„Az igazi óriás schnauzeren még egy laikus is

érzi az erőt és magabiztosságot”

Hálával tartozom dr. Vadócz Évának és édesapjának Vadócz Bélának, hogy költözés miatti felfordulás ellenére szívélyesen fogadtak otthonukban és időt szakítottak beszélgetésünkre. Külön megtiszteltetés volt számomra, hogy egyik kedvenc fajtám  magyarországi meghonosítóinál, a Sasvári Kennelnél tehetek látogatást.

Hamar „megfutottuk az udvariassági köröket” és a beszélgetés innentől kezdve sokkal inkább baráti snacis anekdotázással fűszerezett beszélgetésre, mintsem szakmai riportra emlékeztetett.


- Nagyon régen úgy olvastam valahol, hogy egy fiatalkori élmény vezetett az óriás schnauzer tartáshoz.

Béla bácsi: – Igen, még a háború után Fejér megyében, a Dégi Festetics grófnak volt egy óráis schnauzere. Fogalmam sem volt milyen fajta, de teljesen lenyűgözött hatalmas, erőteljes, és magabiztos megjelenésével. A gróf diszidált és a helyi malom tulajdonosánál hagyta a kutyáját. Akkoriban bizony időtöltés gyanánt a helyi gazdák gyakran összejöttek és összemérték kutyáik erejét. Persze nem halálig tartó véres összecsapásokra kell gondolni, csak puszta „virtuskodásra”, ahol a kutyáknak kevés baja történt. Természetesen elítélendő minden ilyenfajta tevékenység, de akkoriban nyilván ezt még nem értem föl ésszel. Lényeg az, hogy ennek a kutyának egyszerűen nem akadt ellenfele. Egyszer megtörtént, hogy egy komondort hoztak ellene, de még azt is leszorította.

Később 66’-ban egy állatkeri kiállításon találkoztam ismét a fajtával és tudtam meg végül is, hogy a gróf kutyája is óriás schnauzer volt. Akkoriban német juhászokkal foglalkoztam, de a gyermekkori emlék annyira meghatározó volt, hogy azonnal elkezdtem utána érdeklődni, hogy miképp juthatnék hozzá ilyen kutyához.

Legközelebbi lehetőségnek az akkori NDK kínálkozott, bár itt sem ment egyszerűen a dolog. A schnauzer tenyésztését szigorúan központilag irányítottan hajtották végre. Létezett egy szemlebizottság, amely megszabta, hogy az adott szukára milyen típusú kant lehet rávinni. (A cseheknél, szlovákoknál a mai napig ez van érvényben.) A megszületett almokból először a belügyminisztérium válogatott, a „maradékból” lehetett választani.

Szerencsére protekcióval sikerült elérni, hogy két kiváló belügyes szukát „leselejtezzenek”. Így került az országba 68’-ban Negro von Dreiangel és Gipsy von Dreiangel. Negro-tól és Exo von Rosegeshus-tól (kelet német rendőrségnél szolgálatot teljesítő osztrák kan volt) született Magyarországon az első óriás schnauzer alom 1969 június 16.-án.

Éva: – Első schnauzeremet Tigi-t, 11 évesen kaptam a nálunk született harmadik alomból, akivel később munkaversenyek rendszeres résztvevői voltunk és III. szintű vizsgáig vittük. Fiatal korom ellenére, mindig ügyelt rám és sosem fordult elő, hogy elrántson, vagy gorombán viselkedjen velem.

Később én vettem át a stafétát aputól, és a tőle örökölt szemléletet is mindenképpen magaménak tudom, mely szerint a tenyésztés során összhangba kell hozni a küllemet, idegrendszert. Mindezt pedig az eredeti típus megőrzésének szem előtt tartásával megvalósítani. Ehhez kezdetben NSZK, majd utána 84’-85’-ben importált holland vonalakat használtunk, mely tapasztalataink szerint küllemre és idegrendszerre is igazi schnauzereket eredményezett.

