Kissé szokatlan érzés fogott el, mikor Mikó Zsuzsanna tanyáján kiszálltam a kocsiból. Azt vártam, hogy a Mikó-Földi Kennel apró lakói éktelen ugatással fogadják érkezésemet, ehelyett a vidéki romantika hamisítatlan neszei, szolíd tyúkkotkodácsolás, diszkrét röfögés és harsogó lúdgágogás vett körül. Még az engem üdvözlő szálkás tacsi és drótos magyar vizsla különítmény is inkább csak mosolyogva dörgölődzött, mint ugatott. Kissé elbizonytalanodtam. Szerencsére a semmiből feltűnt egy megnyerő fiatalember – Zsuzsanna fia – aki a ház felé igazított, majd ugyanúgy ahogy jött, el is tűnt a hatalmas udvaron.

A felújított parasztház sugározta otthonosságot, tovább fokozta a sült tök édeskés illata, mely még barátságosabbá tette a belső faburkolatok meghittségét. Zsuzsanna éppoly hirtelen tűnt elő, akárcsak fia. Megszemléltem az igényesen kialakított – kerti kijárási lehetőséggel rendelkező – fűtött kutyalakrészeket, majd kezdetét vette a beszélgetés.


- Ilyen környezetben én elsősorban kuvaszokat, vagy komondorokat tudnék elképzelni, nem pedig csivavákat. Hogy sikerült mégis náluk kikötni?

- A történet fordítva kezdődött. Eredetileg Mátyásföldön születtem. Gyermekkorom óta kutyázom. Akkor még persze édesapám hathatós közreműködésével, de volt Világgyőztes szálkásszőrű tacsim is, ő ugyanis a tacskókat kedvelte igazán. Gyakorlatilag egész életemet Rákosszentmihályon éltem, ott szaporodott föl a csivik létszáma is. Több, mint 4 éve költöztünk ki ide a tanyára. Azóta úgy érzem, hogy addig csak vegetáltam, itt viszont élek.

Az első csivava 20 éve került hozzám, véletlenül. Megbíztak a felügyeletével, aztán valahogy nálam maradt. Azelőtt sokat nem tudtam róluk, de személyesen megtapasztalva, teljesen lenyűgözött, hogy mennyire halálosan jó fej, kedves kis kutyácska. Aztán telt-múlt az idő, hozzám került még 4-5, különböző helyekről és okokkal kirakott kutyus. Ezzel a korántsem minőségi „állománnyal” kezdtem bele a csivizésbe. Én is beleestem abba a hibába – amelyen szerintem majdnem mindenki átesik – hogy nem bírtam ellenállni a csábításnak és lehoztam egy almot a szukámtól… Szerencsére időben rájöttem, hogy a hazai állomány igen rossz állapotban van és nem szabad tovább rontani a helyzeten. Ettől kezdve a minőséget kerestem és tartottam a szemem előtt. Ebben nagy segítségemre volt barátnőm, Markó Zsuzsanna (Amarant Kennel) hozzáértése és segítsége. A 99’-ben megalakított Hunnia Chihuahua Klub több kiállítást is rendezett, melyen külföldi tenyésztők is képviseltették magukat. Az egyik ilyen rendezvényen ismerkedtem meg a méltán világhírű, olasz Di Rio Galeria Kennel tulajdonosával, Paulo Tartaro-val. Nagyon jó barátságba keveredtünk az idők folyamán és több gyönyörű szukát is sikerült kapnom tőle, akikre a későbbi tenyésztést alapoztam.

A tenyésztésre fokozottan igaz, hogy csak komolyan érdemes foglalkozni vele. Ez alatt nem a díjak és címek gyűjtögetését értem. Én körülbelül 5 éve nem járok kiállításra, részben az ott tapasztalt visszásságok, részben az eb politikában zajló huzavona és sárdobálás miatt. Az természetesen nagyon jól esik, mikor a tőlem származó kutyák sikereket érnek el kiállításokon is, de elsődleges célom olyan egészséges és hosszú életű csivavák tenyésztése, akik bearanyozzák gazdáik életét.

- A csivava okkal nevezhető extrém fajtának. Milyen előnyeit tudná kiemelni, amivel az átlagember „meggyőzhető”?

