Az „S” méretű mindenes

A Parson Russell terriert legtalálóbban talán a Terminátor című filmből kölcsönzött, de kissé átalakított mondattal jellemezhetnénk: élő szövet a belső acélrugó vázon. Szerencse, hogy neki nem feladata az emberiség jövőjének megsemmisítése – bár a Parson tartásban kudarcot valló tulajdonosok okkal gondolhatják mindezt – sokkal inkább a MUNKA. Igen, a munka, mivel ez az ölebnek tűnő, kistermetű fajta kiváló munkakutya erényeket csillogtat, mellyel maradéktalanul bebizonyítja, hogy valóban nem a méret a lényeg…

A fajta kialakulásáról tulajdonképpen már volt szó, hiszen egyik korábbi lapszámunkban már foglalkoztunk Russell tiszteletes terrierjeinek rövidlábú változatával, ám a Parson Russell kapcsán idekívánkozik némi kiegészítés.  A tiszteletes eredeti célkitűzése, a rókavadász-terrier megteremtése volt. Szigorúan teljesítmény alapján szelektáló munkájának köszönhetően született meg a fajta, mely mai szemmel nézve úgy fest most, mint az ős-foxterrier egykoron. A korabeli ábrázolásokon is jól megfigyelhető, hogy az általa eredetileg megálmodott kutyák egytől-egyig hosszúlábúak voltak. Ezt a változatot ismerte el hivatalosan az FCI 1990-ben, Parson Jack Russell terrier néven. A fajta meglehetősen heterogén képet mutatott, mindeközben pedig a rövidlábú változat is igen nagy népszerűségnek örvendett, ezért 2000-ben az FCI döntésére a két fajta kettévált. Ez utóbbit Jack Russell terrier néven külön fajtának minősítették, míg a 90’-ben elismert változat neve Parson Russell-re változott.

A Parson Russell terrier kialakulását és elismerését övező zűrzavaros helyzet ellenére mindmáig őrzi ősei örökségét, a modernkor munkakutyáival szemben támasztott követelményeinek is tökéletesen megfelel.

Ösztönökből jeles

A Parson-ok vérmérsékletükből adódóan tüzes, temperamentumos jószágok, amolyan igazi „vérbő” terrierek. Állandóan izegnek-mozognak és ha szépségükben akarunk gyönyörködni, vagy alvás közben tegyük, vagy szerezzünk be egy fotocellás fényképcsapdát, bár félő, hogy azon is csak egy elsuhanó fehér paca fog látszani. Figyelemreméltó az is, hogy mialatt a kutyatenyésztés káros hatásainak köszönhetően egyre több fajta elveszíti, vagy már el is vesztette belső értékeit és egyfajta uniformizálódás irányába halad, ez a pöttöm kis eb még mindig kitűnő ösztönös adottságokkal rendelkezik, egyúttal szerencsére stabil és terhelhető idegrendszerrel is bír, mely nélkül a Parson Russell felérne egy természeti katasztrófával, de minimum egy elszabadult rotációs kapával…

Ennek leginkább a munkakutyások és a kutyakiképzéssel komolyan foglalkozó emberek örülhetnek tiszta szívből, a laikusok, hozzá nem értők számára azonban maga a rémálom, hisz a fejlett ösztönöket tudni kell kezelni, illetve lekezelni. Elfojtásukkal próbálkozni alapvetően hibás felfogás, mert egyrészt eleve reménytelen vállalkozás, másrészt pont ezek a késztetések teszik igazán értékessé ezt a fajtát. Olyan ez, mintha egy derbygyőztes versenylovat le akarnánk szoktatni a futásról…

