„Az orosz-fekete terrier mindig a lehető legjobbat hozza ki gazdájából”

Az a különleges helyzet állt elő, hogy e havi interjúalanyommal, Landi Évával nem a fajtával való beszélgetésünk kapcsán ismerkedtem meg. Baráti viszonyunk jóval korábbra tekint vissza. Ezidő alatt rengeteget társalogtunk, amiből világosan körvonalazódott Éva állatokhoz fűződő különleges viszonya, a kutyákról alkotott gondolkodásmódja különösen pedig orosz-fekete terrierek iránt érzett olthatatlan szeretete.

A fajta iránti rajongása azonban több, mint holmi fellángolás, hisz nem mellesleg Éva az ország első bronzkoszorús orosz-fekete terrier mestertenyészete, a Jackpot kennel tulajdonosa. Kutyái az elmúlt közel két évtizedben nagyban hozzájárultak a magyarországi orosz-fekete terrier állomány nemesítéséhez.


- Téged és az orosz-fekete terriert ismerve, számomra egyáltalán nem meglepő, hogy ezt a fajtát választottad. Ennyire egyértelmű volt az indulás is?

- Nem egészen, bár – szerencsére – nem „büszkélkedhetek” sokféle, különbözőfajta tartásával  a korábbi időszakból. Első kutyám – előzetes tájékozódást követően – egy óriás schnauzer szuka, Fruska volt. Az ő érkezése közel egybeesett gyermekem születésével. Fruska 10 hónapos, 30 kilós „nagy fekete ördögként” lépett életünkbe, de  talán mert annyira vágytam rá, és mert annyi időt tudtunk együtt tölteni, egészen páratlan kapcsolat alakult ki közöttünk. A vele töltött 12 év kitörölhetetlen nyomott hagyott életemben. Szerencsés az, akinek élete során megadatik, hogy rátaláljon „saját kutyájára”. Számomra Fruska jelentette mindezt. Halála után mardosó űr támadt bennem, mégsem próbáltam meg ugyanabból a fajtából pótolni, mert éreztem, hogy ez lehetetlen és féltem a csalódástól. Nagytestű, fekete és „szőrös” őrző-védő kutyát akartam, de nem volt konkrét elképzelésem, mígnem egy nemzetközi kutyakiállításon megpillantottam egy orosz-fekete terrier párt. Abban a pillanatban elvesztem. Teljesen lenyűgözött impozáns megjelenésük, büszkeségük és higgadtságuk. Ekkor tudtam, nekem ilyen fajta kell.

Több hónapos keresgélés után végre ráleltem egy alomra, benne egyetlen szukával. Én mindenképpen szukát akartam és kis túlzással akkor is elhoztam volna, ha három lába van… De nem elsősorban ez fogott meg, hanem büszke, tartózkodó jelleme. Érkezésünkkor az egész halom kiskutya boldogan megrohant bennünket, míg Alíz (Uralhegyi Alíz) a háttérből nyugodtan figyelt. Szemében ugyanazt a magabiztosságot és önbizalmat láttam megcsillanni, ami annak idején Fruskát is jellemezte.

Alíz később is bizonyította, hogy küllemben, és jellemben is igazi orosz-fekete terrier. Erős, büszke, öntudatos, tartózkodó kutya volt, aki a családdal, barátokkal végtelenül kedvesen viselkedett. A kutyaiskolán elkápráztatott kivételes intelligenciájával, a mindennapokban, pedig alkalmazkodóképességével. A legnagyobb harmóniában, teljesen problémamentesen élt velünk és lányom cocker spánieljével, holott kezdetben Budapest belvárosában laktunk.

A 93’-as Európa kiállítás komoly fordulópontot jelentett életünkben. Fiatal osztályban kitűnő II. és III. helyezést ért el két, egyazon alomból származó kutyánk, ami számomra azt igazolta, hogy a tenyésztésben jó úton járunk. Itt ismertük meg Kozak-ot, aki ott a rendkívül erős és népes mezőnyben fiatal Európagyőztes lett. Kozak csodálatosan impozáns, jól örökítő, munkavizsgás és diszplázia mentes kan volt, aki a kiállításokon is igen eredményesnek bizonyult. Nem is mertem volna álmodni róla, de ez a csodálatos és értékes tenyészkan három évvel később – egy szerencsés véletlen folytán tenyészetünkbe került, ahol a későbbiekben több, igen sikeres alom apja lett. A többi pedig már történelem… Életem legboldogabb időszaka volt, amikor a 90’-es években 6-7 felnőtt fekete terrier, sőt esetenként még növendék és kölyökkutyák éltek együtt itthon a legnagyobb szeretetben, békességben. Tenyésztőtársam és mindennapi segítségem lányom Emese volt

