„Egy kutya sem születik együtt a tudással”

Szívet melengető, már-már tavaszias időben érkeztem Gyöngyösre Balázs Istvánhoz, a „von Mátra Rövid- és Drótszőrű Német Vizsla Kennel” rezidenciájára. A jóleső érzést tovább fokozta István barátságos fogadtatása, ahogy bevezetett példás rendben tartott, takaros portájukra.

Régi nagy kedvencem a drótszőrű német vizsla, ezért nagy örömet okozott, hogy kérésemre István beengedett a tágas kennelbe. Szinte belevesztem a csupa izom, barnás szakáll és szemöldök kavalkádba és hirtelen azt sem tudtam melyik  lelkesen kedveskedő kutyát simogassam. Akárhová nyúltam, mindenhol egy vidám, farkát boldogan csóváló drótost találtam, és ha nem vigyáztam, egyszerre cuppant az arcomon két-három kutyapuszi. A vizsla fergetegben hol felbukkant, hol eltűnt a csapat tiszteletbeli vizslája: a Kupak névre hallgató szálkás tacsi is, aki igen nagy önbizalommal közlekedett a nála hatszor nagyobb kutyák tömkelegében.

A kutya dögönyözés kellőképpen átmelengetett ahhoz, hogy ne fagyos ujjakkal kelljen tollat ragadjak, így kellemesen bemelegítve kezdhettük a beszélgetést.

-Annyira jó érzés ránézni egy drótszőrű német vizslára, mégis annyira keveset látni belőlük. Mi lehet ennek az oka?

- Az az igazság, hogy a német vizslák úgy általában nem tartoztak, tartoznak a divatfajták közé. A drótos pedig különösen ritka, legalábbis Magyarországon. Nálunk évente körülbelül 100-120 drót szőrű kölyök születik, kb. 300 rövid szőrűvel szemben. Németországban például – amellett, hogy nagyságrenddel több lát napvilágot – ez az arány pont fordítva alakul: 1000-1500 rövid szőrű mellett közel 3000 drótszőrű német vizsla születik.

Azt, hogy viszonylag keveset látsz belőlük részben annak is köszönhető, hogy a német vizslások általában nem gyakran látogatják a küllem kiállításokat, szinte csak akkor, ha arra feltétlenül szükség van (pl. Championátus megszerzéséhez). Ebből adódóan nincsenek annyira „rivalda fényben”, de ezt szerintem senki sem bánja közülünk. Többek között ezért is tartotta meg nagyszerű tulajdonságait, melyért világszerte kedvelik és becsülik, elsősorban a vadászok.

- Úgy tudom, hogy a tenyésztés mellett te vadászol is kutyáiddal. Félre ne értsd, nem provokációnak szánom, de meg sem fordult a fejedben, hogy magyar vizslával próbálkozz?

- Mindkettőt nagyszerű fajtának tartom és mindkettőből fantasztikus teljesítményt lehet kihozni, de mégsem tartanám szerencsésnek, ha egymás mellé kellene állítanom őket. Úgy gondolom, hogy ez az ért sem célszerű, mert bár mindkét fajta elismert mindenes vizsla, mégis teljesen más karakterűek és ennek megfelelően más elvárásokat kell velük szemben támasztani. Egy magyar vizslától ne várjunk el „németes” viselkedést és fordítva!

Én úgy gondolom, hogy saját habitusomhoz, karakteremhez jobban passzol a határozottabb, rámenősebb, önállóbb drótszőrű német vizsla.

- A többiek között láttam rövid szőrűt is, sőt értesüléseim szerint elsőként rövidszőrűt tartottál. Ennek mi az oka?

- Ez való igaz, bár a történet régebbről kezdődik. Már egészen fiatalon bolondultam a kutyákért. A környéken afféle csodabogárként ismertek, aki minden ágról szakadt, szerencsétlen kóbor kutyát haza hurcibál. Valóban nagyon sok elesett kutyát vittem haza és mindegyiknek kerestem gazdát is, szóval amolyan botcsinálta kutyamentő szolgálatként működtem. Az első „saját” kutyámat, egy törpe schnauzert szüleimtől kaptam, úgymond pedagógia jelleggel. Ez a kedves értelmes kis jószág nagyon hozzám nőtt és még egyik kölykét is megtartottuk. Sajnos mindkettő idejekorán pusztult el. Egyiküket autó gázolta halálra, a másikat hosszas betegeskedés után kellett elaltatni. Ezután egy időre kutya nélkül éltünk, majd egyszer megpróbálkoztam a törpe spiccel, de ezzel a fajtával valahogy mégsem találtunk egymásra.

