A német juhászkutyáról annyian és annyi félét írtak, hogy igen nehéz bármi újjal előrukkolni. Ennek okán rendhagyó módon, egy interjúcsokorral próbálok portrét alkotni e fajtáról  gyakorlott és eredményes munkakutyások segítségével. Közös jellemzőjük, hogy egyikük sem németjuhászos, mindegyikük „fajtaprofilja” más és más. Remélem senki – és itt természetesen a német juhászkutyásokra, illetve a fajta szerelmeseire gondolok – nem érti félre célomat. Eszem ágában sincs ellentéteket szítani a különböző fajták kedvelői között. Mi értelme mégis őket kérdezni? Nos úgy gondolom, hogy roppant tanulságos és izgalmas dolog olykor kívülállóként szemlélni a dolgokat, vagy kívülállók véleményét meghallgatni egy bizonyos témában. Sokszor az ilyen környezetben fogant – negatív előítéletektől mentes, ugyanakkor tárgyilagos – benyomások sokkal pontosabb képet alkotnak, mint a rajongók, érzelmekkel átitatott szubjektív véleménye.

Interjúalanyaim ugyanazt a „kérdéscsomagot” kapták, melyre – szokásom szerint – teljesen kötetlen formában, abszolút saját elképzelésük szerint válaszolhattak. A kérdések, pedig körülbelül így hangzottak: milyennek ismerik a német juhászkutyát, mit tartanak előnyének, esetleg hátrányának, illetve mik azok a különbségek, melyek hatására végül más fajta mellett döntöttek?

Lássuk hát, ki-hogyan fejtette ki nézeteit:

Leczki Sarolta

Fajta: malinois, beauceron, labrador, border collie

Névjegy: hivatásos mentőkutyás szolgálatot teljesítő tűzoltó, a Pannon Kutyás Kutató-Mentő Csapat vezetője, számtalan nemzetközi siker mellett a tavalyi Nemzetközi Mentőkutya Világbajnokság győztese.

- Én a mentőkutyás munkához tudatosan, kiforrott szisztéma szerint választottam ki azon fajtákat, melyeket alkalmasnak találok erre a feladatra. Alapvetően két fő területre koncentrálok: karakter és anatómia. Az adott kutya számomra kívánatos karaktere természetesen sokkal inkább egyed, mint fajtafüggő. A mentőkutyának egyszerre kell önállónak, ugyanakkor irányíthatónak lennie. Feltétlenül szükséges a magas motiválhatóság, lendületes temperamentum, valamint talpraesett, kreatív karakter. Kívánatos a tiszta és egészséges ösztönélet, mely azonban sosem lehet szélsőségesen kiélezett, mely az irányíthatóság rovására megy.

Másik lényeges, mondhatni döntő szempont a fizikai felépítés. A mentőkutya munkája során rendkívül szélsőséges fizikai terhelést kap, ahol csak tökéletes anatómia felépítéssel képes helytállni. A relatív nagyobb (30-35 kiló feletti) tömeg komoly akadályt jelent e munka során.

Fentiek okán, én elsősorban munkavonalú malinois-al,  szikárabb, “munka-típusú” beauceron-al, illetve mezei, inkább field trial-típusú labrador retrieverekkel dolgozom.

Tapasztalataim szerint a mentőkutyázásban a 90′-es évek elején 10 kutyából 8-9 német juhász fajtájú volt, mely arány ezután folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. Ennek legfőbb okát a fizikumban, a testfelépítésben látom, illetve némely esetben az önállóságban. Bár kézben tarthatóságuk, vezethetőségük kitűnő, ezzel együtt a mi munkánkhoz szükséges problémamegoldó képesség már nem mindig sajátjuk. Kevés köztük a – német juhászkutyás szemmel minden bizonnyal “csúnya” – szikár, viszonylag kisebb méretű és tömegű, könnyebb csontozatú, keskeny mély mellkasú egyed, mely valahol a német juhászkutya kezdeti típusára hajaz.

Ismerek és láttam dolgozni egy-egy mentőkutyás szempontból kiemelkedő egyedet, melyet akár én is szívesen elfogadnék, de nem olyan sokat, hogy ebben a fajtában gondolkozzak.