Legnagyobb büszkeségem, a „mindenem” saját tenyésztésű szukám Darja „Pipi” volt, aki a magyar championok mellett Interchampion címet is elért, Ejrával és Exonnal együtt sok szép és egészséges utóddal ajándékoztak meg minket. Ma már kennel alapító szukám, Alízka dédunokája, Darja unokája: Sandra „Fáni” teszi boldoggá és teljessé életemet.

- Ennyi év távlatából röviden meg tudod fogalmazni az orosz-fekete terrier iránt érzett szereteted forrását?

- Na, ezt napestig tudnám mesélni. Ha tömören kellene fogalmazni, azt mondanám, hogy egyszerűen jó és könnyű velük együtt élni. Úgy is szoktam fogalmazni, hogy az orosz-fekete terrier mindig a lehető legjobbat hozza ki gazdájából. Ez azt jelenti, hogy jól érzi magát, és tökéletesen alkalmazkodik, ha „csak” családi kutyaként tartják, ugyanakkor odaadó partner a kutyaiskolában is. Ilyenkor gazdája elvárásainak megfelelően többet képes nyújtani, mégsem követel többet magának. Megbízható szolgálati kutya, ugyanakkor gyermekünk örökké fiatalos játszópajtása is.

Ha valaki gondos tulajdonos, valamint megfogadja a tapasztalt tenyésztő tanácsait, akkor első kutyának is tökéletes, mert nagyon sok mindent képes megtanítani az embernek, épp hogy nem beszél…

Egyetlen dologban azonban nem ismer kompromisszumot. Ez pedig a gazda közelsége, a vele való állandó, szoros kapcsolattartás igénye. Orosz-feketések között közismert az a jelző, hogy az orosz-fekete terrier a világ legnagyobb ölebe…

Éppen ezért egyedül hagyva (tanyán, telepen), állandóan bezárva, ne adj Isten megkötve nem lehet tartani, mert lelkileg teljesen összetörik.

- Egyes szélsőséges nézetek szerint az orosz-fekete terrier egy hatalmas „pudli”. Nem kap túlzott hangsúlyt a szőrzet – leginkább annak kozmetikázása – e fajta esetében?

- A szőrzet gondozása, ápolása vitathatatlanul fontos az orosz-fekete terrier kapcsán, de a fajta megítélésében a látványos szőrtakaró korántsem elsődleges szempont. Emlékeztetnék arra, hogy a fajta létrehozóinak határozott céljaik voltak. Kemény, erős, de jól vezethető, emellett ellenálló és igénytelen szolgálati kutyát akartak megalkotni A tenyészállatok első és legfontosabb értékmérője a kiváló munkakészség és megfelelő idegrendszer volt. Rögtön ezután a kifogástalan anatómia következett. A szelekció nagyon-nagyon drasztikus volt. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy amíg az elvárt belső tulajdonságaik nem kerültek rögzítésre, addig a küllem utolsó szempont volt a tenyésztésben. A kívánatos megjelenés csak mindezek után következhetett. Mivel az új fajta elsősorban katonai felhasználásra jött létre, fontos szempont volt az ellenálló, ugyanakkor különösebb ápolást nem igénylő szőrzet. Az ideális szőrtípus két részből áll: dús, kiválóan szigetelő aljszőrzet és kemény tapintású, testre simuló, hullámos fedőszőrzet. Ez a szőrszerkezet – tetőcserépszerűen – egyszerűen elvezeti a nedvességet, ezért a kutya még akkor sem ázik el, ha történetesen vízbe megy. Tehát még szőrzet kialakításánál is a funkcionalitás került előtérbe. Aztán a fajta kikerült a katonaságtól civilek kezébe, ezzel beindult a fajta kiállítási karrierje. Innen kezdve megszűnt a korábban egységes szőrtípus. Ahogyan az orosz-fekete terrierek impozáns méreteikkel, látványos mozgásukkal egyre népszerűbbé váltak a küllemkiállításokon, annál inkább előtérbe kerültek a minél nagyobb, hosszabb, dúsabb bundát viselő kutyák, melyek már valóban professzionális szőrápolást igényeltek. Az egyre hosszabbodó szőr megjelenése nem hatott pozitívan a szőrzet minőségére. Idővel megjelentek a göndör szőrű egyedek, akiknek bundája ugyan gyakorlatilag már nem látja el feladatát, viszont kiválóan lehet kozmetikázni, könnyű fazonra igazítani, és kisebb-nagyobb anatómiai hibákat ezáltal korrigálni… Egyetlen szerencse, hogy a szőr típusát viszonylag könnyű kijavítani a tenyésztés során.

