Be kell vallanom nem kis szervezés kellett ahhoz, hogy megszülethessen a westie-is interjú, mert az alanyok az utolsó pillanatban valamiért egymás után visszakoztak. Utólag hálás vagyok nekik ezért, mert így juthattunk el Szőke Zsuzsannához, aki az O’LA LA West Highland White Terrier Kennel, aranykoszorús mestertenyészet tulajdonosa, valamint profi kutyakozmetikus. Zsuzsanna kifejezetten örült a megkeresésnek. Számára a kutyázás, a tenyésztés életforma és bármikor, bárkivel szívesen beszél szeretett fajtájáról, valamint saját tapasztalatairól.


- Mennyire gyakori, hogy egy terrier tenyésztő kozmetikus is egyben?

- Olyan kutyafajta esetében, mely rendszeres szőrápolást, kozmetikázást igényel, mindenképp  fontos, hogy az ember értsen hozzá. Azt nem tudom, hogy ki-ki hogyan, milyen sorrendben  jut el idáig, tehát előbb kezd el kutyázni, majd emiatt tanulja meg a kozmetikát, vagy fordítva, én 17 éve kutyakozmetikusként kezdtem. Szűcs Marika néni keze alatt tanultam, majd Dr. Frölich Jenőné, Marika segítségével csiszoltam tudásomat. Akkoriban másként mentek a dolgok. Az elméleti oktatás mellett igyekeztem több tenyésztővel is felvenni a kapcsolatot, hogy autentikus emberektől tehessek szert gyakorlati tapasztalatokra. A doktornő foxitenyésztő is volt egyben és igen nagy hatással volt rám mind a kozmetikában, mind a tenyésztésben. Rengeteget tanultam tőle és nagyon sokat köszönhetek neki. Ő volt az, aki bátorításával és szakmai tapasztalataival óriási támaszt jelentett számomra egészen attól a pillanattól kezdve, mikor az üzletem nyitásakor első vendégként egy westie ügetett be hozzám. Onnantól megpecsételődött a sorsom. Mikor nagy nehezen Németországból sikerült nekem is egy ilyen kutyára szert tennem, természetesen meg voltam győződve róla, hogy az eljövendő világgyőztesek majdani ősének büszke tulajdonosa vagyok. Ma már nevetek akkori naívságomon, hiszen hosszú utat kellett bejárnom és sokat tanulnom,  mire jöttek az első komolyabb eredmények. Természetesen szerencse is kellett ahhoz, hogy ilyen minőségű  tenyészállományt alakíthattam ki, de mindig azt mondom, hogy a szerencse nem jön magától. A kitartó és céltudatos munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. Persze ezzel együtt vannak olyan helyzetek, mikor az ember tehetetlen. Például, ha a kiskutya szülés után két-három nappal meghal, vagy mikor az ember egy idős kutyáját kíséri az utolsó útjára. Az ilyenkor belém hasító fájdalmat, közel két évtizedes tenyésztői múlttal a hátam mögött is nagyon nehezen viselem.

- Az ember laikusként azt gondolná, hogy hálás dolog egy ilyen népszerű kutyafajtát tenyészteni. Hogy fest ez a valóságban?

- Tény és való, hogy a westi a mai napig az egyik legkedveltebb terrier, de őszintén bevallom, hogy ennek egyáltalán nem örülök. Akkor lennék boldog és elégedett, ha népszerűségét a normális tenyésztési elvek és szabályozás kontrolja alatt érte volna el. Sajnos ez egyáltalán nem így történt. A semmiből feltünő „tenyésztők” nyakló nélkül kezdték el szaporítani a kutyákat, melyekkel az igénytelen vásárlói rétegek alapszükségletét elégítettek ki. Ezek a „fehér menyétek” csupán csak papiron voltak westie-ik.

Ennek a fajtának az a hatalmas peche, hogy mérhetetlenül igénytelen, ezért is tudtak rövid idő alatt hatalmas mennyiséget „gyártatni” velük a hirtelen megnövekedett igények kielégítésére. Volt például olyan hónap, mikor  600 db kölyökkutya született. A legnagyobb baj azonban az, hogy egy fehér kutya sokkal érzékenyebb és genetikailag „sérülékenyebb”, ezért tudatosság és odafigyelés nélkül szaporítva, pillanatok alatt tönkre lehet tenni. Szomorú, de be kell ismerni, hogy ezek a lelketlen emberek lejáratták és tönkre tették szinte az egész állományt. Nekik köszönhetően jöttek elő a különböző fog, csípő és szőr problémák, hogy az idegrendszeri defektekről ne is beszéljünk, amikor pedig az első kék szemű (!) westit megpillantottam, hát az volt a mélypont…

- Azért tegyük hozzá, hogy mindehez a vevők is kellettek, nem?

