A Parson Russell terrier kiváló adottságú munkakutya. Szellemi, mentális és fizikai képességei kiemelkedőek, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy a legkülönfélébb területeken is nagyszerűen megállják a helyüket.

De talán beszéljenek helyettünk a fajtával aktívan dolgozó kiképzők.


Elsőként Suszter Ferenc rendőrőrnagy, a Dunakeszi kutyavezető-képző iskola kiképzési alosztályvezetője, ötszörös magyar bajnok, négyszeres vb résztvevő és aranyakoszorús mesterkiképző mondja el véleményét és tapasztalatait a Parson Russell terrierrel kapcsolatban:

- Pepit annak idején konkrét elhatározással, szolgálati feladat ellátására választottam magamnak. Első és legfontosabb szempont számomra egy olyan fajta keresése volt, mely mindenre alkalmas, minden tekintetben  kiváló készségekkel megáldott munkakutya és mégsem németjuhász. Több kutyafajtán is gondolkoztam, s mivel fő célom a kábítószerkereső munka volt, illetve emellett szerettem volna egyéb területeken is kamatoztatni a kutya adottságait ezért a terrierek között keresgéltem. Így jutottam el végül Lang Ferenc Parson Russell-jeihez. Rögtön látszott, hogy Feri kutyái olyan típust képviselnek, amit én elképzeltem magamnak. Számomra – ha kissé lesarkítom a kérdést – két alapvető kutya típus létezik. A jó kutya és a rossz kutya. A jó kutya ösztönös adottságai, magabiztossága, terhelhetősége, apportkészsége, keresőképessége kifejezett, s bár minden fajtának vannak specifikumai, ha ebbe a kategóriába sorolható, akkor a hozzájuk idomuló kiképzési mechanizmussal – legyen bármmilyen fajta – magas szinten kiképezhető.

Jó példa erre, hogy kutyámmal, a hazai viszonylatban legrangosabb őrző-védő bajnokságon –  németjuhászok, rottweilerek, malinois-ák között – második helyezést értünk el úgy, hogy Pepi semmilyen könnyítést nem kapott azért, mert „kiskutya”. Erre mondom én, hogy ha az idegrendszer és az ösztönös adottságok alkalmassá teszik a kutyát a munkára, akkor a méret, a fajta nem számít.

Ami a Parson Russell kiképzése esetében lényeges különbség, hogy míg egy németjuhász a gazda kedvéért, illetve a várható jutalomért dolgozik, addig a Parson a saját maga örömére hajtja végre a feladatokat. A legnagyobb kihívás velük kapcsolatban megtalálni azt a pontot, ahol a kutya és a kiképző célja összhangot képez. Ilyenkor lendületesen és jókedvően dolgozik. Ha ez nem sikerül, akkor minden alkalommal végiggondolja, hogy neki valóban meg kell-e csinálni az adott feladatot. Legjobb példa erre, mikor Pepit a helyére küldöm és van nálam valami jutalom, akkor szinte úszik a levegőben és hatalmas csúszással a helyén terem, de ha épp nincs nálam semmi, akkor világfájdalommal az arcán, mindent műgonddal megszaglászva kullogja végig adott esetben azt a három métert.

Amire még nagyon ügyelni kell a Parson-ok kiképzése során, az a sziklaszilárd következetesség, mert ez a fajta a legkisebb megingást azonnal észreveszi és igyekszik kihasználni a helyzetet. Éppen ezért a következetesség mellett nagy hangsúlyt kell fektetni a fegyelmező munkára, amit a többi fajtához képest korábban kell elkezdnei, mivel a Parson Russell terrier igen korán érő fajta és 6-8 hónaposan már egy 1,5 éves németjuhásznak felel meg. Ez még hobbitartás esetén is alapvető fontosságú. Pepivel a mai napig zajlik egy meccs köztünk, konkrétan a helybenmaradás gyakorlatnál. Hiába tudja, hogy velem szemben nincs esélye, szinte mindig bepróbálkozik, hátha most jött el az ő pillanata…

A fajta, illetve a terrierek hibájaként szokták emlegetni a konokságot is, bár én ezt hasznos tulajdonságnak értékelem. Ha az ember megtanulja a munka céljába állítani, kifejezetten a teljesítmény előnyére válik, mert ilyenor olyan elszántsággal dolgozik a kutya, hogy gyakorlatilag semmilyen külső inger nem vonja el figyelmét a feladatról.