Hornai László

Fajta: óriás schnauzer

Névjegy: 33 éve vizsga centrikusan foglalkozik kutyakiképzéssel, 1987 óta a Keszthelyi Kutyakiképző Iskola vezetője, rendszeres résztvevője és hazánk képviselője a rangos nemzetközi schnauzer munkaversenyeken, ahol eddigi általa felkészített kutya legjobb eredménye a 2000-ben, a Schnauzer Világbajnokságon szerzett, rangos 7. hely volt. Felvezetőként is pályára állt.  2003-ban 8. hely. Az elmúlt években 2006, 13. hely, 2007, 12. hely.

- Réges-régen, még diákkoromban magam is német juhászkutyát tartottam, képeztem. Akkoriban mindenki, aki ezt a fajtát választotta dolgozott is a kutyájával. Egymáshoz jártunk, egymás munkáját segítettük. Nagyon jó kis csapat alakult ki. Aztán a 70’-es évek végén, a 80’-as elején egy kiállításon láttam egy óriás schnauzert. Innentől kezdve egy másik időszámítás kezdődött… Ezzel együtt változatlanul nagy szerelem maradt számomra a német juhászkutya. Sajnálom, hogy a fajta idővel kettévált kiállítási és munka vonalakra, sőt úgy látom, hogy a munka vonalak is tovább bonthatók. Egy részük véleményem szerint a túl erős ösztönkészletű, sporthoz nem igazán alkalmas, ún „kupec kutyák”, melyek leginkább éles szolgálati kutyának valók. A másik csoportba pedig az „agyas”, kitűnő ösztönkészletű, idegállapotait könnyen szabályozni képes sportkutyák tartoznak. Ez utóbbi csoportba tartozó egyedek szerintem az I. számú munkakutyák az átlagember számára. Egy jó német juhászkutyához elég a „kiképzői 1×1”-et alkalmazni, tanítása során a legritkábban kell kínlódni, vagy rafinált trükköket használni. Egyébként iskolavezetőként is szeretem, ha sok van közülük egy-egy csoportban, mert akkor jobban halad az ember. Én mindenkinek – aki komolyan akar kutyázni – azt ajánlom, hogy kezdjen német juhásszal. Aztán ha szert tesz kellő tapasztalatra és gyakorlata, akkor mozduljon olyan fajták irányába, melyek egyedei között sokkal szélsőségesebb karaktereket találni. Én például vallom, hogy a malinois-al, ezzel az élvonalbeli munkakutyával csak az igazán tehetséges kutyavezetők tudnak komoly eredményeket elérni. A malik szinte utolérhetetlenül precízek, gyorsak és pontosak a munkában, de mindezt csak azok tudják kihozni belőlük, akikben megvan egyfajta plusz tehetség. De beszélhetünk az én fajtámról, az óriás schnauzerről is. Míg egy német juhászkutya „beosztottként” viselkedik a kiképzés során és igyekszik gazdája kedvében járni, addig a snaci folyamatosan azon dolgozik, hogy megmutassa, ő is valaki. Az óriás schnauzer olyan karakter, aki állandóan föl akar nőni gazdájához, azt akarja, hogy egyenrangú félként kezeljék. Ez a mentalitás némileg megnehezíti a vele való munkát, és sokkal több gondolkodást, trükköt igényel a vezető részéről. El kell hitetni vele, hogy amit tesz, valójában nem a mi, hanem saját akaratából történik. Ellenkező esetben előtör dominanciája és igyekszik ellenszegülni gazdája akaratának. A schnauzer vezetése nagy odafigyelést, illetve rutint igényel, mert ez a fajta folyamatosan színészkedik, minden helyzetben mutogatja erejét, továbbá szereti megvalósítani saját elképzelését az adott feladattal kapcsolatban. Ideális esetben meg kell hagyni egy nagyon finom hangolású „rangsorvitát” a gazda és schnauzere között ahhoz, hogy a kutya jól működjön. Ha ebben a játszmában kevés az ember, akkor kutyája pillanatok alatt a fejére nő, ha pedig túl sok, akkor összetöri a schnauzer egyéniségét.

Igazán eredményes kiképzése tehát nagy kihívás, de én pont karakterét szeretem benne annyira.

Krausz Viktor

Fajta: rottweiler

Névjegy: igazi rottweileres családba született munkakutyás, közel 20 évnyi aktív kutyázással. Jelenleg a Magyar Általános Rottweiler Klub Üllői Kutyakiképző Iskoláján kiképzésvezető, ahol a rottweilerek mellett, a német juhászok dominálnak.

- Életem jelentős részét töltöttem kutyaiskolákon, így a munkakutyaként számon tartott fajták mindegyikére van némi rálátásom, így a német juhászkutyára is. Párom, Melinda a német juhászosok népes táborát erősíti, így testközelből ismerem a fajtát.