Béla bácsi: – Érdekes, hogy a történelem ismétli önmagát. Annak idején fiam – bár szerette a kutyákat, komolyan nem akart foglalkozni velük. Most lányom jár hasonló cipőben. Fia kevesebb ambíciót táplál a kutyázás iránt, lánya viszont komolyan érdeklődik, így jó eséllyel leányunokám, Balkányi Ágnes lesz a Sasvári Kennel trónörököse.

- Említették, hogy az első schnauzerek érkezése előtt Béla bácsi német juhásszal folgalkozott. Jelentősen megváltoztatták véleményét a snacik?

Béla bácsi: – Természetesen igen, hiszen megtaláltam bennük mindazt, amit kerestem, amire számítottam. Erőteljesebbek, robbanékonyabbak, ugyanakkor kiegyensúlyozottabbak voltak, mindezt pedig markáns megjelenésükkel is sugallták.

Persze ezek a kutyák számtalan esetben bizonyították rátermettségüket. 1975-ben alapító tagja voltam a Pestlőrinci kutyaiskolának, ahol közel 15 évig dolgoztam. Egyszer a belügyminisztérium a mi iskolánkban végezte a besorolásra szánt német juhászok szemlézését, dr. Kovács Zsolt jelenlétében. Egy jól megtermett, kb. 120 kilós segéd végezte a különféle őrző-védő gyakorlatokat. Mikor végeztek, a hatalmas ember nem kevés iróniával szóvá tette, hogy most már jó lenne egy olyan kutyát is látni, ami tényleg tud fogni… Lányom pont kint volt az iskolán. Schnauzerével is tettek pár próbát. A kutya kétszer is felborította a tagbaszakadt embert.

De nemcsak őrző-védő munkában állják meg a helyüket. Főként Romániában használták kifejezetten medvevadászatra, mivel a schnauzer nemcsak hatalmas erejű, bátor kutya, de emellett különösen intelligens és nem csak vakmerően beleveti magát a küzdelembe, mint a terrierek.

Egyik régi erdélyi származású ismerősünk mesélte, hogy édasapja gazdálkodott és állatait rendszeresen dézsmálták a farkasok. Többféle nagytestű pásztor ebet kipróbált, de ezzel sem ment semmire, mivel a farkasok rendkívül ravasz  módon egyenként elcsalogatták a kutyákat és többedmagukkal széttépték. Végül sikerült 4-6 schnauzerre szert tennie. Ezek a kutyák éberek és bátrak voltak, viszont mindig egy csapatként, együtt verték vissza a támadást, nem hagyták megbontani egységüket. Hamarosan meg is szűntek a farkasok rablóportyái.

- Korábban szó esett az eredeti típusról. Saját meglátásom szerint sajnos nagyon sok kutya egyre távolodik ettől. Nem áll fenn a veszélye, hogy a fajta túlzottan „feloldódik”, vagy különféle típusokra szakad?

Éva: – Véleményünk szerint valóban megfigyelhetőek bizonyos káros irányzatok, melyek a típusos schnauzer, illetve a homogén állomány ellen dolgoznak. Úgy körülbelül 4-5 éve kifejezetten jellemző volt a finomabb, elegánsabb, kecsesebb megjelenés előtérbe kerülése, mely szerintünk nem szerencsés szemlélet a schnauzer eredeti megjelenését tekinve. Persze az embernek valamilyen szinten haladni kell a korral, de a fajta eredeti típusától jelentősen eltérő kutyák tenyésztése már az óriás schnauzer ellen dogozik. Úgy tűnik azonban, hogy megúsztuk ezt a periódust és mostanában ez már nem annyira jellemző, mivel az óriás schnauzer – szerencsére – nem túl divatos fajta.

Újabban viszont schnauzeres körökben felütötte fejét egy nagyon káros szemlélet, amit – legalábbis szerintem – néhány ember szisztematikusan, mesterségesen és teljesen feleslegesen gerjeszt.

