Abban a speciális helyzetben vagyok, hogy nemcsak beszámolhatok a hazai munkakutyázás közelmúltban megszerzett, egyik legrangosabb nemzetközi sikeréről, de több mint 10 éve van szerencsém ismerni azt a személyt, aki megszerezte e dicsőséget maga, csapata, hazánk, valamint az itthoni munkakutyások számára.

Leczki Sarolta neve ismerősen cseng a kutyakiképzéssel behatóbban foglalkozó emberek, illetve a kutyakiképzés területén mozgó hazai és külföldi szakemberek, versenyzők számára. Ha esetleg eddig nem tudták, akkor majd mostantól biztosan megtanulják, ugyanis az idén Ausztriában megrendezett Nemzetközi Mentőkutya Világbajnokságot Saci nyerte, Kuba nevű malinois kanjával. Azt gondolom, ez önmagában elismerésre, tiszteletre méltó teljesítmény, ugyanakkor tudni kell, hogy e mögött több mint másfél évtizednyi munka, töretlen akarat, szüntelen kísérletezés, számtalan nehézség és akadály leküzdése áll.

Saci nem hobbiból kutyázik, számára a kutya életforma és hivatás is egyben. Mentőkutyásként hivatásos szolgálatot teljesít a tűzoltóság kötelékében, a Pannon Kutyás Kutató-Mentő Csapat vezetője, fiatal kora ellenére a hazai mentőkutya-kiképzés egyik elismert úttörője, számtalan hazai és külföldi éles bevetés résztvevője. Mindezeken túl azonban olyan ember, aki egyszerűen érti, érzi a kutyák minden rezdülését, aki szinte valószínűtlenül szerteágazó gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, és aki bármilyen problémára képes valami hasznos tanácsot nyújtani.

- Elsőként kérlek, beszélj kicsit a mentőkutyázásról azok számára, akiknek esetleg nem világos, hogy mit takar ez a munka.

- Alapvetően a mentőkutyák feladata, hogy katasztrófák (épületomlás, robbanás, lavina, stb…) helyszínen megkeressék és jelezzék a bajba jutott embereket a kereső csapatok számára. Emellett vannak speciális területek és feladatok is, például a hullakereső kutyák munkája. A mentőkutyák legtöbbször rendkívül szélsőséges körülmények, sokszor veszélyes helyeken, óriási zajban, tömegben és pánikban dolgoznak és még ilyen feltételek között is meg kell állniuk a helyüket. Szerepük kulcsfontosságú az emberélet mentésében és többször bebizonyosodott, hogy egyetlen „hiper-szuper” csodaműszer sem képes felülmúlni a kutyák kifinomult érzékeit és intelligenciáját.

Sokan azt gondolják, hogy a mentőkutyák dolga a keresés. Ez azonban csak részben igaz. Keresni minden kutya tud, még egy díványon „lakó” öleb is. Legalább ilyen fontos a határozott és egyértelmű jelzés a keresett személy megtalálásakor, hiszen semmit sem érünk azzal, ha a kutya megtalálja ugyan a keresett személyt, de nem jelzi egyértelműen gazdája számára.

A mi állományunkban minden kutya terület- és romkereső kiképzést kap és mindkét területre vizsgáztatjuk is őket.  Legtöbbször területkutatásra riasztanak minket, ahol eltűnt, eltévedt személyeket kell megkeresni.

- Úgy érzem, hogy a mentőkutyázás sokkal inkább hivatás, mint sport. A versenyek követelményrendszere mennyiben más, mint az éles bevetés?

- A mentőkutyás munkaverseny sok tekintetben más, mint az életben tapasztalt szituációk. Azt kell mondanom, hogy a verseny bizonyos szempontból jóval nehezebb, mint az éles helyzet. Sokkal több önállóságot követel a kutyától, és sokkal kevesebb lehetősége van a kutyavezetőnek korrigálni kutyája keresőmunkáját. „Élesben” általában lehetőség van a kutyával közösen dolgozni, őt keresés közben követni, így meggyőződhetünk alaposságáról, ha kell direkt rávezethetjük egy kihagyott területre, romkutatás esetében. Egy területkutatás során pedig jóval kisebb átmérőjű sávot kell átvizsgálni a kutyás team-nek, mint ami vizsgákon a feladatuk. Hogy miért hasznos mégis részt venni egy versenyen? A hosszú utazás, az idegen segédek, a kutyavezető felfokozott idegállapota – mindez kitűnően modellezi egy éles bevetés körülményeit. Egy nagy különbséggel: egy szakértő bíróval, aki kontrollt gyakorolva a kutya munkája felett bírálatával tájékoztatja a kutya vezetőjét, hogy hogyan is dolgozott kutyája ilyen ismeretlen körülmények között. Ezek a visszajelzések  nagyon hasznosak lehetnek a kellő önkritikával rendelkező emberek számára, irányt mutathatnak a további kiképzések során.