Még rottweileresként is nehéz röviden megfogalmazni a véleményemet a német juhászkutyáról, pláne összehasonlítani a rottweilerrel. Ráadásul az összehasonlítás során az egyetlen közös pont a munkára, sportra való alkalmasság, de ha ezt tovább boncolgatnánk, ott is rengeteg a különbség.

Az első dilemmám, hogy maguk a „német juhászosok” sem jutottak még közös nevezőre melyik típusú német juhászkutya is az „igazi”.

Nagyon leegyszerűsítve három különböző kategóriájú német juhászkutyáról, háromféle szubjektív véleményem van:

Az ún. “munka vonalú” német juhászkutyák, melyeket a standard keretein belül, de elsősorban sport és/vagy szolgálati célokra szelektálnak (Ők a sprinterek). Velük élmény a munka, az aktív kutyázás, kifejezett apport- és fogáskészségük, munkabírásuk kiaknázásával – szakértő segítségével – még a kezdő kutyásnak is hamar megadhatja azt az illúziót, hogy Ő már ért a kutyakiképzéshez. A kiképzőpályán szórakoztató és kitartó társak. Magyarországon a versenyzői ambíciókkal bíró kiképzők leginkább ezekkel az ebekkel jutnak el nemzetközi munkaversenyekre. Engem, a rottweilerhez képest kifejezetten „idegesítő” temperamentuma zavar leginkább a mindennapi együttélés során. Melinda „öreg munkakutyája” – mivel már nincs rendszeresen „ledolgozva”- elég hangosan, indokolatlan házőrzéssel és a hat utcával odébb lakó ebekkel való beszélgetéssel szórakoztatja magát.

Az ún. „küllem vonalú” német juhászkutyák, melyeket a kiváló vézen és sokoldalú használhatóság megőrzése mellett inkább az idealizált, kívánatos külső megjelenés, valamint a legdinamikusabb, legkitartóbb ügető mozgáshoz szükséges anatómia alapján szelektálnak (Ők a hosszútávfutók). A „munka vonalúaknál” visszafogottabb temperamentumuk, az eredményes kiállítási szerepléshez szükséges közömbösségük, a kezdő kutyás számára könnyebb kezelhetőséget, kényelmes mindennapi együttélést jelenthet. Kiváló társ lehet bármilyen szabadidős tevékenységben, és a kiképzőpályán is megállja a helyét, akárcsak a rottweiler.

A rottweilerhez képest rendkívül szokatlan hátvonalhoz, farhoz és hátsó szögellésekhez nehéz hozzászoktatni a szemet, de Melinda (Ő nálunk a Jolly Joker) ezt is megoldotta, tavaly nyáron hozott haza egy „küllemvonalú” kölyköt, akinek elegáns megjelenése, harmonikus mozgása és egyénisége feledteti a számomra (már nem is annyira) szokatlan formát.

A harmadik típus, az első két tenyésztési kategória tenyésztése során előforduló tenyésztési hibás kutyák leszármazottai, illetve a tenyésztési szabályokat megkerülve, alapvető minimális tenyésztésbe vételi szűrőket kijátszva szaporított ún. „farkaskutyák”. Gyakran álruhába bújnak és megpróbálnak elvegyülni az előző két kategória remek kutyái között, de ez ellen a különféle ebtenyésztő szervezetek gőzerővel küzdenek. A hasonló szaporítással előállított „rottweilerszerűségekkel” tökéletesen megegyezően az Idegesítő Kolonc, illetve Gyógykezelésre szoruló Pénznyelő üzemmódban használatosak.

A két fajta alapvetően különböző mentalitású, temperamentumú, ezért más-más habitusú embereknek való. Attól függetlenül, hogy a nagy szerelem a rottweiler, bármilyen fajtájú, nagy testű, egészséges, harmonikus felépítésű, szemet gyönyörködtető mozgású, jó vézenű, értelmes kutyával szívesen foglalkozom.

A „tökéletes rottweiler” és a „tökéletes német juhászkutya” között, az erőteljesebb fizikum mellett számomra a nyugodt őserő, határozottság és keménység billenti a rottweiler felé a mérleg nyelvét, amit egy igazán jó rottweiler kifelé sugároz, valamint az a ragaszkodás, az a mély bizalom, mellyel egy felnőtt rottweiler kizárólag gazdáját és annak családját tiszteli meg.

