A bajszos bajor lovász

Őszintén bevallom, nem tudok némi elfogultság nélkül az óriás schnauzerről írni. Első kutyám Jamal, majd 16 évnyi vágyódás után egy óriás snaci volt és bár egy tragikus autóbaleset fájdalmasan korán ragadta el mellőlem, mégis maradandó nyomokat hagyott bennem, még így nyolc év távlatából is. Általa léptem a kutyások táborába, ő ismertette és szerettette meg velem olykor konok, olykor makacs, de fantasztikus egyéniséggel bíró fajtáját.

Pinscherből „bajuszos”

Azt talán sokan tudják, hogy a schnauzereknek három különböző méretváltozata létezik: törpe, közép és óriás. Mindez persze a kezdetekben nem volt így, mivel a snacik eredeti változata csak egy  – a mai közép schnauzerhez hasonló– méretben létezett.

Eredetüket a drótszőrű pinscherektől származtatják, melyek koruk szívós, kitartó munkakutyáinak számítottak. A ma ismert schnauzer felmenői a XVII-XVIII. század Bádeni és Bajor Nagyhercegségek, valamint Svájc északi részének kocsisai, lovászai mellett teljesítettek utaskísérői szolgálatot. Bár üdítőt és sós mogyorót nem szolgáltak fel, hatékonyan tartották távol az útonállókat gazdáik értékeitől. Mindemellett juhnyájakat és marhacsordákat is kísértek – hasonló szellemben – és munkájukhoz az istálló rágcsálómentesítése is hozzátartozott, ami a nem ritkán 30-40 kilóméteres távolság megtétele után különösen megerőltető feladat. Ráadásul a kopaszfarkú kártevők, különösen a patkányok – mintha generációkon keresztül a „Legyőzhetetlen wutáng” c. filmen nevelkedtek volna – méretüket meghazudtoló mód gorombán és harciasan képesek viselkedni, legfőképp, ha életüket veszély fenyegeti. Mindebből könnyen kitalálható, hogy a snacik pofáját és szemöldökét borító fedő sűrű szőrzet egyáltalán nem a véletlen műve…

A fajta erényeire később az arisztokrácia is felfigyelt, és a schnauzer hamarosan már elegáns hátaslovak mellett kísérte nemes gazdáit.

Kiállításon az első pinscherek 1879-ben jelentek meg, standardjuk egy évvel később született meg, mely a vas- és ezüstszürke mellett még engedélyezte  rőt- és szürkéssárga, sárgásbarna színeket is. A fekete szín csak jóval később jelent meg.

Az óriás schnauzerek csak valamivel később, 1909-ben tűnt fel a müncheni kiállításon   és akkora sikert arattak, hogy még abban az évben megalakult a Müncheni Schnauzer Klub. Itt érdemes megjegyezni, hogy az óriásokat – melyeket a schnauzer család legfiatalabbjának tartanak  – feltételezések szerint flandriai bouver és fekete színű  német dog keresztezésekkel alakították ki. Állítólag egyes kennelekben óriás uszkárokat is felhasználtak a fajta méretének megnöveléséhez.

Dr. E. Harms, aki fokozott figyelemmel kísérte az óriás schnauzer kialakulását, a fajta születését 1910-re tette. A szálkás szőrű pinschert 1917-ben nevezték át hivatalosan is schnauzer-ré, mely vélhetően a német „Schnauz” (bajusz) szóból ered.

A shcnauzer igen népszerűvé vált és az első világháborúba mint küldönc és mentő feladatokat ellátó hadikutyaként masírozott. A háborút követően számuk jelentősen visszaesett, de ahogy az már lenni szokott egy lelkes csapat megmentésére indult. Nagy szerencséjükre a bajor hegyvidék falvaiban igen nagy számú és homogén állományra leltek, így az óriás schnauzer megmenekült a kihalástól.