A hivatásos mentőkutyákat – keresési szakterületüknek (rom, terület, nyom, víz, lavina) megfelelően – évente vizsgáztatni kell. A vizsga három fázisból áll, ahol a mindhárom fázisban (ügyességi, fegyelmező, szimatmunka) legalább 70 %-os teljesítményt kell nyújtaniuk, és ami emellett legalább ennyire fontos, hogy minden elrejtett személyt meg kell találniuk. E nélkül nem lehet sikeres a vizsga. Az egyes fázisokban különböző dolgokat figyelnek a bírók.

Az ügyességi fázisban a gyakorlatok végrehajtása alapvetően kötött koreográfia szerint zajlik. A kutya az akadályokon nem ugrálhat, nem rohangálhat ész nélkül, összeszedetten, fegyelmezetten kell végighaladnia, sőt van olyan feladat, ahol a gazdának kell levennie róla. Nincs szintidő, itt a kutya kontrollálhatóságát vizsgálják. A maximális pontszám 50, a minimális 35 pont.

A fegyelmező fázis követelményei valahol az IPO II-. szinten helyezkednek el, csupán annyi a lényeges különbség, hogy az apportozási gyakorlathoz saját használati  tárgyat használunk, az akadályon való apportozás helyett pedig kúszás gyakorlat szerepel. A kapható maximális pontszám szintén 50 pont, míg a minimális 35.

A szimatmunka elbírálása során több szempontot vesznek figyelembe: milyen stílusban keres a kutya, mennyire önálló, mennyire irányítható. Ideális, ha a kutya egy indítással folyamatosan keres, könnyen irányítható és amint személyt talál, ott marad és kitartóan jelez.

Nagyon lényeges, hogy a kutya folyamatos kapcsolatban maradjon a megtalált személlyel. A mentőkutyákkal szemben fontos elvárás, hogy alapvetően jó viszonyban legyen az emberekkel. Ennek jelentőssége éles bevetésnél domborodik ki igazán, ahol a kutyáknak nemhogy 2-3 órát de előfordulhat, hogy 2-3 napot kell folyamatosan dolgoznia. Egy embereket szerető, „emberbarát” kutya még kimerülten is boldog lesz, ha valakit talál és jelezni fog, míg az e tekintetben kevésbe jó képességűnél, a kimerüléssel együtt kiég az inger, azaz sokkal kevésbé lesz jelzésre motiválva, mint ember centrikus társai.

A versenyre visszatérve, a világbajnokság a legnagyobb szakmai rendezvény. Ezen a szinten természetesen kizárólag vizsgázott kutyák nevezhetnek. Az idei világbajnokságon 19 nemzet, 43 csapat, 137 indulója vett részt. Ebben a civil és hivatásos mentőkutyásokból álló mezőnyben sikerült 196 pontos szimatmunkával első helyen végeznünk Kubával.

- Itt mindenképpen szükségesnek tartom megjegyezni, hogy aki ismert titeket korábbról, annak az idei helyezésetek nem volt akkora meglepetés. Kérlek, mesélj röviden az előzményekről.

- Hát igen, az idei szereplésünk nem váratlanul jött össze. Kuba már 2,5 évesen VB VII. helyezést ért el, ahol mindössze 9 ponttal maradt le az első helyről, tavaly III. volt 2 ponttal lemaradva, magyar nemzeti bajnokságon többször volt I. helyezett, összetettben is. Az osztrák nemzeti bajnokságot – melyen kizárólag emelt szintű vizsgával rendelkező kutyák indulhatnak és egyfajta „mesterek tornájának” minősül – kétszer nyerte meg, és egyszer volt II. helyezett. A „Swiss Open”-en, a svájci szolgálati kutyások világbajnokságán 2003-ban – ahol még Amerika is képviselteti magát – 2 ponttal maradt le az I. helyről másik kutyája Kvájgon mögött.