Édesapám időközben vadászni kezdett és időről-időre magával csábított. Bár ezeken a kirándulásokon a „hajtók keserű kenyerét ettem”, mégis nagyon megragadott, mikor láttam a vadászok kutyáit élesben dolgozni.

Első rövidszőrű német vizslámat 95′-ben kaptam ajándékba. Sajnos ő elég koros volt ahhoz, hogy berögzött hibáit kiküszöböljem és még én sem voltam még kellő tapasztalattal felvértezve, hogy vadászati kiképzésbe fogjam. Ezt nálunk született utódaival tudtam csak elkezdeni.

Nem sokkal később családunknál német vendégek jártak látogatóban Tudták, hogy német vizslával foglalkozunk és fél év múlva, 98′-ban egy drótszőrű kölyökkel leptek meg bennünket. Ekkor már döntenünk kellett, hogy rövid-, vagy drótszőrű irányban folytatjuk tovább. Végül a drótosok mellett törtünk lándzsát. Mintha a sors választásunk helyességét akarta volna igazolni, ezzel a kutyával bejártuk Európa nevezetesebb kiállításait és mindeközben a munka területén is szép eredményeket értünk el.

A drótszőrű német vizsla tud a legjobb lenni és a legrosszabb is. Úgy is mondhatnám, hogy a a végletek kutyája. Ez az a kihívás, melyet megtaláltam bennük. Igaz ugyan, hogy időnként kissé „nehézkesebbek”, de ennek megfelelően többet is kívánhat tőlük az ember. Mondanom sem kell, hogy ez sok munkával és áldozatvállalással járó feladat. El sem tudom képzelni a vizslázást családom, és feleségem, Nikoletta odaadó támogatása, segítsége nélkül. Emellett felbecsülhetetlen szakmai segítséget kapok atyai jó barátomtól és tanítómesteremtől, Bajusz Istvántól, valamint Dr. Harangozó Imrétől.

- Ha már a német vizsla munkájáról esett szó, te hogyan látod, megkapja az őt megillető megbecsülést vadász körökben?

- Az az igazság, hogy bár ez a fajta – akár rövid-, akár drótszőrű változatban – valóban remek segítői a vadászoknak, sajnos tapasztalataim szerint az emberek nem fordítanak kellő figyelmet rájuk és nincsenek tisztában vele, hogy mire való a kutya..

Nagy gond, hogy a vadászok egy része olyan anyagi körülmények között él, hogy egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy igazán minőségi kutyát tartson. Azok pedig, akik megengedhetnék maguknak, „nem ereszkednek le” a kutyatartás szintjére. Bár pénzük van, sem idejük, sem kedvük nincs kutyával, kutyázással foglalkozni.

Komoly problémának tartom azt is, hogy sokan a vadászaton akarják megtanítani kutyájukat, sőt, ami még rosszabb azt gondolják, hogy ha ez egy vadász kutya, akkor alapból tudni kell mi a dolga. Erről szó sincs! A született képességeket, adottságokat csiszolni, alakítani kell. Egy kutya sem ezzel a tudással születik, legfeljebb csak a kellő alapokkal rendelkezik. Nagyon sok munka és gondos  kiképzés kell ahhoz, hogy egy német vizslából hasznos, valóban a vadászt segítő munkakutya váljék.

Az Országos Vadász Kamara Heves megyei Területi szervezete Vadászkutyás Szakosztályának megyei kynológusaként, dr. Harangozó Imre irányításával azon dolgozunk, hogy itt a Mátra lábánál is egyre szélesebb körben népszerűsítsük a kutyával való vadászat kultúráját és idővel olyan magas szintre emeljük a német vizslázás hagyományait, mint ahogyan az az ország egyes területein (Nyírség, Debrecen környéke, Alföld, Szekszárd, Őcsény) jellemző.

Mindezt nemcsak a fajta kiváló tulajdonságainak fenntartása érdekében érzem fontosnak, hanem azért is, mert a mai „vad-ínséges” időkben az eredményes vadászathoz egyre inkább szükség van vizslára. Egy, vagy több jól képzett kutya munkájával szinte nincs elveszett zsákmány, ami nemcsak vadgazdálkodási szempontból, hanem állatvédelmi okokból sem megengedhető.

Az a véleményem, hogy az az ember, aki nem érez semmit az általa lelőtt vad iránt, nem vadász, hanem puskás ember. A vadásznak etikai kötelessége, hogy az általa megsebzett állatot megkeresse és egyrészt kíméletesen megszabadítsa szenvedésétől, másrészt megadja neki a végtisztességet. Ahogy azt korábban említettem, ebben kulcsfontosságú szerepet játszanak a kutyák.

- Ha már a vadászat és az állatvédelem szóba került, kíváncsi vagyok, hogy kutyásként és tenyésztőként miképpen vélekedsz a  – dúvadnak minősített – kutyák kilövéséről?

