„Én teljesítményorientált ember vagyok, csak ebben hiszek!”

Benke Andrással (Gyapi), a német juhászkutya kiképzése ürügyén találkoztam a Happy Dog kutyaiskolán egy napsütéses, ám dermesztően szeles, szombat délelőtt. Bár eredeti szándékom szerint a német juhászkutya kiképzését jártuk volna körül, beszélgetésünk némiképp túllépett a fajtán és inkább a sportkutyázás, majd tágabb értelemben az általános kutyázás témakörét érintette. Ezt én egyáltalán nem bántam, hiszen András a Kőbányai Happy Dog Kutyaiskola ügyvezető elnökeként, nemzetközi munkabíróként, a MEOE teljesítménybíró testület frissen megválasztott elnökeként, sportbizottság kiképzési felelőseként és nem utolsó sorban aranykoszorús mesterkiképzőként nagyon hasznos gondolatokat és reményteli terveket osztott meg velem, és ezáltal most az olvasókkal.

- Az tudjuk, hogy a német juhászkutya egykoron világelső volt a munkakutyák között, de sokan azt mondják, hogy hegemóniája lassan csökken. Mi ennek az oka?

- Én 30 éve foglalkozom ezzel a sportággal és vagyok a német juhászkutya elkötelezett híve. Szerintem 20-ból 19 kiképző német juhászkutyákkal foglalkozik, versenyzik, hiszen a mai napig az egyik legkiválóbb és legáltalánosabban használt munkakutya fajta.

Természetesen ismerjük a fajtát sújtó káros tendenciákat, melynek nyomán a német juhászkutya sokat finomodott fizikumban és wesenben, de még mindig nagyon terhelhető. Annak okát, hogy más fajták lassan kiszorítják vezető helyéről abban is látom, hogy a modern társadalmi elvárások és állatvédők nyomásának  hatására a szabályok sokat finomodtak, mely az őrző-védő munka területén nem annyira a német juhászkutyának kedveznek.

- Én sokszor hallottam már – főleg kiképzéssel foglalkozó emberektől – hogy ez, vagy az a személy túlzottan  „német juhászos”, azaz módszerei kifejezetten ehhez a fajtához alkalmazkodnak és más fajtákkal nem igazán boldogul. Mi ebből az igazság?

- Hát való igaz, hogy nagyon sok kiképző foglalkozik német juhászkutyákkal, de az elmúlt 10 évben sokan elkezdtek „kiképzési-mikroközösségeket” létrehozni más fajtákkal. Ezt nagyon jónak tartom, hiszen színesíti a palettát.

A kérdésre visszatérve, az, hogy valaki más fajtával nem boldogul, az inkább szakmai felkészületlenségről, mintsem „német juhászosságról” tesz tanúbizonyságot.

Én azt gondolom, hogy kiképzés tekintetében a fajták között valóban létezhet különbség, de a tanítás során mindenekelőtt az adott egyed egyéni adottságaira kell alapozni és ez elé nem szabad behelyezni a fajta kérdését. Magyarul én nem fajtában, hanem egyedben, egyedi képességekben hiszek. Ehhez kell igazítani a módszertant. Ha két különböző fajta egyede hasonló beállítottságú, akkor a kiképzés gerince, felépítése azonos. Csak a finomításokban lehetnek eltérések, melyek – ahogyan korábban mondtam – az egyedtől és nem a fajtától függnek.

- Ön is azt a nézetet vallja, hogy az igazi sportkutya őrző-védő kiképzése inkább a zsákmányszerző, mint védőösztönre alapszik? Ennek kapcsán pedig nem fenyeget annak veszélye, amit annak idején Reiter László a Biehler szemináriumon is szóvá tett nevezetesen, hogy a német juhászkutya munka vonalai tovább tagolódnak?

- Elsőként a végével kezdeném. Igen, való igaz, hogy a munka vonalú kutyák sport és munka, vagy szolgálati vonalakra történő további kettéválása reális felvetés, sőt talán már be is következett. Ezt azonban én nem negatívumként értékelem, hiszen tulajdonképpen egy használati kutyafajta különböző elvárásoknak való megfelelésének következményéről beszélünk. Sokkal nagyobb problémának tartom a küllem és munka vonalak kettéválását, mert ez jóval többet ártott a fajtának.