- Szerintem az embereket nem szükséges meggyőzni, vagy rábeszélni. A csivaváknak még mindig elég nagy a népszerűsége, ami egyfelől örvendetes, másfelől káros, mivel köztudott, hogy ennek és méretének köszönhetően ez a fajta igen keresett a kutyakereskedők körében…Viszont tény, hogy sokan csak pejoratívan tudnak róla nyilatkozni, ami meglehetősen igazságtalan e kedves kis jószágokkal szemben.

A csivavák tagadhatatlan előnye, hogy mindenhol elférnek, bárhová bevihetők és nagyon kis fogyasztásúak. Életük végéig lehet velük „babázni”, ami nem terhes számukra, sőt… nagyon kedvelik a kényeztetést. Más apró termetű fajtával ellentétben nagyon ritka köztük az idegrendszeri degeneráltság, ami komolyan megnehezíti az együttélést egy kutyával, legyen az bármilyen fajta.

- Okkal feltételezhető, hogy mint bármilyen különleges fajta esetében, a csivavák tenyésztése és tartása sem egyszerű feladat?

- Minden szélsőséges tulajdonsággal rendelkező fajta esetében természetes, hogy tenyésztése nem egyszerű feladat. A csivavákkal kapcsolatban köztudott, hogy nagyon nehezen hozzák világra természetes módon utódaikat, mivel a kiskutyák aránytalanul nagy méretűek az anyakutyához képest, és a fejük is relatív nagy méretű. A csivava szukák tehát igen nagy számban császármetszéssel szülnek, ezért állandóan készenlétben kell tartani az állatorvost ellés idején.

A fajtában sok a harapáshibás egyed, melyet én elsősorban más fajtákkal történő keresztezéseknek tulajdonítok. Ennek előfordulását lehet csökkenteni azzal, hogy a hosszabb orrú szukát nem szabad a nála sokkal rövidebb orrú kannal fedeztetni. Gyakran esnek ebbe a hibába a tenyésztők, mivel a minél rövidebb orr a kívánatos. Ennél a fajtánál is régebben gyakori volt a térdkalácsficam, az ilyen egyedek tenyésztésből való kizárásával sikerült ezt a minimumra csökkenteni, de ez kevésbé a fajta, mint inkább hasonló méretű kutyák problémája. Az a kiskutya, amelyiknek kölyökkorban finom hajlítgatás közben halkan „pattog” a térde, felnőttként jó eséllyel szenved később térdkalácsficamot.

A csivavák szinte kivédhetetlen sajátossága a légcsőszűkület. Ez nagy gondot nem okoz, mikor a kutya izgalomba jön (pl. a gazdi hazaérkezésekor), elkezd köhögni.

Tartóként nehézségek természetesen szintén a méretéből fakadnak. Sokakat megtéveszt, hogy a csivava mennyire engedelmes és szófogadó jószág, aki pár lépésre távolodik csak el gazdájától a parkban, ezért ugyanúgy sétáltatják, mint más – nagyobb méretű – fajtát. Ez azonban nagyon veszélyes dolog. A csivik ugyanis méretüket meghazudtoló módon bátrak, vagy inkább vakmerőek és gondolkodás nélkül nekiugranak szinte bármekkora kutyának. Nem kell részleteznem, hogy ha az ellenfél visszatámad, azonnal vert helyzetben vannak. Sok csivava lelte már halálát emiatt. Persze nem azt mondom, hogy nem szabad őket sétáltatni, de ez lehetőség szerint pórázon és kellő körültekintéssel történjen. Bármikor készen kell állnunk, hogy felvegyük csivavánkat. Sajnos keserű tapasztalatom, hogy a közvélemény ilyenkor gúnyos lenézéssel szemléli a kutyáját felkapó gazdát, abba azonban bele sem gondolnak, hogy a sok neveletlen, felügyelet nélkül portyázó, kötekedő kutya miatt kényszerül erre az ember.

Kis méretéből fakadóan igen rövid béltraktussal rendelkezik, ezért sokkal gyakoribb levitelre van szüksége, mint a nagyobb testű fajtáknak.