(Lapzárta után megszületett következő rottweilerem, ezért itthon várható a német juhászosok és rottweileresek közti „politikai helyzet kiéleződése”. Valószínűleg Mediátor segítségét kell igénybe vennünk, hogy eldőljön, kinek a kutyája lehet majd többet a lakásban…)

Dohóczki Tamás

Fajta: dobermann

Névjegy: tizennyolc éve foglalkozik kutyakiképzéssel és dobermannokkal. Az Adyligeti kutyaiskola egyik vezetője, több mint hat éve a Hungária Dobermann Klub elnöke. Oroszlánrészt vállalt a 2006-os Dobermann Világkiállítás Magyarországon történt megrendezésében és lebonyolításában, valamint pályázat útján elnyerte a HDK elnökeként a 2009-ben tartandó IDC Világkiállítás, illetve a 2011-ben tartandó Dobermann Munka Világbajnokság rendezési jogát.

- Gyermekkorom első kutyája történetesen egy német juhászkutya volt, egy szép, erőteljes, ordas színű kan. Irigyeltek is a többiek a környéken, én pedig büszkén húztam ki magam, akárhányszor sétálni vittem. Sajnos azonban nagyon fiatalon, nyolc hónaposan súlyos fertőző betegségben elpusztult. Ezután majd két évtized telt el kutya nélkül, majd családi házba költözésemmel következett egy kuvasz. Sajnos idővel rá kellett jönnöm, hogy ez a fajta nem megfelelő számomra, különösképpen, mivel igen komoly kutyakiképzési ambíciókat dédelgettem. Ezután már körültekintőbben próbáltam választani. Adott volt ugyan a német juhászkutya beszerzésének lehetősége, de a környékünkön mindenki ilyen fajtát tartott, és én nem akartam beállni a sorba. Sok szakkönyv és folyóirat átböngészése után kötöttem ki végül a dobermannál. Az elmúl tizennyolc év kutyakiképzői tapasztalata alapján bizton állíthatom, hogy a német juhászkutya kiképzési és versenyzési szempontból az egyik legkiválóbb fajta. Általában magasabb szintű munkát lehet vele elérni – nem ritkán kevesebb energiával – mint más kutyafajtákkal. Persze hozzá tartozik, hogy sokkal nagyobbak, szigorúbbak a követelmények is velük szemben. Természetesen dobermannal is elérhetők magas szintű eredmények, de tudni kell, hogy e mögött körülbelül ötször annyi munka van. Nem is tartom szerencsésnek a két fajta egymáshoz való hasonlítását, mert teljesen eltérő vérmérsékletűek és karakterűek.

A dobermann rendkívül érzékeny lelki alkatú fajta. Gazdájához roppant szorosan kötődik, annak minden rezdülését érzi és lereagálja. Saját gyakorlatomban tapasztaltam, hogy egy nálunk panziózó dobermann öt napig nem evett bánatában, míg egy német juhászkutya könnyedén elfogadta az új helyzetet. Ezért is lehet többek közt kiváló szolgálati kutya, ahol gyakorta változnak a kutyavezetők. A kutyának mindegyikkel ugyanolyan kedvvel és engedelmesen kell dolgoznia.

A fiatalkori szocializáció minden fajtánál szükséges, de a dobermann esetében fokozott figyelmet igényel. Tulajdonképpen az új gazdához való megérkezés pillanatában el kell kezdeni és a kiskutyát minden helyzettel mielőbb megismertetni. Ennek elmaradásával bizony rögzülhetnek olyan negatív viselkedésminták, melyek esetenként egy életen keresztül megmaradnak és megnehezítik a kutyával való együttélést.

A dobermann kiképzése speciális technikát igényel. Nehéz volna mindezt röviden elmondani, de talán a legfontosabb, hogy egy dobermannt nem szabad túl korán komoly terhelésnek kitenni. A dobi ugyanis – látszólag – gyorsabban fejlődik, többet mutat, azonban ha ekkor hirtelen túl nagy feladat elé állítják, akkor a kutya összetörik, vagy idő előtt kiég. Sajnos sok ilyen esetet láttam. A kutya gyönyörűen és látványosan fejlődött, majd mikor gazdája ezt látva egyre nehezebb feladatok elé állította, a fejlődés lelassult, majd megállt, sőt idővel viszályára fordult… Ezzel szemben a német juhászkutyák azt tudják, ami látszik rajtuk. Ésszerű terhelés hatására, pedig látványos fejlődésnek indulnak. Mi magunk is foglalkoztunk német juhászkutyákkal „hobbiból” a dobermannok mellett. Például a nyomkövetés oktatásánál sokkal kevesebb energiával is jobban haladtunk velük, mint a dobikkal. Ez tipikusan vérmérsékletbeli különbségekre vezethető vissza, hiszen az átlagos német juhász nyugodtabb, mint az élénkebb, temperamentumosabb dobermann.

