérkeztem egy pontra, ahol döntenem kellett. Bár sokak számára ez esettleg önző döntésnek tűnhet, úgy határoztam, hogy inkább szeretett elfoglaltságomnak, saját tenyészetemnek, saját kutyáimnak szentelem időmet és energiámat.

- Ha bizonyos kutyafajták tenyésztési irányának szétválásáról beszélünk, akkor a német juhászkutya esete erre a legmarkánsabb, leglátványosabb példa. Szükségszerű volt e fajta „szétszakadása”?

- Azt gondolom, hogy bár nem üdvözítő, de mindenképpen kiszámítható volt ez a folyamat. Ennek kezdete körülbelül a 70’-es évek végére, 80’-as évek elejére datálódik. A 70’-es évek végéig sokszínű, de egységes német juhászkutya állományról beszélhetünk. Bár az egy adott populáción belül markánsan felismerhetőek voltak különböző típusok, ezek mégsem határolódtak el olyan élesen egymástól, mint manapság. A 80’-as évek elejétől a németországi Német Juhászkutya Egyesület (SV)  – Hermann Martin nevével fémjelzett korszakában – bevezetett típusváltás válaszút elé állította a tenyésztőket. Egy jelentős csoport a kijelölt új úton – küllemi jegyek alapján mindenekfelett egységesített típus –  haladt tovább, míg egy másik réteg továbbra is a kutyák belső értékeit és munkateljesítményét tartotta elsősorban szemelőtt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy mai munkatenyészetből származó kutya törzskönyvében, illetve egy küllem vonalú kutya törzskönyvében az 5-6. generációban javarészt ugyanazokat az ősöket találjuk. Ebből is jól látszik, hogy nincs másról szó, minthogy a tenyésztők ugyan abból az állományból kindulva, eltérő szelekciós utat választottak, melynek eredményeképpen 5-6 generáció alatt két ennyire eltérő állomány alakult ki.

Mindezt a folyamatot tovább súlyosbította, hogy az elvárások mindkét irányzattal szemben (küllem és munka) egyre magasabbak, aminek eredményeképpen a tenyésztés egyre inkább az extrémitások felé tolódott el. Ez önmagában is igen súlyos probléma, hiszen az egymástól gyökeresen eltérő „használati területek” az átlagtól lényegesen eltérő egyedeket célozzák, holott normális esetben a tenyésztésnek pont egy erős, megbízható átlagot kellene nyújtani.

.Az adott célok könnyebb és gyorsabb elérésének érdekében mindkét tábor megkötötte a maga kompromisszumait: a küllemesek (Hochzucht) kutyáik belső tulajdonságaival és használati adottságaival szemben „elnézőbbek”, míg a munkavonalasok (Leistungs) számára viszont kutyáik külleme gyakorlatilag nem mérvadó, ők ebben sokkal „toleránsabbak”.

Az elmúlt 20 év alatt az extrémitások hajhászása közben pedig sikerült az egykor egységes állományt genetikailag is oly mértékben kettéválasztani, hogy újraegyesítése szinte lehetetlen.

- Biztos égbekiáltó butaságot kérdezek és előre elnézést kérek, ha tenyésztők számára szentségtörő dolgot vetek fel, de a kialakult helyzetet nem lehetne a küllem és munkavonalak átgondolt keresztezésével helyrehozni?

- Sajnos nem. Történtek kísérletek a küllem- és munkavonalak keresztezésére, de ezek a probálkozások zsákutcának bizonyultak. A gyakorlatban az ilyen párosításokból származó kutyák mind küllemben, mind belső tulajdonságaikban még az átlagos szintet sem ütötték meg. Az élet tehát bebizonyította, hogy a fajtatenyésztés során sokkal könnyebb elveszíteni egy fontos tulajdonságot, mint ismét visszaállítani a hiányosságot. Ezt mindenkinek az eszébe kellene vésnie, mert nem csak állomány, hanem saját tenyészet szintjén is így működik. Ezért lényeges, hogy a tenyésztők az adott fajta értékét adó külső és belső tulajdonságok megőrzését és ha kell javítását tűzzék ki célul maguk elé.

- Valami elképzelésed, vagy ötleted lenne a megoldásra?

- Ötletem van, de mindenekelőtt szeretnék valamit tisztázni. A világon nincs még egy olyan „kézben tartott fajta”, mint a német juhászkutya. Ez azt jelenti, hogy az anyaországnak, vagyis Németországnak olyan preztizse van, hogy mindenki kénytelen az iránymutatásaikat követni, aki ezzel a fajtával eredményesen akar foglalkozni. Mi itt Magyarországon ötletelhetünk, de sajnos készen kapjuk a dolgokat, a jót és a rosszat is. Csak követünk és nem vezetünk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy semmi tennivalónk nincsen, pusztán érzékeltetni akartam a viszonyokat.