Egy további terrier tulajdonságot is kíválóan tudok hasznosítani, mivel az ásás, kaparás ösztöne nagyon erősen benne van a fajtában, és ez megkönnyíti a tárgyjelzés kialakítását.

Egyéb iránt a fajta nagyon jó szagló- és nyomkövetőképességgel rendelkezik, ezért kifejezetten alkalmas szolgálati nyomkövetési és kereső feladatok végzésére, ahol nem elsősorban a forma, hanem a magabiztosság és hatékonyság a teljesítmény fokmérője.

Ami különösen megragadott még a Parson Russell-ben, az hihetetlen ügyessége, ruganyossága. A szolgálati kutyák számára követelménynek számító 180 centis akadályon valósággal átrepül és azt is megfigyeltem, hogy sokkal kevesebb rontott ugrást hajt végre. Pontosan felméri, hogy egy adott helyre képes-e feljutni és ha úgy gondolja, hogy nem, akkor keres valami más módot arra, hogy megoldja a feladatot, de nem veti bele magát ész nélkül olyan ugrásba, ami bizonytalan kimenetelű. Kábítószerkeresésnél nagyon hasznos kiváló mozgáskoordinációs készsége és átlagon felüli egyensúlyérzéke, mert szinte bárhová felküldhető és még nagy magasságban is magabiztosan közlekedik. Mérete miatt zegzugos helyekre is ideális, mert például egy lakás átfésülésekor nem tör-zúz mindent, mint egy nagydarab kutya.

Mindezek mellett a terrier vérmérsékletnek van hátrányos oldala is. Ilyen például az agresszivitásra való hajlam, mely valamivel kifejezettebb, ezért már nagyon fiatal kortól gondos és alapos szocializációt igényel. Még ebben az esetben is előfordul, hogy hiába jön ki jól a többi kutyával, ha rámorognak, azt nem hagyja szó nélkül és akit egyszer meggyűlölt – legyen az kutya, vagy ember – azzal már nem lesz sosem olyan a viszonya, mint annak előtte. Verekedés közben is arra törekszik, hogy minden körülmények között övé legyen az utolsó szó és sosem adja meg magát.

Összességében azt gondolom, hogy csak azok az emberek válasszák ezt a fajtát, akiknek konkrét céljuk van vele: szeretnének mentőkutyázni, agility-zni, nyomkövetni, vadászni, stb…

Akiknek csak megtetszik ez a „jópofa” kutya, azoknak semmiképpen nem javaslom, mert több bosszúságot fog nekik okozni, mint örömet és ez egyiküknek sem válik hasznára.


Úgy érzem, Suszter Ferenc gondolatait érdemes megszívlelniük mindazoknak, akik Parson Russell terrier tartását fontolgatják. Így tett Égető Szilárd, Kiskunhalason hivatásos szolgálatot teljesítő tűzoltó főtörzsőrmester, a Pannon Kutyás Kutató-Mentő Csapat tagja. Szilárd 3,5 éves, Bono nevű Parson Russell terrierjével, a március végén megrendezett II. Pannon Mentőkutyás vizsgával egybekötött versenyen, 265 ponttal első helyen végzett Rom „A” kategóriában. A fajtával kapcsolatos észrevételeit ő is szívesen megosztja az érdeklődőkkel:

Mindenekelőtt el kell mondjam, hogy a versenyre nem vérmes győzelmi reményekkel érkeztünk, csupán becsülettel akartuk teljesíteni a vizsgakövetelményeket. Sok körülmény együttes eredőjének köszönhető, hogy sikerült ilyen eredménnyel végeznünk, mely természetesen hatalmas örömmel töltött el.