Jó német szokás szerint aztán a fajtát 1926-ban hivatalosan szolgálati fajtának minősítették és ettől kezdve szigorúan megtiltották a közép és óriás schnauzerek keresztezését, majd 1950-től kezdve a fajta minden addigi népszerűségét felülmúlva meghódította a világot.

A legterrieresebb „nem terrier”

Volt schnauzer- és jelenlegi terriertulajdonosként úgy látom, hogy a snacik és a terrierek viselkedésében – bár származásuknak nem sok köze van egymáshoz – vitathatatlan párhuzamokat lehet felfedezni. Nyakasságra való hajlamuk, energikusságuk és sajátos humorral megáldott, elragadóan egyéni karakterük, valamint az ehhez társuló markáns pofa és szemöldökszőrzetük tovább fokozza a hasonlatosságot. Ennek megfelelően tartásuk és nevelésük is szinte azonos elvárásokat támaszt a gazda felé. De ne szaladjunk ennyire előre.

A schnauzer sikerének egyik titka biztosan erőtől duzzadó, rusztikusan nemes küllemében is kereshető. Jellegzetesen négyszögletes testfelépítése robusztus, ám a snaci mégsem lomha, elnehezült, hanem  robbanékony, lendületes, mégis elegáns és fáradhatatlan mozgású. Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy a fülkupírozás és farokvágás tilalma érinti a fajtát, mivel a logó fül (bár az még hagyján) és az íves, ostorszerű farok mindenképpen megbontja a schnauzer addigi  kompakt megjelenését.

Mint láthattuk, ősei hosszú utak gyalogos megtételéhez voltak szokva és gazdáiknak igénytelen, kitartó kutyára volt szükségük és vajmi keveset törődtek vele, hogy azok bírják-e az iramot. A le-lemaradozó, kifulladó ebek egészen biztosan nem vettek részt a fajta kialakításában… Az „erőltetett tréningnek” köszönhetően a schnauzerek megtartották őseik erényeit és rendkívül szívós, nagyon energikus kutyákká edződtek.

Ezt mindenképpen szem előtt kell tartani annak, aki ezt a fajtát választja magának és nem szabad hagyni félrevezetnie magát a snaci alaphelyzetben igen kiegyensúlyozott, nyugodt vérmérsékletét látva. A nyugodtan heverésző kutya ugyanis azonnal pattan és tettre kész, amint felcsillan egy kis mozgás lehetősége. Szabadban aztán megmutatja, hogy mit jelent a schnauzer agilitása, robbanékonysága és dinamizmusa.

Ebből kifolyólag tartása értelemszerűen  sok időt, energiát igényel a gazda részéről és nem merülhet ki napi két-háromszori, rövid „egészségügyi sétában”. Minimum elvárás, hogy játékkal, labdázással, kerékpározással, vagy akár úsztatással naponta rendszeresen és  intenzíven mozgassuk át. Így kiereszti a benne felgyülemlett energiákat és ilyen körülmények között, akár lakásban is gond nélkül tartható.

Eredeti védő feladatainak köszönhetően az óriás schnauzer nagyszerű őrző-védő munkakutya, mégis óriási hibát követ el az, aki eleve veleszületettnek veszi ezen adottságait és tudatlanságból nem, vagy alig foglalkozik mind fizikai, mind szellemi képességeinek pallérozásával.

Sajnos tudok olyan esetről, ahol egy idős hölgy (!) vásárolt magának egy óriás schnauzer kant, mondván: „majd az jól megvédi őt”. Amíg a kutya kölyök volt, nem is volt nagyobb gond. Ahogyan azonban kamaszodott, egyre több problémát okozott. Természetesen a mozgatás és nevelés teljes hiányából fakadóan felnőttként igazi Istencsapásnak ért fel és nemcsak gazdája, de a környéken lakók életét is megkeserítette. Gazdája tudatlanságának és egy idegen gonoszságának eredményeként végül megmérgezték…

Eszesnek született

Sokat elárul az óriás schnauzer intelligenciájáról, hogy még a neves etológus, Konrad Lorenz, – aki bizony nem bánt kesztyűs kézzel a saját csau-csau és csau-csau-dingó keresztezésekből származó keverékektől távol eső „kultúrfajtákkal” – az általa ismert legintelligensebb kutyának egy óriás schnauzer szukát nevezett meg.