Szóval én azt gondolom, hogy az visz közelebb a megoldáshoz, ha arra törekszünk, hogy az ország állományán belül megnöveljük az „elit” kategóriába tartozó kutyák arányát. Tudni kell, hogy a tenyészállomány elit rétegét az ún. Körung-on választják ki, mely nagyon magas elvárásokat támaszt küllem, egészség,  valamint használati értékek tekintetében. Reális elbírálás mellett, ez lehetne az a közös nevező, mely közelíthetné a küllem- és munkavonalú kutyákat egymáshoz,  tekintettel az azonos feltételrendszerre. Amennyiben ez az elit állomány adná a tenyésztés gerincét, akkor ha teljesen nem is, de lassan visszatérhetnénk a stephanitzi elképzeléshez a sokoldalú és minden tekintetben kiváló képességű német juhászkutyákhoz.

Az állomány kettéválását követően, egy idő után az anyaországi tenyésztés irányítói is határozott lépéseket tettek a használati értékek megőrzése és javítása érdekében. Ezt jelzi, hogy az elmúlt 10-12 évben igen magasra emelkedett a mérce a főtenyészszemlék őrző-védő teljesítménypróbájánál. Manapság itt már tényleg csak a kifejezett ösztönadottságokkal rendelkező kutyák képesek tartósan a felszínen maradni és komoly eredményeket elérni. Ezzel arra akarják sarkallni a tenyésztőket – amennyiben ezeknek a magasabb kihívásoknak is meg akarnak felelni kutyáikkal – , hogy munkájuk során nagyobb hangsúlyt fektessenek a belső tulajdonságokra is.

Rendívül fontosnak tartom azt is, hogy a tenyészegyedek alkalmassági vizsgálatát egyre több, a fajtához értő, azzal dolgozó, az anyaroszággal aktív kapcsolatot tartó ember bírálja. Én személy szerint elképzelni is nehezen tudom, hogy hogyan véleményez, vagy tenyészt valaki egy használati kutyafajtát anélkül, hogy a kiképzésével ne foglalkozna legalább alapszinten.

- Te a magad háza táján mit teszel az említett célok megvalósítása érdekében?

- Semmivel sem teszek többet, vagy kevesebbet, mint minden lelkiismeretes tenyésztőtársam. Sok elvárást támasztok kutyáimmal szemben és bizony le merem venni és el merem dobni azt a bizonyos „rózsaszín szemüveget” , mert nekem nem elég a szép kutya, én jó kutyát akarok!

Azt gondolom, hogy a német juhászkutya tenyésztésének egyetlen értékmérője létezik, ez pedig a teljesítmény. A teljesítmény mércéje számomra a külső és belső tulajdonságok harmóniáját, valamint az adott feladatnak való maximális megfelelést jelenti.

Annak érdekében, hogy lépést tartsunk a korral, másfél évtizede járunk Németországba, aktív kapcsolatot tartunk németországi tenyésztőkkel, bírókkal, valamint évek óta rendszeres látogatói, résztvevői vagyunk a német Sieger kiállításoknak. Mi egyébként nagyon szeretünk kiállításokra is járni, melyeket úgy tekintünk, mint saját tenyésztői munkánk, elképzelésünk időnkénti megmérettetése. Ezáltal képet kapunk arról , hogy hol tartunk. Ez persze nem kevés energiát igényel. Tavaly például csak augusztusban 8500 km-t utaztunk kutyáinkkal, és  Európa 6 különböző országában jártunk kiállítóként.

Emellett van egy kis csapatunk, akik segítségével a saját tenyészetünkből kikerült kutyáinkat hetente több alkalommal is tréningezzük. Jelen pillanatban a tenyészetünkből 11 kutya jár ki hozzánk a kutyaiskolára, ahol mindegyikük az adott szinten – ahol jelenleg tart – eredményesen dolgozik gazdájuk és az én legnagyobb örömömre.

Nagyon üdvösnek tartanám, ha a kutyakiképzés lehetőség szerint egyre szélesebb tömegbázisra épülne. Úgy látom ugyanis, hogy „öregszik” a kutyás társadalom. Az embereknek kevesebb az ideje, több a kötelezettsége, a fiatalokat pedig rengeteg impulzus éri, melyek elvonják figyelmüket erről a csodálatos sportról, ami rendszerességhez és következetességhez szoktat, melynek a mindennapi életben is hasznát vehetjük.

- Ezek szerint ti tenyésztőként nemcsak  a kiállításokat, hanem  a kiképzést is fontosnak tartjátok?

- Az én alapvető célkitűzésem egészséges, képezhető, jó ösztönadottságú kutyák tenyésztése, melyek egyaránt alkalmasak kiállítások látogatására, házőrzésre, kutyaiskolai foglalkozásra, vagy családi kedvencnek. Tudomásul kell venni ugyanis, hogy a német juhászkutyák igen-igen nagy arányban egyszerű családi kutyaként élik életüket. Ám ez a fajta még kedvencként is megköveteli a rendszeres foglalkozást és minimum az alapengedelmességi képzést.