Tény, hogy napjaink orosz-fekete terrierjének szőrzetápolása sok időt, energiát és pénzt igényel, ugyanis az elhanyagolt szőrzet könnyen nemezesedik, filcesedik, kozmetikázása pedig a az egyik legdrágább az összes fajta közül. Mindazonáltal úgy fogalmaznék, hogy az orosz-fekete terrier elsősorban munkakutya, akinek a szőrét gondozni kell. Semmiképpen sem kizárólag kozmetikázandó, óriás pudli.

- Ha már a szőrzetről beszélünk, saját magam élőben és fotókon is láttam „színes” orosz-fekete terriereket. Erről mi a véleményed? Van esély rá, hogy hamarosan egy „új” fajta születik a színes egyedekből?

- Itt röviden megint utalni szeretnék arra, hogy annak idején a fekete szín is kifejezett tenyészcél volt azért, hogy az éjszaka járőröző kutyák észrevétlenek maradjanak. Én eredendően kedvelem a fekete színű fajtákat, és természetesen tenyésztőként a standard az irányadó számomra, mely egyszínű fekete színt ír elő. Emellett maximum 30 %, foltot nem alkotó, fehér tűzés megengedett. Mivel azonban az orosz-fekete terrier ősei között találunk rottweilert és airedale terriert is, ezért a mai napig születnek színes egyedek.  Ezek a génekben hordozott színek a legváltozatosabb formákban jelennek meg: fekete-ezüst, black and tan, beige és kék színben is.

Egyébként nem ismert, hogy a különféle színek hordoznak e bármilyen egyéb hátrányos belső tulajdonságot magukkal, ahogyan arról sincs tapasztalat, hogy pl. kék egyedek keresztezése az életképesség rovására menne, mint más fajták (dog, dobbermann) esetében. Nekem személy szerint nagyon tetszenek a színes kutyák, de ettől függetlenül az orosz-fekete terrier legyen fekete! Természetesen tenyésztésben sem vehetnek részt ettől eltérő egyedek. Ezzel együtt a kutyatenyésztés tekintetében is igen „szabad szellemű” Amerikában sok színes kutya születik, akikkel aktívan tenyésztenek is.

- Mindig kihangsúlyozod, hogy az orosz-fekete terrier szolgálati munkakutya. Mi lehet az oka, hogy a fajta mégse terjedt el jobban a munkakutyások között?

- Bár a fajta a kiállításokon való szereplések előtérbe kerülésével sokat változott: idegenekkel toleránsabban, a különböző helyzetekben nyugodtabban viselkedik, de ez nem azt jelenti, hogy kevésbé alkalmas munkára, inkább intelligenciáját dícséri, melynek köszönhetően képes különbséget tenni az eltérő szituációk között.

Ne feledjük, a fajta igen fiatal és akár 4-5 generációra visszatekintve is kizárólag munkavizsgás kutyák vehettek részt a tenyésztésben. (Oroszországban a mai napig ez a gyakorlat). A szükséges képességek tehát majd mindegyik egyedben – de akár állományszinten is – még megvannak. A fajta adottságai, idegrendszere a mai napig kiváló. Én nem tudok olyan tenyészszemléről, ahol emiatt bukott volna meg orosz-fekete terrier.

A „népszerűtlenség” egyik legfőbb okát szőrzetében látom. Ritka az az aktív munkakutyás, aki hajlandó a rendszeres szőrzetápolás procedúrájára.