Az óriás schnauzer kiváló munkakutya adottságokkal bíró fajta, így csupán „csak kedvencként” tartani a benne rejlő értékek oktalan elpazarlását jelenti. Szinte hihetetlen, de ez a marcona megjelenésű szakállas csendőr gazdája és családja körében mindig kapható egy kis játékra, bolondozásra. Mások és saját tapasztalataim alapján a fiatal korban történt alapozással kiválóan fejleszthető apportkészsége, ezáltal ideális alanya lesz a pozitív megerősítésen alapuló kiképzési technikáknak. Ez azért is különösen hasznos a schnauzerek esetében, mert önállóságra hajlamos – rossz nyelvek szerint – konok fajta. Nos, mivel eredetileg „önjáró” és kevés törődést igénylő, önállóan dolgozó kutyaként kezelték, a vakfegyelemre irányuló törekvésekre valóban dekadenciával válaszol, ám alapvető hiba erre durvasággal reagálni. Ehelyett meg kell találni az utat  – a pozitív motivációs módszerekkel – hogy a kutya saját kedvére, ám valójában a mi céljaink érdekében dolgozzon. Ez persze nem egyszerű, de nem is lehetetlen feladat.

Mindemellett azt gondolom, hogy egy schnauzer gazdájának bizonyos helyzetekben tudni kell engedni. Persze ezalatt semmiképpen sem az alapvető fegyelmi elvárások lazítását értem, hanem kisebb horderejű dolgokban mutatott kompromisszumra való hajlamot. A schnauzert nem lehet „robotkutyaként” kezelni.

Nagyban megkönnyíti az ember dolgát, hogy a schnauzer – pont önállósága miatt – magas veleszületett intelligenciával rendelkezik és nagy kedvvel tanul. Saját kutyám például örömében mindig valami „ajándékkal”, rendszerint a fél pár papucsommal köszöntött hazaérkezésemkor. Erre egyébként külön sosem tanítottam, bár ilyen esetekben mindig megerősítettem benne ezt a szokást („Okos kutya,  ide hoztad a papucsomat!”), tehát egy idő után nagyjából leesett neki a „papucs-apport” jelentése. Egyszer kíváncsi voltam rá, hogy milyen szinten képes kombinálni. Elvettem tőle a lábbelit és így szóltam: „Okos, hozd ide a másik papucsot!” Jamal ránézett a „kínai ipar” kezemben tartott remekművére és óvatosan érte nyúlt. „Neeem, a másik papucsot hozd!” - szóltam neki. Kutyám végigmért meleg barna szemeivel, majd elkocogott és büszkén hozta a papucs párját.

Csak határozottan!

Mindazonáltal tagadhatatlan, hogy a schnauzer nevelés – legyen szó akár pusztán társként tartott kutyáról – alfája és omegája a fajta önállóságának kézben tartása. Ennek legmegfelelőbb eszköze az unalomig ismételt következetesség. Ebben nem lehetünk elnézőek! A snacik kellőképpen kitartóak és szemfülesek ahhoz, hogy lecsapjanak a legkisebb lehetőségre, mikor saját hasznukra fordíthatják embertársuk pillanatnyi akaratgyengeségét. Ezek után már nehéz lesz lemosni magunkról kutyánk előtt az engedékenység látszatát, bár saját meglátásom szerint „konokságuk” árnyaltabb és könnyebben orvosolható, mint pl. az airedale-é.