Sajnos azonban, mivel világszerte igen népszerű, véleményem szerint örökletes betegségekkel terheltebb fajta. Míg dobermannál elenyésző a diszplázia vagy különféle fog- és harapásproblémák előfordulása, addig a német juhászkutyák közül – legfőképpen diszplázia tekintetében – bizony sok küzd gondokkal. A mi három német juhászunk közül kettőről egy évesen kiderült, hogy igen súlyos diszpláziától szenved. Ezek után ki kellett őket vonnunk a munkából.

Összességében azt szoktam mondani, hogy aki lakásban szeretné kutyáját tartani, és testőrre vágyik, az válasszon dobermannt, aki pedig kertben tartható, egyszerűbben kezelhető kutyát akar, vagy a sportkutya-kiképzéssel szeretne komolyabban foglalkozni, az kezdetben próbálkozzon  német juhászkutyával.

Nagy Zoltán

Fajta: malinois

Névjegy: tizennégy éve a malinois fajta szerelmese. Hazai munkakutyás versenyek aktív résztevője, emellett iskolavezető kutyakiképző és segéd.

- Eredetileg én is német juhászkutyával kezdtem a komoly kutyázást. Bár kezdetben boxer, dobermann és schnauzer érdekelt. Német juhászt nem akartam, mert nagyon sok volt belőlük. A Margit-szigeten láttam egy szolgálati kutyabemutatót, ahol tíz kutyából nyolc német juhászkutya volt. Ez elgondolkoztatott, hogy mindez nem véletlen.  Lehet, hogy mert első kutyám volt, de mai napig azt gondolom, hogy ő volt számomra a KUTYA.

Halála után kezdtem el érdeklődni a malinois iránt. Első malim (Gyúrókúti Arko, Lurkó) olyan mély benyomást tett rám, mely végképp a malinois eltántoríthatatlan hívévé tett. A mali intelligenciája, gyorsasága és munkakészsége ismert, ezzel együtt a fajta önmagában nem garancia a sikerre. A kutyakiképzés, a sportkutyázás „páros sportág”, tehát az eredmények legalább annyira múlnak a gazdán, mint az adott kutyán. Mai fejjel és tapasztalatokkal a hátam mögött úgy gondolom, hogy német juhászkutyával aránylag könnyebb elboldogulni. Kellemes vele dolgozni és komoly munkát képes letenni az asztalra. Nem véletlen, hogy a kutyás sportok és mondhatni az élet minden területén ennyire elerjedt fajta. Kiválóan egyesíti magában több kutyafajta erényeit, mely egyedülállóan univerzálissá teszi. Állomány szinten az egyes típusok sokkal egységesebbek, mint más fajta esetében.

A malinois más hozzáállást igényel, mivel alapvetően eltérő habitusú fajta. Míg az átlag német juhász a szangvinikus idegtípushoz áll közelebb, úgy a malik legtöbbjére inkább a kolerikus viselkedés jellemző. Rendkívül intelligensek, és reakcióidejük borzasztóan gyors, mely sok tekintetben pozitívum, ám bizonyos helyzetekben negatívumként is értékelhető, hisz egy-egy téves mozdulatot is gyorsan lereagálnak, ami esetleg utólagos korrekciót igényel. Szintén sajátosságuk, hogy kevésbé javasolt őket terhelni fiatalon, a kiképzés „tanítási szakaszában”, szemben a német juhászkutyákkal. A maliknál ugyanaz a terhelés, amit egy német juhász elbír, sőt igényel, esetleg túlzott félelmet, vagy agresszivitást eredményezhet, mely a malinois érzékenyebb, szenzitívebb lelki alkatából adódik.

Ez a legnehezebb a malik kiképzése során, azaz megtalálni azt a finom egyensúlyt, mely a „már épp elég, de még nem túl sok” mezsgyéjén tartja a kutyát.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy kétféle kutya létezik: jó és rossz. Én azt vallom, hogy a különböző munkakutya fajták – karakterükben – jelentősen elkülönülnek egymástól és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert félreértések, és csalódások forrása lehet. Egy jó malinois-t másért szeretünk, mint egy jó német juhászkutyát és ennek megfelelően mindkét fajta másféle felfogást és módszereket igényel.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2008. április