A másik, talán még nyomosabb indok mellőzöttségükre, hogy a klasszikus kiképzési módszerekkel nem működnek. Még mindig igen kevés azon iskoláknak száma, ahol van néhány olyan finom érzékkel rendelkező kiképző, aki érti, érzi e fajta lényét. Az orosz-fekete terrier roppant intelligens, ezért nagyon gyorsan tanul. Mindezt pusztán gazdája kedvéért teszi. Mire egy orosz-fekete terrier eljut az iskolába, általában az alapvető fegyelmező gyakorlatokat már tudja, melyeket a mindennapi élet során, szinte észrevétlenül tanult meg. Az ún. „alakizást”, tehát a fegyelmező formagyakorlatok unalomig történő ismételgetését azonban ki nem állhatja. Gyakorta megtörténik, hogy elsőre tökéletesen megcsinálja a feladatot, majd ezután még legfeljebb egyszer-kétszer hajlandó megismételni, utána viszont nem érti minek szekálják vele, hiszen már megmutatta, hogy tudja… Az általában jellemző „versenycentrikus” kutyaiskolákban viszonylag gyorsan eljut arra a szintre, amit a nagy átlagnak tanítanak. Azt azonban tudni kell, hogy az orosz-fekete terrier kifejezetten későn érő fajta, ezért semmiképpen sem szabad idő előtt komoly idegrendszeri terheléssel járó őrző-védő kiképzésbe fogni. Ez nagyon veszélyes lehet a későbbiekben. Ennek megértéséhez tudatosítanunk kell, hogy ez a fajta nem sportkutya. Bizonyos egyedeit természetesen ki lehet képezni ilyen irányban is, de az orosz-fekete terrier eredendően éles helyzetekben helytállni képes, szolgálati kutya. Mint ilyen, bizonyos fokú önállóság jellemzi, melyet a legnagyobb hiba negatívumként értékelni, esetleg letörésével próbálkozni. Ez nem azt jelenti, hogy mindent rá kell hagyni, de éreztetni kell vele, hogy bizonyos helyzetekben számítunk rá, az ő fellépésére. Ha az orosz-fekete terrier nem érzi, hogy gazdája megbízik benne, nem fogja tudni testőr feladatát ellátni. Én kifejezetten szeretem erősíteni kutyáimban ezt az öntudatot, és büszkén mondhatom, hogy ezidáig nemcsak tökéletesen helytálltak, de sosem döntöttek rosszul. Persze ezt a fajta önállóságot – mely éles helyzetben hallatlan előny – nem igazán díjjazzák a kutyaiskolán, vagy versenyeken…

Mindenesetre a szocializáció és alapengedelmesség eléréséhez kiváló terep a kutyaiskola, aztán mindenki eldöntheti, hogy saját ideje, energiája és képességeinek megfelelően milyen szintre szeretne eljutni kutyájával. Az biztos, hogy az orosz-fekete terrier partner lesz mindebben.

- Tudom rólad, hogy egészen különleges kapcsolatot ápolsz kutyáiddal. Kérlek, avasd be az olvasókat, mit jelent számodra ez a kapcsolat!

- Mit jelent számomra a kutyával való kapcsolat? Kölcsönös szereteten és tiszteleten alapuló kötődést, ahol mindketten tudjuk, hogy számíthatunk egymásra.

Én nem uralkodok a kutyán, hanem egyenrangú félnek, társnak tekintem. Elvárom, hogy szükség szerint tegye a dolgát, amiért elismerés jár, mint ahogy ő is elvárja, hogy gondoskodjak róla, biztosítsam számára a legideálisabb életkörülményeket, megkapja tőlem azt a szeretetet és tiszteletet, amit ő is viszonoz. Egy korrekt ember–kutya kapcsolatban egy kutya ezzel soha nem él vissza, hiszen ő is tisztában van vele, hogy csak rám számíthat, a legjobb ösztönnel megtanulja, tudja hogy a gazdája mit vár el tőle a lelke mélyén, és ennek megfelelően fog viselkedni, hiszen ha szereti, meg akar felelni neki.

Helytelen viselkedés esetén én is jelzem nemtetszésemet, de fizikailag sose bántottam állataimat, mint ahogy az ember a gyerekét, barátját sem üti, ha nem ért vele egyet, vagy rosszat tesz. A fizikai erőszak megalázó, és erős jellemű kutyánál ismételt erőszakot szülhet.