Ahogyan korában említettem, a durvaságot kerülni kell nevelése során, ám vitathatatlan, hogy  olykor-olykor határozottan helyre kell tenni őkelmét, különösen szertelen, növendék korában. A megfelelő mértékben és igazságosan adagolt kényszer nem fogja megviselni, hiszen a snacik alapvetően nagyon szilárd, kiegyensúlyozott idegrendszerű kutyák.

Erre megint csak saját tapasztalatból tudok példát említeni. Mikor kutyámat hazavittem, rögtön az első nap, kisebb bútorbontási feladat várt rám, ami nem kevés kalapálással és kifejezetten kellemetlen zajjal járt. Jamal – bár csak fél órája érkezett, mellém telepedett és határtalan nyugalommal szemlélte az ijesztő lármával járó munkálatot.

Később, már idősebb volt, mikor egy bányatónál járva, meg akartam ismertetni a vízzel. Mivel nagyon szeretett botozni, labdázni, azt terveztem, hogy egy sekélyebb szakaszon fogok vele  játszani, ahol kb. a hasáig ér a víz. Így csak kellemes élményekkel gazdagodik és nem fogja egy életre megutálni a fürdőzést. Mikor a víz mellé értünk és alkalmas partszakaszt kerestünk, Jamal szemmel láthatóan érdeklődve fordult az idegen közeg felé és egy meredekebb szakaszon a partfal széléhez óvakodott. Abban a pillanatban, mikor vissza akartam hívni megcsúszott és 3 méter magasról nagy csobbanással  a vízbe esett. Ijedelmemet fokozta, hogy  minden igyekezete ellenére – nyeletlen baltaként – merült egyre mélyebbre a felszín alá. Azonnal utána ugrottam ruhástól és a partra húztam a „kis fekete Cousteau-t, aki meglepetten és nagyokat pröszkülve emelkedett ki a habokból.

Miután mindketten megnyugodtunk keserűen átkoztam magam figyelmetlenségemért, és biztosra vettem,  hogy most aztán egy életre sikerült gondoskodni kutyám víziszonyáról, mert úgy gondoltam, ezek után hat ökörrel sem fogom tudni a tó közelébe vonszolni. További részletekkel nem akarok senkit sem untatni, de még aznap délután a tó közepéig beúszott a behajított bot után és a továbbiakban is imádta a vizet…

Egyet azonban sosem szabad elfelejteni. Az óriás schnauzer későn érő fajta, ezért komolyabb kiképzésbe fogni 1-1,5 éves kora előtt nem szabad. Ha azonban kivárjuk, míg a reménytelenül „idétlen nagy culából” felnőtt kutyává érik és ezalatt kellőképpen megalapozzuk kívánatos adottságait, nagyszerű képességű munkakutya boldog tulajdonosai lehetünk. Jó tudni azonban, hogy a snacik, a terrierekhez hasonlóan még felnőttként is megőriznek valamicskét kamaszkoruk önfeledt bohémiájából, bár valamivel disztingváltabb formában.

Bár az óriás schnauzert ún. „egygazdás” fajtának tartják, saját családját legalább olyan ragaszkodó rajongással veszi körül, mint imádott vezetőjét. Különösen jó érzékkel teremt kapcsolatot gyerekekkel, akiket ösztönösen oltalmába fogad. Szociálisan rendkívül érzékeny és saját falkája mellett minden körülmények között kiáll. Schnauzeres berkekben nem ritka, hogy két-három felnőtt kan kutyát tartanak együtt gond nélkül, akik bármilyen helyzetben vállvetve lépnek fel.

A megfelelően szocializált snaci idegen kutyák társaságban sem feltétlenül vérfürdővel bizonygatja erejét. Magabiztos fellépése rendszerint elég meggyőző erővel szokott hatni, de ha mégsem, akkor lehengerlő erővel és villámgyorsan rendezi konfliktusait, ám még ekkor sem borul el az agya, nem marcangol, fojt, vagy gyilkol, csak  földhöz szegezi ellenfelét, míg az tudomásul nem veszi az aktuális erőviszonyokat.