- Vitathatatlanul így van. A legtöbben láttak egy szép westit az utcán, vagy a kiállításon és elhatározták, hogy nekik is ilyen kutya kell. Felütötték az újságot és mikor meglátták, hogy hányan hirdetnek, elkezdték sorban hívogatni a számokat, majd amint rájöttek, hogy mekkora különbségek vannak az egyes kiskutyák árai között, sietve megvették a legolcsóbbat, majd elégedetten hátradőltek, hogy lám, ők milyen jó üzletet csináltak. A gond csak az, hogy egy fajtatiszta kutya nem akciós mosópor és ha valahol, akkor a kutyázásban maximálisan igaz a mondás, miszerint: „olcsó húsnak híg a leve!” Megveheti fél-, vagy harmad áron is a törzskönyvezett kölyköt, de ne csodálkozzon azon, hogy mire 7-8 hónapos lesz, addigra az különféle gyógykezelések árából akár két „drága” kutyát is vehetett volna, akikben csak öröme telt volna ezidő alatt és a kötelező oltásokon kívül, nem láttak volna állatorvost. Az emberek egyszerűen képtelenek tudomásul venni, hogy a minőségnek ára van, még egy kutya esetében is. Ezt általában csak az érti meg, aki egyszer már „megégette a kezét.”

A másik dolog, amitől a falnak megyek, mikor az érdeklődők arra hivatkozva sokallják az árat, hogy nekik nem a világgyőztes kell… Nem fogják föl, hogy a kutya ára nem a leendő kiállítási eredményeinek záloga, hanem azé a munkáé, melynek köszönhetően a kölyök, a generációkon át folytatott gondos szelekció okán, garantáltan egészséges fizikummal és idegrendszerrel rendelkezik, hogy születésétől fogva a legmagasabb szintű tartási, táplálási, higiénés körülmények között, állandó állatorvosi felügyelet mellett él, valamint gondos szocializációban részesül, egyszóval felelősségteljes tenyészetből származik.

A tudatlan vevők kapcsán van még egy dolog, amit nem tudok elfogadni: mikor a westie-t ölebként kezelik. Tudomásul kell venni, hogy a westie egy terrier. Igaz, hogy nem a legvérmesebb természetű, de akkor is terrier, aki bátor, rettenthetetlen és magabiztos, nem pedig féltve őrzött „nagymama kedvence”. Tévúton jár az, aki pusztán csak egy naphosszat pamlagon heverésző, elemes játékutyát lát benne.

- Mindaz amit elmondott, meglehetősen elkeserítő. Lehet tenni ez ellen valamit?

- Lehetne, de nem ebben a formában, ahogy jelenleg. Sajnos kívülről semmi segítséget nem kaptunk és úgy fest, hogy a klubon belül előfordult – mint utóbb kiderült, mesterségesen gerjesztett – viszályok közepette „ a fürdővízzel együtt kiöntöttük a gyereket a kádból”… Akkor lehetett volna igazán hatékonyan fellépni, mikor a vészjósló fellegek még csak gyülekeztek. Ezzel együtt hiszem, hogy sok vérrel és áldozattal ugyan, de még mindig pillanatok alatt rendet lehetne csinálni. Arra gondolok, hogy egy szigorú „tenyésztési licensz” bevezetésével gátat lehetne szabni mindannak a tevékenységnek, mely manapság kutyatenyésztés címen folyik. Mert hiszen ma mi történik? Gipsz Jakab vesz egy „hobbi kutyát”, ami kicsit ilyen, kicsit olyan, de nagyjából szabályos a harapása, meg fehér szőr van rajta, tehát tenyészthető. A szomszédban van egy hasonló kutya, amivel – „életében egyszer szülnie kell” felkiáltással – gyorsan összepároztatják, majd legyártanak egy alomnyi kiskutyát és máris tenyésztők lettek  (legalábbis ezt állítják magukról). Arról már nem is beszélek, hogy ilyen helyeken sokszor milyen tartási és egészségügyi körülmények uralkodnak. Az alomnyi kiskutyát gyorsan eladják és ha már így belejöttek, miért is ne pároztassanak megint? Persze az eladott kölykök egy része is hasonló mentalitású emberekhez kerül és a végén boldog-boldogtalan westie-t „tenyészt”.