- Természetesen ez korántsem egyszerű helyzet. Kutyát szerető és becsülő emberként persze azt mondanám, hogy semmiképpen sem tartom helyesnek a kilövést, vadászként viszont kötelességem a vadállományt megvédeni. Tudjuk, hogy korábban történtek olyan esetek, mikor félreértésből, vagy rosszindulatból teljesen vétlen egyedeket öltek meg. Ez természetesen borzasztó tragédia a gazda számára, melyre hasztalan volna bármilyen vígasztaló szót találni. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy vannak olyan elvadult, gazdátlan, olykor falkába verődve vadászó kóbor kutyák, melyek óriási károkat okoznak a vadállományban. Nem akarom az állatvédőket egyoldalú látásmóddal vádolni, de bizony a saját szemükkel kellene meggyőződniük arról, hogy ezek a kutyák mit művelnek az őzekkel, vadmalacokkal és az apróvaddal…

A jelenleg hatályos vadászati törvény értelmében vadészati területen szabadon kóborló kutyát kizárólag akkor lehet kilőni, ha az egyértelműen vadat üldöz. Nos, ha szabad ilyet mondanom, ez is afféle „gumiszabály”, hiszen például szemtanú hiányában ki-hogyan bizonyítaná be, hogy a kutya valóban vadat üldözött-e éppen, vagy sem,  mikor lelőtték.

Én a megoldást hosszú távon mindenképp a kutyák egyedi megjelölésében (chip), és a humánus eszközök együttes alkalmazásában (pl. altatólövedék) látom. Tudva lévő, hogy a legtöbb kutyát vadőrök ejtik el. Őket kellene altatópuskával, kábító lövedékkel ellátni és ennek költségeit, valamint az okozott kárt a „tetten ért” kutya gazdáján behajtani.

Ezáltal jelentős előrelépést lehetne tenni a kultúrált kutyatartás, valamint a vadászok és kutyatulajdonosok ellentéteinek feloldása felé.

- Az elmondottak alapján nem kis feladatokat vállalsz magadra a német vizsla érdekében. Marad hely ezek mellett a saját célokra is?

- Mindenekelőtt el kell mondjam, hogy szerencsére a fajta tenyésztése példaértékű fegyelemmel, szervezetséggel zajlik és a Német Vizsla Klub követelményei gyakorlatban megegyeznek az anyaországéival:

A fiatal vizslának 1 éves korában képességvizsgát (KV) kell tennie. Ekkor még csak kimondottan ösztönös képességeit mérik fel.

Az évente 6-8 alkalommal megrendezett Őszi tenyészvizsgán (ŐTV) mezei és vizi feladatokat kell végrehajtani a lehető legnagyobb precizitással. Itt már nem csak a kutya képességeit, hanem munkáját és stílusát is nézik.

A tenyészszemlén, ahol leginkább a küllemi adottságokat veszik figyelembe, kizárólag a klub saját bírói vesznek részt.

Mindezeken túl pedig szükség van még egy diszplázia vizsgálatra, melynek eredményét a klub saját diszplázia bizottsága értékeli ki Szekszárdon, ahol az adatok – a törzskönyvvel együtt –  tárolásra kerülnek. Természetesen csak diszpláziamentes egyedek vehetnek részt a tenyésztésben. Ezek az adatok nyilvánosan hozzáférhetők, bárki megnézheti őket.

Emellett létezik még Vízi-Mezei Verseny (VMV), melyen az őszi tenyészvizsgát teljesítők krémje vesz részt, végül pedig a Mindenes Vizsla Vizsga (MVV), melyen a magas szintű mezei és vizi munka mellett erdei munkát is teljesíteni kell.

Saját céljaimat tekintve abszolút magaménak érzem Solm herceg szavait: „Jót és szépet a vadászat számára! Teljesítménnyel a típushoz!” jelmondatokat. Mint sok más tenyésztő, ennek jegyében szeretnék eljutni az általam elképzelt ideális típusú drótszőrű német vizslához. A munkát 11 éve kezdtem, de tudom, hogy még mindig nagyon az elején tartok. Egy-egy fedeztetés után nagyon sokat kell menni, érdeklődni, tanácsot kérni tapasztalt szakértőktől és még az is magában hordozza a csalódás  lehetőségét.

A tenyésztésben kizárólag szinte hibátlan anatómiájú, nagyon jó munkakészségű és jól kezelhető egyedek jöhetnek számításba. Mivel drótszőrűről beszélünk, a szőrminőségre is különös figyelmet fordítok. Az igazi drót szőrű német vizsla – a jellegzetes szakál és szemöldök kivételével – számomra távolról rövidszőrű benyomását kell hogy keltse, csak közelről látszódjék rajta az erőteljesebb fizikum és a durva, sprőd szőrzet. Ez persze nem divat, hanem célszerűség kérdése. Egy ilyen típusú kutya kevesebb koszt és bogáncsot szed össze, kevésbé akad bele tüskés ágakba, mint egy túlzottan „szőrös” kutya.