Mindazonáltal mindenképpen meg kell említenem, hogy a magyar mentőkutyások korábbról és szinten igen erős (fázisonként 60-70 induló, emelt szintű kutya) mezőnyben is elértek kiemelkedő sikereket, melyek szintén nagyban hozzájárulnak a magyar mentőkutyások nemzetközi szinten tapasztalható, igen magas elismertségéhez. Szabó Gábor (Jászberény) 2000 és 2005-ben VB III. helyezett; Szalánczi Gábor 2005-ben VB II.; Dánffy Brigitta 2006-ban VB II. helyezést ért el. Mindezek tükrében egy kicsit fáj, hogy itthon „csak” egy világbajnoki arany volt elég ahhoz, hogy a munkakutyás „szakma” kicsit jobban odafigyeljenek ránk és komolyabban vegyenek minket, pedig ahogyan korábban említettem, eddig is letettünk már olyan eredményeket az asztalra, amire igazán büszkék lehetünk.

Én elsősorban mentőkutyásnak tartom magam, ez az életem, a hivatásom. Természetesen csodálatos élmény és öröm volt megnyerni a VB-t és a dobogó legfelső fokáról hallgatni a himnuszt, ez számomra vitathatatlanul egy fontos állomás, de semmiképpen sem végcél, ahogyan eddig egy verseny sem volt az. Engem szakmailag sokkal nagyobb büszkeséggel tölt el az, hogy Kuba egyenletesen, évről-évre hozza azt a teljesítményt, ami benne van és amit én is elvárok tőle. Azt gondolom, hogy aki kutyájával végrehajtja az adott feladatot, – azaz megtalálja az összes személyt –  az mindenképpen emelt fővel távozhat a versenyről, függetlenül attól, hogy milyen pontszámot kapott.

- Ha már az előzmények szóba kerültek, beszélj kérlek a kezdetekről! Honnan indultál és milyen állomásokon haladtál keresztül, hogy idáig eljuthass?

- Tulajdonképpen az egész körülbelül 14 éves koromban, Georges Feury: Kheopsz című könyvével kezdődött, mely egy mentőkutyáról szólt. Elolvastam, és éreztem, hogy én ezt szeretném csinálni. A cél tehát viszonylag korán megvolt, szakembert azonban nem találtam megvalósításához, így az utat magamnak kellett kitaposni.

Indulásnak „paraszti logikával” elkezdtem összerakni magamban azokat az elemeket, melyek elképzelésem szerint ehhez a munkához szükségesek. Annyira eltökélt voltam, hogy hosszas könyörgésre sikerült bejutnom Dunakeszire is a szolgálati kutyásokhoz, a kereső munka tanulmányozására. Persze eleinte rengeteg hibát elkövettem, sokszor haladtam rossz ösvényen, ahonnét meg kellett fordulni, visszamenni az elágazáshoz, majd egy újabb útvonalat kipróbálni. Első belga juhászom, Kevin volt a „próbaba” az útkeresés során. Gyakorlatilag minden módszert, ötletet és kísérletet rajta próbáltam ki. Idővel persze voltak mérföldkövek –  mint például a jelzésbiztonság kialakítása, vagy az irányíthatóság fejlesztése – melyek meghatározták szakmai fejlődésemet. Minden olyan kutyás tevékenységet, sportot, munkát kipróbáltam, ahonnan azt reméltem, hogy tudok hasznosítani valamit. Az IPO sportot nagyon tisztelem, rendkívül kifinomult a fegyelmező munkájuk kiképzés technikája, és az őrző –védő fázis felugatásának oktatása és problémái is sok hasonlóságot tartalmaznak, persze mi kizárólag a zsákmányszerző ösztönre alapozva tanítjuk a személy jelzést.

Sokat foglalkozom a vadászkutyák munkájával, két vadászvizsgával rendelkező kutyám is van, sőt, alkalmanként vadászatokra is kijárunk vadat szedni. Rengeteg hasznos dolgot sikerült ellesnem a retrieveresek munkájáról Király Olivértől. A közös munka több tanulsággal is szolgált. Egyik ezek közül, hogy a kutya munkavégzés előtt tanúsított hisztérikusan izgatott, nyughatatlan viselkedése – magyarul fegyelmezetlensége – nem áll egyenes arányban a keresési kedvvel, illetve munkateljesítménnyel. Sajnos többször láttam ilyen kutyákat, melyek az ösztöneik rosszul értelmezett „kiteljesítése” céljából gyakorlatilag minimális fegyelmezést kaptak, viszont indításkor elpárolgott a lelkesedés, teljesen szétestek, sőt olyan is előfordult, hogy az addig tomboló kutya egyszerűen kényelmesen elügetett szaglászni.