Végül egy utolsó nehézség, mely szintén a csivava apró termetével függ össze, hogy gazdái hajlamosak sokkal elnézőbben, engedékenyebben bánni vele, pedig ő is kutya, aki tanításra, nevelésre szorul.

- Szóba került, hogy a hazai csivava állomány gondokkal küzd. Mik ezek a problémák?

- Ahogyan említettem, a csivava a mai napig igen népszerű fajtának számít, ezért sokan foglalkoznak üzletszerű szaporításával, mely rányomta bélyegét az állomány minőségére. Mivel igen kis alomlétszámokat produkáló fajta, ráadásul azt a kevés kölyköt is többségében császárral hozza a világra, ezért sokan ennek kiküszöbölésére titokban törpepinchert, papillont és pekingi palotakutyát is belekevertek. Ennek nyomai az a típusos fejen, gyakori harapáshibákon és tacskószerűen hosszú törzsön is tetten érhetőek.

Hazai sajátosság, hogy a nemzetközi gyakorlattal szemben, Magyarországon tilos a hosszú- és rövidszőrű egyedek párosítása. Ezt azzal magyarázták, hogy gondok adódtak az ilyen keresztezésekből. Tény, hogy ezekből születtek időnként szálkásszőrű kiskutyák is, de összességében nagyon jó felépítésű, egészséges utódokat eredményeztek. Emiatt a tilalom miatt szinte kettészakadt a fajta és fejformában, csontozatban és testfelépítésben mintha két külön állomány jött volna létre. Szerencsére ez volt a múlt, napjainkban már látható a fejlődés.

Örvendetesnek tartom azt is, hogy ma már nem elsődleges értékmérő kiállításon egy kutya kis mérete. Egyre inkább törekednek a minél jobb kiállású, erős csontozatú, hengeres testű, egyenes lábú, tehát összességében egészségesebb kutyák irányába. Ennek megfelelően arra is törekednek, hogy a fajtára jellemző kutacs mérete egyre kisebb, sőt akár ne is legyen, mely a vízfejűség esélyét csökkenti.

- Említette, hogy a csivava a kutyakereskedők egyik kedvelt „portékája”. Mi erről a véleménye, illetve lát-e valamilyen kiutat ebből?

- Nem titok, hogy régóta létezik ez a jelenség. Különösen azok a fajták vannak veszélyben, melyek itthon, de inkább tőlünk nyugatabbra keresettek. Ezek kölykeiből szinte bármennyit elvisznek, a minőség nem számít, csak a darabszám. Az, hogy a kiskutyákkal aztán mi lesz, milyen körülmények között utaznak, hová kerülnek, mi lesz azokkal, akik nem kerülnek gazdához, már nem szól a fáma, csak találgathatunk… Olyan ez, mint a bűnözés. Sosem lehet felszámolni, de törekedni kell rá, hogy minél alacsonyabb szinten tartsák. Ezen kívül meggyőződésem, hogy ezt is, mint mindent lehet kultúráltan, normális mederben művelni. Hallottam olyan kereskedőről, aki kizárólag minőségi kiskutyákat keresett, megfelelő szállítási és egyéb körülményeket biztosított számukra és egyenesen gazdához vitte őket.

Látni kell azt is, hogy a sokak által átkozott szaporítók nem teremtik, hanem csak igyekeznek kielégíteni a keresletet. Az más kérdés, hogy némelyikük mindezt gátlástalanul, etikátlanul és nem egyszer állatkínzással felérő módon teszi. Sok szaporítónak titulált ember azokból a széles rétegekből kerül ki, akik megélhetése korábban a mezőgazdasághoz kötődött, és akik lába alól kihúzták, kihúzzák a talajt. Valahol őket is meg lehet érteni, hogy abból próbálnak megélni, amihez értenek: az állatból. Mindez persze nem mentség, de nagyban árnyalja a képet.

Végül pedig, nagy szükség volna végre valami szemléletformálódásra a kereslet oldalán. Ha mindenki tudatosan és igényesen próbálna kutyát vásárolni, nem pedig mindenáron a legkönnyebben és legolcsóbbat megvenni, akkor talán az egész rendszer megszűnne magától.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2008. december