A munka azért idővel meghozza gyümölcsét: több nemzetközi Champion cím mellett 2005-ben Klubgyőztes és Főtenyészszemle kitűnő I. helyezést is sikerült elérnünk, mely hallatlanul boldoggá tett. Ennek ellenére úgy érzem, hogy minél többet tanulok, annál jobban látom, hogy milyen keveset tudok..

- Időnként körül szoktam nézni honlapunk fórumain és gyakran látom a „Von Mátra” nick-nevet. Ami viszont nagyon megmaradt bennem, az a mottód: „Mi nemcsak együtt élünk a német vizslákkal, hanem álmodunk is róluk!” Az eddigiekből úgy tűnik, a te szádból ez abszolút hiteles mondat.

- Azért érezheted annak, mert valóban így van. A német vizslák teljesen kitöltik az életünket és számunkra öröm minden velük kapcsolatos foglalatosság, állandóan körülöttük forognak gondolataink. Olyannyira, hogy a Startlap összes német vizslás oldalát én szerkesztem, a Német Vizsla Klub Heves megyei csoportjának honlapját pedig üzemeltetem, hogy minnél többet segíthessek a fajtával kapcsolatos információk és hírek eljuttatásában.

Emellett külön oldalt menedzselek a bajba jutott német vizslák megsegítésére, mely hála az égnek igen hatékonyan működik.

- Azt hallottam, hogy az egyik „sikertörténet” közvetlenül téged érintett.

- Igen, de ez már egy közel két éves sztori. Éppen egy alom született nálunk, úgyhogy nyakig el voltunk merülve az aktuális teendőkben, mikor telefonon kerestek egy talált német vizsla ügyében. Némi informálódás után megtudtuk, hogy a kutya valójában nem kóbor, hanem gazdája, egyetemi évfolyamtársa segítségével új tulajdonost próbál keríteni számára.

Az történt ugyanis, hogy a kutya egy boxerral került egy udvarba, miután gazdáik között „kutyás szerelem” szövődött. Mivel sem mozgásigényét nem vezették le kellőképpen, sem a kert nem volt biztonságos kerítéssel körbe véve, a vizsla leleményesen rájött hogy tud kiszökni és egy idő után a boxert is megtanította rá. Ezután rendszeresen jártak együtt sétálni. Az egyik csavargásuk alkalmával azonban a boxert elgázolták és mivel gazdája a vizslát okolta a történtekért, a kutyának mennie kellett a háztól.

Pestre utaztam, hogy megnézzem. Akkor 3,5 éves volt. Első pillantásra megdöbbentett, hogy micsoda – a drótszőrűektől idegen – félelem és szomorúság áradt belőle. Nagyon tetszett a kutya, de elsőre abban maradtunk, hogy 2-3 hét próbaidőre magamhoz veszem és majd meglátjuk mi lesz belőle.

Magam is meglepődtem, hogy Britta hozzánk érkezve nagyon gyorsan kinyílt és szinte napról napra javult kedélyállapota. Kezdettől fogva jóindulatú, könnyen kezelhető kutya volt és szinte csak pozitív megerősítéssel tanítottam. Az első évben nagyon sokat dolgoztunk és csak a munkával, valamint fizikai erősítéssel foglalkoztunk. Ezután a Heves megyei vizslaversenyen első helyezést ért el, ősszel pedig – a bírák elismerése mellett – sikeres tenyészvizsgát tett.

A történet azonban itt még nem ért véget. A gazdák megbánták döntésüket és felvették a kapcsolatot velem. Becsületükre legyen mondva, hogy miután láttak, hogy egykori kutyájuk milyen körülmények között él, nem akarták visszakérni, csak látni akarták, hogy jól van-e. Időközben megváltoztak körülményeik, biztonságos kerítéssel körülzárt, tágasabb helyre költöztek és mivel őszinte megbánást és komoly érdeklődést láttam bennük, végül kérésükre úgy döntöttem, hogy adok nekik egy kölyköt. Megmondom őszintén – az előzmények ismeretében – vegyes érzelmekkel szántam rá magam a döntésre, de azt kell, hogy mondjam megszolgálták az előzetes bizalmat. A kutya közel egy éve van náluk, kitűnően érzi magát és nagyszerű lovaskísérő vált belőle. Úgy hallottam, hogy hamarosan társasága is érkezik egy boxer képében…

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2006. március