Fegyelem és figyelem

Ami azonban még a profikat is gondolkodóba ejtheti, az a terrier-öntudat, mely szintén a fajta sajátja. Sokat és sokszor került már elő ez a téma, de a Parson Russell terrier esetén kiemelt figyelmet érdemel, mivel ez a fajta nem kispályázik és gondolkodás nélkül a kormányrúdhoz áll, ha „rezgést érez az erőben”… Nem hibáztathatjuk ezért, hiszen hajdanán arra szelektálták, tenyésztették őket, hogy önállóan, a gazdájuktól távol is feltalálják magukat, és képesek legyenek egyedül dolgozni. E késztetés mindmáig oly erősen él bennük, hogy igencsak a sarkára kell annak állni, aki egy Parson Russell tartásra adja a fejét. A következetlenséget, vagy pillanatnyi bizonytalanságot azonnal lereagálja, és nyomban azon kezd munkálkodni, hogy a maga malmára hajtsa a vizet. Erre, vagy ennek kísérletére igen sok esetben sor kerül, mivel a Parson Russell hallatlanul intelligens fajta, ezért a következetesség mellett állandó kontrollálást igényel gazdájától. Ezalatt elsősorban folyamatosan adagolt és állandóan fennálló nevelési, fegyelmezési kontrollt kell érteni. A fegyelmet, sőt adott esetben a szigort nem szabad félvállról venni, és egész zsenge kölyök kortól kezdődően hozzá kell szoktatni a kutyát, mivel a Parson Russell igen korán érő fajta. Ha elkényeztetik „mamuci-picipoci-kutyulimutyulijából” néhány hónap alatt igazi „zsebtüranosszá” válhat, és ami egy kétökölnyi kölyöknél még aranyos csintalanságnak tűnik, az később egy felnőtt kutyánál komoly és nehezen orvosolható problémává fejlődhet.

A Parson Russell gyermekkora legtöbbször egyébként is igen „viharosnak” mondható. Már pöttöm korában hatalmas önbizalom feszül benne, ugyanakkor nem rendelkezik elég tapasztalattal, és gyakran habozás nélkül belemegy, saját maga számára veszélyes helyzetekbe, ezért nem másoktól, hanem saját magától kell megvédeni. Hallottam például 2 méterről leugró (nem leeső) 12 hetes kölyökről is. Hát hiába, a veszélyérzet nem a Parson-ok erőssége…

Fiatalkori nevelése során nem túlzás időnként a fizikai korlátozáshoz (külön szoba, szállítódoboz) is hozzászoktatni, hisz meggondolatlanság egy formálódó növendék kutyát több órára felügyelet nélkül rászabadítani az egész lakásra. A benne munkálkodó tettvágy előbb-utóbb kitör belőle és adott esetben fejmagasságig feltépett tapéta képében manifesztálódik. Ha ideig óráig nem tudjuk rajta tartani a szemünket, célszerű a kölyök számára kijelölni egy szeparálható „dühöngőt”, ahol nem igazán tud kárt tenni semmiben, vagy szállítóládájába zárni arra a rövid időre. Természetesen – mint minden fiatal kutyánál – lehetőség szerint inkább arra kell törekedni, hogy minél több időt töltsünk vele, hozzászoktassuk különféle helyzetekhez és változatos feladatokkal szellemileg is lekössük.

Abban az esetben, ha fiatalon megtanulja az áthághatatlan szabályokat, a határozott, de igazságos szigort és gondos szocializáción esik túl, úgy nagyon alkalmazkodó kutya válik belőle, akivel később zökkenőmentes az élet.

Kreatív szellemi foglalkozás

Kutyakiképzés szempontjából szerencsés a helyzet, mert a Parson Russell terrier minden területen, ahol lendület, dinamizmus, valamint apport van jelen, kiválóan teljesít, és vadászatokon is nagyszerűen megállja a helyét. Adottságai ellenére, önállóságra való hajlama, terrieres nyakasság itt is felütheti a fejét, ezért sok tapasztalat és leleményesség kell ahhoz, hogy lelkesedését és energiáit saját céljainknak megfelelően tudjuk kordában tartani, illetve irányítani, mivel a gépies munkavégzést, vagy kényszerrel végzett tanítást saját értékrendjével össze nem egyeztethetőnek tartja… Ebből kifolyólag nincs hozzájuk igazi kiképzési recept, a siker záloga a találékonyság és kreativitás, melynek során változatos eszközökkel, de folyamatosan fent tudjuk tartani a kutya munkára való, belső késztetését. Ha megtaláljuk ezt a szűk ösvényt, bámulatos eredményeket hozhatunk ki kutyánkból, mely szellemi képességei mellett kiemelkedő fizikai adottságokkal is rendelkezik. Gyorsasága mellett átlagon felüli ügyesség, ruganyosság, mozgáskoordinációs készség és egyensúlyérzék jellemzi.