Domináns kutya domináljon a fajtársaival, de ne velem, hiszen én nem rivális vagyok, hanem a barát, a társ, a biztonság az életében. Talán hihetetlen, de nekem ilyen jellegű konfliktusom sosem volt kutyával, még olyan domináns kannal sem, mint a felnőttként hozzám került Kozak, aki az előző férfi gazdájával – szeretetteljes kapcsolatuk mellett – napi szinten küzdött „ki az erősebb; ki enged a másiknak; ki irányít” – kérdésekben.

Az én kutyáim különféle élethelyzetekben mindig világosan érezték, hogy mikor van a döntés az ő „kezükben”. Veszélyes szituációkban többször elképesztettek villámgyors és helyes reagálásukkal, de a mindennapi életben a szereteten alapuló megfelelni vágyás a legszófogadóbb társat hozza ki belőlük. Soha nem fordult elő, hogy ilyen bizalmi kapcsolatban velem szemben bármelyik kutyám visszaélt volna elképesztő testi erejével.

- Érthető, hogy félted a fajtát. Hogyan látod az orosz-fekete terrier magyarországi helyzetét?

- Ennek kapcsán mindig ambivalens érzések kavarognak bennem. Egyfelől szeretném, ha minél többen tudnák, hogy milyen nagyszerű fajta az orosz-fekete terrier, ugyanakkor ha „tömegek” rájönnének, hogy milyen képességek rejlenek benne, félő, hogy divatba jönne és megindulna a kontroll nélküli szaporítása.

Állomány tekintetében Magyarországon kicsiben nagyon hasonló a helyzet, mint az oroszoknál. Tudvalévő, hogy az orosz-fekete terrier tenyésztése kezdettől fogva pontosan dokumentálva, tudatos elképzelés mentén, szigorú szelekció mellett haladt. A 90′-es évek elején – de bizonyos vonalakban a mai napig is – határozottan elkülöníthetők voltak a fajtán belül bizonyos típusok attól függően, hogy milyen jellegek domináltak bennük. Ennek megfelelően léteztek „schnauzeres-airedales vonalak”, melyekre könnyebb testfelépítés, élénk temperamentum volt jellemző. A másik típusba, a döntően ”rottweileres-vizikutyás vonalakba” sokkal tömegesebb és higgadtabb vérmérsékletű kutyák tartoztak.

A végső cél nyilván egy köztes típus létrehozása volt, mely sokkal határozottabban elkülönül a hozzá hasonló fajtáktól. Megítélésem szerint az elmúlt 20 évben ez sikerült is. A modern orosz-fekete terrierek nagyobbak, tömegesebbek, ugyanakkor őrzik temperamentumosságukat. Ezzel együtt a mai napig változnak az aktuális trendek. Vannak évek, mikor a hosszú lábú, keskeny, nyúlánk kutyák a nyerők, míg máskor az alacsonyabb, zömökebb típust preferálják a kiállításokon.

Némiképp új helyzet teremt a farokcsonkolás kérdése is. Az FCI standard a mai napig előírja a farok csonkolását, de több Nyugat-Európai országban tilos, illetve kiállításon tilos ilyen egyedeket felvezetni. A világ minden táján találkozhatunk hosszú farkú fekete terrierrel, de többségük a mai napig is rövid farokkal rendelkezik.

A farok kérdésében a mi fajtánknál is probléma, hogy a standard eredendően nem foglalkozik azzal, hogy milyen az ideális faroktartás. Látunk a hát vonalában hordott farkú kutyát, de olyat is, aminek a hátára kunkorodik a farka, szerintem ez teljesen idegen a fajta megjelenésétől. Külön problémát jelent a farok szőrzetének kozmetikája is, hisz erre sincs még kialakult gyakorlat. Egy rosszul nyírt, és hátra kunkorodó, hosszú farok számomra teljesen elrontja a kutya összbenyomását, szépségét. Ízlés dolga, nekem a fekete terrier rövid farokkal jobban tetszik! Nálunk minden kölyöknek csonkolt farka volt eddig, és ezután is csak külön kérésre hagyjuk hosszúra. De azt is le kell szögezni, hogy a fekete terrier hosszú farokkal is fekete terrier, s bár kissé még idegenkedünk tőle, de idővel ezt is el kell majd fogadnunk.

- Adódnak-e nehézségek, problémák, sajátosságok az orosz-fekete terrier tenyésztése során?