A fajtával Suszter Ferenc révén ismerkedtem meg. Direkt mentőkutyázás céljából kerestem fajtát, mikor az ő ajánlása nyomán eljutottam Lang Ferenchez. Mindkettejüknek nagyon hálás vagyok azért, hogy ilyen nagyszerű kutyám lehet és hogy minden felmerülő – tartási, ill. kiképzési – kérdésben segítségemre voltak. Ki kell emelnem továbbá Leczki Sarolát, a Pannon Kutyás Kutató-Mentő Csapat vezetőjét, aki kiképzési rutinjával és tapasztalataival szintén  mindig hozzájárult, hogy átbillenjünk a felmerülő problémákon.

Mivel korábban németjuhászokkal dolgoztam, eleinte furcsa volt a fajta akvitivitás és önállóságra való hajlama. A határozott kemény kéz nem volt ismeretlen fogalom számomra, hozzá kellett azonban szoknom, hogy a Parson Russell terrier a  – kiképzés során általában használt – kényszer semmilyen formáját nem fogadja el, arra makacssággal, sértődéssel reagál. El kellett sajátítanom azt a fajta mentalitást, hogy az embernek folyton-folyvást gondokoznia kell azon, hogy miképpen tudja csak pozitív motiváció segítségével rávenni a kutyát saját célja elérésére. Bevallom nem egyszerű, de olyan kreativitást igénylő feladat, mely mindenképpen hozzájárul a kiképző látásmódjának kiszélesedéséhez, és nagyon izgalmas dimenziókat nyit meg. Én például pont emiatt kezdtem el klikker-tréninggel foglalkozni a közelmúltban, mert nagyon komoly lehetőségeket látok benne a pozitív motiválás fejlesztésének területén.

Ha az ember megtanulja kézben tartani és irányítani a Parsonokban tomboló terrier vért, kiváló eredményeket érhet el, persze mindeközben végig résen kell lenni, mert állandóan fennáll az esélye, hogy megpróbálja felülbírálni a ember döntését. Ezért van szükség az állandó „agyalársa” kiképzése során.

Én is megfigyeltem, hogy a fegyelmező gyakorlatokra külön hangsúlyt kell fektetni. Érdekes tapasztalat volt számomra az is, hogy Bonóval például verseny előtt sok időt rá kell szánni a pályán való előzetes gyakorlásra, mert a fajta erős ösztönös érdeklődése, felfedező hajlama akár a fegyelmező fázis kárára mehet.

A fajta egyébként mentőkutyázásra különösen alkalmas, mivel mindenféle ügyességi feladatokat könnyedén elvégez és hihetetlenül jól dolgozik romon. Önállóságuk, kíváncsiságuk ebben a munkában kifejezetten előnyös, hiszen sokszor kell a gazdától távol egyedül megoldaniuk bizonyos feladatokat. Ennek kapcsán meg kell említenem, hogy volt alkalmunk résztvenni – az áprilisi számban említett – ELTE-én folyó etológiai kísérletsorozatban, ahol a Parsonok 90%-os eredményességgel szerepeltek. A fajta problémamegoldó képessége tehát kiemelkedő, ami további előnyt jelent számomra.

Úgy gondolom, hogy a Parson Russell terrier minden aktív, sportos embernek kiváló társa lehet, de csak abban az esetben, ha teljes mértékben fel tudja vállalni a Parson tartás minden nehézségét és meg tud felelni mindezeknek a követelményeknek. „Csak” kutyaként nem szabad tartani, mert ez a fajta valóban igényli az állandó szellemi és fizikai kihívásokat.

Én számoltam ezzel, így fogadtam el és vállaltam fel a Parson Russell terrierhez szükséges életformát. Mindehhez nagyon sokat köszönhetek – a már említetteken kívül – Bognár Zsolt kutyás sporttársamnak, a kiskunhalasi tűzoltóságnak, a Pannon Kutyás Kutató-Mentő Csapat tagjainak és természetesen mindazoknak, akik lehetővé teszik számomra, hogy a kutyázás iránti olthatatlan szenvedélyemet kiélhessem.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2005. június