Terrierség sava-borsa

Az eddigiekből is kiderül, hogy a Parson Russell terrier nemcsak kitűnő és sokoldalú munkakutya, hanem minden porcikájában terrier, aki a terriertartás sajátosságaiban járatos gazda számára valódi kincset jelent, hiszen annyi örömet és vidámságot tartogat, mely kellő erőt ad az esetleges nehézségek leküzdésében. Ez utóbbiak közé tartozik a terrierekre jellemző kötekedési hajlam, melynek gondos fiatalkori szocializációval legtöbbször elejét vehetjük. A Parson Russell terrierben, méreteit meghazudtoló öntudat lakozik, ezért bizonyos vonalakban és főként kan kutyák esetében sajnos előfordulhat, hogy mégsem sikerül tökéletesen lenevelni őket a „kutyázásról”. A fajta intelligenciájára és leleményességére jellemző, hogy ezek az  egyedek általában olyan helyzetet teremtenek, melyekben úgy provokálják a rivális támadását, hogy ők „ártatlanok” maradnak.

Ha ilyen problémák merülnek föl, célszerű eleve elkerülni azokat a szituációkat, ahol benne van a pakliban egy kis bunyó, már csak azért is mert a Parson Russell terrierek „hiányoztak a suliból”, mikor a vereség szót tanították…

Családon belül hatalmas bohócok és bár nem rohannak oda minden idegenhez, a számukra szimpatikus emberekkel nyíltan és barátságosan viselkednek, ha pedig az adott személy számukra igazán fontos dolgot rejteget (finomság, labda) már-már a gátlástalanságig közvetlenek.

Érdekes, hogy sokan a lovak közt megfigyelt természetes viselkedésüket az egykori lovas örökségükből fakadó vonzódásnak tudják be, hiszen a fajta atyja, Russell tiszteletes szenvedélyes lovas volt, mindazonáltal sokkal valószínűbb, hogy a kis terrier csupán csak egyenrangúnak tartja magát a nála 100-szor nagyobb patásokkal.

Egyéb tekintetben mérete mellett szőrzete akár városi lakásban is lehetővé teszi tartását, mivel az ideális esetben egyenes szálú, durva, szálkás szőrzete, rendszeres trimmelés mellett nem, vagy csak alig észrevehető nyomokat hagy a kutya után. Sima szőrű változata is létezik, de amellett, hogy ez a szőrtípus nem igazán kívánatos, nem is túl praktikus, mivel szinte állandóan cserélődésben van, azaz folyamatosan hullik.

A Parson Russell terrier szilárd, robosztus szervezettel rendelkező, összességében nagyon egészséges fajta. Aktív életviteléből adódóan legtöbbször csak ún. „sportsérülésektől” kell tartani, de ezeket is egy-kettőre kiheveri. Egyetlen – Fábry-féle képzavarral élve – achilles-sarka, a térdkalács-ficamra való hajlam, mely szerencsére ritkán előforduló, nem hangsúlyosan jellemző probléma és a szülőpárok szűrésével jó eséllyel kiküszöbölhető.

Bár a tartási körülmények tekintetében a Parson nem túl válogatós, nagyon fontos, hogy gazdája tisztában legyen képességeivel, konkrét elhatározással válassza magának a fajtát, legyen határozott és olyan aktív életet éljen, melyben minden körülmények között tud megfelelő fizikai és szellemi aktivitást biztosítani kutyája számára. Ebben az esetben a Parson Russell terrier ideális és igen szórakoztató társsá válik, aki lényével minden körülmények között feldobja gazdája és környezete hangulatát.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2005. június