- Tény, hogy a civil szférába való kikerüléssel sok tekintetben változott a fajta. Itthon nehezebb a tenyésztők helyzete, mert sokkal kisebb a populáció és a fajta iránti érdeklődés. Márpedig csekély szaporulattal nehezen halad előre a tenyésztői munka.

Tagadhatatlan, hogy megnőtt a diszplázia előfordulása, bár hozzá kell tennem, hogy a „funkcionális diszplázia” – melyre már külsőleg felismerhető tünetek és romló életminőség is jellemző – még mindig elég ritka. Bizonyos vérvonalakban szintén egyre erősödő tendenciát mutat egy öröklődő probléma, a kanok húgykövességre való hajlama. Ez idő előtti kasztráláshoz, esetleg korai halálhoz is vezethet. Újabban gyakoriak a szukák párzási, vemhesülési zavarai, melyek jelentősen lelassítják a tenyésztő munkáját.

Mivel az orosz-fekete terrier igen fiatal „keverék” fajta, az ember nem mehet biztosra a tenyésztés során. Nagyon jól kell ismerni a különböző vérvonalakat, hogy ne érje komoly meglepetés.

Az sem biztos siker, ha két kiváló egyedet párosítunk, az utódok heterogének lehetnek, előfordul, hogy minőségük nem hogy meghaladná, de el sem éri a szülők színvonalát. Ugyanakkor esetleg átlagos küllemű – de egészséges, stabil vérvonalból származó szülőtől kiemelkedő utódok születhetnek.

Ami roppant érdekes és mondhatni „feketés sajátosság”, hogy a legjobb kutyák szinte kivétel nélkül egymástól eltérő típusok párosításából születtek, ellentétben a más fajtáknál jellemző gyakorlattal, ahol általában egymáshoz közel álló, homogén egyedek fedeztetésére törekednek.

- Az elmúlt tizenhat évnyi tenyésztői munkád nem múlt el nyomtalanul a hazai orosz-fekete terrier állományban. Mik azok a rögzített jellemzők, melyek a Jackpot kutyák sajátjai, és milyen tenyésztési koncepció mentén érted el mindezt?

- Tenyésztői munkám során mindenekelőtt a megfelelő idegrendszerre és a kifogástalan egészségre helyeztem a hangsúlyt. Ez az a két dolog, amivel „együtt kell élni” Nem mindegy, hogy valaki egy gyenge idegrendszerű, beteges kutyával küszködik, vagy hosszú, gondtalan és boldog éveket tölthet együtt kedvencével. Ha mindezek mellett a kutya szép is, az csak hab a tortán. Sosem voltam a „tömegtermelés” híve, tenyészetünkben 11 alom született 16 év alatt. Természetesen büszke vagyok arra, hogy bármilyen rangos Európa, vagy Világkiállításon a kennelemből származó kutyák kitűnően szerepeltek.

Mérhetetlen boldogsággal tölt el, hogy Jackpot kutyák, illetve leszármazottaik a mai napig élnek ország-világszerte. Többen közülük sikeres kiállítási kutyák, valamint a tenyésztésben is részt vesznek. Külföldre is kerültek közülük, például Olaszországba, Németországba, Romániába, Svájcba és – tudtommal hazánkból elsőként – Oroszországba is, szőrjavítás céljából.

A Jackpot kennelből származó kutyákat egészséges fizikum, kimagasló intelligencia, kiváló mozgás,  és temperamentum, kitűnő idegrendszer, megfelelő munkakészség, küllemben pedig típusos, nagyméretű, hosszú fej, kívánatos – fejlett díszszőrzettel rendelkező – típusos szőrszerkezet jellemzi.

Az orosz-fekete terrier tenyésztésének nehézségei tükrében, az említett tulajdonságok rögzítéséhez saját vérvonalú szukákat használtam, melyeket visszamenőleg több generáción át ismerek. Ezekre a vonalakra hoztunk külföldi – főként orosz – egészséges, jó munkakészségű, diszpláziaszűrt kanokat.

Tenyésztői munkám legszebb elismerése azonban mégis azon tulajdonosok visszajelzései, melyben elmondják, hogy kutyáink valóban beváltották a hozzájuk és fajtához fűzött reményeiket és egyikük sem okozott csalódást.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2008. június