Retrievereseknél viszont nem lát az ember vinnyogó, ugráló, csaholó kutyát. (Mellesleg az ilyeneket a versenyből, de Angliában még a tenyésztésből is kizárják) Ennek ellenére az egész nap gazdája dzsipjében fegyelmezetten üldögélő retriever  is frenetikus teljesítményre képes, amint munkába fogják. Példaértékű az a fajta összeszedettség és koncentrációs fok, ahogyan a retrieveresek kutyáikat egy-egy feladat végrehajtására indítják. A másik, ami a retrieveresek munkájában nagyon megfogott és roppant hasznosnak találtam, az az irányíthatóság, valamint a korábban említett terhelhetőség rendkívül magas szintje, egy vadászaton vagy versenyen akár 6-8 órán át kell készenléti állapotban lennie a kutyáknak úgy, hogy azon a néhány „elhozáson” a csúcson legyenek, precízek, gyorsak, hibátlanok.

E két meghatározó terület mellett a terelőmunka is fontos forrást jelentett munkám során. Ennek részben oka, hogy saját gyakorlatomban a labrador retriever, illetve főleg két juhászkutya fajta, a malinois, valamint a beauceron vált be leginkább. A terelés mindig is lenyűgözött, különösen a nagy távolságban végzett önálló munka, mely során a kutyának szuverén akarattal bíró, olykor bizony makrancos józságokat kell összehangoltan mozgatnia. A terelőmunka – amellett, hogy földöntúli örömöt jelent egy juhászkutyának – kiválóan alkalmas a jelzés, vagyis az ugatás belülről fakadó ösztönének természetes erősítésére (ugyanígy a játékos, zsákmány alapú őrző- védő munka is), ezáltal hasznos a mentőkutya későbbi jelzésbiztonságának kialakítása szempontjából. Amellett tehát, hogy a terelés kiteljesíti a juhászkutyák ösztönkészletét, olyan önfeledt kikapcsolódást biztosít számukra, mely során teljesen elengedhetik magukat és lazíthatnak. Büszke vagyok rá, hogy Kvájgon, lánya Cunami és Kuba elsőként tette le itthon kitűnő minősítéssel a nemzetközi terelővizsgát.

Van még valami, amit nagyon érdekes megfigyelésként tapasztaltam a terelőmunka során. A terelés roppant erős ösztönkésztetést kíván a kutyától, mely alapvetően a zsákmányszerző ösztönben gyökeredzik. Egy juhászkutya zsákmánya a jószág maga. Természetesen nem bánthatja, vagy sebezheti meg az állatokat, csak annak birtoklása, egyben tartása elégítheti ki ezt az ösztönt. Ebben a hangulatban világosan kitükröződik a kutya-gazda kapcsolata, kettejük dominancia viszonya. Az a kutya, amelyik a „helyén van” átengedi gazdájának a vezetést, összetereli a jószágot, de a gazda felé, vagy az ő irányítását figyelve és követve mozgatja őket. Ezzel szemben a problémás kapcsolat jeleként a kutya általában sebzi, „leamortizálja” a jószágot, vagy szétkergeti, illetve gazdájától távolodva, űzi-hajtja őket, semmikép sem viselkedik velük harmónikusan, könnyen kezelhetően.

Az agility sport számomra szintén egy fantasztikus lehetőség a kutya – gazda közti összehangoltság tanulmányozására, a kifinomult irányítástechnika, a mozgáskészség fejlesztés és a kondíció kialakítás szempontjából. Versenyeken csak az első „hős” időszakban indultam – akkor még Misikével, a lajkámmal – de e sport fejlődését a mai napig figyelemmel kísérem. Ne felejtsük el, hogy a mentőkutyázáson kívül e sport dicsekedhet még az elmúlt években világversenyen helyezéssel, hisz a tavalyi évben Eifert Anna második helyezést ért el borderjével.

Nem szakmai megfontolásból, de rendszeresen részt veszek kutyáimmal a Tetra állatterápiás csoport foglalkozásain, illetve számtalan film fogatásán is közreműködtünk már.

A tudás- és tapasztalatgyarapításra természetesen elméletben is szükség van, ezért lehetőség szerint minden évben részt veszek sportkutyás, terelő vagy vadászkutya szemináriumokon, igyekezve figyelemmel kísérne a különböző szakterületek fejlődését, illetve nagy hangsúlyt fektetek a külföldi kapcsolatok ápolására, tanulmányutakon való részvételre is.

A különböző, szerteágazó területeken és eltérő fajtákkal folytatott munka minden tekintetben kifizetődött, ugyanis nemcsak szélesítette a látókörömet, gyarapította tapasztalataimat, segített, hogy minél többet tudjak meg a különböző viselkedés típusba tartozó kutyákról és a velük való eredményes munkáról, de lehetővé tette, hogy sokoldalú maradhassak és ne válljak egyoldalú, fajtaorientált szemléletűvé. Engem a sablonos kiképzés egyáltalán nem elégít ki, mindig keresem az izgalmas, kihívást jelentő feladatokat. Mindezen hatások együttesen járultak hozzá, hogy sikerüljön kialakítani a saját kiképzői stílusomat, amely persze – reményeim szerint – továbbra is fejlődni fog.