Félreértés ne essék, tisztában vagyunk vele, hogy kutyáink hiába teljesítik az elvárásokat az iskolán, közülük mégis nagyon kevesen lennének alkalmasak munkaversenyeken komoly eredmények elérésére, de mint mondtam a versenysport nem a mi asztalunk.

Otthon viszonylag kis állományunk van (jelenleg 6 kutya), de szoros kapcsolatot tartunk a tőlünk kikerült, de közös tulajdonban lévő kutyák gazdáival, akikkel csapatban dolgozunk. Különösen hálás vagyok ezért feleségemnek és barátaimnak önfeláldozásukért, mert nélkülük nem jutnánk előre.

Nálunk évente általában 2-3 alom születik, de az is akkor, ha a párosításból elképzelésünknek megfelelő kiskutyát szándékozunk megtartani magunknak. Egyébként legalább 4-5 kutyát felnevelek, mire 1 felnőtt tenyészegyedként is bizonyítja alkalmasságát, mert menet közben fennakadnak saját, többlépcsős szűrőink valamelyikén.

Azt azért nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy a sokak által lenézett kiállítások is igen magas követelményeket állítanak a kutyák elé. Egyrészt az utazás, a tömeg, a sok idegen ember és kutya, mely nem kevés mentális terhelést jelent, melyet csak stabil idegrendszerű kutyák képesek elviselni. Másrészt manapság a sikeres szerepléshez messze nem elég egyszerűen csak bevinni a kutyát a körbe. Mi barátainkkal együtt komolyan készülünk az ilyen megmérettetésekre és a ringdresszúrát, a korai szocializációval, illetve a kutyasikola látogatásával párhuzamosan, már egészen fiatal kortól gyakoroljuk a kutyákkal. A német juhászkutya ún. kettős felvezetésű, azaz a ringben álló kutyát kívülről hívogatva lehet ösztökélni, hogy minél jobban mutassa magát. Ez ugyanolyan speciális és rendszeres tréninget igénylő munka, mint például a kiképzés.

Büszke vagyok rá, hogy kutyáink ismertek a ringben való otthonos mozgásukról, arról, hogy látszik rajtuk, jól érzik magukat és maximális teljesítményre képesek a körben. Enélkül nem lesz győztes a legjobb kutya sem. Sosem szerettem azokat a magyarázatokat, melyek „mi lett volna ha…”-val kezdődnek. Az ember úgy lépjen a körbe a kiállítás reggelén, hogy nyugodtan elmondhassa, ő  mindent megtett a siker érdekében.

- Érzésed szerint hol tartotok az általatok kitűzött célokhoz képest?

- Egy világhírű német kennel (Wienerau) tulajdonosát szeretném idézni: „A tenyésztésben nem szabad elkeseredni, ez egy hosszú játék, melyben hét szűk esztendőt hét bő esztendő követ és fordítva…”

Az elmúlt évek során számos kiemelkedő eredményt értünk el, de szerintem egy igazi tenyésztő állandóan elégedetlen, mindig előre néz és generációkban gondolkozik. Nem szégyenlem bevallani, hogy minél több almot hozunk le, annál tapasztalatlanabbnak érzem magam és annál inkább úgy látom, hogy a tenyésztés mindig szolgál váratlan meglepetésekkel. Egy-egy igazi klasszis kutyát extra ajándékként kap az ember és sokszor a kevésbé „tudományosan” tervezett almok azok, melyek a legjobbak voltak.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni az utódellenőrzések fontosságát. Most például van a tenyészetemben egy erős átlagot képviselő saját tenyésztésű szukám, mely wesen, küllem és egészség tekintetében viszont csodálatos almokat hozott eddig. De volt dolgom olyan csúcs kutyával is, melyet – két különböző kantól származó – két alom után kivontam a tenyésztésből, mert egyszerűen nem örökítette tulajdonságait.

Most pillanatnyilag úgy érzem, hogy kennelünk fiatal generációja nagyon ígéretes és általuk talán sikerül megvalósítani régi álmomat: az anyaroszágban bizonyítani munkánk eredményét és komoly helyezést elérni a német Sieger-en egy magyar tenyésztésű és tulajdonú kutyával.

Azért titokban megsúgom, hogy a legnagyobb élményt még mindig az jelenti, ha kiviszem kutyáimat az erdőbe, vagy a mezőre és gyönyörködhetek benne, ahogy önfeledten, szabadon mozognak. Számomra nincs ennél szebb látvány. Ez még a legnagyobb nehézségek közepette is folyton megerősíti bennem a német juhászkutya iránti szeretetemet és elkötelezettségemet.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2007. március