De térjünk vissza az ösztönökre. Saját véleményem az, hogy bármelyik ösztönre is alapozzák az őrző-védő kiképzést, annak sikeressége nagyban függ az ún. küzdőösztöntől, harckészségtől is. Egy magas küzdőösztönnel rendelkező kutya minden procikájával maximálisan beleveti magát a küzdelembe. Enélkül nem lehet magas pontszámot elérni a pályán, vagy megbízható testőrt nevelni a szolgálatra.

Nem szabad elfelejteni, hogy a német juhászkutyák 70-75%-a civil, hétköznapi kutyatartók kezében van. Ezt a tényt, valamint a mai kor társadalmi elvárásait figyelembe véve, a zsákmányos, ún. sportkutyák jobban megfelelnek a modern világ követelményeinek. Nem mellesleg a sportkutyázás területén egy erősebb védőösztönű kutyával sokkal nehezebb – ha egyáltalán lehetséges – olyan szintű formai munkát csinálni, mint zsákmányossal.

Egyébként ha már a Biehler szeminárium szóba került, talán Biehler úrra hivatkozva lehetne a legjobb választ adni. Ő köztudottan a zsákmányszerző ösztön túlsúlyát (80%) tartja kívánatosnak a versenyeken való eredményes szerepléshez. Én személy szerint hallatlanul nagyra becsülöm Biehler úr szakmai tapasztalatait, haladó gondolkodását, a kutyakiképzés iránti alázatát, elkötelezettségét és nem utolsó sorban eredményeit. Még felsorolni is nehéz, hogy mennyi nemzetközileg elismert siker áll már mögötte, tavaly pedig ő nyerte meg három héten belül a Német bajnokságot és a Német Juhászkutyák Világbajnokságát is egy 2,5 éves  (!) kutyával. Azt gondolom, hogy ez mindennél jobban alátámasztja az elmélet helyességét.

- Ha már a nemzetközi szereplés szóba került, mi magyarok körülbelül hol helyezkedünk el a ranglétrán?

- A magyar munkakutya sport legnagyobb sikerei sajnos nem a közelmúltra nyúlnak vissza. Minden idők legjobb csapateredménye 1976-ból származik és Európa bajnoki IV. helyet jelent (1 pont választott el bennünket a dobogótól), 97’-ben pedig VIII. lett a csapat a Világbajnokságon. Összességében – 3-4 balul sikerült alkalmat leszámítva – a középmezőnyben foglalunk helyet.

Én teljesítményorientált ember vagyok, csak ebben hiszek. Ennek ellenére tudomásul kell venni, hogy mindez nem ilyen egyszerű.

Egyrészt a kutyás sportokban vezető országok (Belgium, Németország, Hollandia) egyenletesen hűvösebb éghajlata rendkívül kedvező e sportág számára. Náluk szinte végig olyan idő van, mint nálunk idén január-februárban, ami kiváló körülményeket teremt a kutyakiképzés számára. Ők gyakorlatilag egész évben dolgozhatnak, míg nálunk a tél és a nyár holtszezon.

Másrészt sajnos 15-20 évvel ezelőtt jelentős kutyaexport indult meg határainkon kívülre, hiszen a jó kutyákat a külföldiek tudták megfizetni, a helyettük behozott kutyák viszont nem váltották be maradéktalanul a hozzájuk fűzött reményeket. A jó kutyák tehát kikerültek, helyükre valamivel gyengébbek érkeztek.

De mindezek mellett én két nagyobb okra vezetem vissza jelenlegi helyzetünket. Egyik az itthoni gondolkodásban, hozzáállásban rejlik. Emiatt van az, hogy sokkal kisebb kutyás múlttal rendelkező országok (pl. Japán) –  akiket 10-15 éve még nevetve vert a mezőny – mostanra komoly tényezővé váltak. Céltudatosan, szorgalmasan, akkurátusan elemeztek, tanultak és fejlődtek. Én ezt a fajta elmélyülést hiányolom kissé itthon.

A másik döntő, sőt talán mindent meghatározó tényező, hogy nálunk állandóan zajlott és a mai napig zajlik a harc a kutyások és a német juhászkutyások között is. Így volt ez 30 évvel ezelőtt és így van ez most is. Állandó viszálykodás közepette nem lehet kutyázni. Ráadásul az idők során rengeteg ügyes, tehetséges ember vált ennek az ellenségeskedésnek áldozatává.

Márpedig tanulni, termékenyen fejlődni, építkezni csak békében lehet.