- Szerintem sokakat érdekelne a 15 év tapasztalatából kikristályosodott módszertanod. Bár a téma talán egy cikksorozatot is megérne, most röviden fel tudnád vázolni a lényeges sajátosságokat, illetve további céljaidat?

- Nagyon nehéz erre röviden válaszolni. Az egész természetesen a kölyökválasztással kezdődik. Én elsősorban a kreativitást, a kapcsolatteremtő képességet helyezem előtérbe, illetve kezdetben a személyes kapcsolat kialakulására helyezek nagy hangsúlyt. Tapasztalataim szerint ha valaki “szerelmes” a kutyájába és szorgalmas, akkor egy közepes képességű kutyából is kihozható kitűnő eredmény, ugyanakkor sokszor az ésszel választott “extra” kutyákkal befürdik a gazda, ha nincs köztük igazi kontaktus. A jó kapcsolat gazda és kutyája közt, minimum átlagos motiválhatóság, intelligencia és persze jó idegrendszer – ezekkel az adottságokkal már messzire el lehet jutni egy tehetséges kutyavezető kezében.

Nem szeretem a verekedős, agresszív kutyákat. Nemcsak a munkavégzés jellege miatt káros ez a viselkedés, de számomra is teher egy ilyen kutya. Azt az elméletet vallom, hogy az őrzés  a falkavezér, vagyis az én feladatom. Engem nem kell megvédenie kutyáimnak. Ez természetesen a rangsor igazságos, de határozott betartatásával érem el. Az én jelenlétemben mind a 8 kan kutyám is problémamentesen együtt van, pedig némelyik bizonyította már, hogy igen „tehetséges” verekedő.

Fontosnak tartom a célirányos előnevelést, melynek részét képezi a klikkeres foglalkozás. Ezt elsősroban kontaktusépítésre, koncentrációnövelésre, kreativitás fejlesztésre használom.

A kiképzés tanítási szakaszában természetesen pozitív megerősítéssel dolgozom. Igyekszem kajával és klikkerrel felépíteni az egyes  gyakorlatokat. Én klikkert nem a „kivárom, míg csinálja” rendszer szerint alkalmazom, hanem aktívan rávezetem a kutyát a feladatra, a klikerrel megerősítem a helyes viselkedés formát. Természetesen a klikker használata már feltételezi az előzetes kondícionálást, a kutya felkészítését a klikkerrel való munkára. Ha már „kajával-klikkerrel” megy a feladat, úgymond „emelem a tétet” és elkezdek apporttal is dolgozni. Gyorsítok, esetleg pontosítok a munkán. A pörgős malijaimnál és a labiknál nekem különösen bevált ez a metodika, mivel a kajánál a kutyák még ráérnek odafigyelni, hogy mit mondok. Apportnál már sokkal nehezebb kordában tartani az ösztönöket…

Amíg természetesen a kiképzés alatt nincs negatív megerősítés, a már megtanult, rögzített gyakorlatokat bizony szigorúan és következetesen számonkérem. Úgy gondolom, ahogy az Úr pokolban is úr, tehát és egy jól képzett kutyának mindenhol működnie kell. Nem kifogás az eső, a meleg vagy egy tüzelő szuka sem. Ennek tudatosítására bizony – ha a helyzet megköveteli – szükséges mértékű kényszert, illetve a tekintélyemet alkalmazom.

Egy-egy kutyát szeretek több oldalúan képezni, ahogy Kuba is mentőkutya, terelő kutya, IPO-zik is, terápiás kutya és forgat is, ráadásul, mint minden kutyám velünk él, bejárása van a lakásba is. Ugyanígy sokoldalúvá próbálom tenni Caspert, a foxim vagy bármelyik másik kutyám is. Esetünkben azonban nagyon fontos, hogy eltérő stílusú kereső munkát nem keresztezek, mivel az valóban zavart okozhat  a kutya munkájában.

Ahogyan korábban már mondtam, a VB I. helyezés egy állomás volt a munkámban. Távlati célom, a folyamatos, magas szintű szereplés nemzetközi szinten, valamint még fontosabb egy állandó szinten teljesítő, stabil keresőkutya-állomány kialakítása. Úgy érzem jó úton haladunk ebbe az irányba.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2007. augusztus