A tenyésztői licensz pontosan ezt akadályozná meg. Tulajdonképpen azt jelentené, hogy tenyésztői munkát csak a fajta legkiválóbb egyedeivel, a kutyák számára legmegfelelőbb tartási körülmények között, magas szintű technikai felszereltséggel és szakmai felkészültséggel lehetne végezni, de akkor is csak szabályozott formában, megfelelő keretek között.

Akik nem felelnének meg ezeknek a bizonyos  követelményeknek, illetve kizárólag hobbi célból tartanának kutyát, azoknak egész egyszerűen nem szabadna engedélyezni a szaporítást. Úgy tudom, hogy egyes országokban például a kedvencként tartott ebeket a megfelelő életkorban kötelező ivartalanítani, sőt olyan is akad, ahol a hobbi célra szánt kiskutyát már ivartalanítva adják el. Az ivartalanítás emellett nemcsak a fölösleges kutyaszaporulatok létrejöttét gátolja, hanem elejét veszi a fajta kárára váló dilettáns „tenyésztői” kontárkodásnak. Lehet, hogy egyesek eltúlzottnak vélnék a drákói szigor bevezetését, de erdőtűzet nem lehet vizipisztollyal eloltani…

Tőlünk nyugatra ez teljesen bevett szokás, ezzel szemben itthon az ivódott a köztudatba, hogy egy szukának élete során legalább egyszer ellenie kell, ami teljes ostobaság. Egy kutya ivartalanítva is teljes élete él, sőt a beavatkozással 75-90%-kal csökken(!) bizonyos rákos megbetegedések előfordulása, nem beszélve arról, hogy sem a gazdának, sem a kutyának nem kell a tüzelés kényelmetlenségeivel megküzdeni.

- A kötelezővé tett mikrochip beültetésről mi a véleménye? Javíthat valamelyest a jelenlegi helyzeten?

- A bevezetés formájával teljességgel nem értek egyet. Úgy érzem, hogy ezzel rám kényszerítenek egy olyan dolgot, amit én nem kértem. Magát a chipezést maximálisan támogatom, sőt két éve már minden kutyámon elvégeztetem, de én úgy gondolom, hogy amíg én fizetem a tagdíjat,  én vagyok a tenyésztő, én finanszírozom a beültetést, addig én döntöm el, hogy saját kutyáimba milyen chipet helyeztetek. Én történetesen olyan típust használok, melyet nemzetközileg mindehol tudnak fogadni (le tudják olvasni) és gyártója garanciát vállal arra, hogy a testben nem vándorol. Nincs és nem is volt vele semmi probléma.

A chippezés kapcsán egyébként elég nagy a káosz és szinte senki nem tud semmit. Én, bár a kötelezővé tétel módját és elvét abszolút nem tudom elfogadni, tudomásul vettem a rendelkezést, megfizetem a kötelező díjakat, de kutyáimba csak az általam már kipróbált és bevált chippet rakatom. Nekem ennyit megér kutyáim biztonsága. Igaz ugyan, hogy mindezzel indokolatlanul és megkérdőjelezhető jogossággal, felesleges költségekbe vernek, de így a rendelkezésnek is megfelek és nem aggódom a kutyák egészségéért.

- Végezetül meg szeretném köszönni, hogy MEOE Elit Westie Klubjának  tagjaként vállalta a beszélgetést. Remélem nem származik ebből kellemetlensége a későbbiekben.

- Én köszönöm, hogy rám gondoltak. Nézze, én már számtalan viszálykodást, küzdelmet láttam és megéltem mind az egyesületen, mind a klubon belül. Nem vagyok MEOE ellenes, de sok különböző ember egy klubba kényszerítése, óhatatlanul ellentétekhez vezet. Nyilván mindenhol vannak rosszindulatú  emberek, akik egy alkalmat sem hagynak ki, hogy támadást indítsanak. Már kissé beluntam ezekbe a csatározásokba. Az állandó ütközések, konfrontálódások érdekek és ellenérdekek között örlődve, igencsak megkeményedtem és eljutottam oda, hogy igyekszem a „saját portámat rendben tartani”, a legjobb tudásom szerint tenni a dolgom, hogy azt érezhessem, az én lelkiismeretem tiszta. A többiek pedig tegyenek belátásuk szerint. Nekem életem a westie tartás és a tenyésztés. Ezt szeretem csinálni. Egyszerűen jól akarom érezni magam és nem hagyom, hogy elvegyék a kedvem tőle.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2005. március