- Feltételezem, hogy frissen megválasztott elnökként nem kevés feladat hárul Önre. Melyek azok a területek, ahol komoly változtatások várhatók?

- Mindenekelőtt tisztában kell lenni azzal, hogy egy átalakító, rendszerváltó folyamat sosem következhet be áldozatok nélkül, fájdalommentesen. A vezetés helyzete korántsem irigylésre méltó, hiszen különböző irányú törekvések kereszttüzében állnak.

Úgy gondolom, hogy elsősorban a tenyészalkalmassági vizsgák és a különböző továbbképzések, valamint a szabályok betartatása, az ellenőrzés területén vannak tennivalók.

Törekednünk kell arra, hogy szakmai továbbképzések segítségével is a bírák szemlélete – mind a tenyészszemléken, mind az őrző-védő sportban – egységesebbé váljon. Sokkal szakmaibban és erkölcsösebben kell hozzáállni ehhez a kérdéshez. Nagyon fontosnak tartom, hogy az alkalmatlan egyedeket keményen és szigorú szelekciós szempontok alapján ki kell szűrni a tenyészszemléken.

Nagy hangsúlyt kell fektetni a rendszeres és minőségi segédképzésre is. A segédek szerepe nemcsak versenyeken, hanem a hétköznapi munka során is óriási, ezért gondoskodni kell a folyamatos utánpótlásról és továbbképzésről.

Persze mindezek az elképzelések semmit sem érnek, ha nem áll mögöttük korrekt számonkérés, szigorú ellenőrzés. A kétes hitelességű vizsgaeredmények körüli anomáliákat is meg fogjuk szüntetni. Fel fogjuk mérni, hogy minden vizsgán megfelelőek-e a körülmények és csak a hiányosság kiküszöbölése után fogadjuk el az eredményeket.

Hangsúlyozom a cél nem „keménykedés”, hanem a szakmai módon meghatározott normatívák alapján, a követelmények kibúvó nélküli betartatása. Biztos, hogy kezdetben ebből lesznek konfliktusok, de lassan mindenkinek rá kell jönni, hogy nincsenek kiskapuk. A tenyésztőknek és tulajdonosoknak egyaránt meg kell érteniük, hogy választott fajtájukkal igenis foglalkozniuk kell és kutyáikat fel kell készíteni arra, hogy a magasabb követelményeknek megfelelhessenek.

Sokan vagyunk, akik komolyan szeretnénk előremozdítani a helyzetet. Úgy tapasztalom, hogy a vezetés és a klub is kiáll mellettem, akiknek személyem garanciát jelent. Hiszem, hogy 3-4 éven belül sokat fogunk tudni előrelépni hazai és nemzetközi szinten egyaránt, mely a szemlélet megváltozásában, majd a minden tekintetben magasabb nívóban is érzékelhető lesz.

- A kutyaiskolákat is érinti a változás?

-  Az iskolák struktúrájának is meg kell változnia. Ma Magyarországon alapvetően háromféle kutyaiskola típust lehet megkülönböztetni. Az egyik csoportba – mely az iskolák közel felét jellemzi – régi rendszeren alapuló, szakmailag kevésbé színvonalas létesítmények tartoznak. A másik, viszonylag szűk csoport a privát kezdeményezésből, spontán létrejövő kutyaiskolák. Ezek legnagyobb problémája, hogy kevesen élnek meg több évet közülük.

A harmadik – szerintem legéletképesebb és jövőbe mutató – iskola típus Kht., illetve sportegyesületi formában, komoly szakmai színvonalon, magas szintű szolgáltatást biztosítva működik. Az anyagiakat nem haszonszerzésre, hanem fejlesztésre, beruházásra fordítja és ami nagyon fontos, hogy gárdája olyan tapasztalt emberekből áll, akik nemcsak szakmailag felkészültek, hanem fejlett empatikus és pedagógiai készséggel rendelkeznek ahhoz, hogy tudásukat átadják. Legfőbb feladatuk, hogy első kutyás, laikus gazdák számára egy olyan kutyás gondolkodásmód és példa értékű viselkedés közvetítése, melyen keresztül pozitív irányban változik a kutyások megítélése a nem kutyás társadalom által. Egy ilyen módon megalapozott széles tömegsportból aztán nagyszerűen lehet majd fejleszteni a versenysportot is.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2007. március