Régi ismerőseivel szoros barátságot ápol, de idegenekkel visszafogottan  távolságtartó és a legkisebb gyanús jelre kimutatja nemtetszését. Mindezt nem begőzölve teszi, csak hatásosan figyelmeztet: „Ebből elég és ne tovább!”

Nekem volt már részem ilyen figyelmeztetésben, mikor egyszer a házigazda snaci szukája mellé ültem bizalmaskodva a kanapéra. A kutya kihúzta magát és vészjósló morgással jelezte, hogy szerinte nem jó helyen vagyok. Értettem a „szóból”…

Gazdájához, családjához való szoros kötődése miatt természetesen rideg tartásra, elhagyott telepek, ritkán látogatott tanyák őrzésére a fajta alkalmatlan. Ilyen helyzetben oly mértékig eldurvulhat jelleme, ami már nem sajátja.

Tépni igenis muszáj

Ahhoz, hogy schnauzerünk szemet gyönyörködtető formáját mutassa, bizony szőrzetét rendszeresen ápolni kell. Nem kell azonban megijedni, mert a rendszeresség évi 3-4 alkalmat jelent. Ekkor el kel zarándokolni egy megbízható kutyakozmetikába, ahol kutyánkat szakszerűen letrimmelik. Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy a schnauzer szőrzete  a klasszikus értelemben véve nem hullik. Az elhalt (megérett) szőrszálak lazán a bőrben maradnak, melyeket trimmeléssel, azaz az elhalt fedőszőr speciális késsel történő kitépkedésével kell eltávolítani. Ez a kutyának egyáltalán nem fáj és szőrzete csak így lesz a fajtára jellemző drótosan  kemény, szálkás. Sajnos sok kozmetikus szereti „elbliccelni” a trimmelés hosszas és fáradalmas műveletét, helyette rábeszéli a tulajdonost a gyors és – számára – kényelmes gépi nyírásra. Ennek következtében az elhalt szőrszálak a bőrben maradnak, az egész szőrzet felpuhul, sőt színe is megváltozhat, mely különösen a só-bors színű változatnál szembeötlő.

Azért szerencsére nem eszik ilyen forrón a kását. A kutya két éves koráig, míg le nem váltja kölyökszőrét addig mindenképpen a trimmelést preferáljuk, de ha nem tervezünk komoly kiállítási szerepléseket, akkor belefér a gépi nyírás is.

A szakszerűen ápolt schnauzer tiszta vonalaival és ellenálló szőrzetével igazi jelenség, emellett sörte keménységű bundájáról szinte lepereg a kosz és két trimmelés közötti időszakban nem is hullajtja, így a lakásban sem kell térdig szőrben gázolni.

A schnauzer egészség tekintetében is szerencsés helyzetben van. Betegségekkel kifejezetten ellenálló, a fajtára jellemző örökletes problémáktól mentes és még a nagy testű kutyákat gyakorta sújtó csípőízületi diszplázia is igen ritkán fordul elő nála. Emellett méretei ellenére kifejezetten hosszú  életű, nem ritka a 13-15 éves egyed köztük.

Táplálásánál csak az első egy évet kell kiemelt figyelemmel kísérni és mindent megadni a kutyának, ami egészséges fejlődéséhez szükséges. Ezután – kis túlzással – már szinte „kenyéren és vízen” is tartható.

Akit egyszer megragadott az óriás schnauzer sallangoktól mentes, egyszerű szépsége, erőt sugárzó magabiztossága, nehezen szabadul a fajta bűvköréből. Ennek ellenére csak az válassza maga, vagy családja társául, aki kellőképpen képes kordában tartani, irányítani és megfelelően kihasználni a schnauzer agilitását és biztosítani tudja kutyája számára azt a szeretet, megbecsülés és tisztelet jellemezte közvetlen kapcsolatot, melyben az óriás schnauzer megtalálhatja önmagát.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2006. július