A nagyon elvakult munkakutyások azt állítják, hogy itthon tenyésztőtől nem lehet jó munkaképességű schnauzert venni és ezek a kutyák legfeljebb kiállításra valók. Saját magam több Champion és Interchampion kutyát ismerek, akik gyönyörűen dolgoznak, ugyanakkor mentem már be olyan kertbe éjszaka, ahol „munkavonalú” kutya lakott, de úgy megijedt, hogy riadalmában elbújt a kert végébe…

Én, aki foglalkoztam schnauzer képzéssel, emellett kiállításra is járok, ki merem jelenteni, hogy egy jó kiállítási kutyának legalább olyan stabil idegrendszerűnek kell lennie, mint egy munkakutyának. A sok utazás, a tömeg, a zaj, az idegen emberek és kutyák kavalkádja okozta stresszt csak kiegyensúlyozott, szilárd idegrendszerű kutyák bírják ki. A félelemtől reszkető, magát a ringben nem mutató kutyából nem lehet semmit kihozi, még akkor sem, ha kivételesen szép a külleme.

Ennek kapcsán hozzáfűznék még egy gondolatot. Tapasztalataim szerint a schnauzert vásárlók 10 %-a akarja konkrét célra (munka, kiállítás) használni kutyáját, a 90 % „csak” egy megbízható társat keres, de bármelyik csoportba is tartozik, általában tudja, hogy miért akar schnauzert, azaz egy energikus, de megbízható, kiegyensúlyozott kutyát szeretne. Természetesen ezen a ponton nagy hangsúlyt kap a tenyésztők felelőssége is, hogy valóban az ilyen típusú kutyákra törekedjen, de nagyon hibásnak tartom a korábban említett „jó küllem=rossz munka” hamis tézisének úton-útfélen történő „súlykolását”. Mindez vélhetően abból fakad, hogy az ún. „munkavonalú” kutyák küllemben sokszor nem érik el a kívánt színvonalat, ugyanakkor a küllemben kiváló kutyák hozzák a jó munkát, amit egyesek nehezen viselnek el.

Az óriás schnauzer munka és küllem vonalra történő kettéválása ezidáig sem történt meg és őszintén remélem, hogy a jövőben sem fog.

- Ha már a kiképzés szóba került, beszélhetnénk pár szót a schnauzer tanításáról? Igényel valami más technikát, mint amit eddig megszokhattunk?

Éva: – Alapvetően nem. A schnauzer nevelése olyan, mint a gyereknevelés. Sok szeretet, kövektezetesség és ha szükséges, bizony némi szigor keveréke. Legfontosabb a kutya-gazda közti ideális összhang megteremtése, valamint a kellő határozottság. Ezt azonban nem szabad összetéveszteni a durvasággal. Sokan azért „fürödtek be” a schnauzerrel, mert a régi iskolának megfelelő szellemben, par-force, azaz kényszer alapú tanítással akarták kiképezni. Ez a schnauzer esetében nem működik, ugyanis a fajta nem bírja ezt a módszert. Előfordult, hogy a túlzott durvaság visszaütött és a kutya támadással hozta kiképzője tudtára nemtetszését, de olyan is megtörtént, hogy a snaci nemes egyszerűséggel faképnél hagyta „keménykedő” oktatóját.

A schnauzer kiképzésnek leghatékonyabb módja, ha érdekeltté tesszük a munkában. Erre legjobb a pozitív megerősítésen alapuló, játékos metodika. Ilyenkor a csillagokat is lehozza az égről és amit egyszer megtanul, soha nem felejti el.

Béla bácsi: – Talán furcsának hangzik, de tanításánál sokszor az okoz gondot, hogy túl intelligens és ügyesen megtalálja az útat, hogy miképpen kerülheti el a számára nem tetsző feladat végrehajtását. Éva például az őrző-védő munka részét képező fürkészést – mikor a kutya minden palánk mögé bekukkant, hogy ott van-e a csibész – kötelező fegyelmező gyakorlatként tanította és hajtatta végre, mivel kutyája tökéletesen tudta, hogy hol lapul a segéd és nem volt hajlandó fölösleges köröket futni az üres palánkok körül.

-Eddig minden érintett fajta tenyésztőjétől megkérdeztem és most sem lesz másként, hogy a fülkupírozás és farokvágás tilalmát hogy élték meg?

Éva: Állatorvosként azt tapasztalom, hogy az említett beavatkozások – szakszerűen elvégezve és utókezelve – sokkal kisebb traumát jelentenek a kutyának, mint ennek hiányában a felnőtt korban jelentkező problémák.

A logó fül – ha nem „terrieresen” emelkedik, hanem a fejre simul – szinte állandó hallójárat gyulladások melegágya. Saját praxisomban például egy évig kezeltünk egy törpe schnauzert krónius fülgyulladással, míg végül gazdája a kupírozás mellett döntött. Azóta csak a kötelező oltásokon járnak állatorvosnál.

A hosszú farok egy ilyen energikus, olykor heves fajtánál bizony örökös sérülési pont. Mondanom sem kell, hogy felnőtt korban milyen fájdalmas és nehezen gyógyuló sérülés lehet a kutya számára egy faroktörés. Én tehát egészségügyileg egyáltalán nem tartom szerencsésnek a tilalmat, ami növeli a betegségek sérülések kockázatát, holott a snacik rendkívül szívós, ellenálló kutyák és  fajtaspecifikus megbetegedésektől mentesek. Való igaz, hogy a nagytestű, fekete kutyákra jellemző csontrák, illetve pajzsmirigy működési zavar időnként előfordulhat, de én eddig összesen ha 10 ilyen kutyával találkoztam, pedig nem kevés schnauzert ismerek.

-Eddigi eredményeik és az óriás schnauzer tenyésztés terén elért munkásságuk önmagáért beszélnek. Három évtized távlatából mit üzennek a tenyészetőtársaknak, melyet talán mindenkinek érdemes megszívlelni?

Béla bácsi: – Nem szeretnék szerénytelennek tűnni, és nem is akarok különféle díjakat, címeket felsorolni, amit eddig tenyészetünk elért. Számomra sokkal többet jelent, hogy vannak, akik harmadik, negyedik kutyájukat is tőlünk vásárolják, miután korábbi kedvencük jobblétre szenderült. Nálunk olyan még nem fordult elő, hogy egy-egy alomból megmaradtak volna kutyák. Mindezt pedig úgy értük el, hogy tartottuk magunkat eredeti elképzelésünkhöz és nem az aktuális divat szerint „hajladoztunk”.  Erre gondolt korábban Éva is, mikor a tenyésztők felelősségéről beszélt.

Tenyésztési koncepciónkat tudatosan építettük fel, melynek központjában mindig a schnauzer eredeti, robosztus, erőt sugárzó megjelenése, valamint megingathatatlan magabiztossága és szilárd idegrendszere állt.

Emellett a tenyésztő felelősségéhez tartozik az is, hogy kutyáit kinek adja el. Mi komolyan készültünk minden egyes kölyökeladásra és nem csak az aktuális almot, hanem az érdeklődőket is alaposan feltérképeztük, és aszerint segítettünk a számára legalkalmasabb kutya kiválasztásában, sőt egy-két évig nyomon követtük kettejük kapcsolatát. Ennyi év tapasztalata után nyugodtan mondhatom, hogy kevésszer tévedtünk…

Amit azonban mindennél fontosabbnak tartok, hogy szervezett formában kellene megoldani a tenyésztők szakmai továbbképzését, hogy az emberek megtanulják „érezni”az adott fajta kívánatos típusát és abba az irányba haladjanak, ne pusztán egyes bírók véleménye, vagy az aktuális divattrendek jelentsenek útmutatást munkájukhoz.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2006. július